Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-10 / 187. szám
Tanú és tanulság Száz esztendeje született Fábry Zoltán Hálószoba a kocsi tetején Nem láttak benne üzletet 1987. augusztus 10., hétfő A századforduló tékozló gazdagsággal termette — Adyék nyomában — a nemzetben és világban gondolkodó elméket. Közülük való Fábry Zoltán is, aki száz éve látta meg a napvilágot a Kassától 50 kilométernyire lévő Stószon, ebben a német ajkú „mántákat” is számláló,, völgybe sűrűsödött — „sószolt” — községben. Édesanyja is „mánta” volt (a „meint er” kifejezés magyar félrehallásából származik az elnevezés — gondolja ő), édesapja pedig birtokos ember, könyvolvasó és kávéházaló. Nagyapai örökségül pedig 1848. eszméi kínálkoztak : nemzetőr volt Fábry Zoltán e felmenője. Hetvennégy esztendőt leélni majdnem végig ugyanott; Stószon születni és meghalni: látszatra nem ígér említésre érdemlő pályát. A szellemi-politikai érlelődés mégis korunk nagy hatású személyiségévé növesztette Fábry Zoltánt. Kazinczy Ferenc irodalomszervező, közéletteremtő példája is bizonnyal ott lebegett Fábry szeme előtt, amikor az értet- lenektől remetelaknak csúfolt stószi házat pompás könyvtárával a haladó gondolat egyik közép-európai centrumává, zarándokhelyévé avatta. Nem véletlenül tartotta számon Fábryt rokonként Németh László, aki egymaga szintén irányjelző és „intézmény” tudott lenni egy eltévelyedett világban. De Fábrynak közben még háborút kellett járnia — az elsőt, melyről Ady Endre, a nagy példakép súlyos betegen is oly kérlelhetetlenül rántotta le a hazafiaskodás leDlét, mutatta meg emberpusztító, nemzetpusztító lényegét. Egy orosz altiszt pillant szúrásra emelt fegyverrel a halálravált fiatalember — Fábry — szemébe, legyint, s otthagyja. Ez és sok más hasonló mozzanat — neki kellett átvizsgálnia, cenzúráznia a bakák nyomorúságokról tanúskodó leveleit — láttatta meg Fábry Zoltánnal: a háború emberpusztítás , ő, a rozsnyói evangélikus főgimnázium egykori tanulója, kezdetben a krisztusi szeretet, a testvériesség nevében szól a világhoz. A húszas évek második felétől válik elkötelezett szocialistává, kommunistává — hol tagja formálisan is a pártnak, hol meg „csak” segíti, dolgozik neki —, szakít az önszemlélő, bár megnemesített narcisszoszi hagyománnyal. Felelős emberré válik, akinek dolga: felelni a társadalom, a történelem kérdéseire. 1926-tól az erdélyi folyóirat, a Korunk szlovákiai szerkesztője, s figyelmét nem kerüli el, bármi történik szűkebb, s tágabb környezetében, Európában, a világban, az ember ellen. Kedvelt szavával: korparancsot, nemcsak pártmegbízatást teljesít, amidőn 1931-től az Űt című folyóiratot szerkeszti Csehszlovákiában. (József Attila és a párt kapcsolatára vonatkozólag épp nagy költőnknek Fábryhoz ekkoriban írott levele tanúskodik.) Itt jelentette meg Fábry Zoltán Különvélemény címmel megrendítő állásfoglalását, tiltakozván minden olyan — magát mégoly demokratikusnak hirdető — rendszer ellen, amely százalékarányok meghamisításával vagy erőszakos visszaszorításával, a nemzeti kisebbséggé vált lakosság nyelvén kifüggesztett utcatáblák eltávolításával — tehát létrával és harapófogóval — próbál történelmet csinálni. S ekkortól válik életformájává, műfajává az antifasizmus. Fábry Zoltán — ha belső parancsa úgy diktálta — hivatalt vállalt és börtönt szenvedett eszméiért, meggyőződéséért; ki-kimozdult a stószi falak közül. Kedvelte — Ady Endre szellemi tanítványaként is, de az ex- presszionizmus hatására nem kevésbé — az erőteljes szóösszetételeket: valóságirodalom, emberirodalom. Egy helyütt arról írt szenvedélyesen. hogy a nyelvvédelem: embervédelem. Hiszen az emberiség nyelvi közösségekből tevődik össze, emberré is csak valamely nyelv — az anyanyelvűnk — elsajátítása révén válhatunk. „Tanú akartam lenni és tanulság” — írta Palackposta című, csaknem két évtizedig kiadatlan kötetének előszavában. Az első: sikerült. A második vágya is teljesül, ha követőinek sorába szegődve — továbbvisszük el nem avuló életművének üzenetét. Kőháti Zsolt A békési Szabadkai utca olyan, akár egy elegáns kertvárosrész. Kár, hogy még nem köves.' A családi ház kocsibejáratán tábla hirdeti, hogy itt bérfűrészelést vállalnak. A kutyaugatásra kijön a ház gazdája, még a csengőt sem kell megnyomnom. Az udvar rendes, gondozott. Látszik, hogy tulajdonosa szabad idejében környezetét szépíti. Horváth Mátyás, a bérfű- részes azért keresett meg minket, hogy bemutassa agyából kipattant ötleteit; egy gépkocsira szerelhető, szétnyitható könnyűfémszerkezetes lakókocsit, és a szintén könnyűfém szerkezettel megoldott és személy- gépkocsival szállítható hétvégi házat. — A lakókocsi ötletét egy bolgár tengerparton töltött nyaralás „viszontagságai” adták. Kempingben táboroztunk, és feleségem egy idő után nehezen viselte az átázott, néha hideg sátrat. Félt a csúszó-mászók esetleges támadásaitól is. Hát ilyen egyszerűen született meg a lakókocsi, amiben hatan férnek el kényelmesen. Négy felnőtt és két gyerek. Ez a felállítása után értendő. — Milyen kocsitípusra szerelhető fel? — Méretei a Lada 1200-as gépkocsihoz készültek, de tulajdonképpen minden gépkocsitípusra felszerelhető, csak a felfogatásán kell igazítani. A fémházikó gondolata? Ha most csak a horgászokat említem, a kép nem teljes. De gondolja csak meg. Ha — maradjunk a horgászoknál — a táborozó egy nagy fogás után sört, üdítőt szeretne meginni, nyugodtan elmehet, hiszen a kis ház kulcsra zárható. Míg a sátor? Ugye mondanom sem kell, csak zippzárral működik. Ez a házikó harmonika- szérűén összecsukható, és a gépkocsi tetőcsomagtartóján bárhová szállítható. — Miután a tervek elkészültek, mi volt a következő lépése? — Egy hirdetést adtam fel. „Találmányaim szabadalmazásához patronáló társat keresek ...” Erre többen jelentkeztek. Végül is a Gyömrői Vas- és Fémipari Kisszövetkezettel vettem fel a kapcsolatot. El is jutottunk a szerződés megkötéséig. Sőt. Mindkét találmány prototípusát az 1986-os BNV-n kiállították. A televízió „slágertermékként” mutatta be ... Aztán nem tudóm mi történt. Vagy nem volt megfelelő a termékek propagandája, vagy a gyömrőiek nem vették igazán komolyan? Tény, hogy valahol elakadt az egész... Itt félbeszakadt a beszélgetésünk. Folytatását ígértem, ha meghallgatom a másik fél véleményét is az ügyről. Gyömrő. Kisszövetkezet. Telefonon kérem Kocsis Istvánt, a műszaki vezetőt. — Ügy gondolom, elég, ha csak egy nevet említek: Horváth Mátyás. Mi jut erről az eszébe? — Két dolog is. A lakókocsi és a hétvégi ház! — Ügy van. Elmondaná, mi történt velük, miért nem gyártják? — Nagy kedvvel kezdtünk mindkét találmány életre- hívásához. Elkészültek a prototípusok, kiállítottuk őket a BNV-n, szórólapokat osztottunk a vásáron, értesítettük a kereskedelmi partnereket, egyszóval, úgy hiszem, megtettük a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megismertessük a nagyközönséget a Horváth-féle találmányokkal. A mi érdekünk is ezt diktálta. A kereslet mégis elmaradt attól, amit reméltünk. — ön szerint mi volt az érdeklődés hiányának oka? — Több is lehetett. Persze. ez csak a magánvéleményem. Az egyik például, hogy még nem tökéletesek a konstrukciók, és az árai sem megfelelőek. A faház nem vízzáró, a szigeteléssel vannak problémák. A lakókocsi merevítése sem tökéletes. — Ügy gondolom, ezeken a gyártás folyamán finomítani lehetett volna. — Bizonyára. De mi úgy döntöttünk, hogy nem fog_ lalkoeunk a két találmánynyal. Szívesen átadjuk, ha valaki vállaja a gyártásukat. Horváth Mátyással most már a szerkesztőségben folytatjuk a beszélgetést. Elmondom, mit tudtunk meg a gyömrőiektől. Nem bizonytalanodik el. — Valahol majdnem természetes, hogy a prototípusok nem tökéletesek. A gyömrőiek talán nem is rendelkeznek a megfelelő feltételekkel, hogy javítsanak rajta. Egy kisszövetkezetben nehezebben tudják ezeket a problémákat megoldani. Ez társulásunk elején még nem volt ennyire nyilvánvaló. — Hisz abban, hogy valóra válik elgondolása és a nagyközönség megvásárolhatja majd lakókocsiját, hétvégi házát a boltokban? — Ha nem hinnék, nem tartanék ki mellettük .. — Született-e ezeken kívül mostanában más ötlete is? — A 18 éves fiammal állandóan törjük valamin a fejünket. Ö egy gépkocsi elindítását gátló berendezést talált ki, ami megakadályozza az elindulást addig, amíg a vezető az összes biztonsági intézkedést meg nem tette az induláshoz. Aztán kész a terve annak a motoros mellénynek, ami a legnagyobb hidegben is biztosítja a kellemes hőmérsékletet viselőjének ... au *4? . A gyömrőiek nem láttak üzletet a Horváth-féle találmányokban. Képünk talán felkelti az érdeklődést itt a megyében, hiszen a vállalkozások korát éljük. Ha pedig így van, talán nem volt felesleges ezt a cikket megírnunk ... Béla Vali Fábry Zoltán: Palackposta (Részlet) Tanú akartam lenni és tanulság. Koronatanú és írói példa. Ez volt az életem. Ma a halálra, az elnémulásra kell gondolnom a tehetetlen kiszolgáltatottság kétségbeesésével. A tanú félelmével, aki nem éri meg a főtárgyalást, és a tanulság kétségbeesésével, mely, íme, hiába volt: senki sem tud róla. Tanú akartam lenni és tanulság, de sorsom: vissz- hangtalanság. Egy elnémulásra ítélt élet az utolsó szó jogán fellebbezést jelent be. De hová? Kihez? Hol a fórum, hol a cím, melyet elér írásom? Hol a fül, mely felém hajol? Minden halálraítéltnek van egy címe, melyet elér a siralomház utolsó sóhaja. Kihez beszéljen azonban az író, ki siralomházban tudja magát, de toll és papír nélkül, az írás szabadsága a továbbítás lehetősége és az érte aggódók szorongása nélkül? Mit tehet mást: meglesi az őr lépteit, és amikor úgy gondolja; most nem törhetik rá az ajtót, lopva és szívdobogva rákarcol egykét sort a börtönfalra. Élete, művei, írásai, megkezdett, tit- liblt és dugdosott munkája börtönfalként zárják körül: miattuk bűnhődik. Rettenetes börtön ez: ellenségei, bírái, jól tudták, mit csinálnak. Büntettek. De minden gyilkos, minden rabló, tolvaj és szélhámos valamiért, valakiért ölt, rabolt, lopott, sikkasztott. Valaki várja, siratja, vagy megcsalja. De itt a rabról csak a börtönőrök tudnak, a bűnhődésről csak a hivatalos iratok, a végítéletről csak a várakozó ítéletvégrehajtók. Akiket azonban illet, akikért mindez volt és van — bűn és bűnhődés — nem tudnak róla. Elfelejtették, elkönyvelték, letagadták, megtagadták, sose hallgatták, sasé értették. Halott, visszhangtalan, a hóhér itt csak a fizikai pontot jelenti. Egy ember, egy író, kinek nincs hozzátartozója, a semmibe sóhajt, a semmibe mered, ha szólni, ha búcsúzni, ha inteni akar. Tanú akart lenni és tanulság: százezrek hangja, szava, riasztója és példája, és ma börtönőrökre döbben. Ennyi a valósága. Magyar író ilyen elveszetten, ilyen magányosan, és ennyire a bizonytalanba ritkán szövegezett írást. Ki látott engem? Ady kérdése sírásba csukló dac volt. De az eredmény mindnyájunk útmutató iránytűje lett; Ember az embertelenségben. A legnagyobb magyar írói eredménye. Ki látott engem? Ha a kérdésre börtönfal visszhangzik, elnémulás és elnémítás tehetetlensége, mit használ itt a dac? Ki láthatja, ki hallhatja. Börtön, ha nincs szabadulás: gyilkol. írót, kit fogolyként kezelnek egyformán ilavai cellában és otthonában — visszhang és szolidaritás nélkül — elfúl. Akiket a forgószél felkapott, és lerakott messzi idegenbe, New Yorktól Moszkváig, ha hazátlanul is, tűzhely nélkül is, de mégis egyivású, egycélú emberek között élnek. Aki megvetéssel fordult el korától, és gőgös hallgatásba menekült, a maga választotta non possumust járja. Nem törődik senkivel, de vele sem törődi^ senki. Elvonulását, elnémulását nem kísérik figyelő szemek, és nem büntetik vak paragrafusok. Vannak országok, ahol az író szuverén jogából a hallgatás megmaradt büntetlenül. Boldog emberek! De próbáld az életet némaságban, hallgatásban, csukoft szájjal úgy élned, mint a rab börtönőrök szeme előtt, és torkodban a sikoly hangszálai patologikusán remegnek, szádban az ordítás lenyelhetetlen és kiköphetetlen gombóccá sűrűsödik, és agyadban tébolyítóan ég az elnémított gondolat igaza. A torokban rekedt szónál nincs nagyobb tehetetlenség. Ólomsúly ez, lábkölönc, mely menthetetlenül a víz fenekére húzza a fuldoklót. A szó zsarnokai jól tudták ezt. A víz felszínére csak buborékok kerülhetnek: egy élet, egy ember, egy gondolat elmúlásának bugyborékoló, utolsó, görcsös sóhajai — halottkémek jelentésének bizonyítékai. Ezért éltem, írtam, szóltam? „Hóhér idők” megváltó emberigéje itt ég a számon, de durva tenyerek és vak parancsok csaptak rá... A tehetetlenség, a sikoly a torkomban, az ólomsúly a lábamon, merülök, fulladok, buborékok szállnak, hörögnek, pattannak, és csak halottkémek stoppolnák az órát?! A szót, mely igének készült, belém rekesztették, de a buborékok — utolsó, tegnapi, kapuzárás előtti visszhangtalan szavaim — ne legyenek aktaszagú halottkémek zsákmányai! Tegnap vissz- hangtalanok voltak, ma igazukat szenvedik. Ki, mi lehet holnap — az ítélet napján — szavahihetőbb tanú, koronatanú, és ennél is több: vádló és ítélő egy személyben?! Ha már nem beszélek, ha börtöncellában Ige már nem lelhetek, akkor legyek kísértet, igazoló intés és utolsó köszöntés . egy ember megszólal... Egy ember megszólal; mai tehetetlensége csodát akar műve! ni — holnapi tettet, bűnbánatot, feltámadást. „Fegyver a vitéz ellen” szólt tegnapelőtt visszhangtalanul utolsó könyve. El kell jönnie a pillanatnak, mikor e könyv visszhang- taían folytatása mentő és igazoló értelmet kapjon: tanúságot és tanulságot! ■ Megmenteni és palacküzenetként átmenteni a tanú tanulságát a mai hóhér időkből: rabnak, ha ez sikerül — minden sikerült. Dugva, rejtegetve gépelem a tegnapi holt anyagot és érzem, mint élet monoton alapmotívuma: el a német csizmaritmustól... Az „új rend” Európájában új módszerekkel dolgoznak az írók: csalni, lopni kénytelenek, hogy visszhangtalan — és mégis megbűnhődött, üldözött és elnémított — tegnapi mondanivalójukat megmentsék, átmentsék. Holnap a humánum tanúira és tanulságaira lesz szükség: igazoló koronatanúkra. Ezért kell a palackposta: egy ember szót kér! Egy ember a bizonytalanság hullámaira dobja a palackot ... Vigyétek, habok és viharzó vizek, rejtve zuhintsátok a mélybe, és lágyan emeljétek a megszelídült felszínre. Hömpölyögve görgessétek tovább, és ha zöldfüves, kanka- linszagú parthoz értek, lassú csobbanással csókoljatok rá búcsút ... Lehet, hogy egy ember meglátja, lehet, hogy nem rúgja vissza a habokba. Felemeli a dugaszolt üveget és felbontja. És akkor megtalálja majd az üzenetet: ember, emlékezz és tanulj embertelenség visszhangtalan napjaiból! (1942)
