Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
o 1987. augusztus 20., csütörtök NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Egy önéletírás érdekes lapjairól Szocializmus-álom a századelőn, Gádoroson Nemrégiben arról beszélgettünk néhányan a gádorosi művelődési házban, hogy milyen is volt a híre szülőfalunknak régen, mi az a hagyomány, mi az a tartás, amelyet ma is vállalhatunk, amely a mostani és jövendő nemzedékek lokálpatriotizmusának kovásza lehet. Egyikünk — a téma előadója — alaposan lehűtöt- te lelkesedésünket: a két háború közötti hírlapok, és az akkori szociográfiai irodalom áttanulmányozása után arra a következtetésre jutott, hogy községünket leginkább tűzesetek, tolvaj lások, bicskázással végződő bálok ürügyén emlegették. Vagy itt van például Erdei Ferenc, aki a falvakról szóló szociográfiai munkájában szentel ugyan néhány sort Gádorosnak, de ebben a néhány sorban a más helységek parasztjait gyakran .becsapó, messze földön híres gádorosi kupeceket örökíti meg, s ennek alapján teszi meg községünket a „romlott falu egyik tipikus példájává. Noha értettem szándékát — óvni akart a délibábos illúzióktól —, mégis egyoldalúan igaztalannak, torznak éreztem az általa felvázolt képet. De miután semmi hatásos ellenpélda. nem jutott eszembe, hát hallgattam. A kutatót azonban néha megsegíti a szerencsés véletlen, s kezébe akadnak olyan források, amelyek választ adnak az őt éppen foglalkoztató problémára, de amelyeket céltudatos kutatással talán sohasem talált volna meg. így jártam én is a budapesti Párttörténeti Intézet archívumában: Békéscsaba történetét kutattam, s Gádoros történetének egy értékes, eddig ismeretlen darabjára akadtam. * * * Jócsák Kálmán nevét ma már elég sokan ismerik Békés megyében, ö volt a Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács Csongrád és Békés megyei hatáskörrel működő földbirtokrendezési főfelügyelője. E minőségében irányította megyénkben is — főleg a megye északi részén — a termelőszövetkezetek megalakítását. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy az I. világháború előtt jó egy évtizeden keresztül a budapesti szociáldemokrata párttitkárság megbízottjaként rendszeres munkakapcsolatban állt vidékünk munkás- és agrárproletár szervezeteivel. A forradalom alatti szereplése miatt rá kirótt börtönbüntetés letöltése után — az 1920-as években — Romániában, Nagyváradon telepedett le. Ez lehet az oka, hogy neve később nálunk feledésbe merült. Ott írta 1936. tájánl — a megjelentetés szándékával — csaknem 600 gépelt oldalt kitevő önéletrajzát, melyben rendkívül érzékletesen adja vissza — többek között — a század eleji Gádoroson szerzett élményeit. Leírásában először az hökkent meg, hogy mennyire más ez a kép, mint amit helytörténeti kutatásunk eddig a viharsarki falvak század eleji életéről, mozgalmáról rajzolt: csupa erő. csupa optimizmus: ,,A gádo- rosiak népgyűlése mindig ünnep volt az oda utazó agitátor részére. Ünnep volt ez az én részemre is — írja. — Már a velük való megismerkedés olyan hatást tett rám, mint a sivatagban vándorlóra az oázis. Fello- bogózottj falu, virágos pódium, ünnepi hangulat, s meleg szerető szívek vártak itt a Pestről érkező agitátorra. A gádorosiak között példaadó munkásszolidaritás volt, s ennek köszönhették, hogy az uradalomból való kizárás és egyéb üldözések dacára megállották helyüket az élet nehéz küzdelmeiben.” Bizarr, már-már szinte valószerűtlen ez a majálisszerű kép, pedig sok vonatkozásban ajátámasztják a levéltári források is. Elég talán csak annyit megemlíteni példaként, hogy az SZDP XII. kongresszusa elé terjesztett jelentésében a központi párttitkárság az 1904. évi falusi munka egyik legnagyobb sikereként könyveli el, hogy Gádoroson az újjáválasztott községi képviselőtestület valamennyi tagja a helyi szociáldemokraták közül került ki. De térjünk vissza Jócsák Kálmán szövegéhez! A községben már régóta volt virágzó mozgalom — írja. Szabadság Földművelő Egylet elnevezéssel volt egy szervezetük,! amelynek ki- sebb-nagyobb megszakításokkal állandóan tagja volt a falu egész lakossága. Ezek között olyan testvéri szellem uralkodott, hogy amikor később az egylet elvállalta az Orosháza és Gádoros közötti kövesút megépítését, akkor ezen a munkán az egylet minden férfitagja, azaz a község egész férfilakossága korra és munkabírásra való tekintet nélkül — I egyenlő napidíjak mellett kapott munkát. lElvük ugyanis az volt — folytatja Jócsák —, hogy a vízhordó suhancnak, illetve családjának, valamint a könnyebb munkát végző öreg embereknek ugyanúgy kell élni, mint a talicskát toló erősebb fiatal munkaerőknek. A gyengébb munkás sem tudja olcsóbban beszerezni az élelmiszert, mint az erős munkás, ezért kölcsönösen támogatniuk kell egymást. Mindenkinek zúgolódás nélkül el kell végeznie a tehetségéhez és erejéhez mért munkátj dl^ ugyanakkor mindenkinek egyenlő életfeltételeket kell teremteni. Ügy vélték, saját vállalkozásuknál nem szabad, hogy ugyanabba a hibába essenek, amit a magánmunkaadóknál! kifogásolnak. Érdemes itt egy pillanatra félretenni Jócsák Kálmán szövegét: íme, a gádorosiak így próbálták átvinni a korai munkásmozgalom kom- munisztikus, egalitariánus elképzeléseit a gyakorlatba. Mindenki képességei szerint — mindenki „szükségletei” szerint! A döbbenetes azonban az, hogy a javak „szükségletek! szerinti” elosztása itt nem „termékbőségen” alapul, hanem a mérhetetlen szegénység körülményei között valósul meg. Bevallom, heteken keresztül foglalkoztatott ez a leírás. Üjra és újra eszembe jutott. Üjra és újra értelmezni próbáltam. A „mindannyiunknak egy gyomra van” szemléletnek évezredes hagyományai vannak az emberiség történetében. A munkásmozgalomban is hamar gyökeret vert, s sokáig kísértett. Sőt, talán kísért még ma is. Ma már tudjuk: a szocializmus nem attól lesz szocializmus, hogy a vízhordó suhanc és a könnyebb munkát végző öregember is ugyanannyi bért kap, mint a talicskát toló erős fiatalok. Szociális biztonságra természetesen szükség van, és mindenki joggal is tart rá igényt. De ha ezt a szociális biztonságot a különböző teljesítmények egyenlő díjazása útján próbáljuk (próbáltuk!) megvalósítani, abból mérhetetlen károk származnak. Sohasem volt időszerűbb szembenézni ezzel az illúzióval, mint éppen napjainkban. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ezt a század eleji gádorosi (s nemcsak gádorosi!) álmot fölelevenítsem. * * * Igaz, l),ogy a Gádoroson fellobógózott virágos ünnep volt a század elején egy-egy szocialista népgyűlés, de azért igaz a történelem- könyvekből elénk rajzolódó ' komorabb kép is: Jócsák Kálmánt két alkalommal is feljelentették és! perbe fogták Gádoroson elmondott beszédeiért. Az egyik 1904- ben történt, a másik még vészterhesebb időkben: egy 1919. áprilisában elmondott beszédéért, később, az ellenforradalmi rendszer idején. 1904. június 5-én a képviselőházban beterjesztett három törvényjavaslat elleni tiltakozás jegyében tartottak népgyűlést a községben. A katonai létszám felemelésére, az uralkodóház „költség- vetési támogatásának” (egykorú szóhasználattal: a civillistának) felemelésére, de különösen a kivándorlás korlátozására vonatkozó törvényjavaslatok elleni tiltakozásra Gádoros község lakóinak ugyancsak sok oka volt. A község ugyanis saját földdel alig rendelkezett, s az őt körülvevő nagy uradalmak — a földmunkások szervezkedése, gyakori elégedetlenkedése miatt — az uradalmi munkákból gyakran kizárták a gádorosiakat. így közülük sokan nemcsak más vidékre, de külföldre is kénytelenek voltak elmenni munkát keresni, mert különben ők maguk és családjuk már rég éhhalálra lettek volna kárhoztatva. A kivándorlás esetleges korlátozása tehát szinte személyükben is érintette volna az egyes embereket. Jócsák Kálmánnak a népgyűlésen tartott beszédéről az Ambrus Sándor orosházi főszolgabíró képviseletében jelen lévő hatósági megbízott feljegyzéseket készített, melynek alapján a főszolgabíró feljelentést tett a gyulai királyi ügyészséghez a földbirtokos osztály elleni izgatás, felségsértés, valamint a hadsereg elleni lá- zítás címén. A per ténye más forrásból is ismert, iratai azonban nem maradtak fenn. Így a továbbiakban Jócsák visszaemlékezése alapján rekonstruáljuk az eseményeket. Az önéletírásban ismertetett vádirat szerint a népgyűlésen elmondott beszéd első részében a magyarországi birtokviszonyok aránytalanságait ismertette, s ezzel a földre éhes parasztokat a földbirtokos osztály ellen izgatta. A felségsértés vétségét azzal követte el, hogy kritizálta az uralkodóház jövedelmeit, s azt összevetette egy-egy földmunkás és ipari proletár keresetével. Végül a beszédnek a katonai létszámemelés elleni részével a hallgatóságot az állandó hadsereg intézménye ellen izgatta. Sőt, engedetlenségre lázította a katonákat a beszéd következő részével: „Ti pedig, gádorosi anyák, tanítsátok! meg fiaitokat, hogy ha majd katonák lesznek és fegyverrel szembe állítják őket veletek és más munkástestvéreitekkel, akkor ne feledjék el, hogy a katonaságnál! csak arra esküdtek, hogy lőjenek, de arra nem, hogy találjanak is.” Az ügyészségi vádirat alapján a Gyulai Kir.1 Törvényszék vádtanácsa 1905. nyarán tárgyalta az ügyet. iNoha a dolog egyáltalán nem volt veszélytelen — hasonló vádpontok alapján a budapesti törvényszék éppen akkoriban ítélte el Bokányi Dezsőt, Weltner Jakabot és Grossmann Miksát —, Jócsák védőügyvéd nélkül érkezett a tárgyalásra. Ettől az őt a vasútállomáson fogadó Dundler Károly és Grünfeld Jakab teljesen kétségbe estek, hiszen tudták, hogy a tárgyalást vezető bíró és a többi szavazó bíró is szocialistafaló, akiktől nem sok jót várhatnak. A bíróságot és a hallgatóságként megjelent ügyvédeket ugyancsak meglepte, hogy egyedül jelent meg, s felajánlották, hogy hivatalból rendelnek ki mellé védőt. Ezt azonban visszautasította. A tárgyalás során arra alapította védekezését, hogy a gyűlésen nem volt gyorsíró, s ezért egy év elteltével már bizonyíthatatlan, hogy ő valóban használta-e a vádiratban foglalt szavakat. De ha használta is, lehet, hogy az előtte és utána következő szövegrészek egészen más összefüggést, egészen más értelmet adtak szavainak. Az is lehet, hogy éppen az oroszországi viszonyokat ecsetelte. „A tanúkihallgatások során — írja Jócsák — a gádorosi elvtársak védtek, ahogy tudtak, de a főszolgabíró, s az írnoka, akivel együtt csinálta a gyűlés után a jegyzeteket, és két uradalmi ispán úgy emlékeztek szóról-szóra az inkriminált beszédrészekre, mint ha közvetlenül a tanúvallomás előtt ismét átnézték volna azokat.” Jócsák védőbeszéde — minthogy saját maga védőjeként is szerepelt a perben. Jól felépített, hatásos beszédet rögtönzött a magával hozott feljegyzések segítségével. A fentieknek megfelelően ismét tagadta a kifogásolt szavak használatát, de kiegészítette védekezését azzal, hogy ha használta volna is ezeket a kitételeket, azok tulajdonképpen a fennálló viszonyok jogos kritikájának kifejezői, amit már előtte a magyar történelem és a kortárs politika számtalan képviselője elmondott és leírt. Ezek a szavak tehát semmiképpen sem merítik ki az osztály elleni izgatás, a felségsértés és a lázadásra való felbujtás ismérveit. Állításának alátámasztására neves magyar írók és politikusok, valamint külföldi szaktekintélyek megnyilatkozásait idézte. A bíróság — amely úgy látszik méltányolta Jócsák talpraesett, bátor védekezését — végülis felmentette őt a vád alól. Az indoklás szerint ugyanis: „A törvényszék bizonyítottnak látja, hogy vádlott használta az inkriminált kifejezéseket, de vádlottnak sikerült bizonyítania védőbeszédében, hogy azok nem képeznek büntetendő cselekményt.” Jócsák, akitől olykor a dicsekvés sem állt távol, még a következőket fűzi hozzá a történethez: „Később találkoztam Grünfeld elvtárssal, aki újságolta, hogy a tárgyalás utáni napokban beszélgetett vele a tárgyalást vezető bíró, s azt mondta, hogy szívesen fizetne 10 koronát, ha még egyszer meghallgathatná azt a beszédet.” — Egyébként lehet, hogy tényleg így történt.. . Visszatérve a bevezetőben említett beszélgetésre: Jócsák Kálmán élményeit felidézve talán sikerült bizonyítani, hogy voltak, akiknek a körében másfajta emlékek fűződtek Gádoros nevéhez. Realitást takart természetesen a bicskázó, kocsmázó, kupeckodó gádorosiakról alkotott kép is, de — mint mindenütt — a valóság sokkal gazdagabb volt. Realitást takar többek között a szocialista eszmék mellett évtizedeken keresztül jóban- rosszban kitartó földmunkásokról, iparosokról szóló „legenda" is, és sokan, akik itt megfordultak) velük azonosították Gádoros nevét. A mai nemzedék tehát — miközben „szocialista álmaikat” kritikusan újra értelmezi — többek között az ő hitükből, emberi tartásukból meríthet erőt. ők a maguk módján megpróbáltak választ adni saját koruk kérVégül ’következett az déseire. ügyész vádbeszéde, majd G. Vass István Gaburek Károly: Tanya
