Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1987. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK Ára: 2,20 forint XLII. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM Ünnepélyes zászlófelvonások Az alkotmány ünnepének tiszteletére tegfiap délután a Gellért-hegyi felszabadulási emlékműnél ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Ugyancsak ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással vonták fel a Magyar Népköztársaság állami zászlaját az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren. Az ünnepség a díszszázad és a katonazenekar díszmenetével zárult. n megyei képviselőcsoport ülése Vita a kormány stabilizációs programjának tervezetéről A megyei képviselőcsoport tegnap Békéscsabán ülést tartott, melyen megvitatta a kormány gazdaságitársadalmi stabilizációs programjának tervezetét. A tanácskozáson Kapolyi László ipari miniszter, a kormány tagja is részt vett. (A Minisztertanács tagjának nagyon is ismert. Arra vállalkozik, hogy minden lehetséges eszközzel, a tartalékok mozgósításával, jelentős átalakítással, ha kell, áldozatok árán is, mintegy három év alatt fokozatosan megállítsa az eladósodást, és 1990-től stabilizálja az ország gazdasági helyzetét. A ram végrehajtását nehezítő jelenségekre, az életünket át- meg átszövő visszásságokra. Egyikük például elmondta, hogy tapasztalatai szerint vállalataink keveset tudnak egymásról. Van olyan, hogy az egyik üzem importál valamit, miközben ugyanazt egy másik olcsóbBÉKÉS MEGYEI Éljen augusztus alkotmányunk ünnepe! (Összeállításunk a 10. oldalon) egyébként zsúfolt programja Volt tegnap. Reggel a megyei párt-végrehajtóbizottsági ülésen vett részt, ahol a napirend szintén a stabilizációs programtervezet vitája volt. Ezt követően — amint erről lapunk más helyén tudósítunk — aktívát tartott ipari vezetők és más, az iparral foglalkozó szakemberek részére.) Nehéz helyzetben van a tudósító, amikor olyan program vitájáról kell hírt adnia, amely a széles közvélemény előtt egyelőre ismeretlen. Bár a párt Központi Bizottságának 1986. novemberi és ez év júliusi határozataira támaszkodó, annak végrehajtását kormányzati eszközökkel segítő dokumentum szándékait tekintve programot a kényszer szülte. Ilyen formában nem ígérhet például — mert nincs is miből — életszínvonal-emelést, de azt igen, hogy folyamatosan felszámolja a gazdaság dinamikus növekedése útjában álló akadályokat, és azt, hogy stabilizálja, várhatóan a következő tervidőszak köze- pére-végére az életszínvonalat, illetve megteremti folyamatos emelésének feltételeit. A helyzettel, a programot kikényszerítő körülményekkel maguk a képviselők is tisztában voltak, mégis az ülésen — a lakossági vélemények alapján — az intézkedések körültekintő meghozatalára hívták fel a figyelmet, és rámutattak a progban exportálja. Ide kapcsolódik az a felvetés is, hogy több figyelmet kellene fordítani a mezőgazdaság szabad kapacitásainak és az ipari igényeknek az összehangolására. A munkafegyelemről szólva valamennyien elismerték, hogy azt minden szinten, beleértve a vezetés szintjét is, erősíteni kell, de kérték, hogy a kormány ezen a téren segítsen egy árnyaltabb képet kialakítani. Hisz egyes üzemekben és munkakörökben — például a mezőgazdaságban — ahol természetdiktálta kényszer van, általában nem helytállóak ezek a kritikai megjegyzések. Többen felvetették, hogy a kormány a program végre(Folytatás a 3. oldalon) Iparpolitikánk időszerű kérdései A megye ipari szövetkezeteinek és vállalatainak vezetői részvételével tegnap délelőtt Békéscsabán a megyei pártbizottság nagytermében dr. Kapolyi László, a Központi Bizottság tagja, ipari miniszter, az Iparpolitikánk időszerű kérdései címmel előadást! tartott. A konzultáción jelen volt Szabó Miklós, az MSZMP Békés Megyei Bizottságának első titkára, Csatári Béla, a megyei pártbizottság titkára és Török Zoltán, az Országos Tervhivatal osztályvezetője. Az ipari miniszter bevezetőjében szólt arról, hogy a gazdasági gondokkal küzdő országban mit tehet és tegyen az ipari ágazat a kibontakozási program segítése érdekében.’ Mint említette, a konvertibilis bevételek a terveknek megfelelően alakulnak, bár ez nem elegendő a dolláraktívum eléréséhez. Ezért az év még hátralevő részében a vállalatoknak tovább kell fokozniuk az exportteljesítményüket. Dr. Kapolyi László a továbbiakban arról szólt, hogy a vállalatok a dollárelszámolású! importjukat próbálják felváltani a rubelelszámolásúval. Erre mindenképpen nagy szükség van, mert az export-import egyensúlyának megbomlásával a termelővállalatok saját maguk elől zárják majd el a lehetőségeket. Sok esetben ugyanis épp az alapanyagimportok igényelnek dollárfedezetet, melyet a rubelelszámolású külkereskedelemmel nem lehet majd ellensúlyozni. A következő év feladatai közt említette meg a miniszter, hogy mind nagyobb nyomás nehezedik az ipari szférára, ami miatt elkerülhetetlenné válik a szerkezeti átalakulás. Ehhez azonban össze kell hangolni a kibontakozási program rövid, közép- és hosszú távú célkitűzéseit, hogy azok ne keresztezzék egymást, hanem egymásra épüljenek. Az ipar érdemszerű átalakításának vaskos részét képezi majd a nyolcadik ötéves terv, de valószínűleg áthúzódik a későbbi időszakra is. — Elsődleges feladatunk ma, hogy tovább csökkentsük az alapanyag és energia felhasználását. Emellett mindenképpen a feldolgozó ipar kapacitásának rendeljük alá az alapanyaggyártást. Ha a szerkezetváltást aktívabb piacpolitikával tudjuk összekapcsolni, akkor minden esélyünk megvan a fellendüléshez. A vállalatok dolgozóit érdekeltté kell tenni a vagyon gyarapításában, s célunk, hogy a szocialista brigádok belső vállalkozókká alakuljanak át. A reform- folyamatokat mindenképpen el kell juttatni a műhelyekbe, a! dolgozók közé, hogy azok mihamarabb megvalósulhassanak — mondta végül a miniszter. A konzultáció végén kérdések hangzottak el, melyekre dr. Kapolyi László válaszolt. B. A. A miniszter, előadás közben, és a hallgatóság Fotó: D. K. TeHekhel igazoljuk! Vajon eszébe jutott-e már valakinek, hogy egymás mellé tegye, összehasonlítsa a világ alkotmányait? Bizonyosan kiderülne, hogy valamennyi más, egymással ösz- sze nem cserélhetők. Lehetnek, sőt, vannak is sokukban az emberiség közös történelméből fakadó, és a mai általános erkölcsi törvényeknek eleget tevő, azonos és hasonló gondolatok, mint például az emberi jogok tisztelete — de működőképes alaptörvény csak az lehet, amely az adott állam sajátosságaihoz igazodik, fejlettségével összhangban van, igényeit szolgálja. Testre szabott alkotmányban lehet csak jól mozogni. A miénk ebben az említett összevetésben a világ leghaladóbbjai, a legnemesebben csengők közé tartozik. Kimondja az alapelveket, amelyek ma a korszerű államisághoz, társadalmi léthez szükségesek. Megfelelő keretet ad mindehhez. E szó nagyon fontos, hadd ismételjük meg, keretet ad. Más kifejezéssel élve: lehetőséget, ösztönzést. Az alkotmányt — mint annyi sok mást — lehet holt könyvtári polcokon tartani, de forgatni is. Népnek és vezetőknek. Magyarországon ma a közéletben a legnépszerűbb, az egyik leggyakrabban használt szó: a tett. Köznyelvre lefordítva. tudjuk, mit kell, vagy kellene csinálni, hát rajta! Igaz, alkotmányunk betűje és szelleme alapján sok régóta érvényes törvény jött már létre, mégis, ez a tettszomj rá is vonatkozik. Éppen mert egy olyan ország alkotmányáról van szó, amelynek paran- csolóan szükséges tovább fejlődnie, és az új követelményeknek megfelelően kell ezt a keretet kitöltenie tartalommal. Akkor élékülnek fel cikkelyek, költözik új élet beléjük. A múlt évtizedekben felépült itt egy ország, létrejött a szocialista társadalmi rendszer — nem azért, mert mindenki lépten-nyomon elővette azt a füzetet, amelynek címlapján ez áll: „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya” —, hanem azért, mert az ebben foglalt gondolatok uralkodóvá lettek. Csakhogy az idő halad, a sors új próbák elé állít bennünket, s a kérdés egyebek között így hangzik: meríthetünk-e még ebből, az alkotmányba sűrített szellemi erőforrásból? Magyarország a hatvanas-hetvenes években tekintélyt szerzett magának a világban, jelen témánk nyelvére fordítva a szót; éppen azért, mert az alkotmányunkba foglaltak egész sora valósággá lett. Napi munkánk malmában olykor nem is gondolunk arra, hogy a nemzetközi közvélemény milyen éberen nézi: átmegy-e a gyakorlatba, amit egy-egy ország alaptörvénye elvontan előír. Természetesen ez esetben sem az történt, hogy külföldi politikusok, vagy Balaton-látogató turisták kézbe vették ezt a füzetet — egyszerűen körülnéztek, figyeltek, és látták a tényeket, tetteinkét. Észrevette a világ, hogy érvényesülnek nálunk az emberi jogok, sokszínű vélemények bontakoznak ki, magyar turisták tömege jelenik meg a külföldön; hozzánk látogató politikusok immár őszinte szavakat hallottak sikerekről és kudarcokról. De mindenekelőtt találkoztak a magyar reformgondolatokkal, amelyek egyrészt szocialisták, másrészt csak ránk jellemzően nemzetiek. Semmi erő- szakoltság nem volt szükséges, amikor ezt lényegében a szocialista alkotmány megvalósulási folyamatának neveztük. Ma az ország szorult helyzetben van, a társadalmi fejlődésnek új szakaszba kell lépnie. De a legkitűnőbb alkotmány sem lendít automatikusan előre. Nem is ez a hivatása.. Politikusok, közgazdászok, műszaki eVnberek kidolgozták a menetrendet, amelynek alapján ki lehet elégíteni azt az igényt, amelyet az egész ország ma így vall: tettek kellenek! De azért az alkotmányban foglaltak oldaláról is közelíthetünk ehhez a feladathoz. Minden állampolgárnak — olvasható alaptörvényünkben — joga van ahhoz, hogy részt vegyen a közügyek intézésében. Nagyon időszerű ez a mondat két okból is. Abban a bizonyos menetrendben előkelő helyet foglal el a követelmény, hogy a gazdasági reformhoz demokratikus társadalmi-politikai kibontakozás csatlakozzék. Ez pedig más szavakkal a döntésekben való részvétel kibővítését jelenti. De a tétel fordítva is igaz: hiába ez a lehetőség, ha az állampolgár nem él vele. Nem léphetünk tovább, ha nem válunk e szempontból is tevékennyé. A társadalmi méretű közömbösség a csak-a-magam-haszná- nak a keresése rossz módszer, mert kiapadhatnak maguk a források, amelyek ezt a „magam hasznát” táplálják. Most látszik csak igazán, drámaian, mennyire összefügg az egyén és a társadalom érdeke. A közügyekben való részvétel — döntésekkel és munkával — nemcsak jog, kötelesség is, magunk és a köz iránt. A vezetőktől új gondolkodásmódot, a szellemi és a fizikai munkástól új minőséget, tanulási, önfejlesztési képességet kíván. A nemzetközi közvélemény tudja, hogy nehézségekkel küzdünk. De aki külföldön jár, és e témáról folytat beszélgetéseket — akár rangos politikusokkal, akár átlagemberekkel — tapasztalhatja, hogy azok a hatvanas-hetvenes évek nem múltak el nyomtalanul az ottaniak emlékezetében. Ez a kifejezés: magyar — még mindig jól cseng. Benne van az elismerés a múlt két évtized, és a bizalom a jövendő iránt. Hisznek a magyar reformgondolat életerejében. Ha úgy tetszik, abban a képességünkben, hogy a mának megfelelő új tartalommal tudjuk megtölteni az alkotmányunk adta kereteket, s az alaptörvény igazságait tettekkel igazoljuk. Tatár Imre
