Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-25 / 278. szám
1987. november 25., szerda I K/ivvT-“ o Csak lássam, értelmes célra költik Hz árváltozásról... A tegnapi lapokban megjelent a január 1-i árváltozás jó néhány adata. Mint tudjuk, a fogyasztási cikkek 80 százalékának változik az ára, s cseppet sem meglepő — mert eddig volt már róla szó elégszer —, ha csökken is néhány termék fogyasztói ára, általában nem ez a jellemző. Azt persze sejtettük, hogy a fogyasztói árszínvonal emelkedésének senki sem örül, nem is ezt vártuk, mikor megkérdeztünk a megyeszékhely utcáin, üzleteiben néhányakat. Amit viszont sokan elégedetten vettek tudomásul, az az árváltozások ilyen korai nyilvánosságra hozatala volt. Ezzel a felesleges találgatások és a rosszindulatú híresztelések lényegesen kevésbé kapnak táptalajt. Az Univerzál Áruházból kilépő jól öltözött házaspár terjedelmes csomagokkal indul a kocsihoz. Megállítom őket. — Nem, ez nem „bespáj- zolás" — kezdi nevetve a férj. — Karácsonyi ajándék. ■ — Egyébként higgye el, nem is lehet egy áremelkedésre „rákészülni” — folytatja a feleség. — Hány kiló húst tudok eltenni? Két hónap múlva vehetem a boltban. Nyerek 200 forintot, és akkor mi van?. . . De az biztos, hogy nagyon meg kell fogni a pénzt. — Min tudnak leginkább takarékoskodni? — Ezt előre még nem tudjuk — veszi vissza a szót a férfi —, pedig már beszélgettünk róla eleget. Mindig egy-egy konkrét vásárlást kell meggondolni. Ez még megy, az már nem megy. De az értelmetlen, hogy most spórolunk a hasunkon vagy a ruhán, esetleg a gyerekjátékon. Ha például elmegyek szórakozni, akkor tudom, mennyi pénz van a zsebemben. Annyi, amennyit nélkülözhetek és nem több. S ez így van a húsboltban és a játékboltban is. Ez nem takarékoskodás, ez számtan. Pár méterrel arrébb egy bajuszos Volán-dolgozóval ismerkedek meg. Kiderül róla, hogy friss apa. — Amikor megszólítom a gyerekemet, és azt mondom neki, „drága fiam”, akkor nagyonis tudom, mit mondok — kezdi a számára legaktuálisabb témát. — A kelengyepénz az induláskor jó és sokat segít, de már másnapra annyi minden kell, majd naponta újra és újra .. . Látom, drágább lesz a bébiétel és a gyerekruha. Nincs más megoldás: dolgozni kell még többet. Részemről mindent elvállalok. — S ha nem bírja? — Bírni kell! Magas, barna asszony a következő beszélgetőpartnerem. Ö is a gyereknevelés költségeit sokallja. — Nekem már középiskolás a fiam, több gyereket egyébként sem akartam vállalni. De ezek után egyáltalán ki akar majd? A fiamat mindenesetre sokáig lebeszélem, ha ilyen tervei lesznek. Mert egy gyerektől nagyon fáj megvonni bármit is. Csak akkor szabad a családalapításra vállalkozni, ha mindent biztosítani tudunk a kicsinek. Hozzákeresni a fizetéshez nem mindenki tud. Én belső ellenőr vagyok, ott erre szabályosan nincsen mód. Egy idős néni nemigen hiszi, hogy az újság kíváncsi a véleményére, de aztán meglepő határozottsággal foglalja össze mondandóját: — Eddig is megterveztem minden vásárlásomat, de a boltban mégis több időt töltök. mint aki tízszer annyit vásárol, mint én. Jövőre majd még többet császkálok a polcok között. Voltak sokan, akik azt furcsálták, a szeszes italok ára változatlan marad, az üdítőké viszont jelentősen emelkedik. Hogy mit várnak a vendéglátás szakemberei ettől, arról a megyei vendéglátóipari vállalat igazgatóhelyettesét, Bezzegh Lászlót kérdeztük. — Arról szó sincs, hogy ez az árváltozás a vendéglátóhelyeken „rászorítja” az embereket a szeszes italra. A vendéglátás általában 15 százalékkal drágul. Nemcsak a nálunk felszolgált üdítő ára megy feljebb, a szeszes italoké is az egységes 25 százalékos forgalmi adó miatt. Az ételeknél viszont nulla százalék az adókulcs, így azok csak annyit drágulnak, amennyit a bennük levő nyersanyag indokol. Várható, hogy az étel- fogyasztás megélénkül, a szeszes italé pedig visszaeső. Zárásként még egy vélemény. Egy középkorú építész fogalmazott így: — Jó lenne, ha tisztán, értelmesen, a lakosságban bízva fogalmaznák meg az ország helyzetét azok, akik erre hivatottak, és azt is elmondanák, hogy mit várnak tőlük. Én már ott tartok — s úgy hiszem, vannak így sokan —, ha azt mondanák, két hónapig adjam oda a fizetésemet, és ettől megoldódik a bajok nagyobb része, odaadnám. Csak lássam, értelmes célra költik és utólag tudjam, sikerült-e amit szerettek volna elérni azzal a pénzzel. Jó, január elsejétől áremelkedés lesz, nem szeretem, de elfogadom, de lássam, mi oldódik meg ezzel. És ne legyen márciusban egy újabb általános áremelkedés, nehezen érthető magyarázatokkal. . _ Ungar Tamas Tizenöt éves a Gyulai Gépjárművezetői Munkaközösség Idénymunkarend az építőiparban Az 1970-es években hazánkban erőteljesen megnövekedtek az igények a gép- járművezetői tanfolyamok iránt. A Közlekedési Minisztérium ezért munkaközösségeket hívott életre, hogy az Autóközlekedési Tanintézet és az MHSZ gépjármű- vezetői iskolái mellett segítsék elő a képzést. Megyénkben Szarvason és Gyulán alakult egy-egy munkaközösség. közülük a gyulai a minap ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját. . A húsztagú munkaközösség 1972 óta 8 ezer 540 személygépkocsivezetőt, 888 motor- és 987 segédmotorkerékpárost oktatott — mondotta Remeczki János, a munkaközösség vezetője, az ünnepségen, amelyen részt vettek a felügyeleti szervek és a társintézmények vezetői is. A gépjárművezető-képzés iránt napjainkban sem csökkent az érdeklődés, ezért Gyulán folyamatosan, Eleken évente kétszer, Méhkeréken egy alkalommal, Lö- közházán, Geszten és Mező- gyánban pedig esetenként kihelyezett tanfolyamokat tartanak. A gyulaiaknak bizonyára jó hír, hogy a Kossuth utcai épületet felújítják, az oktatást új technikai eszközökkel folytatják majd. Az anyagi fedezetet abból teremtették meg, hogy egy helyiséget eladtak a gyulai szociális foglalkoztatónak 390 ezer forintért, de 70 ezer forintot vissza is juttattak, hogy elkészülhessen a foglalkoztató termékboltja. Az épület teljes felújítása csak sok társadalmi munkával történhet, amelyre az összeforrott kollektíva vállalkozott is. A jubileumi ünnepségen Koncsik Béla, a Gépjármű- vezető Munkaközösségek Központi Irodájának igazgatója a jó munkát emlékplakettek átadásával ismerte el, az alapító tagok közül négyen pedig pénzjutalmat vehettek át. Sz. M. Az építőipar a korszerű technológiák és a magas fokú gépesítés ellenére is idényjellegű iparág, mert munkáját a tél erősen befolyásolja, nehezíti, drágítja, esetenként pedig lehetetlenné teszi. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és az építők szakszervezete 28 vállalat téli munkájának tapasztalatait megvizsgálta, s kitűnt, hogy a vállalatok túlnyomó részénél veszteséges a téli munka. Indokolt tehát olyan idénymunkarend alkalmazása, amely a heti munkaidőt a téli hónapokban az eddiginél rövidebbre szabja, s az építésre jóval kedvezőbb főidényben hosszabbítja meg, hogy kiegyenlítse a különbséget. Mégis csak néhány vállalat élt a múlt télen azzal a lehetőséggel, hogy 32 órás, négynapos munkahetet tartson, s a különbözetet nyáron pótolja. A szakszervezet azt kérte a minisztériumtól, hogy keressen további lehetőségeket a gazdaságtalan téli munka csökkentésére, és intézkedjen a kényszerű fagyszabadság után járó fagy- szüneti díj felemeléséről. Vihar egy pohár vízben Nemrégen kétségbeesett telefonhívásokat kaptunk. A vonal végén egy lakótelepi épület födémcseréjének módját kifogásolták a panaszosok. Konkrétan azt, hogy a csere túlzott zajjal és porral jár, sőt balesetveszélyes. A helyszínen azonban kiderült, hogy maguk a lakók döntöttek úgy a lakógyűlésen, hogy ne emelődaru segítségével kerüljenek a tetőt borító cementlapok a földre, hanem egyszerűen csak dobálják le azokat. Balesetveszélyről pedig szó sem lehetett, hiszen állandóan lenn tartózkodott egy munkás, aki azonnal jelezte, ha valami probléma volt. A másik oldalon pedig szalagkorlátot feszítettek ki. Ezek után már nem is csodálkoztunk, amikor maguk a ház lakói is elítélték a telefonálgatókat, mondván: a födémcsere (amely egyébként a beázásokat hivatott megszüntetni) természetes velejárói az említett kellemetlenségek. Az ügyben (ha egyáltalán annak lehet nevezni) egyvalami mégis figyelemre méltó. Nevezetesen az a toleranciát nélkülöző magatartásforma, amely azonnali „igazságszolgáltatás” követelésére késztette a telefonálókat. Ügy gondoljuk, hogy a hirtelen telefont ragadóknak lenne még mit tanulniuk a lakótelepi „békés egymás mellett élés” íratlan szabályaiból. Ellenkező esetben tovább folytatódnak az ehhez hasonló „tyúkperek”, amelyek komolyságát írásunk főcímével is szeretnénk érzékeltetni. De lenne egy javaslatunk a telefonálóknak. Időt és fáradságot takaríthattak volna meg, ha először a munkálatokat végző cég telefonszámát tárcsázzák. Ily módon ugyanis közvetlen információkhoz juthattak volna: mit és miért tesz a kivitelező. És ezek figyelembevételével még lett volna mód változtatni az elképzeléseken. Akár a lakógyűlésen is. Ahol — az épület közös képviselőjének elmondása szerint — jó, ha minden negyedik lakó jelenik meg. Gyanítjuk: a telefonálók nem közülük kerültek ki. Mint ahogy az is valószínű: az aggályoskodókat nem fenyegette a beázás veszélye ... í«7ila«n A Ganz-Elektric gyulai leányvállalatánál vasútbiztosító egységen kábelkorbácsot szerel Varga Ildikó Megújítás — megújulás N ovember első napjaiban megkezdődtek a beszélgetések a párt alapszervezeteiben. Itt minden egyes párttag elmondja véleményét, észrevételeit a párt politikájáról, annak országos és helyi megvalósulásáról, saját helyéről, szerepéről a politika alakításában és végrehajtásában. Ezek a beszélgetések évenként ismétlődnek a pártszervezetek éves beszámolóit megelőzően, azokat tartalmilag előkészítve. Idén fokozza jelentőségüket az, hogy a párttagsági könyvek cseréjével összefüggésben a párt valamennyi tagjának el kell döntenie: egyetért-e a párt politikájával, akar-e annak ismertetésében, végrehajtásában, a feladatok megoldására való mozgósításban személyesen is részt vállalni, mert ma ez alapvető követelménye a pártnak tagságával szemben. Az eddig lezajlott beszélgetésekből mindenekelőtt az a következtetés vonható le, hogy a párttagok igénylik a megújítást a párton belül, s maguk is készek ennek érdekében megújulni. Kritikusan szólnak a munka- és lakóhelyükön tapasztalható hiányosságokról, a politikai, gazdasági munka fogyatékosságairól. Ugyanakkor érzik mindebben saját egyéni felelősségüket is. Észrevételeik, javaslataik arra irányulnak, hogy gyorsuljon meg a Központi Bizottság 1987. július 2-i ülésén elhatározót! gazdasági-társadalmi kibontakozás. Szűnjön meg a mások hibáinak pellengérre állítása, a saját felelősség áthárítása és elkendőzése, a felsőbb iránymutatásra, utasításra való várakozás. Mindenki a maga helyén tegyen meg mindent, ami képességeiből kitelik annak érdekében, hogy a gazdasági és a politikai munka váljon céltudatosabbá, következetesebbé, ezáltal hatékonyabbá. Időnként még felvetődik, hogy a pártnak, a kormánynak, az ország vezetésének hamarabb kellett volna felismernie, hogy bajok vannak a gazdaságban és ennek megfelelő intézkedéseket hoznia. Ezzel együtt egyre inkább terjed a felismerés: az alapvető, az induláshoz szükséges döntések megszülettek, most már végképp itt az ideje a cselekvésnek. Idősebb, a mozgalmi munkában tapasztalt elvtársak megszívlelendő véleménye: vannak helyzetek, amikor a jövő érdekében vállalni kell a lemondást is. Semmi nem igazolhatja a borúlátók, a perspektívát tévesztettek aggodalmát, hiszen egy több évtizedes állandó életszínvonal-emelkedés után a fogyasztás csökkenése csupán azt jelenti, hogy az embereknek igényeiket az ország helyzetéhez, munkahelyük teljesítményéhez, saját anyagi lehetőségeikhez kell jobban igazítani. Parancsoló szükségszerűség a pazarlás, a felesleges kiadások radikális megszüntetése, mind társadalmi, mind pedig munkahelyi és családi méretekben. Mindez akkor is igaz, ha a pályakezdő, családalapíló fiatalok és a nyugdíjasok megélhetése várhatóan nehezedik, a kormány szándékolt és részben már nyilvánosságra hozott szociálpolitikai erőfeszítései ellenére is. Azt is mondják, hogy a jelen körülményei között semmi mással nem pótolható jelentősége van a szocialista humanizmusnak, az emberek egymásra figyelésének, kölcsönös tiszteletének, segítésének. Ezt várják egymástól is, vezetőiktől is. A beszélgetések leggyakoribb témája természetesen a gazdasági élet. A párttagok sürgetik az irányítás, a munkaszervezés javítását, a végzett munka mennyiségének, minőségének és hasznosságának megfelelő, az egyenlős- dit megszüntető differenciált anyagi és erkölcsi elismerését. Ha a jövőben egyértelműbb lesz majd, hogy melyik vállalat, szövetkezet tevékenysége felel meg a népgazdaság szükségleteinek, akkor az is váljon világossá, hogy kik azok, akik az eredményt, és kik azok, akik — önhibájukból — a veszteséget termelik. Mindez torzításoktól mentesen tükröződjön a dolgozók munkabérében, személyes boldogulásában. Tapasztalható, hogy magasabb követelményeket kívánnak támasztani a gazdasági vezetőkkel szemben. Igénylik, hogy a munkahelyi vezetők a párttagság előtt ne csupán a gazdaság számszerűsíthető tényeiről adjanak tájékoztatást, hanem a gazdasági folyamatokról, és számoljanak be saját vezetői tevékenységükről. Igényeljék, és ne szembenállásnak, hanem éppen segítő szándékúnak fogadják a kritikai észrevételeket. Több helyen elhangzott: az életszínvonal megtorpanása következtében a párttagok jó része is különmunkák vállalására kényszerül. Ez is közrejátszik abban, hogy kevesebben vesznek részt a párt rendezvényein, csökken az aktivitás. Miközben jól tudjuk, hogy a demokrácia szélesítése a pártban is a tagságnak a korábbinál szélesebb körű és mélyebb részvételét igényli a döntések kialakításában és meghozatalában. Ugyanakkor jól érzékelik, hogy a közvélemény, a pártonkívüli dolgozók példát várnak a párt tagjaitól: a munkában, a politika melletti kiállásban, a magánéletben egyaránt. Ismét felvetődött az alapszervezeti pártmunka nyitottabbá tételének szükségessége: a munkahelyi kollektíva akkor lesz igazán képes részt vállalni a gazdasági-társadalmi kibontakozás feladatainak megvalósításában, ha nem csupán az országos, hanem mindenekelőtt a helyi politikai törekvések birtokába jut. A nyíltság, a közvélemény őszinte tájékoztatása a pártnak minden szinten létérdeke. A beszélgetések eddigi tapasztalatai arra utalnak, hogy a párttagok tudják: az ország, megyénk, városaink és falvaink, az egyes vállalatok, szövetkezetek és intézmények gazdasági-társadalmi kibontakozása között szoros összefüggés, kölcsönhatás van. Olyan folyamat részesei vagyunk valamennyien, amelyben az alapvető célok azonossága mellett folyton-folyvást részérdekek ütköznek, amikor a követelmények, a belső és külső körülmények igen gyorsan változnak. Ilyen időkben— ez történelmi tapasztalat — mindennél jobban szükséges a párt egységének folyamatos megújítása, a párt és a nép közötti bizalom, egyetértés, tágabb értelemben a nemzeti összefogás szívós munkával történő kikovácsolása. Eddig elért eredményeink, jövőt formáló céljaink ehhez biztos alapot adnak. Dr. Kibédi-Varga Lajos, a megyei pártbizottság munkatársa Fotó: Béla Ottó
