Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-24 / 225. szám
1987. szeptember 24., csütörtök 0 technika „lekörözi” a pedagógust? Beszélgetés egy új igazgatéval Reggel háromnegyed nyolc. Óriási a forgalom a gyulai Szt. István úton. Jobb oldalt az egy éve felújított, kibővített és stilizált. 2. számú általános iskola tekintetet vonzó portálja; vele szemben a megyei kórház épületei... A két oldalt frissen festett zebra köti össze, mellette úttörő „forgalmi rendőrök” — tárcsával. Jól esik látni komolyságukat, határozottságukat, ahogyan egyik szemükkel a járműveket, a másikkal az úttesten átsiető tanulókat vigyázzák ... Nézem egy ideig ezt a reggeli pezsgést, aztán én is átkelek a zebrán. Az iskola bejáratánál két úttörőruhás „cerberus” állít meg udvariasan; hová tetszik menni, kit tetszik keresni? Mondom, hogy az igazgatót. Az egyik felvezet, de az intézet új igazgatója — közli egy fiatal tanár — órát tart az énekteremben. Éppen szünetre érek visz- sza: a kétszintes épület lépcsőjén száz meg száz gyermek hömpölyög az udvar felé, hogy a szeptemberi nyár melegen tűző napsugaraiban visszaidézzék, s egymásnak újra elmondják a vakáció — kiszínezett — élményeit, kalandjait... A kicsi, ám csinos igazgatói irodában nagy a csend, nem hallatsaik be a forgalom zaja sem ... Gyar- mathy Zsolttal, az iskola új igazgatójával ülök szemben. Erőteljes, magas fiatalember. A nyugodtság légkörét árasztja magából... — Igazgató úr, hogyan lesz napjainkban valakiből iskolaigazgató? — kérdezem, mert valóban nem tudom. — Egyszerűen ráböknek, és azt mondják: „mától kezdve te vagy az igazgató?” — Ez nem ilyen egyszerű — mosolyodik el. — Először is meg kell pályázni; másodszor, a tantestület megszavazza; kell-e egyáltalán az illető; harmadszor aztán a tanács V. B. jóváhagyja; megbízza, kinevezi. — ön még nem volt igazgató ,.., idegen közeg be került, hiszen az 1. sz. iskolában volt tanár és szakfelügyelő. Nem okoz ez plusz gondokat? — Ez nem egészen így van — korrigálja „jólérte- sültségemet” —, évekkel ezelőtt innen mentem át az egyesbe, így ennek a tantestületnek mintegy a fele ismerős, régi kolléga. Ami igazán gondot okoz egyelőre. hogy meg kell tanulnom az igazgatói „szakot”. A közvetlen elődöm, Kurucz Lajos rendkívül jól felkészült, a teendők csínját- bínját ismerő igazgatója volt ennek az intézetnek. Van dolgom elég; mindent meg kell ismernem. A kibővített épületet a padlástól a pincéig, a szaktantermeket. a különféle szemléltető tárgyakat; a kezdő, vagy számomra új kollégákat ... — Konkrétan milyen segítséget kap? — Tanulmányozom elődöm írásos dokumentumait; meghallgatom a testület törzstagjainak információit. Szerencsés vagyok abban is, hogy az igazgatóhelyettesemnek, aki a művelődési osztályon dolgozott korábban, igen jó a kapcsolat- rendszere. Nem is szólva arról, hogy munkakörét szakértelemmel látja el. Nem tőlem kérdi azt, amit esetleg én sem tudok —, teszi hozzá mosolyogva. — Ügy érzem, egy jó fél év múlva megszűnnek ezek a kezdeti gondok. Elgondolkodik egy kicsit, majd (bár lehet, hogy csak képzelődöm) kicsit fanyarul megjegyzi: — Pesten egyéves előkészítőn „kupálják” a jövő igazgatóit. .. — Az élet minden területén halljuk ezt a szót: reform. önnek, aki fiatal ember, új igazgató, vannak-e olyan tervei, amelyek sajátos, más iskoláktól megkülönböztető jelleget adnak intézetének? . Alig észlelhető fintor suhan át az arcán a válasz előtt, s mintha egy halk sóhajt is hallanék. — Erre a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni. Van az úgynevezett fakultáció, ami bőséges repertoárt kínál az iskoláknak. — Egy könyv után nyúl, s felolvas több, mint tíz „tantárgyat”. — Ezeknek a fele megvalósíthatatlan, mert sem eszközök, sem olyan tanárok nincsenek, amelyekkel, akikkel ezeket meg lehetne valósítani... Aztán van itten más bökkenő is; három városi iskola már tett lépéseket. így az egyes számú a zenei fakultációt, a hármas számú a német nyelvet, a mi iskolánk a fakultatív orosz nyelvet szorgalmazza. — És mtért van .itt bök- 'kenő? — értetlenkedem. — Azért, mert a körzethatárokat szigorúan veszik, sajnos a szülők is, akik nem azt nézik, hogy gyermekük érdeklődése, képessége merre hajlik, hanem a kényelmet, az iskola térbeni közelségét látják csak ... Bízom azért abban, hogy az idő elmossa az iskolák körzethatárait. — ön éppen énekórákat tartott; úgy tudom, hogy ezenkívül eszperantó szakos is. Vagyis kimondottan humán beállítottságú. A technikai forradalom pillanataiban ez luxusnak tűnhet — kellemetlenkedem. Nem haragszik meg: — Nézze, én végeztem főiskolát, egyetemet, s a fenti két tantárgyon kívül a földrajz és biológia szakból is államvizsgáztam. Nem csupán ez predesztinál arra, hogy az egzakt tárgyakat maximálisan támogassam ... Az élet követeli ezt! A napokban beszélgettem egy idősebb kollégával, aki keserűen jegyezte meg, hogy a számítógépes technika „lekörözte” a pedagógusokat... — Önöket is lekörözi? — Mi nem hagyjuk magunkat ... Iskolánknak ! tizenegy számítógépe van. A napokban az Erkel Gimnázium kiváló fizikatanára, Galbáts Dénes rendszeres látogatója lesz iskolánknak, s az érdeklődő tanárainkat bevezeti a számítástechnika titkaiba. Örömet szerzett nekem az, hogy a tantestületből igen sokan kívánják megszerezni a tudást e téren. A jövőt tekintve ezt a profilt szeretnénk kifejlesz- teniteni. Higgye el — teszi hozzá lelkesen —, mindenkiben benne van a reform iránti igény. — Azt mondják a rossz nyelvek, hogy egy igazgató idővel, cezaromániás lesz ... — Ez a veszély mindenkit fenyeget, aki vezető állásba kerül... Nekem is eszembe jutott..., de, tudja, én sokat voltam beosztott; tudom, mit jelent ma pedagógusnak lenni; az igazgató nem lehet császár — munkatársnak és társnak kell lennie ... — Óriási feladatokkal kell megbirkóznia, érez hozzá elég erőt? — Higgadt optimista vagyok, különben nem vállaltam volna el az intézet igazgatását... Lassan ballagunk le a lépcsőn; a tantermekből halk, az alkotó zsongás hangjai szűrődnek ki. Egészen az utcáig kikísér Gyar- mathy Zsolt, a Gyulai 2. Számú Általános Iskola új igazgatója. Elköszönünk egymástól, s én csak úgy magamban fogalmazom; „Sok sikert, igazgató úr!” Ternyák Ferenc Válogatás József Ottila folyóiratából Szép szó József Attila a Szép Szó című folyóirat nevezetes üzenetében összekapcsolta a szépséget a játékossággal. Szerinte a szép szó nem föl- cicomázott kifejezés,1 hanem olyan testet öltött érvet jelent, amivel lehetséges az emberi érdekek I kifejtése, kölcsönös elismerése, alap a vitához, a meggyőzéshez, így írt: „Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre' hívni, a réginél fejlettebb egységre tartó haladottabb igényt, a modern magamagát fegyelmező, rendfoglaló szabadságot.” Az idézett szerkesztői üzenet a lap második füzetében jelent meg, s ez arra utal. hogy a szerkesztők átgondolt munkával készültek programjuk megvalósítására. Ezt a Bozóki András által készített, a Kossuth és a Magvető Könyvkiadónál közös kiadványként megjelent válogatás ékesen bizonyítja. Emellett az is, hogy sikeres, eredményes vállalkozáshoz mindig szükség van meghatározó (karakte- rizáló) személyiségekre. Ilyeneknek fennállása alatt a Szép Szó bőviben volt. József Attila mellett a karaktervonások kialakításában Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, Hatvány Bertalan, Gáspár Zoltán, Rgmenyik Zsigmond, K. Havas Géza játszott fontos szerepet. Ugyanígy jellemző a szerzőgárda. A felsorolhatatla- nul gazdag névsorból kiemelhető Thomas Mann és Móricz Zsigmond, Karel Capek és Veres Péter, Szer- gej Jeszenyin és Füst Milán. E oár névvel jelzett szellemi; kör fókuszában József Attila volt, aki 1936-tól legtöbb lírai és prózai művét ebben a folyóiratban közölte, s kinek művészi egyetemességét a Szép Szó ismerte el leginkább, az adott időszakban. A lap beköszöntő írásában Ignotus Pál fogalmazta meg, hogy az induló folyóirat esztétikai értékrendjét a racionalizmus adja, a harcias szembefordulás az irracionális tendenciákkal. Véletlen-e, hogy a Szép Szó második évfolyamának indulásakor a szerkesztők Thomas. Mann-nak szerveztek előadóestet? Az 1937. január 13-án, a Magyar Színházban megrendezett eseményen kellett volna elhangzania József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményének. Abban épp az értelem jegyében kérdezte: „S mi borzadva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk új, ordas eszmék, / fő-e új méreg, mely közénk hatol.” A nagy német íróról Ignotus Pál előadásában úgy beszélt, mint aki semmi irányban nem tesz szellemierkölcsi alapállásától engedményeket. A Szép Szót elindító megállapodásra 1935 decemberében került sor, s az első számokon Ignotus Pál és József Attila neve szerepelt felelős szerkesztőként. Később helyet kapott Fejtő Ferenc is. 1938-tól, József Attila tragikus halála után Ignotus Pál egyedül vállalta a munkát. Az év végétől a| megszűnésig Gáspár Zoltán jegyezte a folyóiratot. Ez idő alatt a legnagyobb sikert a tematikus összeállításokkal érték el. Az első röviddel az indulás után Mai magyarok — régi magyarokról címmel készült. Ezt követően vált lehetővé a Mi a magyar most? című tanulmánykötet megszerkesztése. Nyilván nem véletlen, hogy mindkettő József Attila-költeményekkel kezdődött, A Dunánál és a Hazám azóta klasszikussá vált soraival. Másik nagy visszhangot kiváltó tematikus füzete volt a lapnak a József Attila emlékének című összeállítás. A válogatás figyelt mindezekre. A szerkesztő arra törekedett, hogy a fontos írások ismét hozzáférhetők legyenek. Ekként A Szép Szó című kötet pontosan jelzi azt a sokszínűséget, ami a folyóiratot vonzóvá tette a korabeli olvasók előtt. (Kossuth—Magvető). Laczkó András Suomi, näkemiin! Orosházi fi ímzűasszonvo kkal Finnországban Két dolgot kell előrebo- csátanom. Az egyik: sejtelmem sem volt, milyen közelről az „ezer tó országa”, a jegenyefenyők világa, a másik: hogy erre némi választ kaptam, annak a hét napnak köszönhető, melyet az orosházi művelődési központ hímzőasz- szonyaival tölthettem el szeptember elején Kuusan- koskiban, mely nem testvér- városa ugyan Orosházának, de a barátság és az évek óta gyarapodó emlékek ugyanannyi szívvel és bizalommal töltik el az ismétlődő találkozókat, mintha hivatalosan is deklarálták volna azt. Érkezésünk az ismeretlenbe (minden útiláz ellenére) gyorsan otthonias nyugalommá változik. Nehéz ezt körülírni, ami bizonyára abból adódik, hogy a finnek sokkal mélyebben őrzik azt, hogy finnugor testvériség, mint mi. Szégyen ide vagy oda, de ez az igazság! Hogy a körülményeik is mások? Hogy Észak-Európa nem hasonlít a népeket felemelő és elnyelő Közép-Európára? Hogy sokkgl inkább azok maradtak, akik az időtávolságban voltak, mint mi, akikben csak kis rész már az, ami finnugor? Lehet, de nem biztos. Az első (mondom újra), ami megfogja az embert Finnországban: a nyugalom. 1. Pedig ott is gyorsan (de halkabban) futnak az autók, ott is akrobatikusan cikáznak a gyerekek kerékpárjaikon, ott is alapvető, hogy „az idő pénz” (bocsánat, nálunk még nem egészen!); mégsem érezni, hogy vendéglátóink holtfáradtan esnek be az ajtón, hogy idegesek, hogy bennük vibrálna az egész nap feszültsége. Hazajönnek, kikapcsolódnak. Ha jó idő van, beülnek a kocsiba, és kimennek a nyári házba. Kuusankoskiban leginkább a Kymijoki (Kümijo- ki) partjára, vagy a Harjuu- folyóhoz, ami kisebb az előzőnél. Éppen ennek egyik kies hajlatában élvezhetjük Heikki Hämäläinen és felesége, Mária vendégszeretetét, mely több kilométeres csónakázást, helyben sütött grillcsirkeevést és bizony, az elengedhetetlen szaunázást is jelenti. Meg a mosolyt, a nem tolakodó, de nagyon is érezhető barátságot, azt, amit mi, magyarok így fogalmazunk meg: mintha ezer éve ismernénk egymást. De hát nem úgy van-e? Hogy több ezer éve? Az alkonyat a Harjuu partján, a jegenyefenyőkkel dúsan koszorúzott part, a kristálytiszta, szellőtől alig fodrozódó víztükör, a fel-fel- bukkanó vadkacsák (?) játékos kergetőzése megállítja az embert, eszébe sem jut már HANGSZÓRÓ Fura dolog az információ, különösen annak megszerezhetősége. Kicsiben is, nagyban is. Valamennyien tudjuk, s mi több: érezzük, hogy hiánya milyen nagy űrt jelent, amelybe aztán a legjobb munka is beleveszhet. De nemcsak a gazdaságot, a termelést lehet vele meghatározni, hanem közérzetünket is. Csupán patikamérlegen mérve, átgondoltan szabad és lehet adni, venni. A sok legalább annyira árt, mint a kevés. A kulcsszerep persze mindenképpen az egyénre jut. Itt is gazdálkodni, sáfárkodni kell. Persze, ha van miből... Sarkadi álhiedeleni-mondák Szerda délelőtt a Kossuth adón a Kis magyar néprajz című ötperces részekből álló sorozat új adásában dr. Kru- pa Andrásnak, a TIT Békés Megyei Szervezete titkárának előadása hangzott el a sarkadi álhiedelem-mondákról. Megvallom, ez volt az egyik olyan hallott műsor, amely a fenti gondolatmenetet (újra) kiváltotta bennem. Izgalmasan, érdekes volt az, amit a megyénkben néprajzkutató elmondott. Olyanokról volt szó, amelyek a kurriózitáson túlmenően fontosak is. Hiszen a hitvilág különböző formában ugyan, de a mai napig is jelen van, él az emberekben. Ismerete, kutatása nélkül a ma megismerésétől zárkózunk el! Akár fontos döntések véghezvitele múlhat azon, ha a befogadó, az ember képzelet- és gondolatvilágát nem ismerik azok, akik határoznak. Csakhogy ehhez az is kellene, hogy a most is elhangzott és más ilyen kutatási, megfigyelési eredményeket szélesebb körben hozhassák a felszínre. A sok kevés is lehet Helyünk a világban: állandóan és mindenkit foglalkoztató kérdés. Úgy is, hogy kíváncsiak vagyunk arra is, mi történik körülöttünk, milyen erővonalak határozhatják meg jövőnket. Mondjuk külpolitikai vonatkozásban. Ezért is fontosak és kiválóak a rádió külpolitikai műsorai. Csak hát itt is a mérték, az arány! Kedden este a Petőfin, majd ismétlésben szerda délelőtt a Kossuthon hangzott el Nyárádi Péter összeállítása az iraki—iráni értelmetlen és temérdek áldozatot követelő, sajnos az eszkaláció felé sodródó konfliktusról a Tíz perc külpolitika című műsorban. Ugyanazt hallottuk benne, mint az előtte, utána következő hírekben, bővebben. Az is szükségeltetik, hogy nem koptatjuk el az állandó és önismétlő híradásokkal a lényeget. A mértékletesség ebben is alapvető. Az UFO-król: semmi újat... * A tegnapi Napközben egyik témája az UFO-k voltak. Az „azonosíthatatlan repülő szerkezetek”-ről Nemere István neves sci-fi-írót kérdezték meg, akinek a közelmúltban nagy feltűnést keltő könyvei jelentek meg, amelyekben részletesen szól e témáról is. Hát... Nem lettünk okosabbak, amit az eredeti szakmáját tekintve könyvtárostól hallottunk. Persze, lehet(ne) arra hivatkozni, hogy maga a többórás műsor jellegénél fogva olyan, hegy nem bír el részletező, tudományos ismeretterjesztő igényességet. A szerkesztők is tisztában vannak azzal, hogy a Napközbeni egyvégtében nemigen hallgatják az emberek. S itt lehet a hiba gyökere: akkor meg felesleges ilyen témát műsorra tűzni. N. L. Milyenek a magyar virágok .. a három és fél órás repülőút a DC—9-esen, Koppenhágán keresztül Helsinkibe; csak a csend, és a lassan sötétedő erdő suhogása létezik. Mert a fenyvesek is suhognak, kinek-kinek arról, amit hallani szeretne, amire gondol: lehet, hogy a'Kalevalából ide érkező Väinämöinen apóról, lehet, hogy a pillanat nagyszerűségéről, amikor időkutakból felmerülve, a vérrokonság egy kedves, keresetlen szóban testet ölt. Amikor azt mondja háziaszszonyunk, Mari, hogy: „ter- vejdeksi”, ami söröspoharat is emelve annyit tesz: „egészségedre!” Amikor Heikki németül—angolul— finnül—magyarul tudomásunkra hozza, hogy a szauna az a csodák csodája, hogy kifutva a 80 fokos gőzből és a Harjuu nyolcfokos vizében úszni: gyönyörűség. És dehogy haragszik azért, hogy a Harjuuban úszást neki hagyjuk, megérti, hogy mi, ott délen valahol, nem szoktuk az ilyen tréfát.
