Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-08 / 211. szám
1987. szeptember 8., kedd Békéscsabai fúvósok sikeres szereplése Augusztus 17-én indultak a békéscsabai ifjúsági fúvósok az NSZK-beli Alsfeldbe, ahol három-négy évenként rendezi meg a helyi önkéntes tűzoltó-, menet- és fanfárzenekar azt a nemzetközi fúvószenei fesztivált, melyre ezúttal a békéscsabai fiatalok is meghívást kaptak. A vendéglátó kisváros mintegy tízezer lakosa nagy érdeklődéssel, szeretettel várta a fesztiválra érkezett zenészeket. A nemzetközi zenészseregszemle minden rendezvényét — még zuhogó esőben is —, telt ház előtt tartották. így volt ez már a békéscsabaiak első fellépésén, az augusztus 21-i „Bier- musik”-on (sörzenén) is ... Illyés Miklós koncertmester így emlékezik erre az estére: „Kizárólag e célra a rendezők felállítottak egy háromezer ember befogadására alkalmas, hatalmas sátrat, melybe összecsukható padokat, asztalokat hoztak. Részletekben mentünk fel a sátor végén felállított színpadra. Mintha véletlenül találkoztunk volna odafönt, előbb kettő, aztán tizenkettő, végül mind a harminckilenc zenész bekapcsolódott a játékba. Könnyű, kötetlen muzsikát adtunk abban a jelmezünkben, amit a rendezők legnagyobb ijedelmére f extracivilnek hívtunk; mások uniformisban léptek fel, mi egyéniségünknek megfelelő ruhát vettünk, így volt, aki cilinderben, s volt,' aki halásznadrágban fújta... Egyébként azt est úgy nézett ki, hogy vagy tíz felszolgáló két kosár sörrel szaladgált, fel-alá. Egy kosárban tíz korsó fért... Az emberek jöttek, mentek, mi meg játszottunk. A zenekarok óránként váltották egymást. Az est folyamán nyolc vastaps volt, ebből négyet mi kaptunk, s erre! nagyon büszkék voltunk ...” Másnap, szombaton délelőtt ismét laza, könnyed előadást kellett tartaniuk, a Kerber Áruházban. Itt is egy „showelemmel” kezdtek: az áruház előtt klasz- szikust játszott a társaság egyik fele, a másik fele (ők „piszkos tizenkettő”-nek hívják) három sarokkal odébb menetzenével indult. Aztán mikor odaértek a többiekhez, versenyt fújtak, s ez nagyon tetszett a közönségnek. Egy kalap is előkerült, s mire a rögtönzött előadás végére értek, 140 márka gyűlt össze, melyet a produkció résztvevői testvériesen elosztottak egymás között... Az igazi erőpróba azonban még hátravolt. A zenekar ifjúsági titkára, Kovács Ildi immár a másod1'k fesztivált járta meg — két éve Angliában volt hasonló rendezvényen a zenekarral —, így viszonyítási alapja! is van: „A zenéért vagyunk, s tényleg csak a zene létezett számunkra. Vagy mi . játszottunk, vagy | másokat hallgattunk, egyszóval, szakmailag rengeteg tapasztalatot gyűjthettünk. A versenyen, augusztus 23-án a német serleg volt a! tét. S hogy ki a legjobb, ezt háromtagú zsűri döntötte el...” Nagy izgalommal készültek fiataljaink az igazi, nagy erőpróbára, már csak azért is, mert ez valójában nem ifjúsági, hanem felnőttfesztivál volt. A verseny reggel 7 órakor kezdődött. A koncertzenekari osztályban — ahol a mieink is indultak — 16 együttes mérte össze a tudását. Két katonazenész és a német folk- és fúvószenekari szövetség elnöke figyelte árgus szemekkel a produkciókat. A színpadi fegyelemtől a hangszerfelvételig, és az intonációtól a zoknik azonosságáig minden számított, összesen 300 pontot lehetett szerezni, a mieink 287,7 pontot kaptak meg. Az élménybeszámoló résztvevői Fotó: Kovács Erzsébet KÉPERNYŐ Vass Éva újra itt! Mi, a közönség, nagyon hálátlanok is tudunk lenni. Néha elég pár hónap is, de pár esztendő biztosan, hogy szinte végleg elfelejtsük az egykor csodált művészt. Pedig az igazi tehetség mindennél erősebben áll; a pillanatnyi mellőztetés sem olthatja ki csodás lobogását. S hogy ez mennyire így van, arra volt példa a csütörtök esti tévéjáték, Az éjszaka vége, amelyet a francia próza egyik legnagyobb alakjának, Francois Mauriac-nak regényéből forgattak. S aki úgymond visszatért hozzánk a parádés főszerep szárnyain, Vass Éva. A fiatalabb nézőknek szól: a hatvanas években ritka volt az olyan magyar mozifilm, amelyben nem játszott volna! Parádés szerep? Több annál! Az itt és most pillanatnyi érvényessége szerint Therese figurája olyan, amelybe belebújni csak egy igazi tehetség tud; a megformálás a teljességet igényli, hiszen az élet (az egyén?) totális drámáját kell a szerepbe sűríteni. Azt szokták mondani, egy irodalmi adaptáció akkor tökéletes, akkor sikerült az átültetés, ha a nézőnek eszébe sem nagyon jut az eredeti alap; ha csak és kizárólagosan az új alkotásra tud figyelni, az köti le. S hogy ez_ sikerült, az — természetesen a rendező és a Gábor Miklós által készített forgatókönyv érdeme is — Vass Évának volt köszönhető. Fenséges és szánalmas, diktatórikus és esendő, gyilkosán gonosz és szeretetré méltó: az ilyen ellentéteket döccenők nélkül egybeötvözni csak az tudja, aki ismeri és tudja a művészet megfogalmazhatatlan, mégis mindent meghatározó titkait. Csodálatos hetvenperces ajándékot kaptunk Felvidéki Judit rendező tévéjátékában Vass Évától. És azt az örömet is, hogy visszatért közénk és elfoglalhatta ismét a neki fenntartott helyet a közönség szívében. Krimi, krimi, krimi... Egy igazi krimiben (vagy talán így kellett volna írni: egy „igazi” krimiben?) persze sokkal egyszerűbben, egysíkúbban alakulnak a dolgok. Két félre osztódik minden: van jó és van gonosz. Taláil ezért is nevezik századunk meséjének a krimit. Mert mese kell, ami egy kicsit izgalmas is, egy kicsit érdekes is, egy kicsit felemelő iá, s legfőképpen: velünk úgysem történhet meg. Az eredeti . angol bűnügyi történetek receptje szerint, csak éppen negyed-tized annyira szellemesen készült az a három részre nyújtott skót sorozat is, amelyet A gyilkos címmel keddtől naponta adagolt a tv a kettesen. Gázzal a Savoyban? , Az aszfalt poétájának nevezték; nálánál költőibben senki nem tudta megfogalmazni a Város, vagyis Budapest hétköznap* életét. Ügy adatott meg neki, hogy három kornak is tanúja lehetett. A kávéházi újságírás klasszikusa, az alkalmi (mégis csillogóra csiszolt) versek mestere, a néhány óra alatt elkészíthető színpadi művek (amelyek közül nem egy világsiker lett!) könnyed kezű alkotója —, mindmind egy személyben az örökké szivarozó Heltai Jenő. Akiről sokáig nem illett megemlékezni. Ezért örülhettünk Gyökössy Zsolt rendező ötletének, hogy képernyőre varázsolt egy darabkát ebből a halhatatlan életműből. Csak hát... Heltai Jenő nem ez, Heltai nem ilyen! A vasárnap esti Írók, színésznők és más csirkefogók irodalmi anyaga legfeljebb az irodalomtörténészek, a kutatók számára nyújthattak élményt, de kevésbé a szórakozásra éhes közönségnek. A „nagy Nyugat-nemzedék” eme óriását nem szabad ilyen felaprózva, minden különösebb logikai (dramaturgiai) váz nélkül zsengéit és nagy műveinek részleteit halomba zúdítva be- és megmutatni. S az is bántó volt: a harmincas évek Savoyában aligha gyújthattak cigarettára gázöngyújtóval... (nemesi) I az NSZK-ban Elkészült a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola reprezentatív hangversenyterme. Az avatóünnepség majd a zenei világnapon lesz, de már jelenleg is lelkesen gyakorolnak a diákok a szép, új teremben Fotó: Gál Edit Látlelet a vasútról Kaszala Sándor riportkönyve Debreceni István, a nehézrezesek szólamvezetője az esti díjátadásra emlékezik legszívesebben. „A mi osztályunkban az ötödik helyen végeztünk, így serleggel térhettünk haza. összesítettben a 70 induló zenekarból a tizenkettedikek lettünk.” Az esti záróünnepségen — ekkor volt az eredményhirdetés is — a nemzetköziség és a béke jegyében hangzottak el a köszöntők. Beszédet mondott — többek között — a helyi polgármester, a német fúvós- és népzenei szövetség alelnöke, sőt a kulturális miniszter is. Sok nemzet képviselte hazáját a fesztiválon, de kevesen mondhatták el, hogy olyan szeretettel figyelemmel vették őket körül, mint a békéscsabaiakat. Blaskó Mihály, a fafúvósok szólam- vezetője erről mesél: „Egy éve'járok a zenekarba, így ez az első közös élményem velük. Már a fesztivál színessége megfogott, hiszen a portugáloktól az amerikaiakig és a csehszlovákokig, rengeteg ország jött össze. Három és fél ezer zenész! Egy helyen! Nagyon kedves, vendégszerető családoknál laktunk, ahol szinte családtagnak tekintettek minket. Ez nekem roppant jólesett. És az egész város figyelmessége! Hogy mindig, mindenütt hatalmas érdeklődés fogadta a zenénket. Pedig a közönség csak a város lakóiból tevődött össze.” És Szente Béla, az együttes szervezője hogyan vélekedik az útról? „Még egy olyan kis létszámú együttes nem is volt, mint a miénk. Hetven-nyolc- van tagú társaságok jöttek a fesztiválra, sőt, a portugál zenekar 92 zenészből állt. Mégis bírták hangerővel a mieink, s ez nagyszerű dolog volt tőlük, örülök, hogy ilyen sikert arattak.” Mindez már a múlté. A zenekar ismét itthon van, s most élménybeszámolójuk végén Máté Mátyás karnagyot kérdezzük, vajon ő is elégedett a zenekari szereplésével? „Igen. Végre muzsikáltak, a szó legnemesebb értelmében. önfeledten, mosolyogva és kitűnően.” Nagy Agnes A MÁV — tartja a honi közvélemény sztereotip ítélete — állam az államban. Az egyszerű utas többnyire ebben a versenytársak nélküli monopolhelyzetben látja a sokszor mostoha utazási körülmények legfőbb okát. Hogy mennyire kényszerű és kínkeserves a vasút eme monopóliuma, azt csak azok tudják, akik vasútor- szág lelkes, vagy éppen mogorva polgárai. Kaszala Sándor írói látlelete erről a zárt és meglehetősen sokarcú világról tudósít. Metszőén pontosak s a valóság iránt kérlelhetetlenül elkötelezettek ezek a riportok és szociográfiák. A tények feltétlen tisztelete vezeti Kaszala diagnosztizáló tollát. Ebből következően illúziótlan s rosszkedvű ez a valóságkutatás. Kaszala riportjainak hitelessége is az írói (emberi) módszer tisztességében rejlik. Ezek az írások érezhetően belső kényszerből — a valóság elodázhatatlan „parancsára” születtek, s mindenkor a hierarchikus piramis teherhordozóinak érdekében. Az író-újságíró az egyes ember sorskonfliktusától halad az általános helyzetelemzés felé, ahogy ezt a szakmában mondják: alulról kezdi megírni az életet. Riportjai helyszínein — a Ferencvárosban éppen úgy, mint azl isten háta mögötti Börgönd-pusztai állomáson — ugyanazok a gondok és feszültségek köszönnek visz- sza: az áldatlan, s úgy tetszik, megoldhatatlan! létszámproblémák, a dolgozó emberhez méltatlan szociális állapotok, a vasutasok nyomasztó túlterheltsége, s a belőlük következő rossz közérzet. Meddig lehet lelkesedni? — kérdezi Kaszala egyik riportjának címével, s a diagnózisokat lapozgatva, a gyógyítást sürgetve maga a recenzens is. És mi lesz, ha elfogy a vasutasok türelme, lelkesedése? Mindennél jobban szükség lenne az ál- lamnyi vasutas „zenekar” összhangjára, a partitúrából olvasni tudó, felelős „karmesterekre”. I Mert ha ez további késedelmet szenved, előfordulhat, hogy az utasoknak kell majd tolniuk a vonatot... (Antikva — 1987) Tódor János Érvek és ellenérvek a Celladamról 10. Tiszta levegővel a rák ellen Furcsa emblémát pillantok meg a magánrendelő bejárata mellett. Ugrásra kész tigrist ábrázol, s körülötte al cég neve: Celladam Cancer Research Group, vagyis: Celladam rákkutató csoport. A cancer ugyanis latinul rákot jelent (így nevezte el még Galénosz az emlőrák feletti bőr kitágult vénáinak rajzolatát, amely tengeri rákra emlékeztette őt.) Korunk e legelterjedtebb betegsége próbára teszi a modern orvostudományt, amely ugyan biztosan, de nagyon! lassan halad a kór megfékezésének útján. „Ezt az utat próbálja Kovács Adám bevilágítani, hogy a sötétben tapogatózó tudomány megtalálja végre a célirányt” — ecseteli képletesen törekvésüket dr. Tatár János, a csoport főgyógyszerésze. A cégtáblán lévő ugrásra kész tigris tehát a betegség szorításából akarja kiszabadítani magát, és ez nemcsak az emberiség menekülését, de a magán-rák- kutalócsoport állapotát is hűen jellemzi. Mire azonban Kovács Adám eljutott a daganatos betegségek vizsgálatáig, húsz találmányt szabadalmaztatott. Nevéhez fűződik a magyarországi mentő-, tűzoltó- és rendőrautókra szerelt szirénák vijjogó hangja. Büszke) az újító a néhány éve szerkesztett hangágyúra is, amely, mint megtudom, kör alakú, 120 centiméter átmérőjűi és terepjáróra, meg helikopterre szerelve 30 kilométerre is képes továbbítani a hangot. Ezzel a hangágyúval vezet- , ték a tűzoltást a zsanai gázkitörésen is. Az egyik legújabb találmányáról a taxisofőrtől értesülök. őt is kifaggatom a Celladamról, hogy lássam, miként vélekedik az utca embere a nem mindennapi ügyről, amelynek főszereplője egy rádióműszerész. — Olvassa csak el azt a szórólapot, ott a hátsó ülésen, a gyújtószerkezet mellett. Tegnap kaptam Kovácstól, mindegyik taxisnak felkínálta. Nyugaton tulaj- ~ donképpen az ilyesmit azonnal tíeszerelik a gépkocsiba. A CO—1280 jelzésű és a gépkocsiba építhető elektronikus gyújtókészülék csökkenti az üzemanyagfogyasztást, télen garantálja a hidegindítást — magyarázza a taxisofőr. Bevallom, nemigen érdekelnek az ilyen műszaki dolgok, legkevésbé az autó tartozékai.! Különben is, mi köze mindennek a Cella- damhoz? Csakhamar rájövök, hogy az elmés szerkezet nagyon is jó reklám a CCRG-nek. Az eszes feltaláló ugyanis jól tudja, a környezetszennyezés ellenzőinek rokonszenvét is meg kell nyernie, ha már a rák elleni harcot tűzte zászlajára. így aztán a gyújtószerkezet prospektusába a következő piachódító varázsszó is bekerül: „A készülék környezetvédelmi szempontból is érint.” Majd a magyarázat: „Az elvégzett mérések szerint a gyújtószerkezet révén a kipufogógázok káros összetevői jelentősen csökkennek a levegőben, és ez motorizálódó világunkban rákkutatási tevékenységünket műszaki oldalról segíti.” A levegő, a környezet tisztaságának megóvása is a CCRG betegség elleni küzdelmének részévé válik. A Celladam már nemcsak egy gyógyszer, hanem egy! átfogó program neve ... A gyújtószerkezet több országban is szabadalmi védettség alá kerül,1 az értékesítési haszonkulcs a magyarországi Kisipari Termelő Vállalat kasszájába folyik. Az újítónak sem kopik fel az álla: 135 forintot kap darabjáért, és csak tavaly 125 ezer darab volt az évi termelés. A gyújtószerkezet sorozatgyártására Kovács egész hálózatot hozott létre. — Jól nézzen körül — mondja pilisborosjenői családi házának kapujában. — Maga szerint így; fest egy milliomos villája? — mutat nevetve a manzárdos, fehérre festett takaros épületre, amikor arra utalok,
