Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
NÉPÚJSÁG 1987. október 17., szombat Radioaktív szennyezettség Hol van a tűrési határ? Tététől talpig részegen az úton... Közúti ellenőrzés a megyében Egyórás eligazítás Békéscsabán a főkapitányság épületében és a szolgálatban levő rendőrök már indulnak is, hogy a megye területén megkezdjék kétnapos akciójukat, amely a közlekedésbiztonságot szolgálja — mindannyiunk érdekeit. Évente kétszer; tavasszal és ősszel rendeznek megyénkben is fokozott közlekedésbiztonsági akció hónapot. Hogy mennyire komolyan veszik, jelzi ezt az is, hogy a szomszédos megyékből is besegítenek az ellenőrzés sikeres lebonyolításába. Vita az EGK-ban Az élelmiszerek radioaktivitásának tűrési határát az Európai Közösségek Bizottsága nem tudományos szempontok szerint, hanem politikai meggondolások alapján jelölte meg — állapította meg a közös piaci tagországok fogyasztói és környezetvédő szövetségeinek szakértői csoportja. A csernobili katasztrófát követő időszakban, tavaly májusban vetődött fel először ez a probléma, s azóta a Közös Piac szakértői, sőt a tagországok külügyminiszterei is, többször tárgyaltak arról, hogy nukleáris sugárzás veszélye esetén hol húzzák meg az élelmiszerek radioaktivitásának tűrési határát. Mivel megállapodni nem tudtak, az Európai Közössé-" gek Bizottsága a tej és a csecsemők táplálására szolgáló élelmiszerek esetében literenként, illetve kilogrammonként 370 becqu- erel-ben, egyéb élelmiszereknél pedig kilónként 600 fcecquerel-ben határozta; meg a radioaktív szennyezettség felső határát. Ezt a határértéket akkor átmenetileg fogadták el, a tudományosan, kidolgozott normára várva. De mert az új határértékben azóta sem tudnak megállapodni, az ideiglenes értékek hatályát már kétszer meghosszabbították. Az újabb határidő október végén jár le. Az Európai Közösségek Bizottsága végleges normaként a különböző élelmiszerfajtáknál 800 és 1250 becquerel közti értékeket ja- jasol. Franciaország és Nagy-Britannia azonban ezt túl szigorúnak találja, és úgy ítéli meg, hogy a javaslat „sokkal inkább politikai színezetű, mint tudományosan megalapozott”. A közös piaci tagországok fogyasztói és környezetvédő szövetségeinek tömörülése a kérdésben orvosok és tudósok tanácskozását hívta egybe Brüsszelben. Ezen szintén azt vetették a bizottság szemére, hogy javaslata nélkülözi a tudományos alapot, s politikai meggondolásokat tükröz. Azonban — ellentétben a francia és a brit megállapítással — a normákat nem szigorúaknak, hanem túlságosan enyhéknek találták. E tudós csoport szerint a sugárzás elleni védelem nemzetközi bizottsága (ICRP) azt tanácsolja, hogy minősítsék fogyasztásra alkalmatlannak az olyan élelmiszert, amely kilogrammonként 5 és 50 becquerel közötti szennyezettséget mutat. A bizottság normajavaslata ennek több mint a 200-szorosa. A tudóscsoport kifogásolja, hogy a bizottság a sugárzásra való érzékenység szempontjából csak a csecsemőket kezelte külön, egyébként az átlagembert vette tekintetbe, holott például a gyerekek és a terhes nők százszor érzékenyebbek a radioaktivitásra, mint az átlagember. Roland Scholtz nyugatnémet biokémikus professzor, a tudóscspport tagja kijelentette: az Európai Közösségek Bizottsága által javasolt normák következtében nukleáris sugárveszély esetén minden ötvenedik csecsemő, illetve minden százkilencvenedik felnőtt halálos rákbetegséget szenvedhet el. A tudósok tanácskozását összehívó szervezetek memorandumban felkérték az európai parlamentet, hogy utasítsa el a bizottság és a tagországok miniszteri tanácsa által javasolt normákat, továbbá bélyegezze meg Franciaországot és Nagy- Britanniát, amiért még e veszedelmesen enyhe normákat is túl szigorúaknak minősítette. Fábián Ferenc Dézsi Gábor, Raczkó András és Szakáll Kálmán főtörzsőrmesterekkel Mezőbe- rény, Köröstarcsa, Csárda- szállás területét kapjuk ellenőrzési körzetként. A mezőberényi úton, Mu- rony felől érkezik az YC 4029-es Zuk, a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat gépkocsija. Kiderül, hogy a menetlevelet a gépkocsivezető nem vezette, sőt engedély nélkül jött ki a telephelyről. B. Ferenc elismeri, hogy „fekete fuvarban” látogatta meg a sógornőjét; 300 forint pénzbírságot szabnak ki. A PF 24-37-es Lada oldala kissé megnyomva. Két asz- szony, egy gyerek ül a gépkocsivezető háta mögött. A kalaptartón egy fejreállt játékkutya, 5 tányér és egy hangfal jól megférnek egymás társaságában. — Hogy mitől nyomódott be az oldala? — kérdez visz- sza és válaszol is a gépkocsi- vezető. — Benyomta a tehén, amikor fuvaroztuk, az utánfutóval. — A városi fényszórója nem működik — állapítja meg Raczkó András. — Megcsinyáltassuk, drága — pattan ki az egyik kardos menyecske a kocsiból. — Van itt más is — a kocsi tulajdonosának személyi igazolványában nincs munkahelyi bejegyzés. — Drága biztos úr, egy gmk-ban dolgozom, próbaidős vagyok. Majd kapom a papírt, ha véglegesítenek — „nyugtatja” meg az intézkedő főtörzsőrmestert a fiatalember. A rossz fényszóró miatt 200 forintos pénzbírságot fizet a gmk-s fiatalember. Téglával megrakott YU 13-32-es pótkocsis teherautót állít meg Dézsi Gábor. — Van-e a gépkocsin poroltó? — kérdezi elsőként a gépkocsi vezetőjét. — Van, csak otthon — feleli magabiztosan a kérdezett. — És elakadásjelző, tartalékizzó? Az is otthon — kapja a választ. Nincs túl nagy sikere ezzel a felelettel; 300 forint helyszínbírság a büntetés. Ütban Köröstarcsa felé egy pillanatra benézünk az „öreg malom” vendéglőbe. Délután 4 órakor még kevesen ' szórakoznak. Raczkó András udvariasan figyelmezteti az egyik sörözőt, hogy novemberben lejár a személyi igazolványa — figyeljen rá ... A többi iga- zoltatottnál minden rendben. Az utcán megállítunk egy kerékpárost. Biciklijén ugyanis csak a két kerék meg az ülés található, no meg a rozsda, ami összetartja. A tulajdonosa nyeglén fe- lelget; Mezőberényben nem kötelező a lámpa — mondja. Megkapja a kioktatást; a mezőberényiekre éppen úgy kötelező a világítással ellátott kerékpár, mint az ország bármely más területén. Egy ideiglenes rendszámmal ellátott IFA gépkocsi a következő jármű, amit leállítanak. Gazdája frissen ugrik le a vezetőfülkéből, pedig a menetlevélből kiderül, hogy hajnali 3-kor indult Hejőcsa- bára, hogy 100 mázsa cementet szállítson haza. Mindent rendben találnak az ellenőrzés során. Mezőberény és Csárdaszállás között a 60-as kilométerkőnél egy másik rendőri csoport tevékenykedik. A közlekedésfelügyelettől Gyaraki Imre és Jelenka Pál rendőr főtörzsőrmester kombinált környezetvédelmi mérőműszerrel dolgoznak. 16.50 óráig 15 gépkocsit vizsgáltak meg. Ebből 10 gépkocsi hibásan volt beállítva. Főleg az alapjárati rendszerrel van gond. A tulajdonosok nem sokat törődnek vele. Pedig a jó beállítás az üzemanyagfogyasztást is jóval kedvezőbbé teszi. Gyaraki Imre elmondja, hogy a tavaszi akció során, a hónap elején nagyon rosszak voltak a mérési eredmények. Elterjedt ennek a híre, és a hónap végére már alig-alig akadt rosszul beállított, a környezetet szennyező autó. Október 1-jé- vel a hibásan beállított autó tulajdonosai is büntethetők. Beszélgetésünk közben érkezik a PF 04-04-es piros Lada. A mérés alig-alig mutat ki szénmonoxidot. Jelenka főtörzsőrmester felnyittatja a csomagtartót. Kiderül, hogy a Ladát engedély nélkül gázüzemre alakították át. Tanúskodik erről a csomagtartóban levő és bekötött 11 kilós PB-gázpalack. Szabálysértési feljelentést tesznek a gépkocsi tulajdonosa ellen. Csárdaszállás, Jó barát vendéglő. Az ajtóban egy dülöngélő idős férfi majdnem a nyakunkba esik. Gondolom, hazafelé indul. Nincs üres hely az asztaloknál. Ki rumot, ki sört iszik. Raczkó András felszólítja a bentle- vőket, hogy készítsék ki a személyi igazolványukat. Az egyik asztalnál két fiatal nő. Az idősebbik előtt egy üres és egy tele pohár. Kevertet iszik, 24 éves, öt gyermek édesanyja. Legidősebb gyermeke 9, a legfiatalabb 1 éves. — Miért nincs a gyerekeivel ilyenkor, estefelé? —kérdezi az intézkedő rendőr. — Van azoknak apjuk is, törődjön velük — mondja az anya. Érezni, hogy feleletének bátorságát már egy-két féldeci megalapozta. — Menjen haza hozzájuk — küldi a főtörzsőrmester udvariasan. — Maga csak ne parancsolgasson. Van nekem uram, aki parancsolhat — válaszol nyeglén a fiatalasszony . Mezőberény irányában cikk-cakkban halad egy kerékpáros, alig elég neki az úttest teljes szélessége. Utolérjük azt az idős férfit, aki pár perccel ezelőtt kiesett a kocsmaajtón. — Jézusom! — kiált fel, amikor észreveszi, hogy lefékezünk mellette. Éppen, hogy lekászálódik a kerékpárról, fél: hogy* az árokba esik. Aztán megtámasztják egymást — ő és a kerékpár. Az utóbbi bizonyul erősebbnek. — Hogy hívják? — kérdezi tőle a rend őre. — K. Sanyi — mondja az idős férfi. Közben én fotózom, fel-felijed a vaku világításától, mintha villám csapkodna mellette. Alig forog a nyelve. Tetőtől talpig be van rúgva. Egy fillér sincs nála. Lefolyt a torkán a Jó barátban. Mezőberény alá már sötétben érünk. Egy kerti traktort vezet teljesen kivilágí- tatlanul P. László. Rokonaitól igyekszik hazafelé. Jó rokonai lehetnek. Kínálgatták innivalóval is. Bizony a szonda elzöldül. Az elkövetett szabálysértések miatti felelősségrevonást egyikőjük sem kerülheti el. A mezőberényi Hangulat büfében családias a hangulat. Nincs ittas ember, • és mindenkinél van személyi igazolvány. A terem közepére állított biliárdasztalnál két férfi elmélyülten játszik, szépen, kulturáltan. Hazafelé tartunk. A közúti ellenőrzés másnap még folytatódik. Béla Vali Leningrádi gondolatok resztül fejlődhet. A kölcsönös tiszteletet semmilyen propaganda nem teheti próbára. A forradalomról, békéről, barátságról Irta: Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára Leningrád, Szmolnij Ülök a Szmolnijban, a baráti társaságok világtalálkozóján. Körülöttem 98 ország küldötte. A szószéken idős, sok harcot megért veterán Leninről beszél, akivel sokszor találkozott, úgy is mondhatná, harcostársa volt. A falon arany betűs márványtábla, amely örök emlékként őrzi: ebben a teremben jelentették be a forradalom győzelmét, a szovjetek hatalmát. Lenin itt terjesztette elő az új hatalom első dekrétumát a békéről. Azóta 70 év telt el. Talán nem véletlen, hogy itt rendezték meg a baráti szövetségek világtalálkozóját. A sokszínű, pártállású és vallású konferencia küldöttsége újra ugyanarról: a békéről, annak megvédéséről, a felelősségről tanácskozott. Arról, hogy meg kell akadályozni egy világkatasztrófa végzetes lehetőségét. Talán jelképes, hogy Lenin hazájában, ebben a városban találkoztunk, ahol fájdalmas sebek őrzik a 900 napos blokád szörnyűségeit, elvesztett milliók sírhalmait, amelyben több generáció élete sem elégséges, hogy feledésbe merüljön. Nagy út volt ez, hallom a veterán hangját. De a hangból kiérződik a bizakodás, a bölcsesség. Arról beszél, hogy a szovjet hazának most ismét nehéz kérdéseket kell megoldani. Üj lendületet kell adni a társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődésnek — más szóval a peresztrojkának. Üj feladat — nehéz feladat. De könnyű volt-e, ami mögöttük van? ő, aki végigélte, hiteles tanúként állíthatja, nehéz út volt, de sikeres. Megküzdeni a fehérterrorral, az éhínséggel, új és hatalmas ipart teremteni — majdnem a semmiből —, a falu — ellentmondásoktól sem mentes — szocialista átszervezése, aztán a közelgő háború réme, és maga a szörnyűség, 20 millió halott, megannyi sebesült, majd az újrakezdés egy lerombolt országban. Felemeli a hangját. Miért ne tudná egy okosabb, tapasztaltabb nép az előtte álló mostani kihívást megoldani. Hazámra gondolok, a 43 évre, arra, hogy ugyanarról van szó nálunk is. Hit, akarat, egység nélkül sehol a világon nem születnek nemes és nagy dolgok. A népek barátságának háza A konferencia résztvevői Mihail Gorbacsov üdvözletét hallgatják. Az üdvözletben az a szovjet álláspont tükröződik, amely a nemzetközi kapcsolatok új rendjét, az államok egymás közötti viszonyát a kölcsönös biztonság elvére helyezi. Látszik az arcokon, érződik a hangulaton, hogy az új gondolkodásmód elnyeri a résztvevők tetszését, japán, amerikai, kanadai, nepáli, indiai küldött jelzi, ez más, ezt jobban értik a világban. Még hitelesebbé válik a szó, amikor Valentyi- na Tyereskova, a Szovjet Baráti Társaságok elnöke — a házigazda — személyes élményét tolmácsolja: „Tudják, eszembe jut, amikor a világűrben repültem és láttam a mi bolygónk szépségeit, azt a sok nemes dolgot, amit az emberiség alkotott —, de azt is tudtam, milyen hatalmas erőt hozott létre a tudomány,, ami mindezt elpusztíthatja, ha nem az emberiség javára fordítják. Elszorul a torkom, mert ezt az erőt én ismerem — és mindent elkövetek, hogy az emberiséget ez a katasztrófa ne fenyegethesse. Mi most azért vagyunk itt felelősen a világ népeinek képviseletében, hogy egymást jobban értve dolgozzunk a béke, a barátság ügyéért.” Dimitrov gondolatai jutnak eszembe, amikor a leningrádi professzor arról beszél, ma mindent a fő kérdés alá kell rendelni „a világkatasztrófa elkerüléséért”. 1935-ben ugyanerről volt szó. Történelmi analógia, csak most még veszélyesebb. Történelmi tanulság is, minden erőt össze kell fogni, aki érdekelt az atomháború elkerülésében. Az emberiség pedig csak ebben lehet érdekelt. Béke, forradalom A felszólalók — a nicaraguai, a palesztin nép küldötte — a reájuk kényszerí- tett harcról, az afgán az internacionalista segítségről beszélnek. Béke és harc. Nem is mindenki érti. Vitában alakul a közös szándék, s egyre érthetőbb lesz, hogy az emberi sorskérdés (béke) és a társadalmi haladás (forradalom) egymással nem szemben álló fogalmak. A tanácskozásra megérkezik a hír, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett a közepes és rövid hatótávolságú rakéták leszerelésének alapelveiről. Érezzük, munkánk nem hiábavaló. A küzdelemnek mindig kell legyen eredménye! Az amerikai küldött kér szót. „Látják, ez a peresztrojka, az új látásmód vívmánya.” Rögtön hozzáteszi — amit a német, a francia, az olasz megerősít —, „ne álljanak meg ezen az úton, a világ szimpatizál a gorbacsovi politikával”. Kérik a nyitottságot, az egymás jobb megismerésének lehetőségét. A barátság nem elvont fogalom, csak közvetlen személyes kapcsolatokon, megélt élményeken keJapán békeharcos Idős ember lép — pontosabban segítik — a mikrofonhoz. „Tudják, én átéltem Hirosimát, azért nem nehéz megértenem az aggodalmat, ami bennünket közös szóra bír. Milliók hasonló érzését hoztam, ha korom miatt nehéz is volt az út, de tudom, hogy most, amit akarunk, ez már a huszonegyedik századunk megalapozását jelenti, egy nyugodtabb, még emberibb világét.” Peresztrojka, reform, reálisabb szocia- lizmuskáp, ezek a fogalmak jelzik a szocialista országok küldötteinek véleménycseréjét. Azt hisszük, magunk között vagyunk, ás kiderül, hogy más népeket éppen a mi párbeszédünk érdekel. Miért? Tőlünk akarják hallani gondjainkat, törekvéseinket és sikereinket. A szünetben fiatal ember lép hozzám. „Ne haragudjon, hallottam az ön felszólalását, volna néhány kérdésem.” Bemutatkozunk, és kiderül, társadalomtudományt oktat az egyetemen, eljött, hogy részt vegyen a vitában. Azt kérdezi, mi a véleményem, egy időben végrehajtható-e az uszkorényie (gyorsítás) és a peresztrojka. Nézze, én az ön véleményére volnék kíváncsi — mondom —, hiszen ez az önök programja. Meglepődik és kifejti, hogy kétségei vannak, mert felfogása szerint először a gazdasági erőt kellene egyesíteni, és csak utána gyorsítani. Én másként látom. Ha egy ilyen nagy ország, mint a Szovjetunió, sok időt fordít az erőgyűjtésre, akkor történelmi késedelembe kerül, ezért úgy gondolom, hogy a kettőt egy időben kell végrehajtani. Hivatkozom a mi elhatározásainkra, stabilizáció és kibontako-r zás egy időben. A világfolyamatok a gazdaságban és a tudományban nem fognak helyben járni, amíg mi összpontosítással foglalkozunk. Végül is szót értünk. Ahogy ők a peresztrojkát, mi a reform 20 éves jó és rossz tapasztalatait magyaráztuk.