Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
1987. augusztus 20„ csütörtök NÉPÚJSÁG Aratókoszorú a gerendán Agrártörténeti emlékek Kardoskúton Fotó: Fazekas Ferenc Fél évszázaddal fordítjuk vissza az idő kerekét. Aratnak Kardoskúton is. Ki bandában, ki párban dolgozik. A kézikasza percig sem pihen. A lányok,| asszonyok szedik a markot, tikkasztó melegben is nyaknál, csuklónál gombolódó ingben, hosszú szoknyában. Csíp a veríték, szúr a toklász, mégis, zokszó nélkül dolgoznak. A früstökön már túl vannak. Ki kosárba, ki batyuba kötve hozta a kenyeret, szalonnát, hagymát, aludtejet. A cserépkorsóban még most is hideg a víz ... Hirtelen elborul az ég, dörgés, villámlás, és már esik is. Futva indulnak a nyitott szín fedezékébe. Ott sem tétlenkednek, az aratókoszorút időben meg kell fonni. A gazdának adják, ha mennek jelenteni, hogy végeztek a munkával. A legények a kedvesnek fonják a csigát. Legyen mit kitenni a tisztaszoba gerendájára. Ha vége az aratásnak — tervezgetik — összejönnek a tanyaközpontba. így szokták ezt nagyobb munkák után, bálát rendeznek . . . Paraszt- ember mindig ad az ilyesmire. * * * Andrékó Pálnéval idézgetjük a régi aratások történetét. A Kardoskúti Rákóczi Tsz sertéstelepén találtunk a törékeny fiatal- asszonyra. Harmincon inkább innen van, mint túl, honnan hát a múlt ilyen alapos ismerete? Erről kérdezgetjük. — A lányom még egész pici volt, amikor az oviban kis „baleset” történt, elázott ruhadarabjait újságpapírba csomagolták, így küldték haza.| Ahogy bontogattam kifelé, megakadt a szemem egy aprócska híren. Egy asz- szonyról szólt, aki télen művirágokat készített, nyáron meg csigát és boronát font. Ez elindította a fantáziámat. Akkor még KISZ-tit- kár voltam. Beszéltem a tagsággal, mit szólnának, ha felelevenítenénk az aratáshoz fűződő hagyományokat. Mind örömmel fogadta ... S akkor jött a neheze. Merre induljon? Kihez forduljon? Előbb az ismerősöknél, rokonoknál próbálkozott. — Kun Flóri bácsit is megkérdeztem a gépműhelynél, ő, és Karasz Jani bácsi a csigafonást tanította meg velünk. Az aratás egykori eszközeit Csongrádi Pali bácsi segítségével ismerhettük meg. Ö máig is őrzi a kézikaszát, a tokmányt, amiben a kaszakövet tartották, a kukát (itt így hívták a marokszedőt), a cserépkorsót . . . Neki köszönhetjük, hogy 16 kévéből stabilan álló keresztet tudunk rakni. Az idős emberek előbb meghökkentek. Mit akarhatnak már megint ezek a fiatalok? Aztán mikor látták, hogy kamatoztatják is a tudást, melyet tőlük szereztek, örömmel, türelemmel tanítgatták őket. Andrékóné pedig megszállottan kutatott tovább. A csigát már tudta fonni,' de Kardoskúton senki nem emlékezett a borona készítésére, pedig egykor az aratókoszorút díszítette. A véletlen segített megint. Kiderült, hogy az anyósa nővére, aki Csorváson él, még emlékszik a boronafonásra. Ezt tőle leste el... S megszületett az első aratókoszorú, azután a többi. Könyv-- tárközi kölcsönzéssel sikerült egy közel 100 éves kiadványt találnia, ennek alapján készítették el az aratóharangot és a szentségtartót, melyet máig is nagy becsben tartanak, hisz olyat másutt nem láttak, pedig azóta már sok helyre kaptak meghívást. — Legszívesebben arra a Budapesten töltött három napra emlékezem, melyet a mezőgazdasági kiállítás pavilonjában töltöttünk néhány éve. Ha Kardoskútról kerestek minket, csak azt kellett figyeljék, hol áll a legnagyobb tömeg. Ott dolgoztunk mi. Tavaly Csorváson a megyei aratónapon is ott voltak. Míg a négyemberes aratóbanda lekaszálta, s kévébe gyűjtötte a gabonát — már ehhez is értenek néhá- nyan az alapszervezet fiataljai közül — a többiek leültek a tábla szélére, s elkészítették az aratókoszorút... — Hogy miért csináljuk? — kérdez vissza Andrékóné. — Először csak keretet akartunk adni az aratóbálaknak. Egy aratókoszorú a sok közül Két fiatal ilyenkor az elnöknek átad egy kenyeret, s ezt a magunk készítette aratókoszorút . . . Később rájöttem, nem csak nosztalgiázásra jó az agrártörténeti emlékek újraélesztése, hiszen ezek a fiatalok, akiket lassan már csak a diszkó érdekel, azt is láthatják, milyen nehéz munkát végeztek régen, s jobban megbecsülik korunk vívmányait. Szüleik, nagyszüleik emlékezetét is megindítottuk. Azóta többet mesélnek fiatalkorukról, s ez sem kis dolog! * * * — A művelődési házban húsz kévét tettünk félre — folytatja elbeszélését a fiatalasszony — amit a fiúk kézikaszával vágtak. Csak így lehet, hisz a kombájn úgy összedarálja a búzát, hogy az már számunkra használhatatlan. Szóval ezt a húsz kévét az agrárifjúsági fesztivál megyei rendezvényére tettük félre, ott is szeretnénk bemutatni, hogy készítették elő, és hogy fonták az aratókoszorút. Lám! A kardoskútiak még időben hozzáláttak emlékeik megmentéséhez, s mindent megtesznek tudásuk továbbadásáért. Reméljük, akadnak követőik is. Andrékóné kislányai mindenesetre már ügyesen fonják a szalmacsigát . .. Nagy Ágnes. Andrékó Pálné és a gyűjtemény egy része Fesztiválzáró-előzetes Requiem és Mise a szegedi Dóm téren Hátrányos helyzetű gyerekek olvasótábora „Nem tudom, milyen helyet foglal majd el művem a mai zenében, de számomra összes szerzeményeim közül ez a legszemélyesebb.” A Jézus Krisztus Szupersztár, a Macskák és az Evita élő klasszikusainak szerzője, Andrew Lloyd Webber nyilatkozott így művéről, amelyet édesapja halálára és egy megdöbbentő gyermektragédia emlékére írt. 1985-ben volt a bemutatója New Yorkban a Requiemnek, ennek a monumentális és magasztos szertartászenének, amely a színpadi rock megteremtőjének eddigi pályáján betetőző alkotás. A XX. századi szimfonikus zene forrásvidékeiről táplálkozó, kiérlelt muzsika ez, amely csupán másodlagosan viseli a rock elemeit, főleg a ritmikában. A nálunk is kapható EMI-leme- zen, nem akármilyen rangú előadókkal — köztük van Placido Domingo — hallható a mű, Lórin Maavel vezényletével. Most, a hazai, margitszigeti premier után, Szegeden mutatják be Lloyd Webber Requiemjét, a Tolcsvay- testvérek alkotásával, a Magyar Misével együtt, augusztus 22-én és 23-án. (Esőnap augusztus 24-e.) A Magyar Mise mindenképpen hazai rocktörténeti jelentőségű vállalkozás, ám a budapesti bemutató kritikai visszhangjából más értékei is kiolvashatók. „A Magyar Mise ... az élet megújíthatóságának távlatát állítja az összkomfortos (lelki) pusztulás mindent tagadásával szemben; mert emlékeztet rá, milyen energiák nyerhetők a hagyományainkból ...” — írja J. Király István a Film Színház Muzsikában. És lássuk, mit ír a mű dramaturgja, Müller Péter: „A mise ... őse a beavatási szertartás, melynek célja, hogy megtisztítsa az egyént és a közösséget — hogy a hétköznapot is ünneppé tegye ...” A beavatási szertartás célja: valódi közösséget teremteni ... Az idei szegedi szabadtéri játékok utolsó bemutatóján a nagy világszínházak arányait megidézve, felvonul a színre a Debreceni Kodály Kórus, a KISZ Központi Művészegyüttesének énekkara, a Szegedi Zenebarátok Kórusa, továbbá a Muzsikás együttes, az Amadinda ütőegyüttes, a Tavasz női kar, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikara és tánckara. Zenei életünk több területének kiválóságai lépnek együtt színpadra, ezen a két estén: Pitti Katalin, B. Nagy János, Begányi Ferenc, Dérijén Ferenc, Tolcsvay László és Vikidál Gyula. Az alkotógárda olyan jelességekkel büszkélkedhet, mint a forgatókönyvíró Ne- meskürty István, a koreográfus Novák Ferenc és a rendező Koltay Gábor. Vezényel: Pál Tamás. (pleskonics) — Ha nagy leszek, én biztos nem fogom megütni a gyerekemet, mert szerintem veréssel nem lehet semmit elérni — mondja nagy komolysággal a fekete szemű lányka, akitől néhány évvel fiatalabb társa veszi át a szót. — Én még nem szeretnék felnőtt lenni, szerintem gyereknek lenni sokkal jobb, mert most még játszhatunk, és a rosszalkodásainkat is elnézik. Ugye, így van?! — szegezi nekem a kérdést a mosolygós kisfiú. Kicsit meglep, hogy idegen létemre máris bevonnak az eszmecserébe, de nem esik nehezemre a beszélgetés, mert a| gyerekek oldottan, őszintén mondják el véleményüket. Heten vannak a szobában, van aki a fiatal tanár néni mellett ül, más az emeletes ágyon gubbaszt. Előbb-utóbb mindenki szóhoz jut, a téma ugyanis kimeríthetetlen: Milyenek a felnőttek? Mit tennél ha felnőtt lennél? Miután elhagyom beszélgetésünk színhelyét, a békéscsabai szlovák kollégium egyik hálóját, Bácsi János, a megyei olvasótábor vezetője mondja el, milyen munka folyik itt. — Táborunkban hátrányos helyzetű, tehetséges általános iskolások nyaralnak. A megye különböző pontjairól, főként községekből érkeztek. összesen! harmincegyen vannak, nagy családból származnak, legtöbben Szarvasról, Sarkadról és Békésről jöttek. A kéthetes ittlétük alatt szeretnénk, ha sok beszélgetéssel, játékkal segíthetnénk őket társas kapcsolataink kialakításában. Legtöbbjük nehezen illeszkedik be a közösségbe, gyakran épp ezért közösítik ki őket. Mivel olvasótáborban vagyunk, főként könyvek segítségével, olvasmányélményekre támaszkodva dolgozunk. Janikovsz- ky Éva Kire ütött ez a gyerek? És Ha én felnőtt volnék című művei alapján állítjuk össze a kiscsoportos foglalkozások programját. Azokkal, akiknek erre szükségük van, pszichológus is foglalkozik. A 12 napos időszakot három részre bontottuk, az elsőnek az Ilyen vagyok én címet adtuk, ezen belül a gyerekek önismeretét próbáljuk fejleszteni. Ezután az Ilyenek a felnőttek Szakasz következik, itt a konfliktusmegoldó képességet javítjuk. Végül az Ilyen felnőtt akarok lenni cím alatt már a jövőről, a tervekről beszélgetünk. — A komoly beszélgetések mellett milyen szabadidős programokat szerveztek? — Sokat játszunk, sétálunk, sportversenyeket és vetélkedőket rendezünk. A megyei könyvtárba járunk, és innen kaptuk kölcsön a gyerekek körében igen népszerű videót is. Bácsi János után két táborlakót kérdeztem meg arról, hogyan érzik itt magukat? — Én már tavaly is voltam olvasótáborban, de az idei szerintem sokkal jobb —kezdi a mesélést Czesznák Zsuzsa, aki már nyolcadikos. — Nagyon jó, hogy a tanárokkal mindent meg lehet beszélni, és, hogy beleszól- natunk a programok tervezésébe is: Én sajnos többet már nem jöhetek ebbe a táborba, de szeretnék ifivezető lenni, így talán még visszatérhetek. — Mi dőlt eddig a legélvezetesebb? — Egyszer egy játszótéren csináltunk riportot az anyukákkal arról, hogyan nevelik a gyerekeiket. Ezt például nagyon élveztem. Jó volt a Ki mit tud?, a tanár-diák sportverseny, meg a gyulai és vésztő-má- gori kirándulás is. — Én a videót szeretem legjobban — kapcsolódik a beszélgetésbe Rózsa Sanyi, aki társai szerint nagy „betyár”, és saját bevallása szerint leginkább lovagolni szeret. — Voltunk már üzem- látogatáson is a konzervgyárban, ahol végignézhettük, hogyan készül az ivóié. — Milyen könyveket szoktál olvasni? — A csíkos és pöttyös sorozat köteteit, de szívesen olvasok regényeket és krimiket is. — Én legszívesebben az összes pénzemért könyvet vennék. Ha majd felnőtt leszek, meg is teszem, és saját könyvtáram lesz — mondja Zsuzsi. A tábor minden lakója legalább két új könyvvel1 tér majd haza, hisz’ a vetélkedők nyereménye mindig valami izgalmas olvasmány. Zsuzsi könyvtára máris két .vadonatúj kötettel gazdagodott. Gajdács Emese Játék közben a „táborlakók ,,, Foto: Fazekas Ferenc
