Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-15 / 243. szám
1987. október 15. csütörtök o Gyermekelőadás Békéscsabán Szállást biztosító idősek klubja Gyomaendrödön Több előadásban, három napig láthatták a legifjabbak a Magyar Cirkusz és Varieté új gyermekműsorát Békéscsabán, az ifjúsági házban. A nagyterem kedden délelőtt is zsúfolásig telt óvodásokkal. Az izgalom tíz órára, a kezdés időpontjára a tetőfokára hágott. Várakozással tekintgettek a színpad felé, s az első negyedórában élvezték is a látnivalókat: a díszletet, a jelmezeket... Ám aztán megindult a jövés-menés. Szegény óvónők nem győzték kísérgetni az apróságokat ki — hogy hová, könnyű kitalálni —, és vissza. Nem, nem járványos megbetegedésről volt szó, egyszerűen unták az előadást a kicsik. Andersen meséjével „A császár csalogányával” nem lett volna baj, ám az előadás rendezőjének sikerült 1 mindattól az élménytől megfosztani a gyerekeket, amelyet az „élőben látni” varázsa adhat. A mimikát, a színészek átéléséi; — ha egyáltalán ilyenről beszélhetünk — maszkos játékról lévén szó, nem láthatták. Az előadás egész idő alatt playbackről ment, (ráadásul rossz;1 minőségben, szinte állandó sercegés mellett), így ha netán, egy két pillanatig a gyerekek tapsolással, a csalogány füttyének utánzásával lassították volna az előadás ritmusát, ez lehetetlenné vált: az előadóművészeket kötötte a mikrofonból jövő szöveg. Így „a tündökletes fényességű császár” meséje nem igazán nyerte meg az ifjú nézők tetszését. Felnőtt kísérőik alig győzték csendre bírni őket, hisz jobb híján, forgolódtak, beszélgettek. De ez egyszer nem a közönséget marasztaljuk el. A gyerekeknél nincs őszintébb kritikus. Hinni kellene nekik! Fotó: Fazekas Ferenc Ügy hírlik, kevés települése van a megyének, ahol annyit törődnének az idős emberekkel, mint Gyomaendrödön. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy tegnap, október 14-én bensőséges kis házi ünnepség keretében adták át a városi jogú nagyközségben a szállást biztosító idősek klubját. Ezzel a településen négyre emelkedett az öregek napközi otthonának a száma. 1985-ben, amikor a gyo- maendrődiek a tehót megszavazták, felmerült az a gondolat, hogy szociális otthont helyettesítendő idősek klubját kell életre hívni, hogy a településen élő idős embereknek ne kelljen Szarvasra vagy Békésre menniük, ha már úgy érzik, hogy egyedül nehezen vagy egyáltalán nem tudják ellátni magukat. A tegnap megnyílt idősek klubja az első, ami a tehó célkitűzései közül határidő előtt megvalósult. Gellai Józsefné, a gondozási központ vezetője elmondta, hogy egy régi épületből alakították ki az 50 fős klubot. Harmincán hetes éjszakai szállásként is igénybe vehetik. Különbözik ez a létesítmény a szociális otthontól abban is, hogy az idős embereknek nem kell eladniuk — ha nem akarják — a saját házukat, és igénybe vehetik a klubot, csak nappali ott- tartózkodásra vagy egész heti bentlakásra. Ahogy Gellai Józsefné elmondta, ennek a létesítménynek mielőbbi elkészültéhez nagy segítséget nyújtott nemcsak a tanács, hanem — többek között — az Énei Export, a takarékszövetkezet Tyereskova és a Béke Tsz Rajk László brigádja. Egyébként a klub kivitelezését a Béke Tsz építőbrigádja végezte el. A klubot, igénybe vevő idős emberek a napi háromszori étkezésért, a bentlakásért, az állandó orvosi felügyeletért és az egyéb szolgáltatásokért jövedelmük szerint legkevesebb ezer forintot, a legmagasabb összegként ezerhétszáz forintot kell fizessenek havonta. A szállást biztosító idősek klubjának magányos lakóit négyágyas szobákban, a házaspárokat kétágyas szobákban helyezik el. B. V. Fotó: Kovács Erzsébet Jő volt a beiskolázás a katonai tanintézetekben Tegnap Szathmári Miklós ezredes elnökletével ülést tartott a megyei pályára irányítási koordinációs bizottság a helyőrségi művelődési otthonban Békéscsabán. Ezen ^ Dudás Sándor százados, a testület titkára beszámolt az elmúlt ' tanév tapasztalatairól; így a pat- ronálással, az iskolában folyó előkészítéssel kapcsolatos eredményekről, valamint a feladatok végrehajtásáról. Amint mondotta, a bizottság és a tanintézetek között létrejött együttműködésben hasznosak voltak a tájékoztatók. Űj vonásnak számít a videoanyagok bemutatása, amely még hatékonyabbá teszi a katonai pályára irányítási munkát. Számos iskola igényli, hogy az ezzel foglalkozó patronálok is részt vegyenek a szülői értekezleteken, valamint a pályaválasztási rendezvényeken. Ugyancsak fontos a társadalmi szervekkel a kapcsolattartás. A titkár ezután a beiskolázás tapasztalataira utalva kiemelte, hogy az elmúlt tanévben kétszeres volt a túljelentkezés a katonai tanintézetekbe. A jelentkezők 72 százalékát kollégiumokba, 62 százalékát főiskolákra és 66 százalékát pedig hivatásos tiszthelyetteseket képző iskolákba vették fel. Az 1987/88-as tanévre vonatkozó feladatok közül kiemelkedik a minőségi követelmények növelése, amelynek egyik feltétele az ifjúsági szervezetekkel való szorosabb együttműködés. Szükséges felkeresni azokat a munkahelyeket is, ahol fiatalok dolgoznak. Mindemellett nélkülözhetetlen a pedagógusok felkészítése. Elkészült a katonai tanintézetekről szóló tájékoztató levél is a szülők részére. A testület titkára végül bejelentette, hogy Budapesten a Néphadsereg Művelődési Házában október 15-én veszik át az elismeréseket azok a békéscsabai pedagógusok, akik évek óta kiemelkedő pályára irányító tevékenységet folytatnak. A Haza Szplgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapja Varga Lajos, a Kemény Gábor Szakközépiskola igazgatóhelyettese; bronz fokozatot pedig Jaksa István, a Vásárhelyi Pál Ipari és Vízgazdálkodási Szakközépiskola tanára vehet át. Tóth János, a 611. Sz. Alfredo Lima Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatóhelyettese honvédelmi miniszteri dicséretben és jutalomban részesül. Az 1986' 87-es tanévben végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként 18 pedagógus veheti át a napokban a megyei hadkiegészítő parancsnok által adományozott oklevelet és emléklapot. —y—n Azok az ezerszer áldott és átkozott láthatatlan jövedelmek A legjobbkor ibotlott a salétromszagú utca jelszámolásra. ítélt kócerájába. Harmadikos volt a színművészeti rendező szakán. Vizsgamunkája jól állt, de a díszletből hiányzott valami. S ebben a pillanatban rájött: két képkeret, igen, két képkeret kell, ami az egyelőre csupán három ajtóval jelzett játékteret a zsinórpadlásról lelógatva még pontosabban kijelöli, atmoszférikusabbá varázsolja. Már azt is látta, hogy mikor a darabbeli ház árván marad (a család fiatalabbjai elköltöznek, az öregek meghalnak), az ajtó nyikorogva megnyílik kissé, aztán becsapódik. A közönség azt hiszi, újra jön valaki, újra kezdődik itt az élet, ám nem, csak a magára hagyott otthon pusztulása kezdődik el. Álnok szellöcskék nyargalásznak a ház elvadult udvarán, némelyik utat talál az épületbe, és akkor az _egyik képkeret megbillen, s úgy m.arad ferdén, miközben a fények lassan kialszanak. Benyitott az üzletbe. Ott bent alacsony, pocakos figura lépett elő, ruhája pecsétes, bizonytalan színű. A hetven körüli férfi napok óta nem borotválkozott, öszes borostája mégsem takarta mély ráncait. Hangja és modora a régi üzleti világ jól begyakorolt udvariasságát idézte. Hamar megegyeztek. Két ódon képkeretet választott, 500 forintért. Kedve támadt hosszabban elbeszélgetni az idős férfival arról, hogy miért ez a végkiárusítás, ám a beszélgetésből végül is semmi sem lett. Mikor ugyanis közületi számlát kért, a keretező váratlan ajánlattal állt elő: — Uram, ha adna nekem nyolcszázat, én kiállítom a számlát ezerkettőszázról... (Megér ennyit, higyje el!. .. Vagy nincs ennyi pénze rá? — De van ... csak ... Zavart csend következett. A díszletre még maradt háromezer forint, ez tehát nem lehet akadály. Az ajánlat azonban annyira meglepte, hogy képtelen volt azonnal válaszolni. Minden porcikája elutasította ugyan a seftelést, ám a keretező modorában nyoma sem volt vagányságnak, inkább kérés áradt egész megkopott lényéből. Úgy érezte, szívességet Ikell tennie, ennek az embernek jobban szüksége van arra a háromszáz forintra, mint neki a négyszázra. (Holott neki is kutyául szüksége volt az ilyen váratlan pénzekre, hiszen egész .'havi ösztöndíja sem volt több, mint négyszáz forint). A két képkeretről hihető, hogy megér ezerkettőt, úgyhogy ... Már itt tartott, amikor az idős ember hangnemet váltott, jkissé fölényes lett, s így biztatta: — Ugyan már, mitől fél? Mindenki így csinálja ... — De én nem! — válaszolt sietve, és önmaga számára is ijesztő határozottsággal. Az öreg újra alázatos lett. Az ajtóig kísérte, s az utcán újból elbúcsúzott tőle: — Uram, fogadjon el valamit tőlem! Ha így folytatja, semmire sem viszi az életben. Tíz év telt el azóta. A keretező sokszor eszébe jutott. S ami érthetetlen és ... és bosszantó, néha úgy emlékszik az egészre, hogy végül is megkötötték az üzletet ezerkettőért. * * * A bútor felállítása olyan volt, mint valami tündérmese. Eddig is tudták, hogy amit választottak, gyönyörű, hiszen a jó hírű iparművész keze alól kikerülő munkák számos kiállításon arattak nagy sikert. Most mégiscsak bámultak. A jellegtelen lakótelepi szoba előkelő lakosztállyá lett. A munkások már megszokták, hogy mindenütt lenyűgözve állnak a megrendelők a pompás iszekrénysor előtt, de azért láthatóan ezúttal is jólesett nekik a házaspár önfeledt tetszése. Egyikük mindjárt hozzá is tette, hogy a szoba kifogástalan volna, csak még kéne két elem, egy sarokszekrény és egy virágtartó. A háziak rábólintottak, csak hát, mondták, akkor megint várniuk kell négy-öt hónapot. Már miért kéne, kérdezett vissza az előbb kezdeményező asztalos. — Ügy tudom, annyi a megrendelése a mesternek, hogy négy-öt hónap mindig kell — mondta a férj. — Az igaz — folytatta az asztalos. — De miért kell mindig a főnökökhöz fordulni, elég, ha nekünk szólnak. Szó szót követett, s végül is megegyeztek, hogy egy héten belül itt lesz a két elem, meg amire még szükség van. Még egyszer végignéztek a vendégek és a háziak a szekrényen, elismerően bólintottak, aztán az asztalosok elbúcsúztak. — Csak még egy valamiről nem beszéltünk — állította meg őket az ajtóban a férj. — A pénzről... — Azt hiszem, jól megegyezünk — szólt vissza a kéttagú csapat ötletembere. " — Mégis mennyi lesz? — iTíz százalékkal olcsóbb, mintha a főnöktől kapnák. — De ugye nem lesz hibás? — Két hibája lesz: a főnök nem tud majd róla, úgyhogy őnála ne tessék siettetni, neki ne is szóljon róla, és adómentes lesz. Ha ugyan ez hiba egyáltalán. Na, a viszontlátásra! Azóta a lépcsőházban már más is rendelt a pompás bútorból, s mindannyian azonnal kapták és adómentesen. * * * A műtét gondolata már hónapokkal korábban szorongást okozott mindkettőjüknek. Elképzelték, hogy iaz ötéves fiúcska természetellenes álomban, ájultan fekszik a műtőasztalon, fehér köpenyes, maszkos idegen figurák hajolnak a pici test föléi \és hidegen fénylő késekkel nyitnak utat beteg testrészében. |S az az ártatlan, az a csupa vidám elevenség, vajon fölébred-e újra, nem történik-e valami előre nem tudható iszonyat, ami elragadja tőlük a. szemük fényét, aki percenként varázsolja az életüket értelmessé, kielégültté, boldoggá. Mert elképzelni azt, hogy az ő kicsi kezét fogva ne sétáljanak többé a napfényes .utcán, ne válaszoljanak egyre átgondoltabb kérdéseire, ne csodálhassák meg korát meghazudtoló humoros bemondásait, s ne képedjenek el attól, hogy néha hogy el tudja magát koszolni a > játszótér porában, ezt elképzelni maga volt az elviselhetetlen rettegés. És mégis gondolni kell erre, mert a műtét, az műtét. Aztán eljött a műtét előtti nap. Százszor megbeszélték, hogy bár nem stílusuk, ezúttal adnak pénzt. A férfi kínosan érezte magát, hiszen ez ta megoldás megfoghatatlanul ütközött elveivel, de ha felesége aggódó szemébe nézett, nem tudott nemet mondani. Egyedül lesz, fájdalmai lesznek, sírni fog, mondta az asszony, ha csak egyszer szebben néznek rá, szebben szólnak az én kincsemhez, már akkor ís megérte az a pénz. A tanár „megkörnyékezése” a férj feladata volt. A férfi órákig várta, hogy kijön a rendelőből, és lecsaphat rá, de a tanár nem jött. Mennyi dolga van, gondolta, ennek a sok gyereknek az életét mind az ő kezébe tette le a sors. S azok n szülők ugyanezt érezhetik, mint ő. Vagy százszor elővette a borítékot, megnézte, benne van-e a pénz. Tizedszer kezdetei ibele az újságba, de néhány sporteredményen kívül isemmi sem maradt meg emlékezetében. Minden ajtónyitásra felkapta a fejét, de hiába. Egykor lett vége a rendelésnek, de a szikár alak csak fél kettőkor tűnt fel az ajtóban. Az apa felpattant, és követte őt. A lépcsőfordulónál érte utói. Ráköszönt. A tanár halkan viszonozta, s ment tovább. — Tanár úr! Legyen szíves! Az orvos megállt. — Holnap ... |az én fiamat is ... én előre is nagyon köszönöm, hogy vállalta ... — az ezerszer begyakorolt szöveg végén nyújtotta ia borítékot. Az idős ember arcán kicsi, szomorú mosoly suhant át, csak .ennyit mondott: — Nem, nem, ne tessék! Már fordult is, és szaladt le a lépcsőn. — De, tanár úr! 1— szólt utána hangosan, s néhány lépéssel utolérte. A tanár visszafordult, s keményen ránézett. Az apa azonban folytatta: — Kérem, fogadja el. . . {Kérem. Mindketten rettentő kínban voltak. Szemük csak pillanatra akadt össze. Szégyelték a helyzetet, aztán az orvos hadart valami olyasfélét, hogy: — Kérem, erre semmi szükség, nyugodjon meg .. J <— s azzal már ki is lépett a kapun. Az apa állt ott egy darabig, aztán a borítékot belecsúsztatta az újságba, ás kilépett ő \is. Ügy érezte, ilyen!, 'megalázó helyzetben eddig még sohasem volt. Ilyen megalázott, gyönyörű helyzetben. Vngár Tamás A három történetnek nincs köze egymáshoz, Legfeljebb annyi, hogy a közelmúltban megszavazott törvény a címben említetteket különösen aktuálissá tette.
