Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
1987. augusztus 15., szombat 19 éve Gyulán Egy délután a müvésztelepen Humenyánszky Jolán szobrász: szeretem ezt a társaságot, a szellemet, melyet képviselnek Tizenkilenc éve, hogy minden nyáron eljönnek Gyulára. A festők és szobrászok tanítványaikkal az Apor téri kollégiumban laknak. Innen nem messze, a németvárosi iskolába járnak át dolgozni, ahol nyaranta ideiglenes műtermeket rendeznek be számukra. * * * Ebben az évben Tömpe Emőke keramikus vállalta el a telep vezetését, Szakáll Agnes festővel osztozva a gondokon. — Mi, a legrégebbi tagok valamennyien Tóth Tibor tanítványai vagyunk. Sajnos, ő utoljára 1982-ben volt a vezetőnk. Azóta minden évben a soron következők állnak a helyére — meséli Emőke, miközben benézünk a nem túl tágas és világos termekbe. Most kettőben is elmélyült munka folyik: a modellről festés és rajzolás. A harmadikban nedves ruhával, nejlonnal gondosan körültekert agyagszobrocskák várakoznak az alkotókra. Beszélgetni csak kint az udvaron tudunk. ahol Humenyánszky Jolán szobrász mellé telepszünk le. Jolán kis gipszaktja letört a talapzatról — az udvar kedvező fényénél most igyekszik újra rögzíteni. — örülünk, hogy az idén akadt egy modellünk — mondja Emőke —, így még intenzívebben tudunk' dolgozni. Féltünk, nincs szokva a hosszú ülésekhez. Azóta bebizonyosodott, félelmünk alaptalan volt, mindenki nagyon elégedett a békéscsabai modellel. Könnyített másik modellünk. Király néni helyzetén is, hiszen már nincs vita, kinek üljön. Király néni nevének említésekor elmosolyodik. Elmeséli. hogy ő állandó modell a főiskolán, és 15 éve minden évben Gyulára is eljön velük. Már megfordult a fejükben, hogy Király néniből egy egész kiállítást lehetne összehozni. — Hogyan telik el itt egy nap? — Reggel 8—10-ig festés, rajzolás modellről, 10—1-ig mintázás modellről. Délután fél 4-től festés két modellről. Ebben az évben nagyon felerősödött a műtermi munka, úgyhogy mindenkit egyszerre nem is tudott fogadni a telep. Mintegy tízen dolgoztak végig, a többiek egymást váltva érkeztek. Emőkének nem sok ideje maradt az idén az alkotásra. Gondoskodni kell a működési feltételekről, a pénzről általában csak a telep vége felé derül ki, hogy mennyi is van. Azért fokozatosan igyekeznek javítani a körülményeken. Két éve vásároltak három biciklit, s a festők ezekkel járják a város távolabbi részeit. Az idén sem sikerült viszont megoldani a szobrászok problémáját, akiknek forgó dobogóra lett volna szükségük. Egyrészt, hogy a modellt a kívánt nézőpontról állíthassák be, meg azért, mert az irodai kagylófotelekbe süppedve nemigen látszik az anatómia. Forgó dobogót még csak lehetett otthonról hozni, de kemencét már nem. Mivel működési helyük ideiglenes, hiszen az év nagy részében ez az épület iskola, itt nem lehetett megépíteni. — A Mezőgépnél próbálkoztunk — folytatja' Emőke —, nem zárkóztak el, de nekik is megvannak a saját gondjaik. Láttuk,, két napqt nehezen tudnának a mi munkáink égetésére szakítani. Egyszóval, már nagyon kellene az önálló kemence. Még el nem készül, marad a gipsz, vagy hazamegyünk égetni. Pedig már a felállításhoz szükséges anyagot is megvásároltuk . . . — Az évek során milyen kapcsolatot alakított ki a telep a helybeliekkel? — A kollégiumban minden évben voltak előadások, filmvetítések — főként művészettörténettel foglalkozók. — Az idén is. Nekünk ez szakmai továbbképzés, a helybeliek pedig, akiket mindig meghívtunk, hát... fogalmazzunk úgy: végre jöttek! — Hogyan telnek itt az esték? — Véget nem érő beszélgetésekkel. A téma majdnem mindig a művésztelep jövője. Az az igazság, hogy hiányzik Tóth Tibor egyénisége, és az állandó vezető személye. Nekünk jó itt dolgozni, és az itteniek is azt mondják, fontos a telep. Számba vettük a körülményeket, hogy mire számíthatunk, mert jönni akarunk — de a jövőt illetően nem sokra jutottunk. — Tóth Tibor kitűnő pedagógus, és szakmai igényében nem ismer megalkuvást — kapcsolódik a beszélgetésbe Humenyánszky Jolán. — Sajnos, már csak néha tud lejönni. Azért szeretek itt lenni, mert a társaság őrzi az ő szellemét. Itt mindenki becsületesen dolgozik és megpróbál szakmailag fejlődni. — No, sikerült rögzíteni a kis kuporgót? — köszönti Jolánt a kérdéssel Marosvári György. A váratlan keresztelés nagyon megtetszett az alkotónak. ígéri, a szobor címe ezentúl Kuporgó lesz. Marosvári György éppen portréfestésről érkezett. Az ő modellje Reinhardt Mariska néni, aki a szomszéd utcában lakik. — Még 1985-ben ismerkedtünk meg, amikor a németvárosi templomot festettem. Ő. nyitotta-zárta a templom ajtaját, és harangozott délben. Ő szerzett nekem régi meszet a szomszédoktól, mert a szekkóhoz ilyen kellett. Volt egy hetem, míg száradt a vakolat, hát elmentem hozzá festeni. Először a kertet, a házat, majd az idén őt magát. Mi tetszett meg benne? A kedvessége, a 84 évesen is irigylésre méltó friss, huncut tekintete, házának szépsége, nyugalma. — Milyen kapcsolatot sikerült kialakítani a a gyulai emberekkel? — A város különböző részein voltak modelljeim. Főként idős emberek. Ök érdeklődtek a munkám iránt is. A kortársaim nem nagyon. Pedig a többiekkel együtt én is szívesen látnék érdeklődőket, rajzolni akarókat. helybéli művészeket. No, azért néhányan eljárnak ide. Székelyhídi Attila, és egykét barátunk. Megyebéli tanítványom is van itt, a zsa- dányi Dányi Tibor. * * * Tibor nehezen mozdul a munkája mellől, épp modellről rajzol. Hogy ne zavarjuk a többieket, ismét az udvarra igyekszünk. — Ez már az ötödik telep, amelyen részt veszek — számolja. — A gimnázium után az idén felvételiztem a főiskolára. Sajnos, nem sikerült. Évek óta minden lehetőséget megragadok a tanulásra. Budapesten Marosvári György szakkörébe járok rajzolni, és egy év kihagyással hat éve ide is eljövök. A modell utáni rajzoláson kívül a mintázásnak örültem a legjobban, mert ez is felvételi feladat, ám ennek gyakorlására másutt nincs módom. A rajzoláson kívül akvarelleken megfestettem nagymamán kétegyházi otthonát, és portrét mintáztam. Ha elkészülök vele időben, gipszbe öntjük, és valószínűleg bemutatjuk a szombaton nyíló vázlatkiállításon. Bemegyünk a mintázóterembe, ahova Jolán is velünk tart. Neki nagyon tetszik Tibor munkája, de az alkotó még elégedetlen. Kicsit igazít az arcon, de az eszköz valahogy nem az igazi. — Kemény fából kellene lennie — mondja, és össze- roppantja a fenyőfadarabkát. — Majd délután faragok másikat ... * * * Az Apor téri kollégiumból két festőnő indul útnak, teljes felszereléssel. Ezúttal gyalog, hiszen nem messze mennek. Schriffert Mihály gyulai fafaragó Liszt Ferenc utcai otthonába tartanak, akinek portréját ma szeretnék befejezni. Csatlakozom Szakáll Ágneshez és Cs. Vasvári Ibolyához, hiszen még nem esett szó az egyik legfontosabb kérdésről: mi tart össze ennyi éven át egy művésztelepet? — Hasonlóak az elképzeléseink — gondolkodnak el a kérdésen. — Rokon a szemléletmódunk, és törekszünk a mesterség maximális elsajátítására. Szociografikus festészetnek nevezik a mienket. Szeretnénk megörökíteni az eltűnőiéiben levő világot, megfesteni benne az embereket. Az újat is keressük, azt, hogyan kapcsolódik a régihez. Erre ideális hely a Németváros. Sajnos, lehetséges, jövőre már nem itt lakunk. Közben megérkezünk Schriffert Mihályékhoz, ahol zeneszóval, és szinte családtagnak járó örömmel fogadják őket. A családfő előkeresi a régi barna kalapot, kezébe veszi a félbehagyott fafaragást, és leül a kertben egy hokedlire. A festők még kicsit korán jöttek, erősen tűz a szemükbe a nap. De nem sokáig törődnek vele, hajtja őket a maguk vállalta feladat... * * * A művelődési osztály vezetője, dr. Marsi Gyuláné szívből sajnálja a művészeket, mert tudja, jó otthonra leltek a Németvároson. Megerősíti, hogy jövőre valószínűleg a város egy másik kollégiumában kell dolgozniuk. Nincs állandó helye a kisegítő iskolának sem, és jelenleg az Apor téri kollégium látszik a feladat ellátására a legmegfelelőbbnek. A város ragaszkodik a művésztelephez, hiszen a harmincas években már folyt hasonló munka Gyulán. Tudják, a művésztelep tagjainak érzései is hasonlóak : bebizonyították most azzal is, hogy munkáikat ajánlották fel a Várfalsorsjegy nyereményeihez. A telep fenntartására a kezdetek óta bírják a megyei tanács és a Népművelési Intézet anyagi támogatását, a városban pedig már megálmodták, hogyan lehetne egy állandó művésztelepet létesíteni. Bíznak benne, hogy belátható időn belül sikerül, és akkor a gyulai nyári művésztelep, és valamennyi alkotó, aki itt szeretne dolgozni, otthont kaphatna. Folyamatosan, egész évben .. . Szőke Margit A zsadányi Dányi Tibor csak itt talált mintázási lehetőséget Szakáll Ágnes és Cs. Vasvári Ibolya moddellje Schriffert Mihály fafaragó A szerző felvételei MOZI Moziklip Autós mozi és moziklip. Mekkorát fejlődött a világ! S vajon miket hozhat még létre a technikai haladás? Bevallom, autós mozit még csak filmvásznon láttam, moziklipet meg még ott sem, csak a videqklip műfajával találkoztam korábban. S mivel semmi újnak nem vagyok ellenzője, amíg nem ismerem, kíváncsian indultam hát Póstelekre autós mozit és moziklipet látni. Ha klip — jellemző, hogy ezt a fiatal jövevényszót anyanyelvűnkben máris simán, -k-val írjuk —, akkor zene -j- egy kis szöveg + képi illusztráció = szórakoztató mozaik. Ha az említett három elem összhangban áll, akkor a klip jó. Ha nem, akkor nem jó. Legalábbis így láttam eddig különböző diszkóklipeken, tartalmi klipeken, reklámklipeken. Kétségtelen, a klip létezik mint önálló műfaj, mint egyfajta képi formanyelv, kifejező eszköz. A leleményes írónak, rendezőnek, operatőrnek, vágónak, színésznek, zenésznek, énekesnek nyilván rengeteg lehetőséget kínál. A látványt szellemesen, viccesen variálni, fűszerezni, kiélezni, manipulálni lehet. Tímár Péter Moziklipjében láttunk is bőven ötleteket, trükköket, szokatlan, újszerű, merész beállításokat, mozdulatokat, meglepő fordulatokat, bevágásokat, jeleneteket. De mást se láttunk! A zenét a V'Moto Rock. a Z'Zi Labor, a Napoleon BLD együttes szolgáltatta, illetve Komár László, Katona Klári, Varga Miklós és Sztevanovity Zorán énekelt. Másfél óra alatt 18 dal hangzott el, természetesen ugyanennyi érdekesebb- unalmasabb mozgókép, azaz klip „ment le”. Átfogó meséről, történésről, mélyebb mondandóról, művészi tartalomról szó sincs, nem is lehet — elvégre klipsorozatot kap a néző — Moziklip címen —, de filmet nem, hiába vár, les, mint a moziban ... , A képekkel illusztrált zeneszámok — avagy a zenés mozgóképek — sorozata pereg az autós mozi vásznán, s amit látunk, hamar le is pereg rólunk. Az egymást követő mozaikoknak nem sok közük van egymáshoz, hacsak az nem, hogy divatos együttesek jelennek meg, a fiatalság érzéseiről énekelnek, s nyilván a fiataloknak. (Hozzá kell tennem, nem a legkiválóbb együtteseket, és nem a legjobb slágereket halljuk.) így történhetett, hogy a közönség nyilván jobban élvezte az autós mozit, mint a Moziklipet. Kényelmesen elnyújtózhatott a leengedett kocsiülésen, rágcsálhatott, ihatott, ha hozott ' magával valamit, még rá is gyújthatott; szóval csupa olyasmit tehetett, ami a hagyományos moziban kizárt. Egy valami viszont éppen az autós moziban nem lehetséges! Hiába unja az ember, amit lát, nem távozhat csendben, észrevétlenül, azaz angolosan . .. Sajnos. S hogy Póstelekről, az augusztus elsején átadott autós moziból, hazánk ötödik ilyen mozijából nem hajtott el egyetlen kocsi sem tíz óra előtt, az inkább a közönség türelmét és jólneveltségét dicséri, mintsem Tímár Péter produkcióját. Röviden, ha szavaznom kellene, azt mondanám, autós mozi igen, Moziklip nem. Niedzielsky Katalin
