Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-29 / 255. szám

1987. október 29., csütörtök Csupán a tetőszerkezet és az esőcsatorna felújítására telika mostani időszakban Fotó: Kovács Erzsébet Talán nem csak kívülről újítják fel... Az eleki közművelődés 800 ezre Aki most jár erre első al­kalommal, lehet, hogy csak hosszas keresgélés után ta­lálja meg a bejáratot. A homlokzat nagy részét áll­ványok takarják. Szeptem­berben kezdték meg a ki­vitelezők a födém részleges, és az esőlevezető csatornahá­lózat teljes cseréjét. — A legutóbbi nagy eső alkalmával már úgy ömlött az irodába a víz, mintha nem !s lenne tető a fejünk fölött — mutat a ma is árulkodó foltokra az eleki művelődési ház igazgatónő­je, Topa Sándorné. — Tudo­másom szerint \ egyelőre semmi esélyünk arra, hogy az évek óta ígért és lassan már évtizedekben mérhető szükségességű felújítást a következőkben a nagyközsé­gi tanács folytatni tudja. Nincs rá pénz! — De mire van, mennyi az éves költségvetés? — Megyédben is — ha­sonlóképpen a többi megyé­hez — évről évre csökken az úgynevezett állami támo­gatás, vagyis az az összeg, amelyet a „tulajdonos”, a fenntartó helyi tanács biz­tosít. Sajnos, már régi gya­korlat, ha a település kasz- szája kimerülőben van, a közművelődésre szánt-ter­vezett költségkeretből vesz­nek el néhány tíz-százez­ret... — Művelődési házunk évi költségvetése nyolcszázezer forint. Ennek körülbelül a fele az állami támogatás. — Mire telik belőle? — A bérekre mindenkép­pen, és még a fenntartás harmadára, felére ..... ha e nyhe a tél, keveset kell fű­teni ... — A többit tehát ki kell gazdálkodni? Miből, ho­gyan teszik? — Kollégáimmal együtt — s természetesen a helyi irá­nyítás is minden évben "jó­váhagyja ezt az elvet —, az a véleményünk, hogy az úgynevezett alaptevékenysé­gen túlmenően a nemzetisé­gi művelődési formáknak is zökkenőmentesen menniük kell, de mind nagyobb hangsúlyt kell — vagy kel­lene?! — helyeznünk a szó­rakoztatásra is. Célunkká váljon és gyakorlatunkká is, hogy a művelődési házban találja meg mindenki, min­den korosztály a maga ki- kapcsolódásának lehetősége­it — erre törekednénk. Csak hát ennek anyagi akadályai vannak... — Vagyis abból a bizo­nyos megtermelt négyszáz- négyszázötvenezer forintból lehetne fedezni az erre való költségeket... — A pénzt mind nehe­zebb „kitermelni”. Évente 15-20 lakodalmat tudunk rendezni, alkalmanként 4-5 ezer forintért. Teljes felsze­relésünk van, vagyis edé­nyek, poharak, más kellő eszköz, tárgyak ... Csak hát egy — szerintem félreértel­mezett — jogszabály szerint külön engedélyt kell kérni minden lakodalom! előtt a szakigazgatási szervtől, hogy szeszes italt is fogyaszthas­son a násznép ... Van olyan eset is, amikor ezt az eljá­rást nem vállalják fel a megrendelők. Hadd jegyez­zem meg: látott-e már olyat valaki, hogy a násznépnek egy étteremben ilyen enge­délyt kellett volna kérnie? De a diszkónál is hasonló a helyzet. Amíg az eleki ven­déglátóipari egységekben minden különösebb engedé­lyeztetés nélkül lehet disz­kót, sőt videódiszkót is ren­dezni, addig nálunk csak szeszmenteset, s csak videó nélkülit! Azt is csak előze­tes hatósági jóváhagyással! Megérteném, ha korábban az ilyen táncos rendezvé­nyekből botrányok lettek volna; ilyenre, amióta én vezetem a házat, nem volt példa! S hadd tegyem hoz­zá: ez nemcsak eleki „sajá­tosság”, a megye más, ha­sonló kisebb lélekszámú te­lepülésén is ez a helyzet. — Egyáltalán: ha minden rendben lenne, menne még az eleki művelődési házban a diszkó? — Számításaim szerint 250-300-ra tehető azoknak a fiataloknak a száma, akiket érdekel még ez a szórako­zási forma. Ha egyidőben több helyütt is van, érte­lemszerűen nem lehet kifi­zetődő! Nem titok: a műve­lődési házak, ha diszkót rendeznek, azért teszik, hogy valami kis hasznot is hoz­zon. Így nekünk nem hoz! Az üzemi könyvtáros Könyvtáros: könyvtárban hivatásszerűen működő, e munkára kiképzett szakem­ber — írja a Magyar Ér­telmező Kéziszótár. E meg­határozás igazán csak a leg­főbb tudnivalókat foglalja magába, de nélkülözi mind­azt, amit EGY könyvtáros kapcsán érdemes elmonda­ni. Lukovics György, az Orosházi "Üveggyár könyv­tárának vezetője kiváló szakmai munkájáért mi­niszteri kitüntetést kapott. Ebből az alkalomból ke­restük fel a könyvtárban, ahol éppen állományellenőr­zést tartottak. Kollégáival — 3 műszaki fordító, könyv­tárkezelő és kisegítő — számtalan esetben bizonyí­tották: jól sáfárkodnak a rájuk bízott kb. 30 ezer kö­tetes könyvtári állománnyal. Lukovics Györgyöt arra kértük, mutassa be a könyv­tárat, ismertesse meg ve­lünk az üzemi könyvtáros munkáját. — 1982-ben kerültem je­lenlegi munkahelyemre, amely szakkönyvtár, s ki­fejezetten a termelést, a kutatást és a gyárban folyó képzést segíti. Üzemi könyv­tárunk egyben szakszerveze­ti könyvtár is. Közművelő­dési igényeket is ki tudunk elégíteni, hiszen rendelke­zünk alapvető magyar és külföldi klasszikus iroda­lommal, kötelező olvasmá­nyokkal is. — Kik látogatják az üze­mi könyvtárat? — 650 olvasónk van, fő­leg szakemberek keresnek fel bennünket. De ez is el­lentmondásos. Van a szak­embereknek egy csoportja, akik érdeklődők, rendszere­sen igénybe veszik szolgál­tatásainkat. A másik része nem használja a könyvtá­rat, mert nem is gondolja, hogy itt esetleg megoldást találhat gondjaira. Sokan vannak, akik rutinból dol­goznak, idegenkednek az újdonságoktól. — Van arra is példa, hogy mi okozunk csalódást. Olyan speciális igényekkel, kérdésekkel fordulnak hoz­zánk, amelyekre nem va­gyunk felkészülve. A könyv­tár személyzetéből, sajnos, hiányzik egy műszaki szak­ember, aki a termelésben, fejlesztésben dolgozók igé­nyeit meg tudná érteni, és gondjaikra választ is adna. — A szervezési osztály­nak volt egy elképzelése — folytatja a beszélgetést a könyvtár vezetője —, mű­szaki fordítókból, könyvtá­rosokból létrehozni egy úgynevezett információs cso­portot, melyben dolgozna egy műszaki informátor is. A csoport működik, de ez az ember, sajnos, hiányzik. — Milyen a kapcsolatuk a fizikai dolgozókkal? — Könyvtári ellátásuk na­gyon nehéz. Szalagon dol­goznak, nincs alkalmuk a könyvtárba bejárni. Próbál­tunk letéteket, könyvköl­csönző helyeket kialakítani üzemrészekben, hogy még közelebb kerüljünk az ol­vasókhoz. * — Szórólapokat is készí­tünk, működtetünk könyv- barátklubot, vetélkedőkhöz anyagot gyűjtünk — kapcso­lódik beszélgetésünkbe Maczkáné Iványi Katalin, aki a könyvtáron belüli íjiunkamegosztásban főként a közművelődéssel foglalko­zik. — Ilyen nehéz gazdasági helyzetben vajon jut elég forint új könyvekre, folyó­iratokra? Lukovics György így vá­laszol : — Békés egymás mellett élés a pénzhiánnyal, ez jel­lemez bennünket. Tudomá­HANGSZÓRÓ Halló, itt vagyok! Olyan késő éji órán, amikor Szilágyi János műsora je­lentkezik, bizony már gyérül a figyelem, és az ember el is szundít olykor-olykor. Most, ezen a hétfőn különösen így volt, mert az egészen személyes problémák (kivel, mi­kor, hogyan, hányszor) sehogyan sem tudtak „közüggyé” emelkedni... Aztán valaki arról kívánt csevegni Szilá­gyival, hogy mit szól hozzá, ha a hazánkba érkező külföl­diek (mert a pénzátváltás nekik kedvez) tízkilószámra ve­szik az ementháli sajtot? Hogy jól van-e ez így? Nem is a vásárlás, hanem az a bőség (azt a szót használták, hogy kánaán), ami itt a nyugatról érkező utast várja, ha elő­veszi a pénztárcáját? Addig csűrték a szót, mígnem odáig jutottak, hogy vajon mi, magyarok, tényleg rosszul dolgo­zunk, ezért veszünk csak 20 dekát? Üdítő volt hallani, ahogyan Szilágyi és az ismeretlen (itt helyes és kötelező az inkognito) okos következtetések­kel eljutottak oda, hogy azért egy ország népe nem biz­tos, hogy „zusammen” rosszul dolgozik. Hogy lóg, hogy kényszeredetten teszi csak a dolgát. Hogy arról is illő lenne szót ejteni, netán elemezni, miszerint inkább a „kö­rülmények” a rosszak, amelyben tesszük a dolgunkat?! Hogy jobb körülményekben többet tudnánk teljesíteni. Remek eszmecsere volt, egy olyan műsorközegben, ahol általában az a fő gond, hogy ki kivel, mikor, hányszor és „milyen körülményben”. Aztán az is eszembe jutott, már- már félálomban, amit" Arany János írt, mint nevelő- poéta, Tisza Domonkosnak, Geszten. Az, hogy egyetlen igaz célunk kell hogy legyen: „Ember lenni mindég, min­den körülményben”. 10 milliárd, amiből 4,5 a fehér Ennyit (kapott) a sport egy esztendőben. Ebből 4,5 mil­liárd nyomon követhető, tehát fehér, 5,5 szürke és fekete. A fehér (újkeletű helyettesítő, sztaniolos nyelvezetünk­ben) azt jelenti, hogy nincs benne susmus, a szürke azt, hogy kis susmus van benne, a fekete azt, hogy susmus kz egész. Persze, mondhatnák csalásnak is, de erre még ér­zékenyek vagyunk. És hogy mindez hol hangzott el és mikor? A Rádiónapló 1987. október 26-i kiadásában. For­ró Tamás és Havas Henrik riporteri közreműködésével. Mit mondjak, érdekes műsor volt. Le is esett az állam párszor, és azt hittem, rosszul hallok. Ez a 10 milliárd különösen megrázott, főként ha arra gondol az ember ■ közben, hogy ez alig kevesebb, mint a fele (forintban át­számolva) annak az 1 milliárd márkának, amit az NSZK adott kölcsönbe arra, hogy megrázhassuk magunkat. A második fázisban pedig felrémlett előttem focistáink ra­gyogó nemzetközi szereplése, és az a néhány világ- és Európa-bajnoki érem, amit úszók, tornászok, sportlövők és hasonló, nem tömegszórakoztató sportok művelői hoz­tak az ország dicsőségére 1987-ben. A 10 milliárd azonban nagyon sok pénz! Még több, ha több mint a fele szürke és fekete (meg lehet ezt tanulni, kérem!), és nem a teljesítményösztönzést, hanem a telje­sítmény értékének aláásását eredményezi hosszú távon. Ha a centerhalf, valahol az alsóbb osztályban, azért keres többet, mint egy NB I-es fiatal játékos, mert a tsz-elnök kedvenc vadász- és ultitársa. (Nem én találtam ki, a mű­sorban .hangzott el.) Persze — közölte a riporterrel és a hallgatókkal a pénzügyi szakember —, másképpen lesz ez januártól! A sportpénzek tisztázása és az adóreform édes­testvérek. Habár a revizorok (Gogol óta irodalmi hősökké emelkedtek!) elfogadják azt, ami eddig volt, azzal, hogy január egytől snitt, többet olyan nem lehet. Mert: „Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy eddig miért nem léptünk, hanem most lépni kell.” Nagyon jól hangzik! Elég a visszafelé tekintő morgoló- dásból, ami volt volt, fátyolt reá, nézzünk előre. Csak­hogy: akkor a felelősség?... A rossz, a fekete példák ta­nulsága? Azokra bizony nem mentség az, hogy most már nem úgy (akarjuk) csinálni. Mondhatnám megint Arany Jánossal: gondolta a fene, hogy ez azt jelenti. És a sport? Az élsport? Valaki azt mondta ebben a Rá­diónaplóban: „Az az ország, amelyik ad magára, nem ad­ja fel a sportban és a kultúrában rejlő lehetőségeket. Hogy nevét, hírét növelje.” Az a veiéményem, hogy ez a vélemény mond igazat. Hozzak példákat a jelenből? Ke­letről, nyugatról? Ugye, nem kell. Akkor miért akarták (mások, ott a műsorban) ennek az ellenkezőjét bizonygat­ni? Hogy ma már a sportban nincs politika, az csak tö­megszórakoztatás, és az élsport egyszer úgyis eltűnik, csak tömegsport lesz. Külön jegyzetet vagy tanulmányt érdemelne ennyi ért- hetetlenség. Vagy aki mondta, el is hiszi? Mindég, minden körülményben?!... sass Ervin Tanácskozásra készülnek a titkárnők — A lakodalmak pedig nem fialnak annyit, amiből kijönne az évi 400-500 ezer... — Mindenkor rentábilisak a gyermekrendezvények. Évtizedek óta gondtalan az az együttműködés, amelyet a kétegyházi művelődési ház­zal folytatunk. Ez a körzet egyidőben, egyazon műsort nem bír el: ha itt van, ők hozzák a közönséget, ha ott, mi megyünk át. A gyereke­ket pedig könnyű megmoz­dítani ... Aztán az úgyne­vezett hagyományőrző-prog­ramjaink is nyereségesek. A román és a német klu­bunk évi 2-2 ilyet legalább szervez közreműködésünk­kel. Most próbáljuk meg, hogy a magyarokkal is ha­gyományteremtő rendezvé­nyeket vezessünk be. Jól si­került arató- és szüreti bál volt már az idén is, no­vember 21-én pedig újra lesz Katalin-bál. Azt hi­szem, mondani sem kell, hogy az eleki közönség nem­zetiségi hovatartozástól füg­getlenül jön be a rendezvé­nyekre. Egy a fontos: érde­kes, szórakoztató és vonzó legyen. — Tudjuk, hogy ma már „nem szokás”, de néhány településen még azért a he­lyi termelőegységek is ad­nak néhány ezer forintot a közművelődés támogatására. Eleken van erre példa? — A Lenin Termelőszö­vetkezet évente harminc­ezer forintot utal át a számlánkra, amelynek fejé­ben — hiszen együttműkö­dési szerződés is köt ben­nünket — mi ingyenesen bocsátjuk rendelkezésükre nagyobb tömeget mozgató megmozdulásaikra a nagy­termünket. S azt már ne kérdezze, hogy mikor és hányszor kapunk tőlük al­kalmi, vagy ha úgy tetszik: „természetbeni” j segítséget! Hogy mást ne mondjak: évente legalább tíz alka­lommal adják kölcsön kis­csoportjaink utaztatására az autóbuszukat. El nem tu­dom képzelni, mi lenne, ha egyik napról a másikra megszűnne ez a lehetőség! — Sokszor esik szó, nem­csak szakmai fórumokon: jobban és hatékonyabban kellené takarékoskodni a közművelődésben is ... — Meggyőződésem, hogy erőnk végén járunk; tartalé­kainkat lassanként feléljük. Ezzel persze nem azt mon­dom, hogy nem lehet már beljebb húzni a derékszíját! Itt, Eleken, olyan jellegű tartalékok még vannak, amelyeket a párhuzamos szervezések kiiktatásával le­hetne kihasználni. Az idén is megesett, hogy a magyar nyelvű általános iskola szin­te ugyanolyan kiscsoportok szervezésébe kezdett, mint amilyenek nálunk már évek óta tevékenykednek ... (nemesi) sül vettük, hogy kevés a pénz. A rendelkezésre álló beszerzési keretből nehezen tudunk gazdálkodni. A könyv- és folyóiratárak fel­emelkedtek, a műszaki- könyv-árak még inkább. Márpedig a műszakikönyv­állományunk gyorsan el­avul, sokat le kell selejtez­ni. A szakemberek igénylik, hogy minél gyorsabban tá­jékoztassuk őket az új szak- irodalmi ismeretekről. — A rohamléptekkel fej­lődő technikát hogyan tud­ják hasznosítani? — Szeretnénk a könyvtár állományának nyilvántartá­sát és információkereső rendszerét számítógépre vinni. — Az eddig elhangzottak alapján úgy tűnik, megszál­lottja ennek a szakmának. Honnan ez a rajongás a könyvtárosi munka iránt? — A megyei levéltárban közel 3 évet töltöttem, s ez volt szakmai pályafutásom legnehezebb szakasza. Aki ebben az időben sokat se­gített nekem, dr. Szabó Fe­renc volt, valójában ő in­dított el ezen a pályán. Kertész Gyula tanárom pe­dig arra mutatott példát, hogy ezt a szakmát is lehet élethivatásnak tekinteni. Csete Ilona Egy hónap múlva, novem­ber 27—28-án rendezik meg a II. országos titkárnői ta­nácskozást. A Magyar Gyorsírók és Gépírók Or­szágos Szövetségének kere­tében működő titkárnői szakosztály rendezvéyén a stabilizációs programmal összefüggő feladataikat vi­tatják meg a titkárnők, a titkársági dolgozók. Az MSZMP Budapesti Bi­zottságának Oktatási Igaz­gatóságára összehívott kon­ferencián beszámoló hang­zik el a szakosztály tevé­kenységéről és az első ta­nácskozáson megfogalmazot­tak megvalósulásáról is. A rendezvényre még vár­ják a jelentkezőket a szö­vetség címén: 1369 Buda­pest, Pf. 181., illetve telefo­non: 117-686. FELHÍVJUK VÁSÁRLÓINK FIGYELMÉT, hogy a 14. sz. Merkur Autóápolási és Felszerelési Szaküzletünket 1987. november 2-án reggel 8 árakor megnyitjuk. SZERETETTEL VÁRJUK TOVÁBBRA IS KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. Merkur-szalon, Békéscsaba, Pétőfi u. 2. sz. Tel.: 24-646.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents