Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

NÉPÚJSÁG 1987. október 17., szombat Radioaktív szennyezettség Hol van a tűrési határ? Tététől talpig részegen az úton... Közúti ellenőrzés a megyében Egyórás eligazítás Békéscsabán a főkapitányság épü­letében és a szolgálatban levő rendőrök már indulnak is, hogy a megye területén megkezdjék kétnapos ak­ciójukat, amely a közlekedésbiztonságot szolgálja — mindannyiunk érdekeit. Évente kétszer; tavasszal és ősszel rendeznek me­gyénkben is fokozott közlekedésbiztonsági akció hóna­pot. Hogy mennyire komolyan veszik, jelzi ezt az is, hogy a szomszédos megyékből is besegítenek az ellen­őrzés sikeres lebonyolításába. Vita az EGK-ban Az élelmiszerek radioak­tivitásának tűrési határát az Európai Közösségek Bi­zottsága nem tudományos szempontok szerint, hanem politikai meggondolások alapján jelölte meg — ál­lapította meg a közös pi­aci tagországok fogyasztói és környezetvédő szövetsé­geinek szakértői csoportja. A csernobili katasztrófát követő időszakban, tavaly májusban vetődött fel elő­ször ez a probléma, s az­óta a Közös Piac szakér­tői, sőt a tagországok kül­ügyminiszterei is, többször tárgyaltak arról, hogy nuk­leáris sugárzás veszélye esetén hol húzzák meg az élelmiszerek radioaktivitá­sának tűrési határát. Mi­vel megállapodni nem tud­tak, az Európai Közössé-" gek Bizottsága a tej és a csecsemők táplálására szol­gáló élelmiszerek esetében literenként, illetve kilo­grammonként 370 becqu- erel-ben, egyéb élelmisze­reknél pedig kilónként 600 fcecquerel-ben határozta; meg a radioaktív szennye­zettség felső határát. Ezt a határértéket akkor át­menetileg fogadták el, a tudományosan, kidolgozott normára várva. De mert az új határértékben azóta sem tudnak megállapodni, az ideiglenes értékek ha­tályát már kétszer meg­hosszabbították. Az újabb határidő október végén jár le. Az Európai Közösségek Bizottsága végleges norma­ként a különböző élelmi­szerfajtáknál 800 és 1250 becquerel közti értékeket ja- jasol. Franciaország és Nagy-Britannia azonban ezt túl szigorúnak találja, és úgy ítéli meg, hogy a javas­lat „sokkal inkább politikai színezetű, mint tudományo­san megalapozott”. A közös piaci tagországok fogyasztói és környezetvédő szövetségeinek tömörülése a kérdésben orvosok és tu­dósok tanácskozását hívta egybe Brüsszelben. Ezen szintén azt vetették a bi­zottság szemére, hogy javas­lata nélkülözi a tudományos alapot, s politikai meggon­dolásokat tükröz. Azonban — ellentétben a francia és a brit megállapítással — a normákat nem szigorúaknak, hanem túlságosan enyhék­nek találták. E tudós cso­port szerint a sugárzás el­leni védelem nemzetközi bi­zottsága (ICRP) azt taná­csolja, hogy minősítsék fo­gyasztásra alkalmatlannak az olyan élelmiszert, amely kilogrammonként 5 és 50 becquerel közötti szennye­zettséget mutat. A bizottság normajavaslata ennek több mint a 200-szorosa. A tudóscsoport kifogásol­ja, hogy a bizottság a su­gárzásra való érzékenység szempontjából csak a cse­csemőket kezelte külön, egyébként az átlagembert vette tekintetbe, holott pél­dául a gyerekek és a ter­hes nők százszor érzékenyeb­bek a radioaktivitásra, mint az átlagember. Roland Scholtz nyugatné­met biokémikus professzor, a tudóscspport tagja kijelen­tette: az Európai Közössé­gek Bizottsága által javasolt normák következtében nuk­leáris sugárveszély esetén minden ötvenedik csecsemő, illetve minden százkilenc­venedik felnőtt halálos rák­betegséget szenvedhet el. A tudósok tanácskozását összehívó szervezetek me­morandumban felkérték az európai parlamentet, hogy utasítsa el a bizottság és a tagországok miniszteri taná­csa által javasolt normákat, továbbá bélyegezze meg Franciaországot és Nagy- Britanniát, amiért még e ve­szedelmesen enyhe normá­kat is túl szigorúaknak mi­nősítette. Fábián Ferenc Dézsi Gábor, Raczkó And­rás és Szakáll Kálmán fő­törzsőrmesterekkel Mezőbe- rény, Köröstarcsa, Csárda- szállás területét kapjuk el­lenőrzési körzetként. A mezőberényi úton, Mu- rony felől érkezik az YC 40­29-es Zuk, a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat gépkocsija. Kiderül, hogy a menetlevelet a gépkocsiveze­tő nem vezette, sőt engedély nélkül jött ki a telephelyről. B. Ferenc elismeri, hogy „fe­kete fuvarban” látogatta meg a sógornőjét; 300 forint pénzbírságot szabnak ki. A PF 24-37-es Lada oldala kissé megnyomva. Két asz- szony, egy gyerek ül a gép­kocsivezető háta mögött. A kalaptartón egy fejreállt já­tékkutya, 5 tányér és egy hangfal jól megférnek egy­más társaságában. — Hogy mitől nyomódott be az oldala? — kérdez visz- sza és válaszol is a gépkocsi- vezető. — Benyomta a tehén, amikor fuvaroztuk, az után­futóval. — A városi fényszó­rója nem működik — álla­pítja meg Raczkó András. — Megcsinyáltassuk, drá­ga — pattan ki az egyik kar­dos menyecske a kocsiból. — Van itt más is — a kocsi tulajdonosának személyi iga­zolványában nincs munkahe­lyi bejegyzés. — Drága biztos úr, egy gmk-ban dolgozom, próba­idős vagyok. Majd kapom a papírt, ha véglegesítenek — „nyugtatja” meg az intézke­dő főtörzsőrmestert a fiatal­ember. A rossz fényszóró mi­att 200 forintos pénzbírságot fizet a gmk-s fiatalember. Téglával megrakott YU 13-32-es pótkocsis teherautót állít meg Dézsi Gábor. — Van-e a gépkocsin por­oltó? — kérdezi elsőként a gépkocsi vezetőjét. — Van, csak otthon — feleli maga­biztosan a kérdezett. — És elakadásjelző, tartalékizzó? Az is otthon — kapja a vá­laszt. Nincs túl nagy sikere ezzel a felelettel; 300 forint helyszínbírság a büntetés. Ütban Köröstarcsa felé egy pillanatra benézünk az „öreg malom” vendéglőbe. Délután 4 órakor még keve­sen ' szórakoznak. Raczkó András udvariasan figyel­mezteti az egyik sörözőt, hogy novemberben lejár a személyi igazolványa — fi­gyeljen rá ... A többi iga- zoltatottnál minden rendben. Az utcán megállítunk egy kerékpárost. Biciklijén ugyanis csak a két kerék meg az ülés található, no meg a rozsda, ami összetart­ja. A tulajdonosa nyeglén fe- lelget; Mezőberényben nem kötelező a lámpa — mondja. Megkapja a kioktatást; a mezőberényiekre éppen úgy kötelező a világítással ellá­tott kerékpár, mint az or­szág bármely más területén. Egy ideiglenes rendszám­mal ellátott IFA gépkocsi a következő jármű, amit leál­lítanak. Gazdája frissen ugrik le a vezetőfülkéből, pedig a menetlevélből kiderül, hogy hajnali 3-kor indult Hejőcsa- bára, hogy 100 mázsa cemen­tet szállítson haza. Mindent rendben találnak az ellenőr­zés során. Mezőberény és Csárdaszál­lás között a 60-as kilométer­kőnél egy másik rendőri cso­port tevékenykedik. A köz­lekedésfelügyelettől Gyaraki Imre és Jelenka Pál rendőr főtörzsőrmester kombinált környezetvédelmi mérőmű­szerrel dolgoznak. 16.50 órá­ig 15 gépkocsit vizsgáltak meg. Ebből 10 gépkocsi hibá­san volt beállítva. Főleg az alapjárati rendszerrel van gond. A tulajdonosok nem sokat törődnek vele. Pedig a jó beállítás az üzemanyagfo­gyasztást is jóval kedvezőb­bé teszi. Gyaraki Imre el­mondja, hogy a tavaszi ak­ció során, a hónap elején na­gyon rosszak voltak a mérési eredmények. Elterjedt ennek a híre, és a hónap végére már alig-alig akadt rosszul beállított, a környezetet szennyező autó. Október 1-jé- vel a hibásan beállított autó tulajdonosai is büntethetők. Beszélgetésünk közben ér­kezik a PF 04-04-es piros La­da. A mérés alig-alig mutat ki szénmonoxidot. Jelenka főtörzsőrmester felnyittatja a csomagtartót. Kiderül, hogy a Ladát engedély nélkül gáz­üzemre alakították át. Ta­núskodik erről a csomagtar­tóban levő és bekötött 11 ki­lós PB-gázpalack. Szabály­sértési feljelentést tesznek a gépkocsi tulajdonosa ellen. Csárdaszállás, Jó barát vendéglő. Az ajtóban egy dülöngélő idős férfi majd­nem a nyakunkba esik. Gon­dolom, hazafelé indul. Nincs üres hely az asztaloknál. Ki rumot, ki sört iszik. Raczkó András felszólítja a bentle- vőket, hogy készítsék ki a személyi igazolványukat. Az egyik asztalnál két fiatal nő. Az idősebbik előtt egy üres és egy tele pohár. Kevertet iszik, 24 éves, öt gyermek édesanyja. Legidősebb gyer­meke 9, a legfiatalabb 1 éves. — Miért nincs a gyerekei­vel ilyenkor, estefelé? —kér­dezi az intézkedő rendőr. — Van azoknak apjuk is, törődjön velük — mondja az anya. Érezni, hogy feleleté­nek bátorságát már egy-két féldeci megalapozta. — Menjen haza hozzájuk — küldi a főtörzsőrmester udvariasan. — Maga csak ne paran­csolgasson. Van nekem uram, aki parancsolhat — válaszol nyeglén a fiatalasszony . Mezőberény irányában cikk-cakkban halad egy ke­rékpáros, alig elég neki az úttest teljes szélessége. Utol­érjük azt az idős férfit, aki pár perccel ezelőtt kiesett a kocsmaajtón. — Jézusom! — kiált fel, amikor észreveszi, hogy lefé­kezünk mellette. Éppen, hogy lekászálódik a kerékpárról, fél: hogy* az árokba esik. Aztán megtá­masztják egymást — ő és a kerékpár. Az utóbbi bizo­nyul erősebbnek. — Hogy hívják? — kérde­zi tőle a rend őre. — K. Sanyi — mondja az idős férfi. Közben én fotó­zom, fel-felijed a vaku vilá­gításától, mintha villám csapkodna mellette. Alig fo­rog a nyelve. Tetőtől talpig be van rúgva. Egy fillér sincs nála. Lefolyt a torkán a Jó barátban. Mezőberény alá már sötét­ben érünk. Egy kerti trak­tort vezet teljesen kivilágí- tatlanul P. László. Rokonai­tól igyekszik hazafelé. Jó ro­konai lehetnek. Kínálgatták innivalóval is. Bizony a szon­da elzöldül. Az elkövetett szabálysérté­sek miatti felelősségrevonást egyikőjük sem kerülheti el. A mezőberényi Hangulat büfében családias a hangu­lat. Nincs ittas ember, • és mindenkinél van személyi igazolvány. A terem közepé­re állított biliárdasztalnál két férfi elmélyülten játszik, szépen, kulturáltan. Hazafelé tartunk. A közúti ellenőrzés másnap még foly­tatódik. Béla Vali Leningrádi gondolatok resztül fejlődhet. A kölcsönös tiszteletet semmilyen propaganda nem teheti pró­bára. A forradalomról, békéről, barátságról Irta: Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára Leningrád, Szmolnij Ülök a Szmolnijban, a baráti társasá­gok világtalálkozóján. Körülöttem 98 or­szág küldötte. A szószéken idős, sok har­cot megért veterán Leninről beszél, aki­vel sokszor találkozott, úgy is mondhat­ná, harcostársa volt. A falon arany be­tűs márványtábla, amely örök emlékként őrzi: ebben a teremben jelentették be a forradalom győzelmét, a szovjetek hatal­mát. Lenin itt terjesztette elő az új ha­talom első dekrétumát a békéről. Azóta 70 év telt el. Talán nem véletlen, hogy itt rendezték meg a baráti szövetségek világtalálkozóját. A sokszínű, pártállású és vallású konferencia küldöttsége újra ugyanarról: a békéről, annak megvédésé­ről, a felelősségről tanácskozott. Arról, hogy meg kell akadályozni egy világka­tasztrófa végzetes lehetőségét. Talán jel­képes, hogy Lenin hazájában, ebben a városban találkoztunk, ahol fájdalmas sebek őrzik a 900 napos blokád ször­nyűségeit, elvesztett milliók sírhalmait, amelyben több generáció élete sem elég­séges, hogy feledésbe merüljön. Nagy út volt ez, hallom a veterán hangját. De a hangból kiérződik a bizakodás, a böl­csesség. Arról beszél, hogy a szovjet ha­zának most ismét nehéz kérdéseket kell megoldani. Üj lendületet kell adni a tár­sadalmi, gazdasági, kulturális fejlődés­nek — más szóval a peresztrojkának. Üj feladat — nehéz feladat. De könnyű volt-e, ami mögöttük van? ő, aki végig­élte, hiteles tanúként állíthatja, nehéz út volt, de sikeres. Megküzdeni a fehérter­rorral, az éhínséggel, új és hatalmas ipart teremteni — majdnem a semmiből —, a falu — ellentmondásoktól sem men­tes — szocialista átszervezése, aztán a közelgő háború réme, és maga a szörnyű­ség, 20 millió halott, megannyi sebesült, majd az újrakezdés egy lerombolt or­szágban. Felemeli a hangját. Miért ne tudná egy okosabb, tapasztaltabb nép az előtte álló mostani kihívást megoldani. Hazámra gondolok, a 43 évre, arra, hogy ugyanarról van szó nálunk is. Hit, akarat, egység nélkül sehol a világon nem születnek nemes és nagy dolgok. A népek barátságának háza A konferencia résztvevői Mihail Gor­bacsov üdvözletét hallgatják. Az üdvöz­letben az a szovjet álláspont tükröződik, amely a nemzetközi kapcsolatok új rend­jét, az államok egymás közötti viszonyát a kölcsönös biztonság elvére helyezi. Lát­szik az arcokon, érződik a hangulaton, hogy az új gondolkodásmód elnyeri a résztvevők tetszését, japán, amerikai, ka­nadai, nepáli, indiai küldött jelzi, ez más, ezt jobban értik a világban. Még hitelesebbé válik a szó, amikor Valentyi- na Tyereskova, a Szovjet Baráti Társasá­gok elnöke — a házigazda — személyes élményét tolmácsolja: „Tudják, eszembe jut, amikor a világűrben repültem és lát­tam a mi bolygónk szépségeit, azt a sok nemes dolgot, amit az emberiség alkotott —, de azt is tudtam, milyen hatalmas erőt hozott létre a tudomány,, ami mindezt el­pusztíthatja, ha nem az emberiség javá­ra fordítják. Elszorul a torkom, mert ezt az erőt én ismerem — és mindent el­követek, hogy az emberiséget ez a ka­tasztrófa ne fenyegethesse. Mi most azért vagyunk itt felelősen a világ népeinek képviseletében, hogy egymást jobban ért­ve dolgozzunk a béke, a barátság ügyé­ért.” Dimitrov gondolatai jutnak eszembe, amikor a leningrádi professzor arról be­szél, ma mindent a fő kérdés alá kell ren­delni „a világkatasztrófa elkerüléséért”. 1935-ben ugyanerről volt szó. Történelmi analógia, csak most még veszélyesebb. Történelmi tanulság is, minden erőt össze kell fogni, aki érdekelt az atomháború elkerülésében. Az emberiség pedig csak ebben lehet érdekelt. Béke, forradalom A felszólalók — a nicaraguai, a palesz­tin nép küldötte — a reájuk kényszerí- tett harcról, az afgán az internacionalista segítségről beszélnek. Béke és harc. Nem is mindenki érti. Vitában alakul a közös szándék, s egyre érthetőbb lesz, hogy az emberi sorskérdés (béke) és a társadalmi haladás (forradalom) egymással nem szemben álló fogalmak. A tanácskozásra megérkezik a hír, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett a közepes és rövid hatótávolságú rakéták leszerelé­sének alapelveiről. Érezzük, munkánk nem hiábavaló. A küzdelemnek mindig kell legyen eredménye! Az amerikai küldött kér szót. „Látják, ez a peresztrojka, az új látásmód vívmá­nya.” Rögtön hozzáteszi — amit a német, a francia, az olasz megerősít —, „ne álljanak meg ezen az úton, a világ szim­patizál a gorbacsovi politikával”. Kérik a nyitottságot, az egymás jobb megisme­résének lehetőségét. A barátság nem el­vont fogalom, csak közvetlen személyes kapcsolatokon, megélt élményeken ke­Japán békeharcos Idős ember lép — pontosabban segítik — a mikrofonhoz. „Tudják, én átéltem Hirosimát, azért nem nehéz megértenem az aggodalmat, ami bennünket közös szó­ra bír. Milliók hasonló érzését hoztam, ha korom miatt nehéz is volt az út, de tudom, hogy most, amit akarunk, ez már a huszonegyedik századunk megalapozá­sát jelenti, egy nyugodtabb, még embe­ribb világét.” Peresztrojka, reform, reálisabb szocia- lizmuskáp, ezek a fogalmak jelzik a szo­cialista országok küldötteinek vélemény­cseréjét. Azt hisszük, magunk között va­gyunk, ás kiderül, hogy más népeket ép­pen a mi párbeszédünk érdekel. Miért? Tőlünk akarják hallani gondjainkat, tö­rekvéseinket és sikereinket. A szünetben fiatal ember lép hozzám. „Ne haragudjon, hallottam az ön felszó­lalását, volna néhány kérdésem.” Bemu­tatkozunk, és kiderül, társadalomtudo­mányt oktat az egyetemen, eljött, hogy részt vegyen a vitában. Azt kérdezi, mi a véleményem, egy időben végrehajt­ható-e az uszkorényie (gyorsítás) és a peresztrojka. Nézze, én az ön vélemé­nyére volnék kíváncsi — mondom —, hiszen ez az önök programja. Meglepő­dik és kifejti, hogy kétségei vannak, mert felfogása szerint először a gazdasá­gi erőt kellene egyesíteni, és csak utána gyorsítani. Én másként látom. Ha egy ilyen nagy ország, mint a Szovjetunió, sok időt fordít az erőgyűjtésre, akkor történelmi késedelembe kerül, ezért úgy gondolom, hogy a kettőt egy időben kell végrehajtani. Hivatkozom a mi elhatá­rozásainkra, stabilizáció és kibontako-r zás egy időben. A világfolyamatok a gazdaságban és a tudományban nem fognak helyben járni, amíg mi összpon­tosítással foglalkozunk. Végül is szót ér­tünk. Ahogy ők a peresztrojkát, mi a reform 20 éves jó és rossz tapasztalata­it magyaráztuk.

Next

/
Thumbnails
Contents