Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-14 / 164. szám
1987, július 14., kedd Hol tart az egyéves Hungária? (Folytatás az 1. oldalról) biztosítást védett műtárgyakra, nagy értékű gyűjteményekre, illetve síremlékekre. A Hungária életjáradékkötvény ez év február 1-től létezik. Szólt még a tájékoztató a kockázati életbiztosításról, a mezőgazdasági, a vállalati vagyon-, valamint a nemzetközi és az exporthitel-biztosításokról. Nemes Gyula, a Hungária Békés megyei igazgatója a sajtótájékoztatón elmondotta többek között, hogy a Hungáriának jelenleg Békésben csaknem nyolcvan dolgozója van, a tárgyi, személyi feltételek kialakultak, városi fiók, illetve kirendeltség nyílt hat helyen, gépjárműkár-rendezési ügyelet van szintén hat városban. Tavaly júliu? 1-jén a* megyében meglévő 26 ezer 191 Casco került a Hungáriához, s ma a megyében csaknem 27 ezer Cascót kezelnek. Induláskor 42 állami vállalat teljes vagyonbiztosítása tartozott a Hungáriához, jelenleg 30 állami vállalat ilyetén kötvényeit kezelik, 12 mezőgazdasági nagyüzem és 8 ipari szövetkezet vagyonbiztosításával együtt. Mindezzel együtt a Hungária a gépjármű-, valamint az állami vállalati vagyonbiztosítást ’ tartja fő profiljának. A kárkifizetésekről: gépjárműkárra — ide értve a Cascót és a kötelező biztosítást is — ez év első felében 30 millió 414,5 ezer forintot fizettek ki, ami igen magas összeg. Ennek egyik oka, hogy számottevően növekedtek az alkatrészárak, munkadíjak, másrészt az a tény, hogy a gépjármű-felelősségbiztosítás teljes egészében a Hungáriához került. Hangsúlyozta az igazgató, hogy az újfajta módozatok bevezetése mellett a magas színvonalú szolgáltatásra, ügyfélszolgálatra törekednek, ennek jegyében vezették be mostanában azt a gyakorlatot is, hogy az eddigi számla helyett, amelyről a végösszegen kívül vajmi keveset olvashatott le az ügyfél, bevezették a számítógép által készített kárfelvételi jegyzőkönyvet. Ez részletesen taglalja a gépjármű összes adatát épp- . úgy, mint például a sérült darabokat, anyagárakat, ér- '»tékcsökkenést, munkaóradíjat. A sajtó megyei képviselői a tájékoztató után számos kérdést tettek fel a Hungária megyei igazgatójának és vezető munkatársainak. Elhangzott egyebek között, hogy javult-e a kapcsolat az Állami Biztosító és a Hungária között? A válasz: „Igen, javult a viszony, és így utólag megítélve nem volt ez a kezdet viharosabb, mint más cégeknél hasonló esetekben. Úgy vélem, hogy korrekt munkakapcsolat alakult ki közöttünk.” A másik kérdés: „Hogyan áll a Hungária a megyében?” ÄV igazgató erre a következőket felelte: „Jól. A körülményeket tekintve a legtöbb helyen jobban, mint a megyeszékhelyen. Gyula kivételével főútvonal mentén nyílt az irodánk, s hogy növekedett a Casco-ügyfelek száma, az jelzi, hogy tudnak a létezésünkről. Mezőko- vácsházán most kicsi az iroda, de ott épül az új. Hosz- szabb távon minőségi cserékre szükség lesz Orosházán és Gyulán, Békéscsabán pedig jó úton haladunk egy új irodaház létesítése felé.” Elhangzott az a kérdés is, hogy vajon miből képződik a nyereség? Íme a válasz: „A nemzetközi biztosítási tevékenységgel, például az exportbiztosítással kizárólagosan a Hungária foglalkozik. Ugyanakkor nem titkoltan nyereséges pillanatnyilag még a Casco, bár itt rövidesen várható a leszálló szakasz. Nem nyereséges viszont a kötelező biztosítás, és nem képződik nyereség a mezőgazdaságból sem. Abból viszont igen, hogy a Hungária bekapcsolódott különböző üzleti vállalkozásokba is.” S végül megkérdeztük, mennyit költenek propagandára, reklámra? Nos, a válasz szerint az idén 260 ezer forint áll e célra a megyei igazgatóság rendelkezésére. Ebből 40 ezer forint reklámtárgyakra, a többi hirdetésre és egyéb célra. Hosszú időszakra előre megtervezik az újsághirdetéseket, bizonyos összeget sportegyesületeknek fizetnek, és taxisokkal is megállapodtak a Hungária-emb- léma viselésében. Emellett elég sok a központi keretből finanszírozott reklám, propaganda. T. I. fl tanyasi embernek barátja a boltos Rehabilitációs központ létesül Rehabilitációs központ és üdülőtelep épül Budakalá- szon mozgássérültek részére. A Lupa-szigeti út mentén elterülő egyhektárnyi földterületet az Óbuda Tsz ajándékozta a Pest Megyei Mozgáskorlátozottak Egye- i sületének ázzál a kikötéssel, hogy itt tíz éven belül létre kell hozni a centrumot. Az elképzelések szerint itt hozzák létre a megváltozott munkaképességű Pest megyei lakosok átképzésével foglalkozó oktatóbázist, s emellett a létesítmény üdülésre, pihenésre is lehetőséget nyújt majd. Az épületeket a mozgáskorlátozottak számára alkalmas feljárókkal szerelik fel, s mivel az intézményhez közel van a Duna, a vízhez is ilyen lejárót alakítanak ki. A központ első épülete előreláthatóan még az idén elkészül. „Az a cél, hogy ne csak a városban, hanem a környéken levő kistelepüléseken is jó legyen a lakosság ellátása. ..” hangzott el a Szarvas és Vidéke Áfész egyik vezetőségi ülésén. Ez alkalommal örménykútra látogattunk el, hogy meggyőződjünk: mit „mond” az írás, és mi a valóság. A 150 négyzetméter alapterületű vegyesboltot 1985- ben adták át. Az alapvető élelmiszereken kívül igen gazdag a választék piperecikkekből, edényféleségekből, találni itt ásót, kapát, kaszát és egyéb kerti szerszámot, kerékpárt, mosógépet és más tartós fogyasztási cikket. A vásárlók viselkedéséből kitűnik: nemcsak amolyan beszerzési helyiség a bolt. Olyasféle találkozó- hely ez, mint azelőtt az ár- tézi kutak voltak, ahol egy kicsit el lehet beszélgetni, megkérdezni, ki hogy van, ki megy férjhez, kinek szerel le az udvarlója, stb... — Háromszemélyes bolt a miénk — magyarázza Veles Mihály boltvezető. — Egyik munkatársammal nap mint nap Kondorosról járunk ki. Negyven évvel ezelőtt a Hangya-szövetkezetnél kezdtem a szakmát megismerni, 17 éve járok ki örménykútra. Meggyőződésem: a tanyai embernek jó barátja a boltos. Ismerjük, melyik családiak milyen értékesebb iparcikkre lenne szüksége, de tudjuk azt is: mikor kap fizetést Pista bácsi, nyugdíjat Juliska néni. És aszerint rendeljük meg a kályhát, a színes tévét, vagy más drágább iparcikket. Mi látjuk el a napközit is kenyérrel, péksüteménnyel, tejtermékkel és más fontos élelmiszerrel. Nagyon jó a kapcsolatunk a Felszabadulás Tsz elnökével, Kómár Pállal. Ha idős ember kér kézben nem szállítható nehéz fogyasztási cikket, a tsz autója házhoz szállítja. Mi nem tartunk délben ebédszünetet, mert ilyenkor az irodáról is átugorhatnak az asszonyok bevásárolni. Egyszóval, úgy élünk itt, mint egy nagy család. Én innen óhajtok nyugdíjba menni. A vegyesbolt tőszomszédságában találni a Nyárfa presszót. Rend, tisztaság, az udvaron tágas göngyölegtároló. Tv, rádió, és hetenként egyszer diszkó várja a szórakozni vágyókat. Megtudjuk azt is, hogy a szarvasi áfésszel jó a kapcsolat. Hetenként egyszer friss süteményt hoznak a szövetkezet cukrászüzeméből, hiszen manapság egyre kevesebb háziasszony sütöget odahaza. Családi ünnepségekre vállalják a torta-, a sóssütemény-, a sör- és az üdítőmegrendelést. Egyszóval boltosok és fogyasztók — jóban, rosszban — ösz- szetartanak az ezer lélek- szám alatti településen. Ary Róza nik, ha nincs megrendelés, ha nem lesz munka? Egye- nesdarabbér-rendszerben, fix fizetés nem lévén, az elkészített munkadarab után jár a bér. Olyan bonyolult szakmunkát igénylő feladatokat kerestek tehát, amelyeket más vállalat, üzem, kisiparos — egyéb nehézségek miatt — nem vállal, s amelyek biztos munkát jelentenek. A biztos munka, a jó kereset mellett, a köz gyarapodását is jelenti: új irodaházat, tanműhelyt építettek, éttermet alakítottak ki. Terveik között szerepel az öntvények korszerűsítése, szennyvízhálózat megépítése, számítógépek vásárlása. A tények önmaguk helyett beszélnek. A közvetlen érdekeltség nemcsak a dolgozók, hanem az állam pénztárcáját is gazdagítja. S most erre van a legnagyobb szükség. A kollektíva „ mulasztást, trehányságot nem tűr. A műszak előtti féldecizés megszűnt, ezt az alkohol- teszteres vizsgálatok is bizonyítják. A munkavándorlás az országos átlagnak fele: 6-7 százalék, de ez is csak az öntödére vonatkozik. Az egyénekre lebontott felelősség a munkához, illetve a munkatársakhoz való viszonyban is fokozott figyelmet, odaadást követel. A szövetkezeti és az egyéni érdek találkozása az eredményes gazdálkodás alapvető feltétele. A kisszövetkezet követendő példát mutat. Karucz Krisztina Vas- és Fémipari, Gyula Kisebb taglétszámmal, fokozott felelősséggel dolgoznak A Gyulai Vas- és Fémipari Szövetkezet életében 1982 fordulópont volt. Elnökváltás és egy közgyűlési határozat, melynek eredménye: a szövetkezet kisszövetkezetté alakult. A kisszövetkezet alakításának és működésének célja az, hogy az állampolgárok szövetkezeti közösségei kisebb taglétszámmal és fokozott vagyoni felelősséggel lássanak el termelői szolgáltatói tevékenységet. 1986-ra 35 százalékkal csökkent a munkaerőállomány. Jelenleg 100 tag és 40 alkalmazott dolgozik a szövetkezetben. A tagok fizetés címén „jövedelemelőleget” kapnak, év végén, a végzett eredménytől függően pedig több havi bérnek megfelelő „jövedelemkiegészítést”. Veszteséges termelés esetén a havi visszafizetési kötelezettség 2 ezer forintig terjed. Erre azonban még nem került sor, hisz 1982-től 1986-ig megkétszereződött a nyereség. A százmillió forintos termelési érték 10 millió 83 ezer forint nyereséget jelentett 1986-ban. A kisszövetkezet fő profilja szürkeöntvénygyártás, \z elkészült munkadarabok a lipcsei BBG gyárral kooperációban mezőgazdasági gépgyártás és speciális gépgyártás. Termékeikkel a KGST keretében a szociálisFotó: Fazekas Ferenc ta országokat, illetve a hazai piacot látják el. Amint Dudás István elnök elmondta, kezdetben nagyon érződött a félsz: mi törtéBérek és adóreform M ost azon gondolkodnak a szakemberek, hogy az adóreform esetleges elhatározásával és bevezetésével megszüntethető-e a létezése óta oly sok vitát'kiváltó, az általános szabályozó- rendszertől lényegében elkülönített keresetszabályozás? Vannak olyan elképzelések — sokan és hevesen vitatják —, hogy esetleg bevezethető a munkáltatók és a munkavállalók közös megállapodásán alapuló keresetszabályozás. Ez esetben az egyik nagy kérdés, hogy kik képviselnék a munkáltatókat? Az ágazati minisztériumok? Ez aligha megy, lévén, hogy az államigazgatás nem léphet fel afféle érdekképviseleti szervezetként. A Kereskedelmi Kamara szakmai tagozatai? Ez már járhatóbb útnak látszik, ám ehhez lényegesen át kell alakulnia a kamarai szervezetnek. És a legnagyobb gond, hogy vannak-e olyan, intézményesen is manifesztálódott érdekkülönbségek a munkáltatók és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek között, hogy ezek alapján valóságos alkupozícióban egyezkedjenek a mindenkori béremelések mértékéről. És hogy nem fenyeget-e a veszélye annak, hogy minden ágazat s lényegében minden munkahely nagyjából azonos béremelésért harcolna, nem tűrve el az átlagnál alacsonyabb, de az átlagnál lényegesen magasabb mértéket sem. Ez esetben a megegyezésen alapuló szabályozás a már eddig is rendkívül káros nivelláció konzerválásához, megmerevedéséhez vezetne. A megegyezéses szabályozás támogatói viszont meggyőződéssel hangsúlyozzák, hogy a javasolt módszer már csak azért is megvalósítható, mert minden eddigi bérszabályozási konstrukció lényegében csődöt mondott. Vagy azért, mert alkalmatlannak bizonyult a teljesítménynövelés érdemleges ösztönzésére; vagy azért, mert nem szolgálta az emberi munkával való takarékos, racionális gazdálkodást; vagy azért, mert nem tartotta kellőképpen erős kézben a vásárlóerő-kiáramlást. Most nincs hely annak boncolgatásával foglalkozni, hogy a mindenkori keresetszabályozástól olyan funkciók ellátását várták el, amelyekre e szabályozási metódus minden formájában eleve alkalmatlan. Legalábbis abban a jövedelemelvonási, árszabályozási és támogatási környezetben, amelyben működnie kellett és kell. Arról sem érdemes hosszasan meditálni, hogy minden bérszabályozási rendszerrel kapcsolatban elementáris erejű türelmetlenség nyilvánult meg, mihelyt kiderült, hogy valami hiba van, hogy az éppen aktuális szabályozás nem hozza, de azon nyomban, a várt ösztönzési és legfőképpen a vásárlóerő-korlátozási eredményeket. S ez a türelmetlenség rendre tapasztalható volt akkor is, amikor a keresetszabályozás elvi alapjait ásták alá a szinte számolatlanul osztogatott — mert a legkülönbözőbb informális csatornákon keresztül kiharcolt — állami, központi bérpreferenciák. De vissza az alapkérdéshez: milyen szabályozási rendszer várható a közeljövőben, az adóreform után? Aligha kétséges, hogy nálunk, a személyi jövedelemadó bevezetésével sem szüntethető meg valamiféle központi keresetszabályozás. Azokban az országokban, ahol ezt mellőzik, nem azért mellőzhetik, mert adózási rendszerük része a személyi jövedelemadó, hanem azért, mert olyan piaci viszonyok között gazdálkodnak, hogy maga a környezet gátolja, sőt, teszi lehetetlenné a teljesítményfe- dezet nélküli bérkiáramlást. Mi pedig, fájdalom* ettől messze vagyunk. Az is nyilvánvaló, hogy a mai rendszer már csak technikailag sem tartható fenn, éppen az adózási rendszer változása miatt. Akkor mi lesz, mi legyen? Felmerült a javaslat, hogy mindenképpen meg kell szüntetni a teljesítményhez kötött szabályozást, és át kell térni a lehető legegyszerűbb központi bérszabályozásra, egyszersmind a nyereség- részesedésnek sokkal nagyobb ösztönző szerepei kell adni, éppen a munkateljesítmények növelése érdekében. Igen ám, csakhogy a nyereség, mint mérce, rendkívül megbízhatatlan. Néhány durvább.. vagy akár finomabb áremelési akció, s máris megugrik a nyereség — a teljesítmények növekedése nélkül. S egyelőre aligha látszik elkerülhetőnek, hogy a vállalatok a nyereségnövelés e roppant egyszerű módszerét mellőzzék. Következésképpen a nyereségből való nagyobb arányú és differenciáltabb részesedés sem lehet — ilyen körülmények között — a teljesítmény növelésének rugója. Egy másik elképzelés szerint a mindenkori névleges bérnövekedésnek csak egy része függjön a teljesítményektől, másik részét pedig teljesítményfeltételektől függetlenül is kifizethessék a vállalatok. Ezzel kapcsolatban „csak” az a kérdés, hogy ha egyszer túlságosan is alacsony a népgazdasági terv által megszabott béremelési lehetőség, akkor mi értelme van központilag is meghatározni, meg teljesítménykövetelményekhez is kötni a béremelést? Sokszor bebizonyosodott, hogy kevés pénzből teljesítményarányosan differenciálni — különösen a szűnni nem akaró inflációs körülmények közepette — lehetetlenség. M indezek végiggondolása után alighanem mégiscsak járható útnak látszik — nem a közeljövőben, csakis távlatilag — az érdek- egyeztetésen alapuló bérszabályozás, akkor, ha ennek pontosan kidolgozott, kiérlelt mechanizmusa körvonalazódna és megfogalmazódna. És addig? Nos, addig — tekintettel arra, hogy a közelebbi jövőben, s értendő ezalatt a következő néhány év — gazdaságunk nagyon szerény teljesítőképességét is figyelembe véve, aligha képzelhető el más szabályozási módszer, mint hogy azt a kevéske pénzt, ami a bérek emelésére fordítható, központilag osszák el, s valamiképpen megpróbálkozzanak a nyereségrészesedés ösztönző erejének növelésével. Ném a leglátványosabb; és főleg nem a leghasznosabb megoldás; úgy is mondhatnánk, hogy kényszerszabályozás lenne ez, mindaddig, amíg a gazdálkodási feltételek, no és persze, saját munkánk eredményei nem változnak, nem javulnak ■— de gyökeresen. Vértes Csaba
