Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-12 / 137. szám

NÉPÚJSÁG 1987. június 12„ péntek Incidens Krakkóban Sajnálatos incidens zavar­ta meg a pápalátogatás ed­digi rendjét Lengyelország­ban. Szerdán délután Krakkó­ban a nagyrétre érkező pá­pa fogadására igyekvő több- százezer zarándok soraiból kivált egy mintegy kétezer fős csoport amely agresszí­ven viselkedett, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy kiprovokálja a rendőrség beavatkozását. A csoport tagjait hiába próbálták le- csitítani és visszatartani a papok és más egyházi sze­mélyiségek. Köveket és két füstgyer­tyát dobtak a rendőrökre. Miután a rendőrség felszólí­tásának, hogy nyugodjanak meg és távozzanak, nem tet­tek eleget, minden technikai kényszerítő eszköz használa­ta nélkül feloszlatták a cso­portot. A szerdai krakkói inci­denssel foglalkozott csütör­töki sajtóértekezletén Jerzy Urban lengyel kormányszó­vivő. Hangsúlyozta, hogy az incidens során a nyugati ál­lításokkal ellentétben a rendőrség nem használt könnygázt, ellenkezőleg, * a rendőrökre hajítottak füst­gyertyát a randalírozók, ez okozhatta a félreértést. Közölte, hogy őrizetbe vették azt a személyt, aki egy szolgálatát teljesítő rendőrt kővel fejbe vágott, a rendőr kórházban van, de sérülése nem életveszélyes. A támadó ellen vádat emel­nek. Szerdán Krakkóban 22 személyt vettek őrizetbe — 14 férfit és 8 nőt —. a köz­rend megzavarásának kü­lönböző formái miatt. Ma válik ismertté, hogyan döntött az a harmincegynéhány- millió brit állampolgár, aki a szavazásra jogosult 43 millió közül leadja szavazatát a szigetország 650 választókerületé­ben. A képen: Neil Kinnock, a munkáspárt vezetője és fe­lesége adják le szavazatukat nEH3EHCKAjj TIPABZ NEMZETKÖZI KÖNYVVÁSÁR Varsóban megnyílt a 32. nemzetközi könyvvásár, amelyen 23 országból vesz részt körülbelül 1000 könyv­kiadó és cég. A megnyitó- ünnepségen kiemelték a könyvnek korunkban betöl­tött szerepét, az emberi ci­vilizáció haladásához és bolygónk békés jövőjéhez nyújtott hozzájárulását. AZ ALKOHOL ÁLDOZATAI 140 ezer ember vált áldo­zatává az alkoholnak Olasz­országban az elmúlt 11 év­ben. Közülük csaknem 95 ezren májzsugorodásban, 4 ezren idegrendszeri, 1500-an pedig lelki zavarok követ­keztében haltak meg. Több mint ezren követtek el ön- gyilkosságot alkohol befo­lyása alatt, s 31 ezren vesz­tették életüket ittas vezetés következtében. Az utóbbi években az alkoholizmus a középiskolákban is nagy­mértékben terjed. GOLYVA A bangladesi egészségügyi miniszter közleménye sze­rint az országban több mint 10 millió ember szenved golyvában, pajzsmirígy-na- gyobbodásban. Mivel a be­tegséget a szervezet elégte­len jódellátása okozza, meg­fékezése érdekében — a bangladesi kormány intéz­kedése nyomán — öt, jódo- zott asztali sót gyártó üzem kezdi meg működését a kö­zeljövőben. TŰZFEGYVEREK A japán rendőrség az esz­tendő első három hónapjá­ban 530 tűzfegyvert kobozott el, azaz 40 százalékkal töb­bet, mint a múlt év azonos időszakában. Ugyanakkor közleménye megjegyzi, hogy a japán gengszterbandák között az elmúlt hat hónap­ban csupán Fukukoa város­ban 65 tűzpárbajra került sor. GOLDEN GATE SZVIT Szokatlan ötlete támadt néhány számítógéppel kom­ponáló amerikai zenésznek. A San Franciscó-i Golden Gate-híd avatásának május­ban sorra kerülő 50. évfor­dulójára sajátos koncerttel készült. Az általuk kompo­nált Golden Gate-híd című zenedarabot a közel három­kilométeres hídon — az Egyesült Államok második leghosszabb függőhídján — szeretnék elhárfázni, még­hozzá úgy, hogy a hangszer maga a híd lenne. Már el is készültek az első próbafelvé­telek: húrokként a híd el­térő hosszúságú függesztő­kábeleit használták, ame­lyeket fakalapácsokkal ütö- gettek. A komputerek és szintetizátorok segítségével elért hanghatást ködkürtök, hullámverés és sirály sikoltá­sok hangjával vegyítették. Az eredmény: egy 16 per­ces, négy tételből álló szvit. RÉGÉSZETI LELET Kínai régészek Hami kör­nyékén számos figyelőtor­nyot, sírhelyet. kastélyt, templomot és régi feliratú táblát fedeztek fel. Az ókor­ban ezen az övezeten veze­tett át a selyem útja, ame­lyen Kína 2000 éven keresz­tül bonyolította le kereske­delmi cseréit közel-keleti és európai országokkal. A ho­mok borította sírhelyekből a régészek több mint 1000 múmiát hoztak felszínre, némelyek közülük három­ezer évesek. CSODASZER Brit szakemberek azt ál­lítják, hogy olyan csoda­szert találtak fel, amely megelőzi a megöregedést és regenerálja a bőr sejtjeit. A The Sunday Times című he­tilap szerint a Factor X el­nevezésű szer képes ismét rugalmassá tenni az epider- mát és megakadályozza az elráncosodást. Ha az illeté­kesek jóváhagyják a Factor X-t, úgy vélik, sikerrel al­kalmazhatják majd bőrátül­tetésnél, amely égési sebek következtében ajánlatos. BÁTORSÁG Pam _ Flowers 40 éves amerikai nő elsőként in­dult egyedül az Északi-sark­ra. Szánkót és nyolc kutyát vitt magával. Kanadából startolt, s számítása szerint 1600 kilométeres útja 60-70 napig tart majd. CIH'iigynök vallomása az amerikai kongresszus előtt „Én hallgattam ki Che Guevarát” Az amerikai kongresszus különtermében, ahol már több hete tartanak a kihall­gatások az Irangate és a Kontragate ügyben kipattant botránnyal kapcsolatban, ta­núként megjelent Felix Rodriguez is, aki a bizottsá­gok előtt nyugtalanul visel­kedett. „ön Felix Rodriguez úr?" — kérdezték a tanút, aki a CIA egykori embereként Közép-Amerikában tevé­kenykedett a kontrák érde­kében a Fehér Ház megbí­zásából. „Igen” — válaszolta. „De önt Közép-Ameriká­ban Max Gomezként ismer­ték, nemde?” Ezután Rodriguez, aki egyébként kubai származású, bevezetőként elmesélte élet- történetét. Kubában szüle­tett, de amikor Castro ke­rült hatalomra, akkor már az Egyesült Államokban tar­tózkodott. Abban az időben egy antikommunista szerve­zet tagja volt, és azonnal felfigyelt rá a CIA, 1960- ban Közép-Amerikába ment azzal a céllal, hogy részt vegyen a Kuba elleni invá­zió előkészítésében, amelyre a következő év áprilisában sor is került. A híres Disz­nó-öbölben vitézlettek le Kennedy elnök katonái, és ezután Castro a foglyul ej­tett amerikai harcosokat traktorokért cserélte ki. Rodriguez titokban már két hónappal az invázió előtt megérkezett Kubába, de a sikertelen partraszállási kí­sérlet után a venezuelai nagykövetségre menekült. Onnan néhány hónappal ké­sőbb előbb Caracasba. majd az Egyesült Államokba tá­vozott. Röviddel utána belé­pett az amerikai hadsereg­be, majd a CIA közbenjárá­sára ismét Közép-Ameriká­ba távozott, ahol egy kü­lönleges küldetésben vett részt. „ön akkor Bolíviába is eljutott” — állapította meg a kongresszusi képviselők közül valaki. „Igen, ott részt vettem Che Guevara elfogásában és kihallgatásában . . .” A később híressé vált ku­bai származású gerillavezér, halálával kapcsolatban a krónikások azt is megemlí­tették, hogy a kihallgatáso­kon és a megsebesített em­ber vallatásánál egy kubai zsoldos is részt vett, bizo­nyos Felix Ramos, illetve Ramon Gonzalez, a CIA em­bere. Tudni vélik azt is, hogy ez az ügynök később nyomtalanul eltűnt. Ezúttal Rodriguez, zsoldoskarrierjé­nek vége felé, kihasználta a lehetőséget, hogy a kong­resszusi képviselőknek el­mondja részvételét Che Gue­vara meggyilkolásában. Elmondta továbbá azt is, hogy ezen akció után egy három évig tartó különleges küldetésben vett részt Viet­namban, és azt befejezve a ’70-es évek vége felé nyug­díjba vonult. Bebizonyoso­dott azonban, hogy a Disz­nó-öblöt megjárt ember nyugdíjba vonulása után sem szakította meg kapcso­latait a CIA-val. Három­négy évvel ezelőtt Közép- Amerikába utazott, egészen pontosan Salvadorba, ahol a kommunista gerillák ellen harcolt. A kontraügybe két éve bonyolódott bele és ezekről az eseményekről számolt be most a kongresz- szus két különbizottságá­nak. Ebben a kommunista ve­szély elleni harcban úgy ala­kultak a dolgok, hogy North ezredes és Bush alelnök egyik tanácsosának segítsé­gével a külügyminisztérium­ba is eljutott, ugyanis ott nagyon komolyan vették a kontrák támogatásának prob­lémáját. „Egy fényképalbumot is magammal vittem akkor, amelyben olyan fölvételek voltak, mint például közös kép Che Guevarával... Ügy gondoltam, Bush alelnököt mindez érdekelni fogja” — mondta Rodriguez. Ily módon Rodriguez ki­hallgatása bizonyos fokig el­távolodott a kontraügy kap­csán kipattant botránytól és a kommunistaellenes tevé­kenységek felderítésévé ala­kult át, amelyben nemcsak a kubai emberről volt szó. hanem munkaadóiról is. „Köszönjük önnek a tanú- vallomását, Rodriguez úr" — mondta a kihallgatás alat Paul Trible virginiai szená­tor. „Meg vagyok róla győ­ződve, hogy társaim nevé­ben beszélek, amikor az ön bátorságát dicsérem a kom­munizmus elleni harcban.” „Az ön életrajza valóban lenyűgöző” — tette hozzá egy másik szenátor. „Való­ban sokat tett hazájáért és életének legnagyobb részét a kommunizmus elleni harc­nak szentelte...” „Én még mindig abban re­ménykedem, hogy egyszer majd visszatérhetek Kubá­ba, a szabad fővárosba” — jelentette ki Rodriguez a kihallgatás idején. Ezen re­ményét, amely immár 40 éve reménytelennek tűnik, tovább fokozta az egyik konzervatív kongresszusi képviselő is, aki Rodriguez tanúvallomásának vége felé a következőket mondta a ku­bai zsoldosnak: „Élvezettel hallgattam az ön beszámo­lóját ...” Ezután Felix Rodriguezt, azaz Max Gomezt arról kér­dezték, mit csinált azzal a pénzzel, amelyet Közép- Amerikában kapott a kont­rák ügyében kifejtett tevé­kenységéért. Eaen akciók egyik részt­vevője ugyanis kijelentette, hogy Rodriguezt mindig is nagyon érdekelte a pénz. Borislav Lalic (Tanjugi Kipróbáltuk a Samarát (Folytatás az 1. oldalról) volgai autógyár mérnökével, aki lehozta a nagy érdeklő­déssel övezett gépkocsit Bu­dapestről. Mint elmondta, a terv már hetvennyolcban el­készült. Ez a közegellenállás és ezáltal a fogyasztás szem­pontjából előnyös cseppfor­ma akkoriban jött divatba. arra szinte ráborul, s úgy érzi, mintha üvegautót ve­zetne. (Nincs többé magasra tett közlekedési lámpa.) Viszont a rádiónak csak a helye van meg. A Samarát — még most is alig hiszem — rádió nélkül adják. Biz­tonsági öv a hátsó üléseken is van. am csak nyolcvannégyben gurult ki a gyárból az első Samara, s utána még másfél évig próbálták. Futtatták a legkülönbözőbb körülmények között. Bírta a Kaukázus meredek emelkedőit, a ka­zahsztáni puszta tikkasztó hőségét, a havat, és a szibé­riai mínusz 40 fokot. Ez utóbbi azért változtatásra is ösztönözte a konstruktőrö­ket. Azóta több helyről tud­nak meleget befújni, s így az ablakokra sehol se fagy rá a pára. Hogy a befúvórendszer valóban jól működik, arról meggyőződhettünk, mikor Vlagyimir Danyilov tett ve­lünk egy kört mielőtt a fő­városba visszaindult volna a kocsival. Persze, most nem a meleget kellett befú- vatnia, hanem a déli káni­kula autóba szoruló melegé­vel vették fel a hűvös sze­lek a küzdelmet. Sikerrel. A rendkívül széles ajtókon kényelmesen lehet behup­panni a puha ülésekre. Hát­rabújni sem nehéz, van hely bőven. (Az ötajtós vál­tozat ajtói nyilván keske­nyebbek.) Az üléseket a győri Graboplast anyaga burkolja. Kávészín, kakaó­szín, mogyorószín variációja odabent. A Samarát a gyár 15 színben készíti majd, s a belső ezekkel harmonizál. A műszerfal, s az egész belső kiképzés egy, vagy inkább másfél klasszissal jobb a korábbinál. A szélvédő óri­ásinak tűnik. Aki elöl ül, KÖZÜLET IRODAHELYISÉGET KERES BÉKÉSCSABÁN hosszabb időre. Ajánlatokat „TELEFONOS” jeligére a lapkiadóba. — A Samara motorjának hangja ismerős, az 1300-as Ladáéra emlékeztet, nem véletlenül, hiszen csaknem teljesen egyezik azzal a mo­torral. Vlagyimir Danyilov pillanatok alatt kiszáguld Gyuláról. A gép valóban „harap”. Egy mutató figyel­meztet arra, hogy a benzin azért pénzért van. Hogy mennyire manőverezőképes a kocsi, azt kiismerni hosz- szabb út kellene. Rugózása állítólag remek a rossz uta­kon is. A kocsi talán kicsit szokatlan magasságát is a rossz utakhoz való alkal­mazkodás indokolja. S hogy mire a legbüszkébb az orosz mérnök? A gyári paraméte­reknél jobbat is tud pro­dukálni egy hozzáértő so­főr. Vlagyimir Danyilov kuncog rajta, de azért be­vallja, 120-nál neki nem fo­gyaszt többet 6 liternél. De hát ennyivel mi úgyis csak a sztrádán mehetünk. És Samarával még egy da­rabig aligha. Bár ebben az évben már 120 ezer elhagy­ta a gyárat, s információink szerint fél ezer érkezik az év második felében Magyar- országra is. Jó utat, Samara! ut Fotó: Fazekas Ferenc FIGYELEM, ÁRAMSZÜNET! Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkák miatt áramszünetet tartunk Békéscsabán, a Franklin u. —Szamuely u.—Batsányi u. —városhatár által behatárolt területen, a Csorvási úton a Dissous telep felől táplált kisfesz, hálózat mentén, valamint a Fürjes és Franklin dűlőkben és a Csanádapácai út melletti ’ myavilágban. 1987. június 12-én 10.00—12.00 óráig. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Démász Üzemigazgatóság békéscsabai kirendeltsége

Next

/
Thumbnails
Contents