Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-10 / 213. szám
1987. szeptember 10., csütörtök Jöttem a régi inasvilágbél...” II szép könyvről és a nyomdászán hagyományokról A századfordulóra jellemző iparosodás, a városok, de mindenekelőtt Budapest fejlődése olyan szellemi pezsgést hozott létre, amely kulturális központok, tudományos műhelyek — nyomdák és kiadók — születését eredményezte. Nagyvárad, Kolozsvár vagy Debrecen már ismert irodalmi életéről, nyomdájáról, akkor, amikor a Révai Lexikon 1911-es kiadása szerint Békés megyének még jelentéktelen az ipara, gőzmalma és téglagyára működik, és lakosságának csak 65 százaléka tud irni-olvasni. A helyi adottságokat, a kedvezőtlen körülményeket figyelembe véve különösen nagy volt az érdeme Tevan Andornak, aki felismerte a kor kihívását, a piaci igényt, s a könyvgyártás gazdaság- talanságának ellensúlyozására meghonosította a csomagolóanyag-gyártást. ,,A magam szerepe a nyomda mai kivirágzása körül annyiban jelentős, mert olyan helyen és olyan körülmények között hoztam létre, fejlesztettem ki és tartottam fenn a vállalatot, amely körülmények mindennek nevezhetők voltak, csak kedvezőnek nem. Az Alföld legmélyén kultúrát csinálni és művészi könyveket teremteni majdnem olyan fantasztikus feladat, mint az Északisarkon narancsligetet kitenyészteni. Talán érdemem az, hogy nem Budapestről és nem nagy városokból importáltam ide a növekvő nyomda számára készen betanított személyzetet, hanem a csabai és a környékbeli ifjakat tanítottam meg úgy dolgozni, hogy a mi munkánk minden más nyomda munkájával felvegye a versenyt ...” A Békés megyében létrejött nyomdaműhelyek közül a gyomai Kner Nyomdának, a Tevan-műhelynek Békéscsabán és Gyulán a Dobay Nyomdának sikerült a versenyben talpon maradni. Tevan Andor könyvimádatát bécsi tanulmányai mélyítették el, s hazatérte után apja üzeméből — új, korszerű felszereléssel és esztétikai mércékkel — olyan kiadót varázsolt, amely Békéscsabának irodalmi rangot adott. Munkássága hamar túlnőtte a vidéki nyomda kereteit, s meghatározója lett a magyar könyvművészet megújulásának. Tevan Andor Bécsben. Kner Imre Lipcsében tanulta meg a könyvkészítés fortélyait. Negyven kilométerre egymástól két középnagyságú nyomda kezdett dolgozni. Kner Imre a jellegzetes barokkos díszekkel új könyv- művészeti stílust teremtett; Tevan Andornál a tartalom volt az elsődleges, s ahhoz készült az illusztráció. * * * Előttem a Tevan Amatőr Könyvek jubileumi sorozat, amellyel a békéscsabai Kner Nyomda 1978-ban a nagy elődre, a 75 évvel azelőtt alapított Tevan Nyomdára emlékezett. Kosztolányi, Krúdy, Csokonai, Kisfaludy, Petőfi, Vörösmarty . . . Aztán a minikönyvek a világirodalom remekeivel: Shakespeare, Ibsen. .. meg sok-sok gyönyörű könyv Gyomáról. Békéscsabáról. Alkotójuk Petőcz Károly Tótfalusi Kis Miklós-díjas tipográfus. — Ez a táj talán semmi egyébben nem olyan gazdag, mint nyomdászati hagyományokban. Petőcz Károly nem ezen a vidéken született; hogyan került mégis kapcsolatba itt a nyomdával, a könyv- művészettel? — Nem idevaló vagyok, valóban. Engem 1947-ben szüleimmel együtt az úgynevezett lakosságcsere-egyezmény keretein belül telepítettek át Csehszlovákiából, Csalóközből — a békéscsabai szlovákok helyére. Tősgyökeres magyar vagyok, magyar iskolába jártam. A háborút megúsztam, itt vagyok, 63 éves elmúltam .. . 1949-ben kerültem Tevanék- hoz, aztán a Békési Nyomdában találtam magam, időközben államosították, Kner Nyomda lett: ennyi vállalatnál dolgoztam, pedig ki sem mozdultam a nyomdából! Mikor beléptem a Tevan Nyomdába, a Kiss bácsi adta ki akkor a munkát, jelentkeztem nála, kaptam is feladatot, de szégyenszemre vissza kellett adnom, mert nem tudtam megcsinálni . . . Közben nézelődtem, hogy a kollégák hogyan csinálják, s másnap visszamentem a Kiss bácsihoz, hogy most már jöhet az a munka ... Emlékszem egy másik történetre. Én még találkoztam Tevan- nal; egyszer megállt mögöttem, ami nem egy kellemes dolog munka közben, közelebb lépett, lehajolt, föltolta a szemüvegét, s azt mondta: „Kolléga úr! Nem kellene azt ott egy hajszállal lejjebb tenni, azt a sort?” Ez volt az első eset, amikor valaki érdeklődött a munkám után. Két hét múlva már bent voltam nála, s mint gyártás-előkészítője dolgoztam. Észrevett valamit, egészen biztos olyat, amit egy vezetőnek észre kell venni. Innentől kezdve már egészen más távlatok nyíltak meg: nem mechanikusan kellett végrehajtanom, amit elém tettek, én válogathattam, megszabhattam a munkafolyamatokat. így aztán megjártam én annak a nyomdának minden részlegét. Teljesen autodidakta vagyok, én nem tanultam a nyomdászatot, sem az esztétikát, sem a művészi részét olyan iskolai rendben, mint amilyenben most alkalmuk van tanulni a fiataloknak. Nyomdaipari technikumba jártam levelező tagozaton. Jöttem a régi inasvilágból... Egy sikeres vizsgám után küldtek Gyomára, s tulajdonképpen ott kerültem kapcsolatba a könyvvel, mint nyomdai termékkel. — Ügy tűnik, a mai gazdasági körülmények, a termelési és piaci igények nem mindig kedveznek a szép könyv létrejöttének. A tipográfus hogyan látja az esztétikai kategória és a gazdaságosság viszonyát? — Ha kiejtjük ezt a szót, „szép könyv”, akkor a legtöbb embernél az a kép ugrik be, hogy osztályon felüli anyagokból készül az a könyv: bőr, műbőr, vászon, különleges papír, importanyagok, tehát drága holmi. S ez az a pont, ahol én vitatkozom. Nem kell a minőséghez a legdrágább és a legextravagánsabb anyag, hanem a megfelelő anyag kell! Ezt megtalálni a kiadó és a tervező dolga. — Mármint a tartalomnak megfelelő, ahhoz illő anyag? — Igen. A terméknél mindig a használat az elsőrendű; a könyvnél a gondolat. Milyen típusú könyvről van szó? Műszaki, szépirodalmi, ideológiai, etikai, esztétikai? Ezeket mérlegelni kell a tervezőnek a formátumot, az anyagot, a betűtípust illetően. — A tipográfusnak menynyire van lehetősége arra, vagy mennyiben kötelessége, hogy elmélyedjen a könyv tartalmában? — El kell olvasni a könyvet! Különben szétszakad a kettő, a tartalom és a forma. Nem hagyatkozhatom a klasszikus vagy a modern irodalmi ismereteimre, tájékozottságomra. Nem elég! Mert Shakespeare-t másképp kell megfogalmaznom akkor, ha a Hamletet illusztrálom, illusztráltatom és másként a Vízkeresztet. — Petőcz Károly nevével nem csak a szép könyv fogalma fonódott össze szorosan; alkotásait és könyvművészeti, nyomdatörténeti tanulmányait még egy kulcsszó jellemzi: a minőség. — Nagyon régen foglalkoztat a minőség fogalma, s odáig jutottam, hogy kétféle minőséget ismerek el jelen pillanatban: az egyik a technikai minőség, a másik az esztétikai. Lehet például egy könyvet kifogástalan rendben összeállítani úgy, ahogy abban a legkeményebb bíráló sem talál hibát. Esztétikus, művészi, stílusos az a könyv, de amikor kézbe veszi, kinyitja, az első pillanatban szétesik ... Tehát nem csak esztétikai berkekben kell egyensúlyt teremteni a tervezőnek! Ismernie kell és tudomásul venni a technikai részleteket, lehetőségeket is. és úgy kell megterveznie a könyvet, hogy a technikai és az esztétikai minőség egyensúlyban legyen. — Tevan Andor megvalósította lehetetlennek tűnő álmát, az Északi-sarkon azt a bizonyos narancsligetet. Talán nincs még egy ilyen terület Magyarországon, ahol ennyi nyomda működne közel egymáshoz, és a nyomdászat ilyen gazdag hagyományokra tekinthetne vissza, ön is említette már itt a beszélgetésben, hogy a nyomdák tevékenysége egykor szorosan összeforrt a kiadókéval, hogy itt mindig is volt könyvkiadás. Miért nincs hát Békés megyében jelenleg könyvkiadó? — Nem hiszem, hogy Magyarországon lenne még egy olyan megye, . tájegység, amelynek annyi önálló kiadványa lenne, mint ennek a megyének. Valóban adott itt minden egy kiadó létrehozásához: a nyomda, a műszaki, az irodalmi, a gazdasági stáb. Ennek ellenére nem történik semmi. Szerintem azért, mert senki nem akar vele komolyan foglalkozni. Niedzielsky Katalin ...V minőséghez nem a legdrágább, hanem a megfelelő anyag szükséges ...” Fotó: Gál Edit HANGSZÓRÓ A rádióműsorok — s általában a tömegkommunikációs eszközök — bevallott vagy be nem vallott célja a tájékoztatás mellett a nevelés lehet. így volt ez az elmúlt hét rádióműsorai között jó néhánnyal. Az... „Aki a szeretetet álmodta vászonra” • \ című vasárnapi rádióműsor például arra tanította hallgatóságát, miként lehet tisztelettel, szeretettel, s kellő alapossággal emlékezni nagyjainkra. Markovits Ferenc össze- ' állításában és rendezésében Huszárik Zoltánra emlékeztek a 9 órakor a Kossuth adón sugárzott műsor készítői. „Mert egy értelmetlenül félbemaradt életmű törésvonalán már csak legenda sarjadhat. De az nem mindegy, hitelesíti-e a legendát mindaz, ami korábban megtörtént. Erre ad választ Markovits Ferenc írásokból, dokumentumokból építkező, a valóság kemény tényeit költőien ellenpontozó, ízléssel és arányérzékkel komponált dokumentumműsora.” A műsor szerkesztője, Szabó Éva ajánlotta e szavakkal a Huszárik-megemlékezést, s nem cs*alódtunk . . . öt éve ment el közülünk a neves filmrendező, s lám, e szomorú úton sajnos akadtak követői is. Dajka Margitot, Latinovits Zoltánt és Máriássy Juditot már csak hangszalagról hallhattuk. így van ez a megemlékező műsorokkal. Minél távolabb kerülünk e szomorú évfordulóktól, annál több szereplőre gondolhatunk már csak múlt időben. De gondolunk rájuk! Segítenek ebben az ilyen és ehhez hasonló színvonalas megemlékezések. S valahol példát mutatnak .. . Ahogy a vasárnapi „Szivárvány” ...riportjai is. Hogy csak egyet ragadjunk ki közülük! Szél Júlia kalocsai szociális otthonban élő asszonyt keresett fel, aki háromszor ment férjhez, s most végleg egyedül maradt. Nem panaszkodik látványosan, nem siránkozik, sőt. őszintén, tárgyilagosan mesél élete nehéz és boldog időszakáról. Tisztességgel eltemette férjeit, most itt áll egy szál maga, s nem tudja, őt hová hántolják el. A családi kriptában, ahol legjobban szeretett férje mellett nyugodhatna — hála a „jóakaró” rokonoknak —, nincs , számára hely. Most mégis emelt fővel készül élete utolsó, talán legnehezebb felvonására, a halálra. Földi maradványait levélben ajánlotta fel orvosi célokra. A riport készítőjében felmerült a kétség, s ennek hangot is adott: talán nem illik ilyesmiről kérdezni, beszélni. Ám úgy hiszem, kár lett volna lemondania erről a beszélgetésről. Hisz ez a néhány perc is több mindenre tanította a hallgatóságot. Először is arra, hogy az esetek többségében nem a beszélgetések tárgya, hanem mikéntje szabja meg, mi kerülhet nyilvánosság elé, s mi nem. Másodszor az őszinteségre, s arra nevelt minket, hogy a legnehezebb helyzeteken is átsegíthet a tudat, szükség van ránk. Ha mások hasznára élhetünk (adott esetben halhatunk), már az elmúlás gondolata sem olyan fájdalmas. Persze, hogy a nehéz pillanat, a halál minél később érjen el minket, egészséges életmódot kell folytassunk. A kedd délutáni „Test-őrségben” című műsor ebben segített minket. Tarnay Márta szerkesztő-műsorvezető a 8—12 éves korosztálynak készített műsort, mely havonta egyszer jelentkezik a jövőben ezzel a címmel. S ha már a tömegkommunikációs eszközök nevelő szerepéi ől kezdtük e gondolatsort, úgy hiszem, e téren legeredményesebb épp ez a műsor lehet. Mert hogy egy családban valóban egészséges életmódot folytassanak, olykor hatásosabb — s könnyebb — a gyereket meggyőzni, mint szüleit. A többi már a csemete dolga ... Visszatérve a hétfő délutáni műsorra. Amolyan pályázatfélét is meghirdettek a készítők, melyben azt kell megírni, mit lehetne a családban tenni az egészség megőrzéséért. A másik feladat: le kell írnia az ifjú pályázónak kedvenc salátareceptjét. Elég, ha mindezen maga töri a fejét, de valószínűbb, hogy apukát, anyukát is segítségül hívja. S ha már így, közösen kisütnek valamit, talán be is tartják, vagy legalábbis kipróbálják a leírtakat. Akkor pedig nyert ügyünk van. Várjuk tehát az új sorozat folytatását. Mert tanulni soha nem késő! így gondolták annak a tábornak a szervezői is, akik fiatal házasokat hívtak ösz- sze, s erről értesítették a „Táskarádió” stábját is. Az ötlet érdekes. Lehetne továbbgondolni! Rendezhetnének kismamák, nagymamák, szülők és elváltak táborát... Ám úgy hiszem, ha a kulturált együttélést, az összetartozást a családban — még gyermekkorban — nem tanulták meg az érintettek, nagyon nehéz dolga lesz a tábor szervezőinek ... N. Á. Intézménytörténéti kiállításra készülnek A szarvasi mezőgazdasági főiskola marxizmus—leninizmus tanszéke felé járót a napokban szorgos munka fogadja. Az igyekezet oka: dr. Tóth Lajos főiskolai tanár a szeptember 21-i évnyitóra szeretné elkészíteni azt a 15 tablót, amely a főiskola életét fogja bemutatni. Elmondta, hogy a kiállítást elsősorban az itt tanuló diákoknak szánja, de reméli, hogy a visszalátogató végzősöknek is tudnak nyújtani egy olyan múltidéző anyagot, amely megkönnyíti majd a nehezen induló baráti beszélgetéseket. Az első pár tabló Tessedik Sámuel életét idézi. A tanszékvezető szerint Tessedik munkássága ma még nem feltárt, rendezett anyag, ami annak tudható be, hogy a hajdani reformátor munkássága igen sokrétű volt, s egyes kutatók csak vizsgálati anyagukkal egybevágó arculatát ismertetik műveikben.1 A tabló bemutatja a mezőgazdászt, a pedagógust és az írót. A következő táblák a középfokú gazdaképzésről adnak képet, mely 1927-ben indult. Kiszámolhatjuk, hogy ennek most hatvan éve, tehát a bemutatójuk jubileumra is készült. Hatalmas fotódokumentáció mutatja be az akkori diákok életét. A fényképek és az összekötő szövegek részint a rendező gyűjteményéből kerültek ki, részint levél- és könyvtári dokumentumok. Megelevenedik a szemléletes képeken a diákság élete. Diákok rizsgyom- lálás, cséplés, fejés, viliázás közben. Látványos sportvetélkedő fényképei, majd ugyanazok a diákok néznek komolyan, mint lapszerkesztők vagy önképzőköri tagok. Üjságjukat, az „Aranykalászt” ők írták, és beszélgetőpartnerem közbeszúrása szerint a helyzet mára any- nyiban változott, hogy a főiskola lapját 90 százalékban az itt tanítók írják. A menza is egy kicsit másképpen nézett ki akkoriban. Az ifjú urakat fehér kabátos pincérek szolgálták ki. A háború után, a sürgető igény kielégítésére 1948—49- ig mezőgazdasági gimnázium, 1950—52-ig három-, ’52/ 53-ban négyéves középfokú technikum működött itt. Ezután alakult ki a mai képzési rendszerrel azonos főiskolai tanítás. A gyűjtemény, amely most kiállításra kerül, csak magja annak a várhatóan több tárgyi emlékkel — zászlókkal, tablókkal gyarapodó — kiállításnak, amely szellemében azt szolgálja, hogy a szakoktatás történetét minden érdeklődő megismerhesse. A tanár úr utolsó főiskolai éve ez. Januártól elköszön a katedrától. így ez a munka egyben örökség is a következő generációnak. Felhívás arra, hogy őrizzék és gyarapítsák újabb érdemekkel, tettekkel az iskola hagyományait. Molnár Péter Miniatűr sorozatok Budapest—Párizs—Moszkva—Bécs eddigi termése az európai országok fővárosairól 1984-ben megindított kiskönyvsorozatnak. Az 1987-esi Ausztria fővárosát bemutató kötetben kettő híján száz képen láthatjuk Bécs. palotáit» templomait, tereit, középületeit, utcarészleteit, híres szobrait. Az esztétikai élményt az osztrák költők verseiből vett idézetek teszik teljessé: huszonnyolc lírikus vallomása — klasszikus és mai magyar műfordítók tolmácsolásában — hózza emberközelbe számunkra, idegenek számára is a várost. Magyar mondák és népmesék címmel 1986-ban indult, s eddig négy kötettel jelent meg a következő sorozat. Az első kötet Móra Ferenc gyűjtéséből adott válogatást, a másik három kötet Benedek Elek Honszerző Árpád című, a honfoglalást regényes keretben elbeszélő írását tették közzé, mely annyiban monda. A két sorozat pedagógiai célokat szolgál: a budapesti 54. sz. Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanműhelyének szakkörében tevékenykedő diákok — szakoktatóik irányításával — folytatják a gyűjtőmunkát, s részesei a kötetek kialakításának, tipográfiai-nyomdai kivitelezésének. így készülnek választott szakmájuk magas színvonalú mestereivé válni. M. Pásztor József
