Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-14 / 191. szám
Múlt és jelen összevetése A világ fogva tart Az iskolai nevelés és oktatás 150 éve Kevermesen „Egy iskola történetében 150 év nagy idő, eseményekben rendkívül gazdag lehet. És a kevermesi iskolatörténet — legalábbis nekem, született kevermesinek — ilyen” — írja bevezetőjében Kevermes nagyközség helytörténésze, krónikása, Pelle Ferenc. Legújabb munkája, Az iskolai nevelés' és oktatás 150 éve Kevermesen, ugyanolyan gondos, precíz kutatómunkára épül, mint korábbi helytörténeti dolgozatai. Ám érezhető, hogy az oktatásügy mindennél közelebb áll a szerző szívéhez. Az első iskola 1836. évi alapításán keresztül nemcsak a település oktatásügyéről, hanem népesedéséről, életéről is tudósít. Az akkori gondoknak ma bizony örülnének a nagyközség vezetői. Így ír erről a szerző: „Az első iskola... kezdetleges, egyszerű kis épület. Falai azonban a lakosság szaporodásával nem fogadhatták be a jelentkező tanköteleseket, és igy megtörtént, hogy őszi szép napokon egyik csapat az eresz alatt ülve, a többiek pedig a primitív berendezésű ülőhelyeken és a földön egymás mellett sűrűn foglaltak helyet." Egy akkori tanítvány következőleg beszélte el a zsúfoltságot: „Tudja tanító úr, oly sűrűn ültünk egymáshoz szorítva, a táblákat térdeinkre fektetve, hogySzékessy György tanító úr, Mánásy József utóda (az iskola első tanítója — a szerk.) nem járhatott köztünk, hacsak a fejünkön keresztül nem lépkedett.” Egyetlen tanító ezekben az időkben, az 1850-es évben egy tanteremben 136 fiút és 178 leányt tanított a betűvetésre. Az iskola történetét a mellékletekben Pelle Ferenc korabeli okiratokkal színesíti, így megismerkedhetünk „Magyarország Elemi Tanodáinak Szabályaiéval, az oktatás, vagyis a tanulmányok tartalmával, a tanítói személyzet kinevezésének módjával, s egyéb, a régmúlt elemi iskolai oktatását jellemző fontosabb szabályzatokkal, rendeletekkel. Az alapítás nehéz éveiben az egyházon kívül a községi lakosságának áldozatáról sem feledkezik meg a szerző, példaként említve az iskolaépítésben, s a kántortanító eltartásában mutatott szorgalmukat. Érdekes végigböngészni az 1800-as évek végén működő tanítók javadalmainak pontos felsorolását: készpénz, szántóföld, ingyenes legeltetési jog szarvasmarhára és sertésre, szalma, a tanítói lak meszeltetése évenként. E felsorolás apropóján kell megemlítenünk, hogy Pelle Ferenc dolgozatának legnagyobb erénye a dokumentumok okos és következetes felhasználása, illetve csoportosítása. A szerző nem titkolt célja, hogy a múlt vallatásával rávilágítson a jelen gondjaira is. Ezt hangsúlyosan az Utószóban is megfogalmazza. Kiemeli, hogy 1853- ban egy tanító 240 gyereket tanított egy tanteremben, 1902-ben hat tanító tanított hat tanteremben 464-et, s ehhez még 196 ismétlő iskolai tanulót, míg 1985-ben az iskolában, a diákotthonban, a kisegítő iskolában, valamint a napköziben 29 nevelő foglalkozott a 370 gyerekkel. Statisztikákkal bizonyítja, hogy a kevermesi általános iskola jószerével az első világháború óta küszködik tanerőhiánnyal, s a tagadhatatlan fejlődés ellenére ma is sok gonddal birkóznak a tárgyi feltételek megteremtésében is. Szomorú tényként állapítja meg azt is, hogy 1950 óta a háromszáz és hatszáz között ingadozó tanulólétszámot 132 nevelő tanította, tanítja. Ez óriási fluktuációt jelent, s következménye: „Ezek után ne csodálkozzunk, hogy (ismereteink szerint körülbelül 80 év óta) hiányzik a tantestületi egység, beleértve a képzettséget, az egységes nevelési eljárásokat is.” Pelle Ferenc iskolatörténeti áttekintése tehát a mának és a jövőnek is szól. Jó és hasznos így áttekinteni egy település oktatásügyének fontosabb állomásait, hiszen csak így lehet megrajzolni a fejlődés pontos vonalát. A szerző ezt hitelesen, bőséges jegyzetekkel, adatokkal alátámasztva tette meg. Munkáját a Kevermesi Általános Iskola és Diákotthon, a nagyközségi közös tanács, valamint a helyi Lenin Termelőszövetkezet adta ki, s a Békés Megyei Könyvtár nyomdájában készítették ezer példányban. Az iskolai nevelés és oktatás 150 éve Kevermesen című kiadvány méltó része a település jubileumi megemlékezéseinek. B. S. E. Beszélgetés Gyarmathy Líviával Gyarmathy Lívia filmjei mindig felkeltik érdeklődésünket, társadalmi jellegű témáikkal és alkotójuk elkötelezettségével. — Pályakezdő filmrendezőnek is adódnak lehetőségei. Rögtön az indulásnál, megkeresheti mindazokat a témákat, amelyekről mondanivalója van — hangoztatja Gyarmathy Lívia. — A filmötleteket a rendezők fogadtatják el. Élhetünk bizonyos fokú szabadságunkkal. Az viszont más kérdés, hogy filmszinopszisainkat netán elutasítják. Pályám során mindössze egyszer- kétszer forgattam kizárólag anyagiakért filmet. — Első játékfilmje, az Ismeri a Szandi-mandit?, új stílust és világot hozott a filmiparba. Nehéz volt az indulás? — Nem feltétlenül az első film forgatása a legnehezebb. A Szandi-mandi tematikája törvényszerű volt. Korábban az iparban dolgoztam, onnan kerültem a filmhez. Ezek az évek meghatározó jellegűek voltak, és a természettudományi diplomámat — kémikusként, matematikusként és fizikusként — filmjeimben is kamatoztatni akartam. A természettudományok ismerete nekem nemcsak gátat, de előnyt is jelentett. Az lett volna a furcsa, ha nem erről a világról számolok be. — Tudatosan vállalja fel stílusát? — Ha az ember kielemzi a saját rendezői módszerét, az akkor már nem jó stílus. Inkább csak egy érzésről beszélhetek; miként érzékelhetem, foghatom fel a környező világot kémikusmúltammal, valóságos dimenzióban. Ez talán kellő magyarázat drámai, groteszk vagy éppen ironikus stílusomra. — A társadalmi mondanivaló mindig fontos a filmjeiben? — Úgy gondolom, nem szabadulhatunk meg kapcsolatainktól, kötöttségeinktől. A világ engem is fogva tart. A kapcsolatok viszont feltételezik az összeütközések lehetőségeit. Minden filmrendező munkájában megbújik a társadalom. Gondoljunk Fellinire! Filmjeiben nemcsak az olasz valóság található meg, de az ő szemléletén keresztül látom az egész világot. Nagy baj, ha egy filmben nincs rendezői világszemlélet. — Hány filmet forgatott eddig? — Hét játékfilmet és négyöt dokumentumfilmet. — Mely filmjeihez ragaszkodik a leginkább? — A filmek utólag nem adnak élményt. Számomra a filmekkel való foglalkozás kínálja az igazi élményt, így volt ez az Együttélés forgatásakor. A székelyek és a svábok közösségét vizsgálva értettem meg: a jelen a történelmi világ mély lenyomata! Történelmi múlthoz fűződő viszonyuk számomra meghatározó jellegű lett. Az önismerethez vezető útnak tekintem, amelyet a jövőben is követnem kell, ha fontos dolgokhoz, kérdésekhez akarok hozzányúlni. Az első filmem, a Szandi- mandi volt eleinte a legfontosabb. Később a Koportos című filmem vált számomra jelentőssé. De szívesen forgattam a Vakvilágbant is, vagy a dokumentumfilmek közül a Kilenc emelet boldogságot, amely tartós kordokumentuma egy család felbomlásának. — Sikeres filmrendezőnek tartja magát? — A Statisztikai adatok alapján a nézettebb rendezők közé sorolhatnak. Az utóbbi időben azonban a filmforgalmazás nagyfokú érzéketlenségével találkozom. Kétségbeejtő azok felelőtlensége — például nem rakják ki a filmplakátokat —, akiknek ez lenne a feladatuk. Igaz, nem ezek döntik el a filmek sorsát. Mégis, a Vakvilágban című, nemrégiben bemutatott filmem propagálásánál mindössze egy kis plakátot tettek ki a vitrinbe. Ha milliókat költünk egy-egy film forgatására, úgy vélem, ezt a kis pluszt még nyugodtan rááldozhatnák. Fontos filmnek tartom utolsó munkámat, bár nagyon gyorsan levették a mozik műsoráról. — Férje, Böszörményi Géza is filmrendező. Ez előny vagy hátrány? — Időnként együttműködünk. A férjem többször írt már forgatókönyvet a számomra. Ö azonban többet dolgozik, mint én. Persze, a filmes házasságnak nemcsak előnyei, hátrányai is vannak. — Elégedett a pályájával? — Azt hiszem, megvalósítottam mindazt, amit elterveztem. Szémann Béla
