Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-28 / 202. szám
1987. augusztus 28., péntek Míívésztelepi kiállítás Gyulán Marosvári György Udvar című képe A gyulai művésztelep résztvevői rövid idő alatt munkanélküli alkotókká váltak volna, ha a sors mondjuk kétszáz-háromszáz évvel ezelőtti Németalföldre veti őket. Nem mintha nem tudnának festeni vagy mintázni — éppenséggel túl jól teszik ezt —, de alig valószínű, hogy a megrendelők sokáig elviselték volna az éleslátást. Az itt meghonosodott műfajt nevezték már hiper- realizmusnak, új naturalizmusnak, és érzésem szerint a skatulyázásnál fontosabb a vállalkozás: a következetes múltidézés mellett a mesterségbeli tudás elsajátítása, elmélyítése. Furcsa és már- már szokatlan alkotói rfiaga- tartás az efféle. Általában aki könnyű kezű művész, az hagyja magát elsodortatni ügyes kezétől, ennélfogva a szemnek és szívnek kellemes, néha már jószerével kellemkedő műveket ereszt a szélnek tucatszám. A problémáktól és gondolatoktól mentes rajzocskák pedig senkinek és semminek sem ártanak, legfőképp készítőjüknek nem. A gyulai művésztelep hivatásos és műkedvelő alkotói nem hagyják magukat a kezüktől vezettetni. Lenyűgöző, hogy milyen aprólékos műgonddal készítik alkotásaikat, figyelve a megmunkált felület minden négyzetcentiméterére. A látásmódok egymáshoz közeliek: eszközökben, anyagban, témavilágban, fölfogásban és stílusban egyaránt. A valóság élményanyagából merítenek témát: az időzésre csábító városképet, a lelassuló időben csöndben üldögélő öregeket ábrázolva. A képeken tudatos rend, érzékeny visz- szafogott színvilág és finom vonalkultúra uralkodik. A frissen festett és gesztusokra is építő hazai piktúrá- ban az itt követett hagyomány különlegességnek számít. A művésztelep sajátosságát is ez jelenti, hiszen a kiállításokon egymás mellé helyezett képek alkotóinak nevét akár fel is cserélhetnénk, a művek annyira közel esnek egymáshoz. A szándékolt egység viszont akadály is lehet, hiszen az egyéni hang, az eredeti látásmód nehezen tapintható ki ezeken az alkotásokon. A dolgok leltárszerű számbavétele mellett kevesebb energia jut a művek hangsúlyos elemeinek kiemelésére, a lényeg felfokozására. A mostani művésztelepen intenzív munka foly.t a műtermekben is: számtalan vázlat, tanulmány, és alakrajz tanúskodik erről. A kezdő alkotóknak a művész- szé érés útjához hasznos naplóföljegyzések, útijegyzetek lesznek az itt készült munkák. Fiatal és idős műkedvelők azért jöttek el az érett művészekkel (Hume- nyánszky Jolán, Marosvári György, Szakáll Ágnes, Székelyhídi Attila, Tömpe Emőke) közös alkotásra, hogy így egyre jobban tisztába kerüljenek önmagukkal: a mi van kint és mi van bent, a mi van fent és mi van lent kérdéseire. A vizuális növelőmunka kibontakoztatásához jó lehetőség a művésztelep egy hónapja, mivel az alkotók (főleg budapestiek) a város lakóival is kapcsolatba kerülnek, eszmét cserélnek a képzőművészet, az élet dolgairól, miközben utcákat, házakat, kerteket és udvarrészleteket örökítenek meg. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a kiállított nyolc plasztika és néhány olajkép mellett az ak- varell jelenti azt a műformát, amelyet a mondanivaló megfogalmazásához alkalmaznak. Hányán temették már, vagy söpörték szőnyeg alá e műfajt! A tárlat mindenkit meggyőzhet arról, hogy nem idejétmúlt eszköz a vízifesték, legfeljebb nehéz ebben átlagon felüli teljesítményt elérni. A gyulai művésztelep alkotói bizonyították, hogy ismerik a vízben oldódó festék titkát, a rajzi szerkesztés, a plasztikai formálás virtuóz képességével is többen rendelkeznek — s ha a fenti buktatókat elkerülik —. az itt folyó törekvések művészettörténeti értékű jövőt ígérnek. Cs. Tóth János Játékfilm újszerű forgalmazásban Rendhagyó forgalmazási formában jut el a közönséghez szeptembertől Simó Sándor Isten veletek, barátaim című új játékfilmje. Az eddigi gyakorlattól eltérően a produkciót a gyártó, a Mafilm Hunnia Filmstúdió kölcsöndíj ellenében közvetlenül adja át a Fő- mónak, illetve a megyei moziüzemi vállalatoknak. Ezzel a filmgyártó műhely első ízben veszi át a forgalmazó szerepét. így az alkotók, filmkészítők közvetlenebbül nyomon követhetik a produkció útját a nézőkhöz, s a fogadtatásról is egyértelműbb visszajelzést kapnak. Simó Sándor filmje a Hunnia Filmstúdió és a Magyar Televízió Drámai Főszerkesztősége közös vállalkozásában jött létre. A koprodukció® felek megállapodása értelmében a televízió 1988. február 13-án, Budapest fel- szabadulásának évfordulóján sugározza majd; a fővárosi és vidéki mozikban pedig az ezt megelőző hónapokban mutatják be a filmet. A Tersánszky Józsi Jenő kisregényéből készült alkotás egy pesti bérházban játszódik, mégpedig három sorsfordító történelmi pillanatban: 1938 szeptemberében, amikor Münchenben háború vagy béke kérdéseiben döntenek; 1942 őszén; majd két esztendővel később, immár a háború sodrásában. Sláger az „Egri csillagok” Videotéka a megyei könyvtárban szükség van szolgálatainkra. S mi szívesen vállalkozunk a nem békéscsabai igények kielégítésére is. — Csütörtökönként video- mozit tartanak ... Ahogy telnek, múlnak az évek, a technika új és újabb csodáira áhítozunk. Hol van már az idő, amikor az utca egyetlen televíziójára „jártak rá” a szomszédok? Aztán jött a színes tv, a számítógép és persze a video ... Tömegvonzásuk kétségtelen, azért is üdvözöltük örömmel annak idején az úttörő kezdeményezést: a Békés Megyei Könyvtár videotékájának létrejöttét. Akkoriban — a múlt év márciusában — mintegy 40 videofilmből állt a helyben megtekinthető kínálat. Hogy azóta mi történt? Erről az audiovizuális szolgálat vezetőjét, Dézsi Lajosáét kérdeztük. — A videofilmek gyarapodásával gondolhattunk e szolgáltatás bővítésére, ezért januártól közületek részére is kölcsönzünk filmeket. — Jelenleg mekkora a választék? — Most 290 videokazetta áll látogatóink rendelkezésére. Mint a könyveket, ezek zömét is ajánló jegyzékről vásároltuk. E mellett a televideoprogram keretében a televízió is -felajánlott néhány filmet, féláron. Hogy a választék még szélesebb legyen, magunk is felveszünk olyan műsorokat, melyek gyűjtőkörünkbe illenek. — Például? — Először is a Békés megyéről szóló adásokat. A játékfilmekből azokat, melyek valamiért filmtörténeti értékűek. Irodalmi művek adaptációiból elsősorban azokra figyelünk, melyek kötelező olvasmányokból készültek. Kellő válogatással ismeretterjesztő, sport- és zenés filmeket is felveszünk. Az új szerzeményekről időközönként „Video a megyei könyvtárban” címmel füzeteket adunk ki. A filmek cédulakatalógusához ezután látunk, de a gyarapodási jegyzékek évenkénti kiadásáról azután sem mondunk le, ha ez elkészül. Gyermek- és ifjúsági filmekből az ajánlójegyzék, melyet kapunk, sajnos szegényes. Ezt is a televízióban vetített műsorok felvételével próbáljuk kiegészíteni. — Hol van lehetőségük a vetítésre? — Az igazság az, hogy amikor a könyvtár készült, a videotékára még nem is gondolhattunk. Ezért néha bizony kevésnek bizonyul a vetítőhely. Most is „telt ház” van. Ha többek érdeklődésére számíthatunk, a lenti, nagy teremben vetítünk, jelenleg itt az „Egri csillagok” megy. Az ifjúsági és gyermek játszóházban a legfia- talabbaknak adunk műsort. A harmadik vetítőhely a felnőtt szemináriumi szoba, de itt csak korlátozott számban nézhetnek videót látogatóink. A sztereoszobában 30-40 ember fér el, s itt, a zenei részlegben helyeztünk el még egy tv-t, három fejhallgatóval, hogy az igényesebb kéréseket is teljesíthessük. — A nyelvtanulásban tudnak-e segítséget adni? — Igen, nyelvi anyagunk is van, igaz korlátozott számban. Most nyáron például egy angol nyelvi kurzus járt hozzánk rendszeresen. — Ha már a rendszeres látogatóknál tartunk: sokan igénybe veszik a videotéka szolgáltatásait? — Sok csoport ellátogatott már hozzánk, de célunk is volt mindig, hogy az iskolákkal minél jobb kapcsolatot alakítsunk ki. Az érdeklődés növekedéséről egy adat: januárban 7 csoport keresett fel minket 217 gyerekkel, májusban pedig már 19 osztály jött el hozzánk, ez 755 fiatalt jelentett. — És a kölcsönzést is sokan igénybe veszik? — Azt hittük, a nyári időszak csendesebb lesz, de tévedtünk. Tizenöt intézménynek több mint kilencven kazettát kölcsönöztünk már. Ezek közül több vidéki kérés volt, hiszen ott, ahol az elengedhetetlen feltétel, a videomagnó megvan, nagy — Igen, egyelőre szisztéma nélkül vetítünk értékesebb játékfilmeket, irodalmi adaptációkat. A közönség általában spontán jön össze, de néha egy-egy régebben játszott film kedvéért térnek be a könyvtárba . .. — Terveik? — Üj szolgáltatásunkat szeretnénk még szélesebb körben népszerűsíteni: intézményeknek felkérésre videofelvételeket készítünk a televízió műsoraiból. Ezeket két hétig nem töröljük le, s addig bármikor megtekinthetik nálunk. Amennyiben a felvételre végleg szükségük van, ők hozzák a videofilmét, a felvételt ugyanúgy elkészítjük, s azt, amikor kész, rendelkezésükre bocsátjuk. — Hátha ez a beszélgetés is segít új szolgáltatásuk megismertetésében, s a jövőben még többen élnek ezzel a lehetőséggel! — Bízzunk benne, hogy így lesz. Nagy Ágnes A videoközpontban Fotó: Fazekas Ferenc Magyar Sió-ban olvastuk Érvek és ellenérvek a Celladamról 1. Rákkutatás magánkézben A ma kezdődő, Celladammal foglalkozó cikksorozat — amely az újvidéki Magyar Szóban jelent meg először — jó három hónapja lapul a szerkesztő fiókjában. Előbb az akadémiai állásfoglaláshoz fűzött remények, később a televízióban látottak-hallottak, a sokat sejtető nyilatkozatok miatt fektettük el Jugoszláviában élő kolléganőnk, G. Miskolczi Zsuzsanna riportsorozatát. A lapok minap újabb hírt hoztak a Celladam felől. Az egészség- ügyi miniszter nyilatkozott az ügyben. Szavaiból kitűnt, gyökeres változásra a Celladam megítélésében továbbra sem számithatunk. (Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy most már legalább nem fenyegeti felelősségre vonás a szerrel foglalkozó orvosokat.) A témában továbbra sem érezzük magunkat illetékesnek, s kialakult álláspontunk sincs — mert kellő információ hiányában nem is lehet — a Celladam alkalmazásának eredményességéről. A riportsorozatot ennek megfelelően kommentár nélkül, azzal a szándékkal közöljük, hogy bemutassuk, hogyan látják a szomszédban, Jugoszláviában ezt a hovatovább hazánk határain is túlnövő ügyet. A szerkesztőség — Aztán sikerült-e találkoznia Kovács Ádámmal? — kérdez rám kíváncsiskodva a vonatfülke ajtajából a magyar határőr. — Nem emlékszik rám? Én kezeltem az útlevelét akkor is, amikor belépett az országba — segít elrendezni gondolataimat. Most már leesik a tantusz, neki mondtam el, hogy Budapestre igyekszem, riportot szeretnék készíteni a rákgyógyító csodaszerről, meg a feltalálójával, Kovács Ádámmal is beszélni akarok. — Na, mit tudott meg a Celladamról? — faggatnak a szolgálatban levő vámőrök is, akik közben utolérték kollégájukat. Tétovázok. Nem tudok mit válaszolni nekik. Még le sem ülepedett bennem az a rengeteg, egymástól merőben eltérő vélemény, amit a néhány napos anyaggyűjtés során hallottam a különös kísérletről. Kovács Ádám alakjával sem tudok mit kezdeni. Nehéz lesz megrajzolni az arcélét, furcsa egy ember: rémesen önfejű, szeszélyes, amikor a saját igazáról van szó. Most azonban túl nagy fába' vágta a fejszéjét... — Mondok én magának valamit — fordul felém határozottan az egyik vámtiszt. — Ennek a pasasnak rengeteg pénze és esze van. Ez a Kovács Ádám véleményem szerint ráakadt egy sokat ígérő orvosra és azonnal megérezte, hogy a találmányba érdemes invesztálni. Jól megfizette és most az ő neve alatt fut az egész kutatási program. Ugyan kérem, majd épp egy rádióműszerész fogja feltalálni a rák gyógyszerét! — ezzel idegesen sarkon fordult, még a kézitáskámba sem nézett bele. Sokasodnak a kérdőjelek Újabbnál újabb vélemények. Ez egyszer sem tud álomra ringatni a vonatkerekek unalmas zakatolása. A maszatos vonatablakon keresztül maflán bámulom a suhanó villanykarókat, miközben arra gondolok, hogy ez a bizonyos Kovács Ádám a találmányért egy napon vagy Nobel-díjat fog kapni, vagy a rács mögött fejezi be. Egyébként ezt mások is mondják, még Kovácsnak is, egyenesen a szemébe, ö azonban tántoríthatatlan marad, pedig ötvenmillió forintos adósságot tett fel erre az egy lapra. Mindenesetre a magánkutató csoport a széles közvélemény teljes rokonszenvét élvezi. Talán kővel dobálnák meg azt, aki most kijelentené, hogy márpedig a Celladam fabatkát sem ér, humbug az egész. Mert azt az orvosok is nagyon jól tudják, senkinek sincs joga megfosztani a halálos beteget az utolsó szalmaszáltól, amibe még kapaszkodhat, feltéve, ha a készítmény nem toxikus hatású . . . Végül is melyik oldalra billen az igazság mérlege? Az erőre kapott betegek, s a negyventagú lelkes kutató- csoport esküszik a CDM gyógyhatásúra. A hivatalos orvosszakértői vélemény ugyanakkor igen tartózkodó, sőt a kutatások további folytatása tekintetében egyre borúlátóbb . . . Ám a budapesti Dalszínház utcába költözött kutató- csoporton belül is történik
