Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-30 / 178. szám
I 1987. július 30.. csütörtök A műfordító szolgálata Franyó Zoltán születésének 100. évfordulóján Franyó Zoltán a világköltészet hivatott tolmácsai közé tartozott. Versek ezrei, kötetek sora mutatja érdeklődésének és nyelvismeretének tágasságát. Műfordítói munkássága páratlan gyűjteményt kínál a világirodalomban tájékozódni vágyó magyar olvasónak; a régi arab és kínai költőktől a kortárs francia, német, olasz és román lírikusokig. Nemcsak évezredeket, égtájakat is: Európát, Ázsiát és Afrikát. Munkásságát korábban Évezredek húrjain című háromkötetes válogatása mutatta be, néhány éve indult meg összegyűjtött műfordításainak több kötetre terjedő gyűjteménye, amelyből eddig az Ősi örökség, a Bécsi látomás és az Atlanti szél című kötetek kerültek az olvasó kezébe. Száz esztendeje született az akkori Magyarország egyik provinciájában, egy kis bánsági faluban. Katonatisztnek készült, a stratégia tanulmányozásától csábította el az irodalom és a politika. Ahogy ő mondta: „Az újkori hadtörténelem kézikönyvéből Marx Das Kapitaljáig kapaszkodott fel a megismerés meredek lejtőjén”. . Hozzá tehetnénk: Rilke Buch de Bilderjéig, Hoffmannstahl Der Tod des Tizianjáig és — Ady Endre verseiig. A harcászati szabályzatok helyett a művészetek vonzották. Kezdetben a festészet, aztán mind hevesebben az irodalom. Verseket írt és fordított, újságot szerkesztett, irodalmi harcokban vett részt, csatlakozott a modern magyar irodalom új nemzedékéhez: a Nyugat íróihoz, Adyhoz, Kosztolányihoz, Karinthy- hoz. A forradalmak kudarca után Bécsbe emigrált, újság- íróskodott, keleti nyelveket: kínait, szanszkrítot, perzsát és arabot tanult. Termékenyek voltak a bécsi évek; az emigráns magyar sajtó sorra közölte Franyó publicisztikai cikkeit, s közben több kötetben jelentek meg műfordításai. 1923-ban mégis hazatért a magyar nyelvű kul- túrközösség soraiba. Az időközben Romániához csatolt Aradra, majd Temesvárra költözött, újságot és folyóiratot szerkesztett, színházat alapított. Magányos jakobinusként szállt csatába Európa peremén. A nehéz években készült műfordításainak zöme is. , Azóta is fordításain dolgozott a legtöbbet, a legszívesebben. De nem hanyagolta el a közéletet vagy az irodalmi tevékenység más területeit sem. A felszabadulás után német nyelvű lapot szerkesztett, a Bánság művészeti felügyelőjének munkakörében dolgozott konferenciákat tartott, politikai tömeggyűléseken szónokolt. Műfordításai mellett publicisztikai és irodalmi cikkeket írt. 1969-ben jelent meg tanulmányainak és cikkeinek A pokol tornácán című válogatott kötete. Élete végén több magas díjban és kitüntetésben részesült. 1968- ban a Magyar Pen Club emlékérmével tüntették ki, 1969-ben a Román Tudományos Akadémia tagja lett, megkapta az osztrák Her der-díjat, s kilencvenedik születésnapján a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét. Életét mindig küzdelemnek és szolgálatnak tekintette. „És ha valaki — írta publicisztikai kötetét záró vallomásában —, ma azt kérdezné tőlem, mit tartok eddigi életem legtöbbre becsült értékének —, azt válaszolnám: a küzdelmet. A harcot, a nemegyszer kilátásta lannak tűnt viaskodást a társadalmi igazságosság és az emberiesség szellemének győzelméért. Gyarló tollal is a legfenségesebb ideálokért”. Pomogáts Béla Türelem, rugalmasság, intelligencia... Családi intézet Orosházán Egy tizenhét esztendővel ezelőtt kelt kormányrendelet biztosította működésük keretét a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat rendező-szervező irodának. Ahogyan móndani szokás: a gyakorlat után ment a jogi szabályozás; szinte hetek- hónapok alatt, gombamód szaporodva alakultak meg — elsősorban a nagyobb városokban — a Tüszszik. A történethez kétségkívül hozzátartozik : kezdetben nem egyszer fordult elő, hogy a csöppnyi irodákba sokan papírzsebkendőt vásárolni mentek be; némiképpen félreértve a nem éppen szerencsés betűszót. A ma már veteránoknak számító akkori szervezők a megmondhatói: nem kevés ellenállást kellett azért leküzdeniük, hogy mára megteremthessék a családi (hiszen ez a megközelítés a „társadalminál magától érthetődően találóbb !) ünnepeket szervező helyi intézmények méltó tekintélyét, társadalmi súlyát. Ma hazánkban közel kétszáz ilyen iroda teszi a dolgát; a szolgáltatásokat igénybe vevők megelégedésére. Egyikük az orosházi; egy 1975. novemberében született végrehajtó bizottsági döntés eredményeképpen 1976. január elsejével alakult meg. Jelenleg Kinyó Pál vezeti az irodát, amelynek neve az elmúlt évben Családi Intézetté változott. Rajta kívül még két főfoglalkozású dolgozó látja el — ahogyan ők tartják — szerencsére a mind több munkát. A cégtábla a városi tanács előcsarnokában függ; a főbejárattól jobbra, egy bizony sötét folyosórészről nyílik irodahelyiségük. Ha úgy tetszik: stílszerűen, az anyakönyvi hivatal mellett... ”, Az indulás „Tevékenységük lényegét az emberi életet alapjaiban meghatározó három esemény megszervezése, annak méltó megtartásának elősegítése jelenti. Tagadhatatlan ugyan, hogy az elmúlt évben némiképpen visszaesett — nemcsak városunkban, országosan is! — a társadalmi keretek között megtartott családi események aránya, de ma már az tapasztalható, hogy ismét növekszik ezek száma. Az én meggyőződésem az, hogy minden „válság” megoldása jószerével csak rajtunk múlik: ha mi, a családi intézet dolgozói, az aktivisták becsülettel ellátjuk feladatunkat, azzal a szolgáltatásainkat igénybe vevők érdekeinek kielégítésén túl társadalmi-politikai célok megvalósítását is szolgáljuk.” Ma már dőreség lenne tagadni, hogy a családi irodák (kisebb létszámú, hatósugarú intézmények neve ez) és intézetek akarva-akaratlanul nem konkurrensei az évszázadokon át a családi események rítusát kiszolgáló egyházaknak. Az is elvitathatatlan, hogy — mint földrészünk egyetemes kultúráját önköltséget, vagy annál valamivel többet számolva térítési díjként! — mondjuk az orosházi esaládi intézet? Az öröm és a gyász: ez a két szélsőség van jelen mindennapi munkájukban. Az első gyakorlatilag ketté- oszlik, hiszen névadókat és házasságkötéseket tartanak. A helyszín a rendezvényekhez egy világos, tágas terem, amelyhez egy úgynevezett — a tanácsháza előtti térről közvetlenül megközelíthető — fogadóterem is járul. „Munkatársaimmal együtt Pillanatfelvétel egy névadói!nnepségröl ... megteremtő és évszázadokon át meghatározó keresztény vallás liturgiája és rítusa — még ma is hat. Ki kell mondani, hogy a kezdeti „ellenlábaskodás” senkinek, legfőképpen a családi események méltó megtartását igénylőknek nem volt — mert nem lehetett! — hasznára. A sokak számára kényesnek ítélt kérdésben is a józan belátás győzött: „Versenytársaknak tekintjük egymást. Amúgy a személyes kapcsolatunk is kiegyensúlyozott. Orosházán a lakosság hívő részének döntő hányada evangélikus, kisebbik része református, illetve katolikus. De ne fokozzam: valamennyi fel^ke- zettel, annak papjaival felhőtlennek mondható kapcsolatot tudtunk kialakítani.” Szolgáltatások Születéstől az elmúlásig: így is jellemezhető. Vagyis, a teljes emberi élet kezdetétől a végéig ott van (ott lehet) a családi intézet. Jobb szó nem lévén, szolgáltatásokról beszélnek. Vagyis, nézzük végig, mit is ad, nyújt — nem érdemtelen megjegyezni: éppencsak az azon vagyunk, hogy aki irodánkba belép megrendelőnek, egy-egy szolgáltatásunkat igénybe vevő állampolgárnak és ne ügyfélnek érezze magát. Meggyőződésem, hogy munkánk, hivatásunk lényege e három szóban, fogalomban foglalható össze: türelem, rugalmasság, intelligencia. Ügy és olyat szeretnénk nyújtani, amellyel erősíthetjük a megrendelők hitét a családban, a társadalomban. Félre ne értse: tisztában vagyunk azzal is, hogy sokan rajtunk, a mi szolgáltatásainkon keresztül is megítélhetik a mai magyar közigazgatás állapotát. Nagy felelősség ez, kétségtelen. Mégis jóleső érzés ennek az elvárásnak megfelelni.” De nézzük, mit is nyújt az intézet egy névadó, egy házasságkötés alkalmával? A videófelvétel elkészítésétől kezdve a színes fotózásig, a pezsgős koccintás szertartásától azr ízléses emlékmappa átnyújtásáig még sokáig lehetne sorolni azokat a szolgáltatásokat, amelyek segítségével emlékezetesebbé, ünnepélyesebbé — szebbé szeretnék tenni azt az aktust. Szólni is nehéz a halálról. Az utolsó út végigkísérése a hozzátartozóknak fokozottan nehéz. A gyász, amely önmagában is megvisel és a hozzájáruló — a temetéssel járó — gondok sora ... „Jövő évtől lesz egy olyan munkatársunk, aki csak a társadalmi temetésekkel foglalkozik. Azt hiszem, belátható: kollégám egymás után nagyon nehezen képes egy névadó és egy temetés gondjával, azok lebonyolításának ügyével egy-két órán belül foglalkozni... Egyelőre magát a temetés szertartását tudjuk magunkra vál- alni. Tudom, ennél lényegesen tovább kellene lépni, többet kellene magunkra vállalni a gyászolók gondjaiból, azonnali feladataiból. Lehetőségeink azonban nagyon behatároltak. ígéretünk van arra, hogy 1988- ban alapjaiban változhat, javulhat helyzetünk.” ...és a tervekről „A városi tanács vb-je legutóbb 1983-ban értékelte munkánkat. A helyi politikai-társadalmi testületek rendszeresen figyelik tevékenységünket. Ezért is merek terveinkről a nyilvánosság előtt beszélni. Az első a helyiséggondunk megoldásának kérdése. Jelenleg egy irodahelyiségünk van. Nap mint nap előfordul, hogy az esküvőjét bejelentő pár öröméről ugyanakkor beszél munkatársamnak, amikor a másik fotelsorban egy gyászoló család ül. .. ígéretünk van arra, hogy még ebben az évben újabb helyiségekkel bővülhet intézetünk. Ugyancsak hetek kérdése, hogy alapvetően javuljon a névadók és házasságkötések helyszínéül szolgáló termünk hangosítása, amelyet ipari videórendszerrel is felszerelhetünk. Saját videokamera vásárlására is módunk nyílik, amely költségeinket csökkentheti. De szólnom kell a talán leglényegesebbről : az intézet dolgozói munkájának minőségi javításáról. Meggyőződésem, hogy a technikai lehetőségek körének bővülése mit sem érhet anélkül, ha mi, az itt a szolgáltatásokat végzők, nem teszünk meg mindent megrendelőink érdekében, illő szolgálatában. Soha nem lehetünk elégedettek akkor sem. ha panasz nem illeti intézetünket. A mérce csak egy lehet: ha mindannyiunk úgy érzi egy-egy esemény után — na, most valamit, valami többet nyújtottam számukra. Igen, tudom: végeláthatatlan ez a folyamat. De hát ez benne a szép, a nagyszerű. Ezért vállaltuk, ennek szeretnénk megfelelni ...” Nemesi László HANGSZÓRÓ „Kis ország vagyunk” — szokták mondani. Máskor meg, mikor egy-egy településről kérdeznek minket, zavarba jövünk: hol is van? Miről nevezetes? Kik élnek ott, milyen emberek? Mi történt náluk mostanában, amiről az egész falu (város) beszél? Egyszóval sok idő kellene — talán egy emberöltő is kevés —, hogy minden ízében megismerjük ezt a „kis” országot. S ha nem élünk az adott településen, könnyen abba a hibába esünk, hogy csak felületes ismereteket szerzünk, hogy lelkesedünk azért, amit a helybeliek kevésnek tartanak, vagy ítélkezünk olyan dolgok felett, melyek másként az adott körülmények között nem is történhetnek . . . Talán ilyen meggondolásból jöttek (jönnek) létre a rádió körzeti stúdiói, melyeknek munkatársai nem csak egy-két napra ruccannak le a fővárosból egy- egy riport elkészítésére, hanem ott, a helyszínen élve megismerik annak hétköznapjait, múltját és jelenét, hogy ar.tán imigyen felkészülve adják hírül országnak-világnak az általuk tapasztaltakat. .. Kapcsoljuk a... ... körzeti stúdiót címmel a Kossuth adón kedd délelőttönként a miskolci, a nyíregyházi, a szolnoki és sorolhatnánk tovább a vidéki — vagy inkább nem fővárosi? — szerkesztőségek helyszíneit, ahonnan valóban érdekes, érdekfeszítő riportokban tudósítják a nagyérdeműt szűkebb hazájuk életéről. Nem tudom, hogy választják ki a bőséges termésből azt az egy riportot, mely az országos nyilvánosságra érdemes, de az biztos, hogy e kapcsolásokban eddig nem csalódtam. Mindig aktuális, számunkra is — akik nem ott élünk — érdekes anyagokat dolgoznak fel, színvonalasan. A miskolciak a hivatásos nevelőszülőkről, a nyíregyháziak pályázatok nyerteseiről, a szolnokiak városuk épüléséről, s legutóbb kedden a pécsiek egy szociális otthonban történt tragikus esetről, s ennek kapcspn, az idős emberek elhelyezéséről, helyzetéről szóltak. Ez év májusában a máriagyüdi II. számú szociális otthon emeletéről kiugrott egy 85 éves gondozott, és meghalt. E megdöbbentő esemény indította kőrútjára a szerkesztő-riporter Balogh Zsoltot. Beszélt a szobatárssal, s a többi gondozottal, az intézmény s a település vezetőjével . . . így tágult tovább a kérdezettek köre. S ha feltámasztani nem is tudta e szomorú riport főszereplőjét, de legalább rámutatott azokra a gondokra, melyeket megoldva talán megelőzhetjük az ilyen tragikus eseményeket. A vidéki stúdiók munkatársai kapnak országos nyilvánosságot ezeken a kedd délelőttökön, de mivel ritkán halljuk őket, nevüket nemigen jegyezzük meg, holott ezeknek az ismeretlen munkatársaknak riportjaival kétségkívül gazdagabb a rádió műsora. Ezért is vártam nagy érdeklődéssel a kedd délutáni »Kollégáink, barátaink... Budapesten kívül” című műsort. A május 23-i, rádiónapi adás ismétlése volt ez, melyben a körzeti stúdiók riporterei nem csak hogy mikrofont kaptak, de kiléphettek az ismeretlenség homályából, hiszen róluk, munkájukról is szólt László György műsorvezető-szerkesztő. A csaknem egyórás körképet hallgatva eszembe jutott, hogy egy nappal előtte, hétfőn este egy nagy művész munkásságát méltatták ilyen alapossággal, hat szerepe tükrében. Sajnos, már rég nincs közöttünk Sárdy János, ám alakításai, melyeket most viszonthallgathattunk, máig is emlékezetesek. A Ruitner Sándor által írt és összeállított műsor méltó emléket állított a művész születésének 80. évfordulója alkalmából.. . De térjünk vissza az előbbi gondolatmenethez! Nem csak a körzeti stúdiók jóvoltából hallhatunk a fővároson kívüli településekről. Gerhardt Zsuzsa hétfőn, kora délután a ,Megyaszótól Pácéiig’ című riportban, Csőri Istvánná otthonába kalauzolt el minket. Egy életút rajzolódott ki a negyedórás beszélgetés során. Egy életút, s közben meggyőződhettünk az asszony önvallomásának igazáról: „Én olyan természetű vagyok, hogy az akadályokat mindenáron le akarom küzdeni”. S valóban. Szavait hallgatva végigkövettük e küzdés minden mozzanatát, attól kezdve, hogy felnevelte az első száz naposcsibét, majd elvégezte a Péceli Felsőfokú Baromfitenyésztő Technikumot, három gyerek mellett. Azóta a Kis- tenyésztők Lapja már rendszeresen közli írásait, mert nem elégszik meg azzal, hogy maga tanuljon, de másoknak is tovább akarja adni tapasztalatait... Sokat beszélünk manapság arról, hogy fiataljaink előtt nincsenek eszményképek. Hogy nincs lehetőségük igazi hőstetteket véghezvinni . . . E hétfő délelőtti riport igenis szményképül szolgálhatott. Csak fel kellett fedezni a szürke hétköznapok hősét, s be kellett mutatni úgy, hogy követői is akadjanak. Nos, mindez sikerült e műsor készítőinek. Várjuk a folytatást... Mert a megyaszói lelkész- né nincs egyedül, csak meg kell találni társait, körzeti és nem körzeti munkatársaknak egyaránt... N. Á. Aranykalász Kupa A Magyar Rejtvényfejtők Egyesülete, az Orosházi Üj Élet Termelőszövetkezet és az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központ országos egyéni rejtvényfejtő versenyt rendez augusztus 15-én, Aranykalász Kupa elnevezéssel. A versenyt két kategóriában, mester- és haladó fokon rendezik a Petőfi Művelődési Központban. Mindkét kategóriában két-két rejtvényt kell megoldaniuk a versenyzőknek. Mesterfokon kevert olasz és rejtvénysziget, haladó fokon pedig olasz és vonal vadászat típusú feladatokkal kell megbirkózniuk a benevezetteknek. Az Aranykalász Kupára még augusztus 3-ig lehet nevezni az orosházi művelődési központban. (Kossuth L. u. 1.) Mesterfokon az első hat helyezett, haladó fokon az első nyolc helyezett részesül jutalomban.