Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. SZEPTEMBER 19.. SZOMBAT Ara: 2,20 forint XLII. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM Folytatódott az Országgyűlés őszi ülésszaka Pénteken folytatta munkáját az Országgyűlés őszi ülésszaka. A parlamenti padsorokban helyet foglalt Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Az elnöklő Sarlós István bejelentette, hogy — az elfogadott napirendnek megfelelően — az ^ általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövede- ' lemadójáról szóló törvényjavaslatokat tárgyalják meg a képviselők. A két jogszabály tervezetét Medgyessy Péter pénzügy- miniszter terjesztette az Országgyűlés elé. Medgyessy Péter expozéja — Egy nagy és szerteágazó munka döntő szakaszához, a törvényhozáshoz érkezett. Vita folyt az ország- gyűlési bizottságokban, képviselőcsoportokban és közéleti fórumokon. A sajtó, a rádió és a televízió a legkülönbözőbb vélemények megszólaltatásával szolgálatot tett abban, hogy társadalmunk ilyen aktívvá vált, hogy együtt gondolkodunk a jövőnkről, s az azt szolgáló eszközökről. Élve a lehetőséggel, ezúton mondok köszönetét mindenkinek, aki részt vállalt a javaslatokat megalapozó közös gondolkodásban. Amikor a kormány elkészítette munkaprogramját — tanulva a múlt tapasztalataiból — arra törekedett, hogy ne csak a célokat, a kibontakozáshoz vezető utat jelölje ki, hanem azt az eszközrendszert is, amellyel ezt az utat végig tudjuk járni. Ahhoz, hogy a világgazdasági követelményekhez igazodó gazdasági szerkezetátalakítás igazán meginduljon, új ár- és adórendszer szükséges. Ennek lényege: csak azoknak a vállalatoknak legyen jövedelmük, amelyek teljesítménye magas szintű, és azt a piac is elismeri. Önálló vállalatok kellenek, önálló felelősséggel. A mi ár- és adórendszerünk azonban közel sem teremti meg ehhez a feltételeket. Többek között ez az oka annak, hogy hiányzik a gazdasági tisztánlátáshoz, a gazdálkodó szervezetek egységes megítéléséhez szükséges mérőeszköz. A mai ár- és pénzügyi rendszerünk tükrözi a gazdaságpolitika következetlenségeit, a megtett reformlépések sokszor felemás voltát. Ha nem működik következetesen a piac, ha követelménynek tekintjük, hogy egyetlen nagyobb vállalat sem mehet tönkre, ha a termelés, vagy az export volumenét, és annak növekedését előbbre soroljuk a gazdaságosságnál, akkor nem vár- hátó a termelési szerkezet megújulása, még akkor sem, ha növeljük adósságállományunkat, és a belföldi fel- használást is visszafogjuk. A kormány munkaprogramja éppen ezért a gazdaságpolitikai magatartás következetességét helyezi a középpontba. Az elmúlt években a vállalati források szabadabb áramoltatásának, a lakossági pénzek termelési célú fel- használásának sok feltételét teremtettük meg. Megújítottuk a bankrendszert. Olyan fogalmakkal ismerkedtünk, mint a kötvény, a váltó, a jegybank, a kereskedelmi bank. Mindez azért van, hogy a vállalkozóknak érdemes legyen mérlegelniük: saját vállalk ^zásaikat bővítik, avagy megtakarítanak, vagy éppen más vállalatokba fektetik pénzüket. Ma olyanná vált a pénzügyi rendszerünk, hogy 100 forint nyereségből kereken 90 forint a költség- vetési elvonás, de más oldalról a nyereség egyik döntő alkotó eleme lett az állami támogatás. Ilyen esetben nincs az a formagazdagság, amely ellensúlyozná azt. hogy a vállalatoknak alig érdemes — kizárólag önerejükre támaszkodva — ésszerűen gazdálkodniuk. Az adóreformmal a kormánynak az a szándéka, hogy olyan egységes logika szerint felépülő pénzügyi rendszer működjék, amely helyére teszi az értékrendet. A jól gazdálkodó vállalatoknak adott nagyobb mozgástér révén elősegíti a szerkezetátalakítást, a műszaki megújulást, s ezáltal az eladósodás növekedésének mérséklését, egyszóval a magyar gazdaság teljesítőképességének javulását. A valós feltételek és követelmények érvényesítésével összhangban a jövőben a nyereséget nehezebb lesz megszerezni, de a már megküzdőit nyereséget a vállalatok belátásuk szerint, szabadabban használhatják fel. Ezt célozza a vállalati jövedelemszabályozás konstrukciójának tervezett változása, amely érezhetően mérsékli a pénzek elkülönitett kezelését; a keresetekre, a felhalmozásra fordított forintokat a jelenleginél jóval egységesebben értékeli. Ez a forint belső konvertibilitásának irányában jelentős lépés. Nő az érdekeltség a nyereség megszerzésében, hiszen a 90 százalékos nyereségből való elvonás helyett az átlagos elvonás 70 százalékra mérséklődik. Ez 100- 110 milliárd forint összegű adó megszűnését, illetve csökkenését jelenti a termelő szektorban. Megszűnik a városi és községi hozzájárulás, a vállalati vagyonadó, a béradó és a felhalmozási adó, érezhetően csökken a vállalati kereseti adó. Az ár- és adóreform bevezetéséhez sajnos az idő nem kedvez. Nem volt és nem is lesz olyan társadalom, ahol örömmel adóznának. Ugyanannak az adónak a bevezetését a közvélemény talán könnyebben elfogadná egy olyan időszakban, amikor életszínvonala növekszik, mint amikor az érezhetően csökken, holott egyik sem magából az adóból következik, hanem a kialakult gazdasági helyzetből. A tervezett adóreform 1968 óta társadalmunk egyik legnagyobb vállalkozása, de a reformfolyamat az adórendszer változtatásával sem állhat meg. Korszerűsíteni kell hozzá az árrendszert, hogy az árak a valós, a piacon elismert teljesítményeket tükrözzék. A bevezetésre tervezett új társulási törvény tovább gazdagíthatja a szervezeti formákat, az olyan új értékpapírok, mint a vagyonjegy, kincstárjegy, növelhetik a tőkeáramlásban való érdekeltséget. Ki kell alakítani a gazdálkodó szervezeteknek a vagyon növelésében való érdekeltségét ahhoz, hogy a vállalatok hosz- szú és ne rövid távon gondolkodjanak. Meg kell újítani a népgazdasági tervezési rendszert, középpontjába a piac hatásaival is számoló pénzügyi folyamatokat kell állítani. Az is elengedhetetlen, hogy az állami irányítás ésszerűsítésével és megújításával megtakarításokat érjünk el az államigazgatási kiadásokban. További lépéseket kell tenni a népképviseleti szervek ellenőrző szerepének növelésére a gazdasági és a társadalmi demokratizmus irányában. Úgy érzem, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az adóreform nem egyszerűen két-három új adónem, a személyi jövedelemadó, az általános forgalmi adó és a vállalkozói adó bevezetését jelenti, hanem sokkal többet. Egy nálunk teljesen új pénzügyi rendszerről van szó. A pénzügyi rendszer változása kihat az árrendszerre, módosítja a termelői és fogyasztói árarányokat és árszínvonalat is. Számításaink szerint a termelői árak az adóreform hatására 3-5 százalékkal csökkennek. Azzal számolunk, hogy a fogyasztói árszínvonal az egyes fogyasztói támogatások megszűnését és a termelői árak évközi növekedését is figyelembe véve, 1988-ban 14-15 százalékkal emelkedik. A bérek alakulását befolyásoló mechanizmusokban érdemi változásokat 198#-tól kezdődően készítünk elő. Az új adórendszer bevezetése időben egybeesik az élet- színvonal csökkenésével, de az adók bevezetése önmagában egy szűkebb körben jelenti az életszínvonal mérséklését. A főmunkaviszonyban a bérek megemelése fedezetet fog nyújtani az adók kifizetésére. Tényleges többletterheket tehát ott jelent, ahol a különböző csatornákból származó jövedelmeket összevonják. A kormány érvelő, hasznos vita után megállapodott a Szakszervezetek Országos Tanácsával abban, hogy kötelező jelleggel előírja a vállalatok számára a főmunkaviszonyból származó bérek növelését annak érdekében, hogy az fedezetet teremtsen a személyi jövedelemadó kifizetésére. A vállalatoknál a forrást erre általában a megszűnő adók megteremtik. A bérek úgynevezett bruttósítását, tehát megemelését, a vállalatok kötelezően, de saját hatáskörükben végzik el. Módszertani ajánlásokkal segíteni kívánjuk e nagy jelentőségű munka végrehajtását. Magas szintű politikai állásfoglalások rögzítik azt, hogy egészében a főmunkaviszonyból származó jövedelmek — azonos munkafeltételek és azonos teljesítmény mellett — az adórendszer változása miatt nem csökkenhetnek. Ugyanakkor előfordulhat az, hogy a vállalatok a bruttósítás elvégzése során a kerekítésekkel élve egyeseknek valamivel kisebb vagy nagyobb bért állapítanak meg. A kormány, döntően a fogyasztói árak jövő évi számottevő emelkedése miatt, jelentős, 24-25 milliárd forint összegű szociálpolitikai kiadást tervez. Rendező elvünk e nem kevés forrás elosztásánál az, hogy a legerőteljesebben érintett rétegeket védjük, így a nyugdíjasoknál, valamint a gyermekes, különösen a sokgyermekes családoknál tervezünk intézkedéseket. A családi pótlékot összességében negyven százalékkal, mintegy 400 forinttal emeljük. Az anyasági segélyt 4 ezer forintról 6 ezer forintra kívánjuk növelni. Társadalmi szervezetek, mint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Hazafias Népfront, valamint érdekképviseletek és számos képviselő tettek javaslatot eltartotti adókedvezmény beépítésére az adórendszerbe. Ezeket — alaposan elemezve és mérlegelve az állam szűkös anyagi lehetőségeit — a kormány elfogadta, hogy első lépésként a három- és többgyermekes családok esetében gyermekenként havi ezer forintot az adóalapból le lehessen vonni. Ez másfél milliárd forint adókieséssel jár, ami azt igényli, hogy a családipót- lék-emelés, amely az összes családi pótlékra jogosultat érinti, nem lehet több 400 forintnál, és eredeti szándékunktól eltérően a gyermek- gondozási segély emelésére csak 230 forint jut, a beiskolázási segély ' bevezetésére pedig nem kerülhet sor. (Folytatás a 2. oldalon) II Minisztertanács munkaprogramja A Minisztertanács 1990-ig szóló- munkaprogramja az MSZMP Központi Bizottságának 1987. július 2-i állásfoglalásából kiindulva fogalmazza meg a kormány szándékait, feladatait és a célok megvalósításának eszközeit. A munka- program épít az 1985-ben elfogadott kormányprogram, valamint a VII. ötéves terv általános céljaira, de az időközben lényegesen kedvezőtlenebbé vált külső és belső gazdasági és társadalmi körülményeket veszi alapul. A magyar népgazdaság fejlődését — a nemzetközileg figyelemre méltó eredmények mellett — hosszabb idő óta halmozódó feszültségek és ellentmondások kísérik. A megnövekedett követelményekhez gazdaságunk — a világ sok más országához hasonlóan — lassan alkalmazkodik; az elhatározott helyes intézkedéseket következetlenül hajtottuk végre. Ezért a számunkra hátrányos külgazdasági változások az elkerülhető- nél nagyobb veszteséget okoztak. Gazdasági mechanizmusunk, irányítási rendszerünk fejlesztése felemás módon, erőtlenül ment végbe, olykor visz- szalépésekre is sor került. A kialakított eszközrendszer nem volt képes maradéktalanul közvetíteni a gazdaságpolitikai célokat. Nem teremtett kellő ösztönzést és kényszert, kiszámítható feltételeket a vállalati gazdálkodás fejlődéséhez. A szabályozórendszer ellentmondásait a központi irányítás eseti beavatkozásokkal, csak részben volt képes ellensúlyozni. Gazdaságpolitikai céljaink esetenként nem voltak összhangban tényleges gazdasági helyzetünkkel és lehetőségeinkkel, a hosszabb távú gazdasági fejlődéshez fűződő érdekeinkkel. Több hibás döntés is született. A jelenlegi körülmények között a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kedvezőtlen folyamatokat néhány éven belül megállítsa, a társadalmi-gazdasági helyzetünket stabilizálja. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy egyúttal — jobban élve a szocializmus adta lehetőségekkel, erősítve az intézmények és gazdálkodó szervek körében ma is meglevő progresszív tevékenységet — az egész gazdaság számára megteremtődjenek a későbbi fejlődés, a kibontakozás feltételei és alapjai. A kormány a következő alapvető célokat tűzi ki: megállítja a konvertibilis valutában fennálló adósságállomány növekedését, megőrzi az ország fizetőképességét; olyan érdekeltségi feltételeket alakít ki, hogy minden területen — szelektíven és rövid időn belül — számottevően fokozzák a gazdaságos termelést és az értékesítést, ezen belül a konvertibilis elszámolású kivitelt, felszámolják a veszteség- forrásokat, leépítsék a felesleges munkaerőt; növeli a kormányzati irányítás egységét, következetességét, határozottságát, felelősségét, erősíti folyamatszabályozó szerepét, korszerűsíti a népgazdasági tervezés rendszerét, határozott intézkedéseket tesz társadalmi és gazdasági céljaink elérését szolgáló érdekeltségi és piaci mechanizmusok kibontakozását, hatásukat széleskörűen hagyja érvényre jutni; minden rendelkezésre álló eszközzel mérsékelni törekszik a stabilizációs időszakban elkerülhetetlen társadalmi, szociális feszültségeket. I A gazdaságpolitika fő cselekvési irányainak meghatá- ■ rozásakor a kormány abból indult ki, hogy gazdaságunk stabilizálásának kulcskérdése a konvertibilis adósság- állomány növekedésének megállítása. A gazdaság stabilizálását elsődlegesen a gazdaságos termelés bővítése, és ennek alapján az export növelése alapozhatja meg, az exporttöbblet elérése a belföldi felhasználás csökkentését és exportra való átcsoportosítását teszi szükségessé. A közösségi fogyasztásban a kormány szigorú, de ésszerű takarékosságot érvényesít, ám kimondja: a teljesítménytöbbletet elérő vállalatok, munkacsoportok, dolgozók jövedelme növekedhet. A pénzügypolitikának a gazdasági stabilizáció követelményeit kell következetesen érvényesítenie. A belső pénzügyi egyensúlyt a kormány megteremti és fenntartja; ennek érdekében folyamatosan összehangolja az állami, a vállalati és a lakossági megtakarításokat és hiteleket. A fejlesztés- politikában növekvő szerepet fog játszani a hitelszféra és a tőkepiac, a társulások elterjedése, valamint az export pályázati rendszer. A külső egyensúly javítása mellett a kormány megőrzi a belső ellátás egyensúlyát. E cél a jelenlegi szakaszban csak a belföldi kereslet mérséklésével és egyidejűleg a kínálat növelésével, valamint a kereslet-kínálat szerkezetének jobb összehangolásával valósítható meg. A kormány a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel törekszik a szocialista országokból származó import bővítésére. A konvertibilis elszámolású import általános növelése a következő két-három évben reális célként nem tűzhető ki, a versenyszektorban azonban folyamatos, az export növelésével összehangolt, a mainál rugalmasabb eszköz- és anyagimport valósul meg. Gazdasági növekedésünk a termelés minőségi jegyeiben, a külpiaci versenyképességben, a munkaerő-, anyag- és eszközmegtakarításban elért eredményektől függ. Ezért ebben a szakaszban programjaink következetes megvalósítása esetén sem várhatunk számottevő gazdasági növekedést. A népgazdasági terv, a gazdasági mechanizmus, a pénzügyi rendszer az eszközöket és a munkaerőt elsősorban az exportképes termelés, valamint a műszaki megújulásban húzó hatású, technológiailag élenjáró, versenyképes termelésbe csoportosítja át. A szerkezetátalakítási folyamatok kibontakoztatása az állam szerepének erősítését is megkívánja. H A munkaprogramnak a termelést, a termelési szerke- ■ zetet, a műszaki fejlesztést és a nemzetközi munka- megosztást illető fejezete leszögezi: a jelenlegi termelési szerkezetben megvalósitható teljesítménynöveléssel külső egyensúlyunk tartósan nem állítható helyre, s gondjaink a, külgazdasági kapcsolatok szűkítésével sem oldhatók meg. Ezért alapvető feladat gazdaságunk korszerűsítésének gyorsítása, s alkalmazkodásunk a gazdasági, tudományos és technológiai változásokhoz. Feladatunk a nemzetközileg versenyképes termelési kultúrák fejlesztésének felgyorsítása, a kor követelményeihez reális felzárkózási eséllyel és perspektívákkal rendelkező területek fejlődésének támogatása, az erre alkalmatlanok visszaszorítása. E célok elérése érdekében a termelők és felhasználók számára a kormány: — úgy fejleszti a gazdasági mechanizmus elemeit, elsősorban a külgazdasági szabályozást, hogy azok erőteljesen közvetítsék a nemzetközi piaci értékítéletet; — a távlati érdekeltség megteremtésével is elősegíti, hogy a gazdálkodó szervek termelési szerkezete a stratégiai jellegű kibontakozásra és felzárkózásra, a tartós nemzetközi műszaki és gazdasági áramlatokra épüljön; — lehetővé teszi, hogy a nemzetközileg elismert teljesítményt nyújtó gazdálkodó szervezetek fejlesztési többletforrást képezhessenek; — intézkedéseket tesz a gazdálkodó szervek és intézmények, a kutatók és fejlesztők nemzetközi tájékozódási és információs lehetőségeinek bővítésére. A kormány közvetlen struktúrapolitikai felelőssége kiterjed: — a stabilizáció és a kibontakozás követelményeinek ér- (Folytatás a 4. oldalon)
