Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
1987. július 18., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Múltról valló tárgyak Magyarbánhegyes Magyarbánhegyesen felkészültek jövetelünkre. Összegyűjtötték a régi tárgyakat, eszközöket, iratokat, és még sok minden mást, s ezekből egy kiállítást is rendeztek a művelődési ház egyik klubtermében. A bemutatót — melyet Dudás Károlyné, a művelődési ház vezetője szervezett — a település lakói is megtekinthették egy hétig. A falakon hímzéseket és fénykép-összeállításokat láthatunk. Az utóbbiak a község régebbi életének egy-egy mozzanatát mutatták . be, milyen gépekkel dolgoztak akkor a határban, milyen társadalmi munkaakciókban vett részt a lakosság, hogyan ünnepeltek 20 évvel ezelőtt. Sok érdekes dologgal ismerkedhettünk meg ezen a kis kiállításon az elmúlt hét szombatján. Többek között csizmahúzót, köpülőt, szenes vasalót, sulykot, fából készült krumplinyomót, kávédarálót, régi iratokat, folyóiratokat láthattunk, lapozgathattunk. Azokkal pedig, akik el is jöttek, elbeszélgettünk a tárgyakhoz fűződő emlékeikről. Ezekből a beszélgetésekből adunk most közre néhányat ezen az oldalon, s tárgyakat is bemutatunk. Dudás Károlyné egy magyarbánhegyesi arcot mutat a Huszárkönyvből — ezt a két világháború között adták ki — a látogatóknak Kocsonyatartó, derelyeszaggató Egy hosszúkás, fedeles porcelánedény is látható volt a kiállításon. Jancsó Andrásné, aki kisunokájával érkezett a művelődési házba az elmúlt szombaton, elmondta, hogy azt nagybátyjától örökölte, aki vasutastiszt volt, s állítólag ebben tartották a kocsonyát annak idején. A kocsonyatartó melletti, kicsit már „megrokkant” dere- lyeszaggatót is Jancsó Andrásné hozta be. Ez nagyon kellemes emlékeket idéz benne, akárhányszor kézbe veszi. A nagyanyjára emlékezteti, akinek kedvenc unokája volt. Nagyon szerette, olyannyira, hogy ha 6 rossz fát tett a tűzre, akkor is sütött neki süteményt. Különösen a nagymama sütötte csörö- ge ize maradandó számára. Jancsó Andrásné valamiben nyilván hasonlít a nagyanyjára, hiszen a múlt szombaton már reggel palacsintát sütött három és fél éves unokájának . . . Sári Fcrencné őrzi ezt a diszes fényképtartót, benne egy megsárgult képpel. A fotón a Reichmann János-féle bor-, sör- és pálinkamérés bejárata látható. A felvétel 1924-ben készült. Az épület a mai napig megvan Magyarbánhegyesen. Az utóbbi években ruházati bolt volt benne, jelenleg pedig üresen áll A képen látható patkós mérleget Kocsány István hozta. Állítólag a múlt század vége felé használták ezt, s lehet rajta külön tíz kilóig, illetve egészen egy mázsáig mérni. Többen megfordultak a kiállításon, s ez a tárgy sokak kíváncsiságát felkeltette. Ki is próbálták: a mérleg ma is pontos! ....hogy kisülve ránknevessenek” R omán Józsefné a kenyér sütéséhez szükséges régi eszközökből hozott be néhányat. Mint elmondta, már nagyon kicsi korában ismeretségbe került ezekkel, hiszen annak idején még otthon készült a kenyér. Három generáció élt együtt, így hát kellett is. Egy-egy alkalommal négy nagyot, 4-5 kilósat és egy cipót sütöttek. Ennyi egy hétre volt glég a népes családjuknak. Régen sütött már Román Józsefné kenyeret, de azért kérésünkre elmondta, hogyan is készítették. „Este előkészített komlóból, korpából, valamint élesztőből kovászt készítettünk. Ez aztán hajnalig puf- fogott, kelt. Akkor bekevertük liszttel, sós vízzel. Majd kézzel kidagasztottuk. De nagyon gyönyörűen kellett ám kimunkálni! Azután pihentettük a tésztát, jól fel- fűtöttük a kemencét, előkészítettük a kosarakat, a bevetőlapátot. Majd kiszakítottuk a kenyeret a kosarakba, azokban is hagytuk pihenni egy kicsit. Bevetés után szájat vágtunk rajtuk, hogy kisülve ránknevessenek. Akkoriban, emlékszem, az volt a nagy szégyen, ha' valaki lapos kenyeret sütött. Én a legelső kenyeremet — amit már teljesen önállóan készítettem — úgy 14-15 éves koromban csináltam. Hát, mit mondjak, rettenetesen izgultam, az biztos. Szépen sikerült, mondhatom. De csak akkor nyugodtam meg, amikor apám megkóstolta, s azt mondta, na, lányom, most már nem halunk éhen! Miután férjhez mentem, még sokáig sütöttem kenyeret. Ma már persze csak az emlékeimben élnek ezek a kenyerek, melyek foszlósak voltak, s elálltak akár két hétig is. Persze, ezzel nem mondom azt, hogy a mai kenyerek általában rosszak, de a régire szívesebben emlékszem vissza.” fl hímzés gondűző foglalkozás Czobor Józsefné ahogy nyugdíjba vonult 1980-ban egyúttal tagja lett a helyi díszítőművészeti szakkörnek. Persze, nem itt tanult meg hímezni. — Már egészen kicsi koromban himezgettem, édesanyám tanított. Akármilyen kis ruhadarabot találtunk, már rögtön varrtunk rá valamit. A mintát is legtöbbször mi rajzoltuk. — Mikor kapta az első dicséretet? — Arra már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy talán 12 éves lehettem, amikor anyám a^t mondta: na. most már elfogadható, szép munkát csináltam. — Milyen hímzésekkel foglalkozik legszívesebben? — Sokfélével, most hirtelen a kalocsai, az ó-kalocsai, az úri és a békési hímzés jut eszembe. Ez az utóbbi talán a legkedvesebb számomra, hiszen megyei. — Gondolom, a lakása tele van saját keze munkájával ... — Ajaj! Csak azt sajnálom, hogy olyan darab nincs birtokomban, amit gyerekkoromban csináltam. — Kikapcsolódás-e a hímzés? — Nem, nem csak az. Nekem akármilyen problémám van. azonnal leülök hímezni, s akkor minden mást hagyok, mindenről elfelejtkezek. Amolyan gondűző foglalkozás is ez. — Három gyereke van. Az ő otthonukban is találkozhatunk az ön munkáival? — Természetesen, bár meg kell mondanom, hogy nehezen válók meg egy-egy darabtól, hiszen benne van mindegyikben a kezem munkája, s úgy a szívemhez nőnek. De azért nem sajnálom a gyerekektől. — öt unokája közül négy lány. Tanítgatja őket? — Igen, egy közülük már szakkörre is jár. S ők is nagyon örülnek, ha megajándékozom őket alkalmanként egy-egy kézimunkával. II béres bére „Szabó György béres bére havonkénti részletekben fizetendő 12 mázsa búza, évi 50 kg szalonna, 2 pár fehérnemű, 1 pár bakancs. Ha bentkosztos volna, akkor 50 kg szalonnát nem kap. Felesége Szabó Györgyné szül. Szikora Uhrin Ilona mint bejáró cseléd vállalkozott a baromfiak, sertések és szarvasmarhák etetésére, fejesére, a gazda családtagjaira való mosásra, kenyérsütésre, konyhai mosogatásokra, főzésnél való segédkezés- re, fűtésre, takarításra, de nem köti le teljes munkaidejét, a gazda szolgálatára, mert gazdája annyi időt tartozik neki engedni, hogy saját háztartásában szükséges főzést, mosást, sütést társadalmi állásához mérten .. Ennyi olvasható ezen a lapon, mely a Gazdasági könyv cselédbérekről, haszonbérekről, leltári tárgyakról című 1926-ból való füzetben található. A gazdasági könyv Dudás Károlyné gyűjteményéből való. Az oldalt írta és összeállította Pénzes Ferenc, a fotókat Fazekas Ferenc készítette.
