Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-14 / 216. szám

1987. szeptember 14., hétfő

o

*\ci

Rendhagyó

nyugdíjas-találkozó Orosházán

A lágyan cirógató, őszi napsütés és a meghitt, bensőséges ünnepség együttesen melengette a szívét és a lelkét annak a mintegy háromszáz nyugdíjasnak, akik szombaton délelőtt részt vettek az Orosházi Űj Élet Termelőszövetkezet nyugdíjas napközis otthonának átadásán. A csaknem hétmillió forint költséggel gyönyörűen felújított és hangulatosan berendezett épületben naponta fél tizenkettőtől este nyolc óráig tölthetik szabad idejüket a szövetkezet nyugdíjasai. S hogy mennyire vágytak már — az évek óta egyébként jól működő városi klubnál — egy, az idősek nyugalmát inkább biztosító saját „otthonra”, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fél tízre meghirdetett megnyitó napján volt közülük, aki már reggel 7 órakor bekopogott az új létesítménybe. Nem csalódott, hiszen a termelőszövetkezet aktív dolgozói szívesen fogadták mindazokkal együtt, akik eljöttek átvenni a nekik készült és minden igényüket kielégíteni kívánó Bajcsy-Zsilinszky úti napközi otthont.

A termelőszövetkezet párt- és gazdasági vezetése nevében Keresztes Sándor, a tsz elnöke köszöntötte a megjelenteket.

— Ünnep ez a mai nap, amikor szeretnénk viszonzásképpen legalább csekély töredékét átnyújtani mindannak, amit, Önök, tisztelt nyugdíjas tagtársak, kemény és küzdelmes munkával sok-sok veríték árán évtizedek alatt tettek a termelőszövetkezetünk közös asztalára.

Most, amikor az ünnepélyes átadás kapcsán óhatatlanul kissé meghatódva emlékezünk volt dolgozóinkra, egyúttal szeretnénk megismerni, s ahol szükséges, boldogabbá tenni öreg napjaikat. Szövetkezetünk mindig is átérezte annak mérhetetlen fontosságát, hogy az aktív munka befejezésével ne szakadjanak el tagjaink a gazdaságtól. Nyugdíjas éveik során is érezzék, szükség van rájuk, s az aktív korukban végzett munkájukért kapjanak méltó megbecsülést.

Higgyék el, ezek az összekötő szálak nem csupán anyagi eredetűek. Bár, a kirívóan alacsony nyugdíjjal rendelkező tagjainknak már 1965 óta nyugdíj-kiegészítést folyósítunk. Ám munkánk során nemegyszer tapasztaljuk, hogy az anyagi segítségen túl gyakran sokkal többet jelent egy-egy elismerő, megbecsülésre utaló igaz, és őszinte emberi szó.

A valóban közvetlen és megható szavak, valamint az otthon szép környezete bizony egy-két nyugdíjas szemébe könnycseppeket csalt. Tompa Sándor bácsi így lelkesedett az új létesítmény hasznáról:

— Nagyon vártuk már az épület elkészülését. A tsz csaknem hatszáz nyugdíjasának végre lesz egy kulturált pihenő-, szórakozóhelye. Szívesen látogatjuk a helyiséget, ahol olvasni, tévét nézni, biliárdozni és sakkozni is lehet. Kéthetenként ingyenes orvosi ellátást kapunk majd, és számos előadást, találkozót rendezhetünk az otthonban. Nagy jelentőségűnek tartom, hogy aki akar, itt ebédelhet, vagy elviheti az ebédjét.

De ne haragudjon, most már mennem kell az ebédre, ima ugyanis nyugdíjastalálkozót rendezett a termelőszövetkezetünk. Igaz, ez most egy kicsit rendhagyó... A nyugdíjas napközi otthon avatása miatt — mondta huncut mosollyal, s elvegyült a többi vidám nyugdíjas között.

__ Bacsa András

B

ékeklubok találkozója Szanazugban

harcolni...

A szerző felvétele

(Folytatás az 1. oldalról)

lók és a békeklubok képviselői vettek részt. A kétnapos találkozó céljáról a következőket mondta Lengyel Ilona, a megyei KISZ- bizottság politikai munkatársa, aki egyben a rendezvény házigazdája is volt.

— Lehetőséget próbálunk teremteni ahhoz, hogy a béke aktívái a fiatalok bevonásával az őket legjobban érdeklő kérdésekről, aktuális problémákról kötetlen, baráti beszélgetéseken cserélhessék ki véleményeiket. Egyúttal a megyében működő békeklubok a munkájuk során szerzett tapasztalataikat átadhassák a többieknek, rgazi, tartalmas műhelymunkát várok a találkozótól, mely egyben á szervezetten működő békeklubok alapvető feladatán túl „nyitás” is lenne a széles nyilvánosság felé.

A találkozó célja továbbá, hogy a békével foglalkozó tömegszervezetek — melyek óhaja közös: a! világbéke elérése — a különböző sajátos módszereket is megpróbáljuk összehangolni, hogy együttesen léphessünk fel a fegyverkezési hajsza megfékezésében. Természetesen nem titkolt szándékunk, hogy a két nap alatt jól érezzék magukat a résztvevők, ennek érdekében állítottuk össze a programokat is.

Szombat délelőtt tíz órakor dr. Farnas József, a Békés megyei KlSZ-bizott- ság titkára köszöntötte a megjelenteket, köztük Szabó Bélát, a KISZ megyei bizottságának első titkárát, valamint Szikszai Ferencet, a HNF megyei titkárát. EzA bekéért dallal is lehet

után Iván Kornél, az Országos Béketanács ifjúsági bizottságának titkára tartott előadást a békemozgalom napi aktualitásairól. A vitaindító előadást követően három helyszínen folytatódott a beszélgetés. A résztvevők találkoztak az OBT megyei tagjaival, akiktől

válaszokat kaptak kérdéseikre.

Délután a résztvevők ellátogattak Dévaványára, és megtekintették a túzokrezervátumot. Este immár ismét a szanazugi úttörőtáborban, á tábortűz mellett folytatódott a beszélgetés, és a szabadidős program, melynek során ki-ki a maga választotta helyszínen vagy pol-beat zenét hallgatott, vagy a békéről szóló filmeket nézte végig, mások pedig a táncházban találtak maguknak szórakozást.

Tegnap reggel folytatta munkáját a béketalálkozó. Persányi Miklós, az Országos Környezet- és Tájvédelmi Hivatal munkatársa tartott előadást A nukleáris fegyverek hatásai környezetünkre címmel. A jelenlévők ezután kérdéseket tettek fel az előadónak arról. hogy milyen Békés megye környezetvédelmi helyzete. és milyen feladatok várnak megoldásra ahhoz, hogy megyénk eleget tegyen a környezetvédelmi mintamegyévé válásához. A feltett kérdések igazolták, hogy a résztvevők mennyire aggódnak a megyéért. s megfogalmazódott az is. hogy mennyire szükséges lenne felhívni a lakosság figyelmét a fokozottabb környezetvédelemre.

Tegnap délután ért véget a találkozó, melyet Lengyel Ilona így összegzett:

— Ügy érzem, sikerült az elképzeléseinket megvalósítani, azt gondolom, hogy minden résztvevő jól érezte magát, és a tartalmas vitákból szerzett tapasztalatokkal gazdagodva térhetett haza a kétnapos találkozóról.

B. A.

Az úttörők kérésére hívták meg Bacsa Ferenc pol- beat énekest a találkozóra. Á gitár hangjaira egyre többen gyülekeztek az énekes köré.

— Hogy tetszik? — kérdeztem az egyik piros nyak- kendős úttörőt.

— Nagyon — válaszolta tömören, majd még hozzátette: — Jó így együtt énekelni a művésszel.

— Szeretsz énekelni?

— Osztályzatra nem, de így kötetlenül igen.

— Elégedett voltál a hét végével?

— Igen, rengeteg jó program volt, alig tudtam közülük választani.

— Mi a békeklubok és tagjainak feladata?

— Az, hogy hirdessük a békét, a világbékét.

— Bemutatkoznál?

— Kiss Ferenc vagyok, a Zsadányi Általános Iskola hetedik osztályos tanulója.

(b)

Szombat délután Végegyházán

Kora délután van, mire elérem Végegyháza határát. Az utcák csendesek, ilyenkor szombaton kevesen mozdulnak ki otthonukból. A bőséges ebéd után jólesik a pihenés. Az utak mentén gépkocsik állnak, fénylő hátukon szikrázik a nyár végi napsugár.

Merre tovább — kezdek kétségbe esni — hisz embert közel, s távol nem látni. Aztán elindulok toronyiránt, hátha arra, a központ felé több szerencsém lesz. Az egyik utca végén két idős asszonyt pillantok meg. Egy ház előtt, a pádon üldögélnek. A macska, mely eddig lustán dorombolt egyikük ölében, jöttömre pánikszerűen menekül. A nénik szemében is riadalom, mit akarhatok, s miért írom fel a nevüket — olvasok gondolataikban. Hamar bemutatkozom, s megnyugtatom őket, csak beszélgetni szeretnék valakivel, mert nagyon egyedül érzem magam. Sziki Mi- hályné, Julis néni csak legyint:

— Ha tudná, hogy én hány éve vagyok egyedül! A férjemmel öt esztendeig voltam együttraztán elvitték katonának. Nem jött vissza többé. Én meg itt maradtam egy szál magam. Az öcsém szokott megnézni reggelente, segít ezt-azt,' aztán elmegy.

A macska is kezdi megszokni jelenlétem, visszaóvatoskodik gazdasszonyához. Julis néni meg panaszkodik tovább:

— Csak ez a kis jószág, ez van nekem. Neve sincs szegénynek, úgy hívom, cicám. Amíg jó idő van, kiülünk ide a padra. Ősszel meg elmegyek a cukrászdába. Meg- iszok egy kis sört, és nézem a tv-t. Mert nekem nincs itthon. De minek is lenne? Egymagám üljek előtte? A cukrászdában

„Egy borotválás lesz...” Fotó: Gál Edit

legalább ismernek, van kivel beszélgetni ...

Zemu Ilona igazít egyet fekete kendőjén, aztán ő is bekapcsolódik a diskurzusba:

— Látja, az öregek élete már csak ilyen. Dolgoznak a ház körül, amennyit bírnak, aztán kiülnek ide a padra, egy kicsit beszélgetni.

A negyedik házban lakik a húgával, de az nemigen megy ki az utcára. Jobb szeret otthon, nyugalomban. Pedig újság mindig akad. Most is:

— Kunos Lajosról beszélgettünk, épp ma lesz a lakodalma.

Na, ez már valami — gondolom magamban —, lám, nem is olyan csendes ez a végegyházi szombat délután, lesz minek utánajárni! Ahogy búcsúzok, s megfordulok, két „fiatalembert” pillantok meg. Észre se vettem, mikor kerültek mögém, csendben nézelődtek, érdekli őket, mi ez a nagy fényképezkedés.

Mikor kielégítem kíváncsiságukat, ismét „gépre” szállnak, s indulnak a falu másik végére, mert itt, a közeli presszóban nem kaptak kólát. Varhó Roland és Igricz Mihály pedig nem adja fel egykönnyen, ebben is összetartanak, ahogy jó barátokhoz illik: csak kólát isznak, semmi mást. Bár ahogy elnézem merész karikázásukat — az éles kanyarokat és az ugratást —, úgy gondolom, a „bicajozáson” van itt a fő hangsúly, az üdítő csak indok, hogy mehessenek ...

A presszó előtt parkírozok le ismét, innen már gyalog megyek, hátha összehoz valakivel a jó szerencse. Néhány lépéssel arrébb aprócska fodrászműhely, ajtaja tárva-nyitva. Épp most lép ki rajta egy frissen nyírt fiatalember.

— Szombat délután is nyitva tart? — kérdem ámulattal a mestert, Augusz Mihályt, amikor belépek.

— Hja kérem! Nekem ebből kejj megélnem! A falusi ember meg, már csak ilyen: hét végén ér rá nyiratkozni. Kinyitok hát szombaton is, vasárnap is. Reggel nyolctól este nyolcig itt vagyok, ne jöjjenek hiába.

Harminchárom esztendeje nyírja, borotválja a végegyházi embereket. Ha belefárad, lesz ki örökölje a mesterséget: .

— A kisunokámat, a Zolikát akarom kitanítani fodrásznak — mondja, miközben a keze percre sem áll meg. Gyors, ügyes mozdulatokkal borotválja vendége arcát. Aki — micsoda véletlen — épp keresztfia esküvőjére készül.

— Csak egy borotválás lesz — mondja óvatosan ejtve a szavakat, hogy ne za*- varja az arcán matató mestert — és már megyek is. A kultúrházban tartják a lakodalmat, azzal szemben, a tsz-központ- ban már rotyog a bográcsban a négy birka.

De még hogy rotyog! Szénási Sándor és Balda János őrzik a lángot idekint, bent. a konyhán pedig Elek Jánosné irányításával dolgoznak az asszonyok.

— Űjházi tyúkhúslevest, birka- és sertéspörköltet főzünk — sorolja a menüt a szakácsnő —, aztán még felteszünk az asztalra egy sültestálat, szóval lesz mit enni a háromszáz vendégnek ...

Jókedvűen sürögnek-forognak a konyhán, pedig a meleg idebent szinte elvisel- -hetetlen. És nem ez az első hétvége, amit benn töltenek! Valami lehet a végegyházi levegőben, ez már a harmadik esküvő zsinórban és a jövő szombaton is kimondja a boldogító igent egy ifjú pár .. .

Barecz Mihályné gazdasági - vezető csak egy kis megbeszélésre ugrott be az asz- szonyokhoz. Már indulna haza, mikor megkérem, kísérjen el a menyasszonyos házhoz. Szívesen vállalja kalauzolásomat.

— Legalább telik az idő: mert tudja, itt nem sok szórakozási lehetőség van. Elmehet az ember moziba, de azon túl, se egy nyelvtanfolyam, se semmi... A könyvtárban péntek délutánonként videózni lehet. Ez új dolog, a gyerekeim szívesen eljárnak megnézni a filmeket.

Közben letérünk egy mellékútra. Már messziről látom a sok kocsit, mikrobuszt.

Készül a menyasszony frizurája

A kapu tárva-nyitva, az udvaron sátrat állítottak fel, a népes rokonságnak.

A menyasszony, Habek Judit odabent készülődik. Míg a haja megszárad — úgy , mégsem fotózhatjuk le —, az örömapával, I-Ialász Istvánnal beszélgetünk. Nevelt lánya esküvőjére egy hete készülődnek. Már hétfőn elkezdődött a sütés-főzés... És azóta nincs megállás . . .

— Ügy százezer forintunkba került eddig ez az esküvő. Ebben aztán a ruhától az enni- és innivalóig minden benne van — mondja. Keresem hangjában a panaszkodást, de inkább büszkeséget érzek szavai mögött megbújni.

— Hogy volt-e beleszólásom a varratás- ba? Persze. Mikor kész volt és hazahozták a menyasszonyi meg a menyecskeruhát...

Még egy felvétel a frizurakészítésről és megyek tovább, hiszen nem mindenkinek ünnep ez a szombat délután. Sándor La- josék portája előtt nagy a mozgolódás.

— Most költöztünk ide — mondja Sán- dorné —, rendbe kell tenni a házat. Eddig városban, panelházban laktunk, de az drága is volt, meg nem is szerettük, hogy 15 család él ott egy rakáson.

A férje maga pucolta be a házat, a többi, a festés, meszelés már az asszonyok dolga. Nem is állnak meg sötétedésig ...

— Az anyósom segít, majd csak megleszünk valahogy — lötyköli ki a festékes ronyot a fiatalasszony —, ha kész leszünk, akkor gondolhatunk a pihenésre, a tv-nézésre is. De addig nincs megál- lás.

Nem zavarok tovább, hisz mindjárt vége a napnak és tennivaló — látom — akad bőven .. . Nagy Agnes

Sándor Lajosék portája előtt