Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

1987. július 11., szombat

■JgUilUMfa

MOZI

90 nap

Az utóbbi egy-két évben olyan, filmjeiről egyáltalán nem ismert országok is jelentkeztek nálunk, mint Kanada. Addig a hazai közönség nem sokat tudott filmgyártásukról, nekünk ez a név a hatalmas távolságokat, a nagy-nagy erdőségeket, s a pár metropolist jelentette, ha rá gondoltunk. A filmeket érdeklődés kísérte a tévében, a moziban is, de valahogy berobbanni, elsöprő sikert aratni nem • tudtak, mivel a java is csak közepes volt. Mint ez a vígjátékként bemutatott 90 nap, de a műfaji megjelölésre még visszatérünk.

Pedig az alapötlet valós és ' érdekes. Egy fiatal férfi, Blue — Stefan Wodoslawsky játssza — egy földrészek közötti házasságközvetítő irodán keresztül menyasszonyt választ magának. A levelekből, s a képekről egymásba is szeretnek és a koreai lány. Hjang Sook — Christine Pah- személyesíti meg — elindul jövendő hazájába, de csak 90 napig tartózkodhat ott, ha nem jön létre a frigy, mehet vissza. Az idő szorította bizalomról és bizalmatlanságról szól a film, mellékszálként egy indiszkrét baráttal fűszerezve, és a váratlanul megjelenő mamával, aki meglepetésre a lány mellé áll. Minden együtt volna hát egv igen jó filmhez, ha. . . Ha a forgató- könyv írói — az egyik a rendező. Giles Walker — kellően kihasználnák és ötletesen továbbfejlesztenék a két fiatal, két merőben más világból: az ázsiai és amerikai kultúrából adódó alapkonfliktusát. Az össze- melegedés nehézségeit, ütközéseit. Ök viszont a főhangsúlyt árra tették, hogy Blue szégyenli a „koreai kapcsolatot”, s a végsőkig titkolja a közeli barát és a távoli család előtt. Ezért dibdábol, halogatja az esküvőt.

De, ha csak erre építenek csupán, ezt az emberi gyarlóságot is jól meg lehetne lovagolni, ha a szereplőket életteli helyzetekbe hozzák, s eldöntik mit akarnak: vígjátékot vagy drámát? Végül azonban se ez, se az nem lett, bár mindkettő elemeit tartalmazza a film. csak nem szerencsés ötvözetben, s ami a fő baj: unalmasan. A nevettetés Alex, a barát — Sam Grana — feladata volna, akit tudtán kívül kiszemeltek mesterséges megtermékenyítésre, s mikor a csinos közvetítőnő színre lép. hogy komoly pénzt ajánljon a spermájáért, rá is áll az üzletre. Ez akár egy filmbohózat témája lehetne, s bonyodalmaival megérne egy külön misét, de a főszállal együtt is elképzelhető, ha jól passzítják össze, csakhogy itt pont ez az ösz- szeillesztés nem sikerült, külön fut a két szál, semmi köze egymáshoz. A lassan csordogáló bánatos történet nem erősíti a másikat, a kacagtató lehetőségek hordozója sem emezt, nem is teheti, mert önmagában is gyenge. Fényévnyire van attól, amikor a Cicababákban Elke Sommer könyvből és centivel, vagyis „tudományos alapon” apát keres jövendő tökéletes gyermekének, s végül beleszeret a nagy fülű, kajla olasz sofőrjébe.

Végül is: az elszalasztott lehetőségek filmjét láttuk, bár így nyáridőben jó volt nézni a női főszereplő kedves keleti báját, s érezni lényének tartózkodó finomságát- Vass Márta

London Bridge, magyarul; Búj-búj zöld ág... Fotó: Fazekas Ferenc

Nyelvtanfolyamok kicsiknek, nagyoknak

A békéscsabai Széchenyi- lig'etben egy csoport óvodás korú gyerek két fiatal hölgy felügyeletével körjátékot játszik, s hozzá angol dalokat énekel. Az arra járók mosolyogva haladnak el mellettük, van aki megáll és "hitetlenkedve hallgatja, valóban angolul csacsognak-e a kicsik? Nem igazán elterjedt még nálunk a 4-5 évesek idegen nyelvre tanítása, pedig azt szinte mindenki tudja, hogy már ebben a korban ajánlatos elkezdeni a más nyelvekkel való ismerkedést. Az óvodák és az általános iskolák lehetőségei ezen a téren igen korlátozottak, el-elvétve akad néhány kivétel. Eizen a hiányon próbál enyhíteni a békéscsabai ifjúsági és úttörőház azzal a nyelvi előkészítő foglalkozássorozattal, melyet idén július első két hetében szerveztek óvodások számára. Szentistványi Kingával, az ifjúsági ház munkatársával először erről beszélgettünk :

— Intézményünk lassan hat éve foglalkozik nyelvoktatással, tanfolyamok indításával. Tapasztalataink szerint az igény egyre nagyobb, a jelentkezők száma folyamatosan nő. Igyekszünk minden korosztálynak ajánlani valamit, a legkisebbektől az idősebbekig. Az óvodások már most, a nyár közepén elkezdik a tanulást kéthetes előkészítő keretében. Minden délelőtt bejár hozzánk 82 kisgyerek és énekelve, játszva ismerkedik - az angol, illetve a német nyelvvel. Azok, akik végigcsinálták az előkészítőt, ősszel folytatják a munkát felmenő rendszerű tanfolyamunkon.

— Mit takar ez az elnevezés? '

— Egy idegen nyelv elsajátításához elvileg ezer óra szükséges. A mi felmenő rendszerű tanfolyamunkon ötéves kortól van lehetőség a tanulásra, a befejezést pedig a nyelvvizsga jelenti. Indítunk általános iskolás csoportokat is, alsósoknak, felsősöknek egyaránt. Hogy nyáron se felejtsenek sokat „tanulóink”, rendszeresen szervezünk intenzív nyelvi táborokat. Idén június elején a legkisebbek Gyula- Városerdőn nyaraltak egy hétig, ahol napi három órát töltöttek el tanulással. Ez év márciusában néhány tizenéves egy hasonló jellegű tábor lakója lehetett Lengyel- országban. Viszonzásul júniusban Szeghalomba hívtuk a lengyel diákokat, akik a mi fiataljainkkal együtt gyakorolhatták ' a nyelvet. Igyekszünk nemzetközi kapcsolatokat kiépíteni, ezt mutatja ez a lengyel példa is.

— Kiknek ajánlaná a turista-, illetve a nyelvvizsga- előkészítő tanfolyamot?

— Azok a felnőttek, akik külföldi nyaralást terveznek, általában szeretnék gyorsan elsajátítani az adott ország nyelvét. A turista-nyelvtanfolyamon sokat „beszéltetjük” a hallgatókat, és igyekszünk minél több fontos, mindennapos szituációkban használható szót megtanítani. Nyelvvizsga-előkészítőt idén indítunk először, persze csak akkor, ha elég jelentkező lesz. Egyelőre a középfokú nyelvvizsga előtt állókat várjuk, , olyanokat, akik már kellő alapismerettel rendelkeznek. Vállalatok kérésére munkaidőben is tartunk foglalkozásokat angol és német nyelvből. Sok olyan külföldi kapcsolatokkal rendelkező cégről tudok, ahol nincs elég idegen nyelvet jól beszélő szakember, ezen a gondon is szeretnénk enyhíteni tanfolyamainkkal.

— Milyen tanárok vezetik a munkát, és milyen segédeszközökkel dolgoznak?

— Hivatásos nyelvtanárokat szerződtetünk; a nyári időszakban pedig főiskolás, egyetemista fiatalok segítenek, főként a kicsik tanításában. Sok lemezünk, magnó- és .videokazettánk van, tankönyveink pedig eredeti oxfordi anyagok.

— Hány ember vesz részt évente a ház által szervezett tanfolyamokon?

— Tavaly összesen 45 csoportot indítottunk, ez mintegy 600 résztvevőt jelent. Az utóbbi években a nyelvoktatás az ifjúsági és úttörőház egyik fő profilja lett, s szeretnénk, ha ez a jövőben, is ígv lenne!

Gajdács Emese

Százéves az

Annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz — tartja a bölcs, de már elkoptatott mondás. Ha hiszünk ennek a bölcsességnek, akkor hazánkban nem túl sokan érezhetik magukat „több embernek”, mert nemhogy idegen nyelveket nem beszélnek, de sokan még az anyanyelvűket sem használják helyesen, ízlésesen és árnyaltan.

Annyi ember lehetsz, amennyi akarsz, ha eszperantóul beszélsz — mondhatnák a nemzetközi nyelv hívei, mert ők valóban tolmács nélkül értenek szót Amerikaival, afrikaival és európaival egyaránt.

Az egyetemes nyelv gondolata nagyon régi. Az ókorban a sumér, az akkád, a görög és a latin töltötte be azt a szerepet, illetve a hódító ország és a meghódított területek nyelveinek keveréke biztosította az érintkezést a nemzetközi kereskedelemben. Időszámításunk kezdete óta közel ezer mesterséges nyelv született meg a nagy gondolkodók agyában, közülük azonban csak az eszperantó állta ki az idők próbáját.

Ludwig Lazar Zamenhof varsói szemorvos (1859— 1917) közel tizenöt évi előkészítő munka után 1887. július 14-én jelentette meg a Lingvo Internacia (Nemzetközi nyelv) c. kiadványát, amellyel lerakta a nyelv alapjait. A Doktoro Esperanto — reménykedő doktor — álnevet választotta, mert maga sem hitt egészen az ügy sikerében. A saját költségén kiadott könyvecskét megküldte a világ valamennyi neves kiadójának, tudósának, nyelvészének, írójának'. Ö maga is elcsodálkozott, amikor néhány hét múlva dicsérő és biztató levelek tömege érkezett — az új nemzetközi nyelven.

Miért könnyű az eszperantó? Az indoeurópai nyelvek legújabb hajtása; szavainak többsége nemzetközi, nyelvtani rendszere 16 egyszerű szabályból áll, a szavakat nem kell ragozni, nincsenek kivételek. A főnevek „o”-ra, a melléknevek, a sorszámnevek és a birtokos névmások „a”-ra, a határozószók x,e”-re végződnek. Zamenhof olyan „képzőcsaládot” alkotott, amelynek segítségével egy szótőből akár 30-40 új szó képezhető. A matematikai tökéletességgel megszerkesztett nyelvet az olaszhoz és a spanyolhoz hasonló zeneiség teszi még vonzóbbá. Az eszperantó- megkönnyíti más nyelvek tanulását. Nemzeteszperantó

Ludwig Zamenhof, az eszperantó megteremtőjének arcképe

(Fotó: MTI — KS-reprodukció)

közi szókincse és bizonyos nyelvtani elemek hasonlósága, egybeesése miatt híd- nyelvként is emlegetik.

A közvetlen emberi kapcsolat, a közös nyelv használata, a nyelv barátságot, testvériséget, békevágyat hirdető eszmeisége, az internacionalizmus személyes közelsége csábítja az eszpe- rantistákat a nyelvtanfolyamokra, a nemzetközi építőtáborokba, találkozókra, fesztiválokra, szavalóversenyekre, szakmai tapasztalat- cserékre. Irodalmi művek, tudományos értekezések, lexikonok jelennek meg ezen a nyelven, színházi előadásokat tartanak eszperantóul. Több mint száz újságuk és folyóiratuk van, közel húsz rádióállomás sugároz eszperantó nyelvű műsort (a varsói rádió például naponta ötször, a Magyar Rádió 3. műsora minden vasárnap 13.05-kor). A budapesti EL- TE-n tanárokat képeznek, hazánkban minden nagyobb városban van klub vagy tanfolyam.

A magyar eszperantómozgalom eredményeit világszerte elismerik. A Magyar Eszperantó Szövetséget elsősorban a SZOT, az Egyetemes Eszperantó Szövetséget pedig az UNESCO támogatja anyagilag és erkölcsileg. 1983-ban hazánk adott otthont — 1929 és 1966 után immár harmadszor — a világkongresszusnak. Az eszperantó centenáriuma alkalmából az idén Varsó fogadja a világ minden tájáról érkező küldöt- teket. Dr Salga AttUa

Ilyen is van

Ki van írva a Kun Béla utca sarkára, oda, ahol az a sétálóutcával találkozik, hogy STOP! Jó nagy fehér betűkkel. Ugyanez van kiírva a szemben levő utca végén is. Két hatalmas STOP ordít a közlekedők szemébe, hogy jó lesz vigyázni.

Nem sokat ér a mázolás. Mint az őrültek, úgy vágtatnak át a STOP feliratokon a csabai motoros aranyifjak, zúgva bőgve, miként a Tisza. amikor letépte láncát. A helyzet különösen az esti órákban aggasztó, az ember rettegve képzeli el: mi van akkor, ha a jogos zebrán egy kisgyerek éppen átszalad, és a bőgő, üvöltő szerkezet miszlikre kaszabolja?!

A tehetetlenség, az ebben a legborzasztóbb. Hogy sokkal gyorsabban száguldoznak (végig a Kun Béla utcán, mert ez most az ügyeletes mo- torring Csabán), mint azt a KRESZ engedélyezi, az nyilvánvaló. De ki méri le? Ki állítja le az ámokfutókat, az egy keréken versenyzőket, a motoros „hályogkovácsokat”?' Ha tudnák, mit cselekszenek, lehet, hogy megremegne a kezük- lábuk. De nem remeg, hiszen az nem lenne „menő”.

Emlékeznek a Menő Manóra? Aki minden epizód végén a mélybe zuhant? Egyszer majd megnyílik a föld errefelé is, és akkor mi lesz?

Sírás és fogaknak csikorgatása. És csend, csendrendelet nélkül.

*

Oda már a kánikula, de azért meleg van. Különösen a napon és különösen egy állvány tetején, valahol Békéscsabán, egy Munkácsy utcai építkezésen. Hárman pillédnek fent, egyikőjük féloldalra dőlve (lehet, hogy szundikál), a másik kettő is ernyedt tagokkal. Lent, a faállvány

alatt valaki áll, és felfelé beszél, nyilván tehát, a hármak nem alszanak, vagy legalábbis nem mind a hárman. Odébb, húsz méterre már betoncsontvázát mutatja valami nagyobb épület, a, tetején ketten sziesztáznak, egy emelettel lejjebb ketten mintha dolgoznának. A betoncsont- vázú épület mellett hatalmas fa (ezt eddig nem vágták ki, pedig ideje lenne, minek az oda?!); szóval a fa alatt is ketten ülnek, és csevegnek. Valaki messzebb cipel valamit, de nem látni jól, hogy mi lehet az a tárgy. Közben a hatalmas toronydaru hátrafelé mozog, majd nyilván felemel valamit. Ha fel is emel valamit, nem lehet különösen nagy esemény, mert láthatóan nem kelt semmiféle feltűnést: daru, hát emel.

A kép korszerű csendélet lehetne, ha valaki megfestené. így csak „lefesteni” állt módomban, meg odaírni a pillanatkép időpontját: 1987. július 6,-a, hétfő, délután 13 óra 35 perc. A javából.

*

Visszagondolok a békéscsabai nemzetközi báb- fesztivál záróünnepségére és azt mondom: soha ilyet! Mert a záróünnepség első kétharmad része roppant kínos volt. A nemzetközi zsűri tagjai mondták el részletes véleményüket a látott bemutatókról, a tolmácsok már-már sokkos állapotban kínlódtak és nem tudtak fordítani, a nézőtér pedig egyre csak azt várta, mikor következik már a lényeg: a diplomák átadása?

Tudom én. hogy a szakmai értékelés (neves főbábosok véleménye) a fejlődés feltétele. De azt már nem állítanám, hogy két teljes órán át (és ennyi nyelvi küzdelem árán) kell ezeket a véleményeket eljuttatni a csoportokhoz. Mindegy, tanulni a nyolcadikon is lehet! Ami miatt azonban előhoztam a fesztivált, az az egyik zsűritag felszólalása volt. Nem is felszólalás, hanem felrázó sóhaj, kiáltás, könyörgés, kérlelés jobb belátásra, hogy oldjuk fel feszültségeinket, hogy tanuljuk meg a türelmet, hogy egyszerűen tragikus, miszerint a mai pedagógiai közvélemény mindent a gyermek értelmére akar felépíteni, pedig a gyermek érzelmi lény! Hogy nagy, közös dolgainkat látva, felismerve mindig előkerül a majd holnap, a ráérünk. Hogy miért fárasztó végiggondolni: mit gondol a gyermek arról, amit én, a felnőtt gondolok? De hát enélkül lehet-e? Enélkül megközelíthetjük-e a gyermek lelkét, és formálni tudjuk-e? Szelíden, határozottan, szeretetteljesen?

Fülembe csengenek (nem a „nóták”), amit pedagógus, magyarabban és szebben: tanár barátaim mondanak • olykor, hogy nem is annyira a gyerekekkel van a baj, sokkal inkább a szülőkkel. Mert ugyebár Magyarországon kivétel nélkül mindenki szakember a fociban, az iskola dolgaiban és abban, hogyan lábaljunk ki nehéz gazdasági helyzetünkből. Tízmillió szakember! Persze, ettől még nincs megoldva a kulcsos gyerekek sivár érzelmi élete, a „majd megmondom én annak a hülye tanítódnak!” című otthoni monológ nevelő hatása, és társai.

Aztán elmegy a gyermek a bábszínházba, megnézi az ólomkatona meséjét a szeretetről. és elcsodálkozik. Talán azon, hogyan fér össze a szeretet meséje meg a csurgó vér a tévé (netán színes!) képernyőjén? Meg a kíntól kifordult szemek? A repülőgép- és emberroncsok? Amit naponta lát.

Hát bizony, nehéz az élet ebből a nézőpontból. Miért is tévesztettük össze az érzelmeket az érzelgősséggel? A szép igazságot a kikent- kifent álmodozással? Miért akartunk mindenáron „kis tudósokat” nevelni, ha a gyermek (mint olyan) az ő gyermekkorában postás, mozdonyvezető, tűzoltó, vagy dinnyecsősz akarna lenni, hogy sok-sok édes dinnyét ehessen? Hogy játékosan készüljön (ha nem is tudja, hogy éppen készül) az életre?

A gyermek érzelmi lény. És mi, felnőttek — mik vagyunk?

Sass Ervin