Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
1987. június 6., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Emlékképek az arborétumépítő Bolza Pálról Helységneveink nyomában Újszalonta A szarvasi arborétum építésének gondolata Bolza Józsefben, a schönbrunni császári kert csodálójában merült l'öl először. Ebben felesége. Batthyány Anna is támogatta. A munkához ők kezdtek hozzá, de az építés kiteljesítése későbbi utódjának. Bolza Pálnak a nevéhez fűződik. Hosszú volt az út, mérhetetlen a munka, mig Bolza Pál irányításával két részletben elkészült a kert. Előbb a déli, majd az északi oldalon. A partos, nyugati erdő és gyümölcsös, a víztől nem zavartatva már virított. Az ártérből — a vízszabályozás után — előbb még a juhászától is ki kellett telepíteni. A juhhodály- ból lett a kertészlak, de futott abból még „irodára” is. A juhászlakból pedig létrehozták a két munkáslakást. Aztán megkezdődött a fák tervszerű „őrségváltása". Vágták azokat a fákat — nyárfákat, fűzfákat —, amelyek a „gyámsági" hivatásukat már betöltötték, mert felnevelték az „örökbe fogadott" fenyő- és díszcsemetéket. Azok már „felcseperedtek". önálló életre is képeseknek mutatkoztak. Bár Bolza Pálnak még ez is lelki vívódást okozott, hisz az öreg fák annyira hozzánőttek az idők során a szívéhez. Némelyik nyárfa, fűzfa ki- vágatásán öt évig is eltöprengett. Ha meghozta egy- egy ártéri ősi fának a „halálos ítéletét", évekbe telt sokszor, míg azt végre is hajtatta. Akadt nyárfa, melynek végleg megkegyelmezett. Mondogatta is Gritz- ner, a kertész: „Bezzeg még Ferenc József sem tétovázott ennyit, amikor a bresciai hiéna jóváhagyása végett eléje tette az aradi halállistát." Munkamódszere? A dél- előttje levelezéssel, tárgyalásokkal telt. Legközvetlenebb munkatársai: Déri Henrik, a háziorvos és Dör- nyei József, az ügyvéd. Mindennap két órakor érkezett a kertbe, szinte percnyi pontossággal. A délutánt sé- taközbeni tervezgetéssel töltötte. Kertészének a zsebében a notesz, hóna alatt egy köteg karócska, jegyzéshez, helykijelöléshez. Őszön megásták a gödröket, de az ültetés mindig „tavaszon" történt. S minő ceremónia volt egy-egy, már nagyobbacska fának az áttelepítése! Dina tudná megmondani, mert ő vonult fel az aktushoz a hat ökörrel és a hévérrel a Pál- vagy a Józsa-majorból. Minden ültetés az úr közreműködésével történt. Egy szűk szavú munkás földelt, egy olyan, aki még a gondolatát is kitalálta. Bolza Pál bal kezével igazgatta a csemetét, végtelen türelemmel, nyugalommal. jobbjában a locsolóval. A beszédet ilyenkor nemigen viselte. A sokat papoló Medvegy Pált, aki különben a legjobb munkása volt. „emelt járandósággal be is dugta az alsó csőszházban." Közben a gróf nem restellt másoktól tanulni. Kertészét állandóan küldözgette, hol Ausztriába, hol Dániába, hol Németországba. De sokszor utaztatta itthon is: Ceglédre, Concóhátra, Jelibe. Kámonba, Malonyára. Ti- szakürtre, Vácrátótra. Aztán a „rokonlelkek” is eljöttek látogatóba, tapasztalatcserére, és tanácsadásra is. így sokat megfordult a kertben például Ambrózy, a jóbarát. Hogyan is tudott létrejönni — a sok természeti katasztrófa ellenére — ez a mágikus fa- és cserjegyűj- temény, ez a pállászlói élő múzeum? Például 1927. volt a nagy pusztulás éve. Egy kivételével sok száz fenyőt (piceát) kiölt a kéregszú. egy sávban a kertészlaktól a Körös-partig. Már a nyár elején vöröslöttek a fenyők, térdig ért a lehullajtott tű- levélszőnyeg. Csak a község szegényei jártak jól, mert negyven vagon fát kaptak ajándékba. Bolza Pál ekkor újra magára dobta a „pele- rint”, s kezébe vette a met- szőollót és a kisfűrészt. Szarvason egyébként ő volt a Pali gróf, testvére a Géza gróf. Egy későbbi nagy pusztulásra így emlékezett: „1932. augusztus 9-én orkán vonult át a kerten, pusztító jégesőtől kísérve. Perceken át kopogtak a galamb- és tyúktojásnyi jegek. Az üvegházak előtt volt egy óriási akác. A vihar kidöntötte, rázuhant a hajtatóházra. Tört és zúzott. A Körös-parton sok nyárfát, tölgyet összetördelt. Szokásom szerint két órakor érkeztem ki. A szomorú kép láttán könnybe lábadtak a szemeim.’’ Hogy minden gondolata, gondja a Pepi-kert volt, bizonyítják fennmaradt levelei. íme az egyik, Kostyalik Györgynek címzett levél néhány sora: „A pepikerti kaszálásra nézve, látom, hogy kár volt vele eddig is várni. . . Én tehát kiadom részbeni kaszálásra azon kikötéssel, hogy az egész kert le- kaszáltassék rendesen, és nem pedig csak helyenkint. hol a „fű" bővebben van." Ma már nyugdíjas orvosok, mérnökök, tanárok, mezőgazdászok azok a diákok, akik az idő tájt nyaranta a Pepi-kertben locsolgattak, hajtották a szamárfogatokat, őszi hétvégeken pedig szedték a makkot, hogy össze- gyűjtsék a beíratásra, a tandíjra, iskolakönyvekre valót. És, akiket — titokban, a tudtuk nélkül — a községen és az esperes úron át Bolza Pál taníttatott. Még 1944-ben. ama bizonyos verőfényes október ha- todiki délutánon — amikor az ágyúzások már siettették a német és magyar menekülőket — is dolgoztak a kertben: ültették a sok-sok „tenyeres juhart", s azt a „varázsfát", amelyet a „Vprös Hadsereg emlékfájának” neveztek el. Este azután be is futottak a T—34-esek. Másnap már kellett a sok-sok fa. a Körös vasúti hídjának közúti híddá való átalakításához. De a Pepi-kert — bármennyire is legközelebb feküdt a hídhoz — akkor már a városparancsnok védelme alatt állott. Amikor pedig a télen minden tüzelőtartalék kimerült, akkor nagy szakszerűséggel azokat a nyárfákat, fűzfákat jelölték kivágásra, amelyek úgyis útban voltak. Ami ezután történt, az már egy új. más történet a szarvasi arborétum életében. dr. Domán Imre ny. állatorvos A települést az 1920-ban Romániához került Nagyszalontának Magyarországon maradt határrészeiből szervezték községgé, 1924-ben. Nevét 1940-ben változtatták Nagyszalontáról Üjszalontá- ra. A jSzalonta névelem puszta személynévből keletkezett magyar névadással (Zolun- ta.) Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű (su- limir, Sulisvaw, vagy a lengyel Suleta). Az Üj előtag megkülönböztető jellegű. tJjszalontát 1986. január 1- én 180-an lakták. Fotó: Fazekas Ferenc Vadvízországban — Szigetközi látogatás Szigetközi csendélet A Duna magyarországi szakaszának elején a Nagy- Duna (vagy ahogy az ott élők nevezik: Óreg-Duna), valamint a Mosoni-Duna által körülzárt területet nevezik Szigetköznek. A Duna bal parti megfelelője az 1921 óta Csehszlovákiához tartozó Csallóköz. A Szigetköz mintegy 63 kilométer hosszú és 8-14 kilométer széles, vízjárta, rengeteg holtág, morotva szabdalta terület; ősi „vadvízország", igazi halász-vadász paradicsom, fészkelőhelye számos madárnak, rejtekhelye őznek, szarvasnak s más nemes vadnak. Valamikor a Szigetköz helyén beltenger * hullámzott, majd a Duna megtalálva mai medrét a Dunakanyaron át — a hegyekből a síkra lehordott törmelékkel az évezredek során kialakította a több száz méter mély hordalékon azt az ágas-bogas mederrendszert, ami a Szigetközt és a szomszédos Csallóközt jellemzi. A múlt századi nagy folyószabályozások során a kanyargós szigetközi Duna- ágakat is megregulázták. hajózhatóvá tették a két fő Duna-ágat, és töltések emelésével védték az egymást követő árvizektől az évszázadok során rengeteget szenvedett szigetközi lakókat. (A krónikák 1242, 1426, 1760. 1809, 1845, 1850, 1862, 1883- as években, és legutoljára 1954-ben jegyeztek föl nagy árvizeket.) Az 1954 tavaszán pusztító zöld ár óriási rombolást végzett, hatalmas károkat okozott az ott élőknek. Ekkor — mivel az áradat Ásványrárónál átszakította az Öreg-Duna védőgátját, a Szigetköz nagy része víz alá került, sőt, Győr-Révfalut is elöntötte a víz. Szigetköz falvait ekkor csak a háztetők, a templomok tornyai mutatták. A házak nagy része összedőlt az áradatban. A falvak azóta újjáépültek, a töltéseket is megerősítették, az 1954-es „nagy árvíz" emléke azonban elevenen él a Szigetközben. Valaha hemzsegett a haltól ez a vidék, mely még ma is halász- és horgászparadicsomnak számít. A hajdani szigetközi halászfalvak — Vének, Ásványráró, Lipót, Dunaremete, Kisdobok, Dunasziget — lakóinak egy része a mai napig folytatja ősei mesterségét, ma is használva az örökölt halászszerszámokat, a varsát, merin- gülőt, kocahálót, a vészit, s a többi ősi halászeszközt. Régen az aranymosók is jellegzetes alakjai voltak a szigetközi tájnak. Az „ara- nvász" a Duna hordta kavicsból mosta az aranyat, néha szerencsével, sikerrel járva, legtöbbször azonban a sovány megélhetést is alig-alig biztosította az „aranyászkodás". Eltűntek a vízimalmok, s velük a vízimolnár-mesterség is kiveszett, pedig az 1700-as években még az Öreg-Dunán 68, a Mosoni- Dunán 84 vízimalom zakatolt, őrölte a lisztet. Az utolsó, a nagybajcsi vízimalom 1945-ben őrölt utoljára. Ma már a révészek mestersége sem él, a hajdani kompok helyett hidakon közlekedik a nép, a Mosoni-Dunán hat híd köti össze a Szigetközt a Kisalfölddel. Ebben a zárt vízi világban az ősi magyar hiedelemvilág, a pogány hagyományok is tovább éltek. A hajdani hagyományok egyes elemei , — a néprajzosok szerint — még napjainkban is tetten érhetők a szigetközi népi szokásokban, a népi hiedelemvilágban, s a népművészetekben. Szigetköz nevezetessége: Hédervár, a magyar történelemben nevezetes Héder- váry család fészke — hajdan Szigetköz központja, Győrtől 20 kilométerre található. A község neve a II. Géza király uralkodása idején, 1141-ben a magyar királyságba költözött Hédertől származik, aki Moson vármegye ispánja volt, majd udvarbíró, később nádor lett. A történelmi család kastélya Hédervár legrégibb és ismert nevezetessége. A várkastély a 12-13. században épült (a 12. századból való a ma is álló hatszögletű lakótorony) ; s az évszázadok során többször hozzáépítettek, alakították. A sok viszontagságot megért főúri kastély ma képzőművészek ideális alkotóháza. A közelmúltban befejeződött restaurálás során visszanyerte eredeti szépségét. A kastélyt körülölelő mintegy tíz hektáros park védett, benne — közel a kastélyhoz —' egy neogót kerti ház áll, a múlt század második feléből való. A parkot vizesárok szeli át, rajta kecses hidak, odább romantikus sétautak az angolkertben . . . A Boldogasszony-kápolnát, vagy temetőkápolnát I. (Nagy) Lajos uralkodása idején, valószínűleg 1348- ban emelték. Közel egykorú az előtte emelkedő óriási tölgyfa, melyet a szakértők mintegy 700 évesnek tartanak. A népi legendák szerint a honfoglaló Árpád vezér e fához kötötte a lovát. Itt, a több évszázados tölgy alatti kriptában nyugosznak a Khuen-Héderváry család tagjai. Eredetileg a Boldogasz- szony-kápolna is román stílusban épült, de 1604-ben — amikor a feljegyzések szerint villámcsapás következtében leégett — újjáépítették. A mai neogót külsőt a múlt század végi átépítéskor kapta. A kiterjedt magyar főnemesi család (a Héder- váry, a Viczay-Héderváry és a Khuen-Héderváry családok) legtöbb tagja a kápolna kriptájában van eltemetve. A szentély oldalfalaiban öt vörösmárvány síremlék található, közülük az egyik a magyar történelem tragikus alakjának, Héder- váry Kont Istvánnak a sírja, akit Garay János örökített még Kont című költeményében. Róla írja e drámai sorokat: „De térdel zsarnok úr, hogy így — Dúlsz minket és e hont, — Nem hajt neked sem e sereg, — Sem Hédervárv Kont.” A kápolna előcsarnokából nyíló kis lorettói kápolna értékes fából faragott Szűz Mária-szobra az 1400-as években készült. A díszes korinthoszi oszlopon álló urnában az 1604-es tűzvészkor megmaradt csontokat őrzik. Mellette, a címeres falfülkében három díszes ezüst urna, a leforrasztott tokokban három Hédervárv grófnő szívével. A várkastély mellett gyalogösvény vezet az úgynevezett Kont-fához. A hagyomány szerint innen indult végzetes budai útjára Hédervárv Kont István. Az 1911-ben állított latin nyelvű tábla e családi legenda emlékét őrzi. A fehér nyár nem több 200 évesnél, valószínű, az elődje lehetett Kont István fája. * * * Szigetközi barangolásaink során nem hagyhatjuk ki a termálfürdőjéről híres Lipó- tot. A falu Hétervártól 4 kilométerre fekszik. A két 2215 méter mély kútból percenként 1300 liter gyógyvíz fakad. A helyi termelőszövetkezet a termálvízzel három felnőtt- és egy gyermekmedencés fürdőt üzemeltet. (Mellette üvegházas és fóliasátras virág- és pri- mőrzöldség-termesztés is folyik.) A víz hőfoka 28-30 C-fok közötti, reumás ártalmakra javallt, májustól szeptemberig látogatható. B. J. A hédervári kastély
