Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-28 / 176. szám
1987. Július 28., kedd Néptáncos fesztivál Szegeden Boszorkányok, varázslatok Hej leányok, haj legények — Bubik István és Ráckevei Anna a táncos forgatagban Boszorkányok pedig nincsenek — szólt Könyves Kálmán, ám a történészek erősen vitatják, hogy ezen emlékezetes mondat elhangzott bölcs királyunk szájából. Mivel ő csak az állattá átváltozó, rontó szellemeket tagadta, ezért valószínű, hogy annyit mondott: „boszorkányokról pedig szó se essék”. Sok szerencsétlen embernek kellett elpusztulnia Magyarországon is, amíg Mária Terézia és II. József meg nem szüntették.a boszorkányüldözést. A legvéresebb bachanália 1728 nyarán Szegeden volt, amikor egyszerre 12 embert égettek meg. Az idők rostáján mesévé szelídült a hajdani lidérces valóság, s a szegedi boszorkányokról is inkább mint a szebbik nem tüzes tekintetű forró vérű képviselőiről beszélünk. S az a régi, fojtogatón füstös nyár is furcsa szimbólum csupán, ha arra gondolunk, hogy most éppen 12 ezer embert „hozott tűzbe” egy színházi produkció. Két estén át ugyanis ennyi nézője volt a Dóm téren bemutatott Boszorkányok, varázslatok című táncestnek. • • Minden második évben Szeged ad otthont a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztiválnak, s hagyomány az is, hogy a gálát a jeles magyar koreográfus, Novak Ferenc rendezi. Így történt idén is, amikor Polner Zoltán költői látomására Rossa Ferenc írt zenét, s a táncosok, Ciprustól Franciaországig, Bulgáriától Lettországig, Európa sokszínű népművészetéből adtak ízelítőt. Tisza-parti álomvilágba vitt a történet, de ez a mese bárhol megeshet: démoni varázslat rontja meg a csil- lagragyogású, pataktisztaságú Harmatszedő Annát. Szívbéli mátkája, ördögűző István elindul a keresésére. Kukorica Jancsi és Csongor úrfi at ő kenyeres pajtásai, Orfeusz is hasonló, szerelemkereső utakat tett. Mesz- szi országot bejárva, sok távoli tartományt, leszálltak ők az alvilág sötétjébe, zsivány- tanyára, Óperenciás tenger partjára. Mert az élet, a szerelem, mindig győzedelmes, győznek hőseink is, hála a mesének. Népek zenéje, népek tánca elevenedett, forrt egyetlen közös szívdobbanássá, amely reményt sugallt, hogy van itt lehetőség a megértésre, közös nyelvre, csak meg kell keresni, és a szeny- nyezéstől óvni a tiszta forrásokat. Pántos cipellőben, bocskorban és rámás csizmában járták a táncos lábak, s külön csodálat, hogy a szólótáncosok ezúttal prózai színészek voltak. Juhász Róza keltette életre a boszorkány alakját, erőteljes, démoni figurát formálva szerepéből. Ráckevei Anna és Bubik István volt a szerelmespár. Jó volt látni őket, nagyra hivatott, fiatal művészeket, akik íme, a tánc eszközeivel is hatni tudnak a közönségre, van mondanivalójuk. Ráckevei Anna néhány hete Gyulán, a várszínházban élte meggyőző erővel a Mohács előtti napokat. Bubik István talán két évaddal korábban, szintén Gyulán, egy másik történelmi játékban remekelt. amely a mohácsi vész körüli időkben játszódik. Súlyos drámai szerepek után forró néptáncos sikerek! Öröm. hogy vannak ilyen jó embereink. Fehér Miklós díszlete a magyar hiedelemvilág lúd- bőröztető rekvizitumaitól a templom szépségeinek fel- ragyogtatásáig, széles skálán mozgott. A Hegedűs együttes és a Kamarás együttes muzsikájára pedig egyszerre háromszáz táncos is ropta a táncot. A hatalmas nézőtér gyönyörűségére. Andódy Tibor Fotó: Nagy László Fejezetek a „Kooperatíva Stelo” történetéből Nem akármilyen utóélete lett annak a körlevélnek, melyet 1981-ben két békéscsabai eszperantista, Abo- nyi Nagy Árpád és Wagner József írt a szövetkezeti eszperantista mozgalom Békés megyei képviselőihez. A Szövosz javaslatára eképp — időnként kibocsátott körlevéllel — próbálták népszerűsíteni a kereskedelmi egységekben a mozgalmat. Nem titkolt szándékuk volt az is, hogy a kimondottan szakmai kifejezések eszperantó megfelelőjének — önkiszolgáló-kosár, részjegy és sorolhatnánk még tovább — helyet adjanak. Így aztán a hajdani körlevél amolyan segédnyelvkönyvként is bemutatkozott. Mária és András képzelt, s leírt párbeszédei levélről levélre új és új szavakkal ismertették meg a gyanútlan olvasót. Az is előfordult persze, hogy nem volt nyelvi megfelelője egyik, vagy másik szakkifejezésnek, akkor a két levélszerző nyelvújításra adta a fejét... A „miniatűr” szerkesztőség Fotó: Fazekas Ferenc Különös szerkesztőség volt az övék, hiszen ők írták, sokszorosították, postázták lapjukat. Igen, lapjukat, hiszen az idő telt-múlt, s az alkalmi körlevélből népszerű kiadvány lett. Wagner József így emlékezik első korszakukra: — Magunk sem hittünk abban, hogy ekkora érdeklődést válthatnak ki azok a régi, szerény, stencilezett lapok. Előbb az ország más területeiről írtak, kérték, küldjünk egy-egy példányt. Közben 1983-ban megrendezték Budapesten azt az eszperantó konferenciát, melyen újabb bátorítást és segítséget (!) kaptak. Azóta szép lassan, kis példányszámmal, de országos lappá váltak. És 1984-ben a megyei tanács, a Mészöv és az Országos Szövetkezeti Tanács támogatásával, a Szövetkezeti Eszperantó Bizottság megbízásából, a Magyar Eszperantó Szövetség kiadásában megjelent mai formájában a „Kooperatíva Stelo”, azaz a „Szövetkezeti Csillag”. * * * Különös szerkesztőség az övék — így fogalmaztunk az imént. S ezt nemcsak a két lelkes szerkesztő önzetlenségéről mondhatjuk el, hanem a társszerzők, a „külsősök” népes táboráról is. Tiszteletdíjat soha nem fizettek — miből is fizettek volna — mégis, immár határainkon messze túl is veszik a fáradságot sokan, hogy hazájuk szövetkezeti mozgalmáról, életéről írjanak. A legújabb, az ez évi, második számban — melyen még a nyomdafesték is alig száradt meg — például bolgár, csehszlovák, argentin, német és ki tudná felsorolni még hány nációbeli eszperantista írt társszerzőként. És érdeklődnek. Űj-Zéland- tól Franciaországig, s Japántól Amerikáig, távoli országokból érkeznek levelek — olvkor némi támogatás is — a kéréssel: várják a lapot, küldjenek nekik is . . . * * * Most, a varsói eszperantó kongresszus megnyitása előtt egy nappal (ahová Abonyi Nagy Árpád is elutazik) arról beszélgetünk, milyen jövője van a lapnak: — A kongresszus programjáról tudom, hogy megalakítják a nemzetközi szövetkezeti eszperantisták szövetségét. Ezzel hivatalosan is világlappá válunk, hiszen más, ilyen jellegű kiadványról sem nálunk, sem más országban nem tudok ... A legutóbbi számban — melyről az imént szóltunk — egy cikk jelent meg a lap majdani megújulásáról. Bár e sorok írja nem ért eszperantóul, ám olyan szerencsés helyzetben van, hogy a cikk Szerzőjével, Abonyi Nagy Árpáddal ül szemben éppen, s így erről a megújulásról is tájékozódhat: — Nagyjából így, hiteles kitekintést adva a nagyvilágba, folytatjuk a munkát. Arról azonban a jövőben sem mondunk le, hogy szű- kebb hazánk, a megye életéről, idegenforgalmi nevezetességeiről adjunk hírt, mindig az aktualitásokhoz igazodva. S ha már a terveknél tartunk, egy olyan patrónust keresünk magunknak, aki a fotók sokszorosítását vállalná, mert sajnos eddig ezt — anyagi fedezet híján — nem tudtuk megoldani... Pedig a „miniatűr” szerkesztőbizottság nem ismer lehetetlent, A lap elkészítése után sem pihennek, hiszen nem kis dolog a megyén belül terített 100—120, s az ország eszperantó csoportjaihoz eljuttatott példányok után maradt 450 lapot külföldre, egyenként postázni ... — Ilyenkor két napot Pesten töltök — mondja Abonyi Nagy Árpád —, s csak címzek egyfolytában. De megéri, tudjanak, halljanak rólunk minél több helyen! S ha munkánkért egy köszönőlevél érkezik, mondjuk Japánból, akkor már meg- érte . .. Nagy Ágnes KÉPERNYŐ A kék lagúna Az alábbi jegyzetnek nem dolga eldönteni, hogy mire van inkább szüksége a tévénézőnek, könnyed nyári szórakozásra, kikapcsolódást nyújtó programra egy gondokkal terhes, forró nyári nap után, avagy igazán művészi értékű filmre. Tulajdonképpen már a kérdés sem igazán szerencsés, mert nyilván mindkettőre, s egyikről sem lenne jó teljesen lemondani a másik javára. Továbbgondolva a dolgot, arról sem illik megfeledkezni, hogy „ízlések és pofonok ...”, mércék, elvárások, kritikák, bírálatok ugyebár eléggé különbözőek. A jegyzetnek — szerencsére — az sem dolga, hogy igazságot tegyen. Az viszont nem idegen tőle, hogy (egyfajta) véleményről szóljon. Nos, eszerint ifjúsági filmnek talán nem lenne rossz A kék lagúna című, 1980-as amerikai film. Szombat esti szórakoztatásnak — s különösen akkor, ha mindössze két csatornából választhatunk — viszont igen. A Henry de Vere Stagpoole regényéből készült film, ez a szörnyen romantikus, Robinson Crusoe-történet arról, hogy egy hajótörést szenvedett kisfiú és kislány hogyan rendezkedik be az őket megmentő öreg matrózzal együtt, s hogyan él majd később nélküle a Csendes-óceán lakatlan szigetén, valahol a californiai partoktól még sok mér- földnyi távolságban — hogy fs mondjam —, nem nyújtott nagy élményt. A két gyermek felnőtté — emberré válásának krónikája —, ajni tulajdonképpen az emberiség fejlődésének kicsinyített másaként rajzolódott ki előttünk a jelenetek során —, a mindennapok küzdelmei, találkozásai; felfedezései a természet csodái, az ismeretlen, az élet, a halál — megannyi izgalmas helyzet. Az óceáni élővilág, a hal- és növényköltemények, a félelmetes ragadozók víz alatt és szárazföldön, a festői tájak — mindez természetrajzi filmnek is beillő képsor. Mégis — és még a szép Brooke Shields sem segíthetett ezen! — a mai, tudományos-fantasztikus és krimi irodalmon, filmen felnőtt tévénéző aligha leli örömét az ilyen produkcióban. A kék lagúna nyilvánvalóan nem sorolható a fent említett tudományos-fantasztikus vagy krimikategóriába, mmt ahogyan a művészi alkotások közé sem. Mindezt egybevetve már csak az maradhat a kérdés, hogy ifjúsági filmnek vajon tényleg megfelelne-e. Nem hiszem. Miért is lenne a fiatal tévénéző kevésbé tájékozott, kevésbé felkészült, kevésbé igényes, mint a felnőtt, amikor leül a televízió elé? Amivel adós maradt A kék lagúna, azt nyújtotta Sydney Pollack 1973-as filmje, az Ilyenek voltunk: élményt, reális élethelyzeteket, súlyos, fájdalmas emberi konfliktusokat, valóságos szerelmet. Még így képernyőn is — ne feledjük, nem televíziós produkcióról van szó! —, s nem először látva ezt a remekművet, Barbara Streisand és Robert Redford nagyszerű alakítását, egyszerűen a televízió elé „bilincselt” a látvány. A férfi és nő egymásra találásáról, közös és egyéni önmegvalósítási küszködéséről konkrét társadalmi környezetben* és bukásról, megalkuvásról, elválásról mesélő alkotás kárpótolt a szombat estéért, csakúgy, mint több unalmas, színvonal nélküli televíziós programért. Tükörkép Gyakran bosszankodunk, ha egy-egy érdekes műsort elfoglaltságunk miatt nem tudunk megnézni, vagy talán feledékenységből elmulasztunk. Ilyenkor jól jön az ismétlés. Az ismétlés! Amit annyiszor szidunk, amiért ugyancsak bosszankodik az a néző, akinek nem tetszett valami, vagy legalábbis nem annyira, hogy ismét lássa — más, új program helyett. A rádiós Ismét a javából, vagy a Látóhatár című tallózó folyóirat igazolja a legjobb, a legérdekesebb műsorokból, cikkekből készült összeállítások, szerkesztett válogatások létjogosultságát. Tükörkép címmel új televíziós műsor próbaszámát láthattuk a második műsorban vasárnap délután. A kísérlet készítői a július 9-től 22-ig terjedő két hét kiemelkedő — mert különösen tartalmas és fontos — műveiből válogatták össze a részleteket vagy éppen teljes műsorokat sugároztak. Érdi Sándor szerkesztő műsorvezető nem véletlenül választotta az Illés-együttes Láss, ne csak nézz című számát mottóul; nem is csupán azért, mert a Tükörkép készítői is a zenészek generációjához tartoznak. Inkább azért, mert a műsorszerkesztők fő törekvésüknek tekintik, hogy a dolgok mélyére látva, lényegére rátapintva, koncentráltan nyújtsák át a nézőnek egy-egy időszak produkcióinak legjavát. Kedves néző! Aki már látta, most újból örömét lelheti egy-egy műsorszámban, s az, aki korábban elmulasztotta, még egy lehetőséget kap. Beszélgetés az MSZMP KB július 2-i állásfoglalásáról, a gazdasági, társadalmi kibontakozás programjáról, vélemények Thatcher asszony győzelméről és a skóciai munka- nélküliségről. Tudósítás a jugoszláviai idegenforgalom szerepéről, képek a moszkvai filmfesztiválról és a hollandiai magyar napokról, vagy éppen a radikálisan politizáló olasz művésznőről, na meg a két magyar hajós vállalkozásáról, kétéves útjáról, a Föld megkerüléséről — mindez valóban az elmúlt két hét műsorainak legjava volt. S nem bántam, hogy némelyiket már másodszor láttam. Niedzielsky Katalin földmunkagépjelentkezés: földgépre: ÉGV, Szeged, Tolbuhin sgt. 83—85. Telefon: (62) 22-530. Darura: ÉGV, Békéscsaba, Kétegyházi út 10. Telefon: 23-011. Az Építőipari Gépesítő Vállalat MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGGEL, azonnali belépéssel FELVESZ és toronydaru-kezelőket.
