Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-25 / 148. szám
r 1987. június 25., csütörtök WdiUJl-fiTd Mikor a táborvezető orosz nyelvre váltott, még a nagylányok is megfontoltabban vették a levegőt... Fotó: Kovács Erzsébet Először a megyében a legjobbaknak Játékosan oroszul A vállalkozások világában egyik nyelvi tábor éri a másikat. Igaz, nem minden jó nyelvérzékkel megáldott gyermek számára elérhetően, hiszen két hét az idegen nyelvek világában bizony belekerül 3-4 ezer forintba is. Éppen ezért lepődtünk meg, amikor megtudtuk, hogy a gyomaendrődi Kiss Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában folyó orosz nyelvi táborban a szerencsés 52 táborlakó gyereknek mindössze 500 forintot kellett befizetni a nyolc- napra. Hogy miért, azt a tábor szervezőjétől, vezetőjétől, dr. Bukovinszky István- nétól tudtuk meg, aki a megyei pedagógiai intézet munkatársa. — Szeretném elöljáróban megemlíteni, hogy tehetség- gondozó táborról van szó. Éppen ezért komoly támogatást kaptunk a megyei tanács művelődési osztályától, a megyei KISZ-bizottságtól, a megyei úttörőelnökségtől, a pedagógiai intézettől, s mert táborunk egy pályázat elnyerésével valósult meg, az ÁISH is hozzájárult a költségekhez. Az általános iskolások közül az orosz nyelvi egyéni pályázaton jól szereplő diákok kaptak ide meghívást, ezenkívül — a tanáraik javaslata alapján — azok a gyerekek, akik szeretik és tudják is az orosz nyelvet. A középiskolákból főleg a másodikosokat fogadtuk. A táborban szaktanács- adók. anyanyelvű szaktanárok és szovjet kisdiákok is vannak. Böngésszük az orosz nyelvű napirendet. Tízperces reggeli torna — mint megtudjuk — orosz nyelven folyó irányítással, aztán következik egy kis lexikai gyakorlat, majd az orosz anyanyelvű tanárokkal mindezek játékos feldolgozása. — Hangsúlyozni szeretném — folytatja a táborvezető —. hogy mind a nyolc nap során nagy súlyt helyezünk a játékosságra. Délelőtt van még nyelvtan, aztán daltanulás is. Ebéd után, egészen négy óráig szabad idő, lehetne strandra menni, ha az idő engedné. Azért ma is akadtak bátrak. Négytől naplóírás következik, természetesen orosz nyelven. És megint dal, tánc, játék. Este, a linyejkán, vagyis a sora- kozón rövid értékelést mondok és ismertetem a másnapi programot. Este diszkó, film, tévé a választék. Ma jártunk a szarvasi arborétumban. ahol a gyerekek gyűjtötték az ott megtalálható növények nevét, amit aztán lefordítottak oroszra az anyanyelvi tanárok segítségével. Lesz dalversenyünk a Körös-parton, ha lehet, tábortűzzel, csütörtökön videofelvétel készül a tábor életéről, munkájáról, és várunk egy orosz esztrádegyüttest is, A középiskolás lányokat éppen nagy levélírás közben találjuk. „Engedélyt’' kapunk arra, hogy magyarul beszélgessünk. Szénási Ibolya, aki az orosházi Táncsics Gimnáziumból érkezett, úgy véli, neki a legtöbb segítséget, az anyanyelvi tanároktól hallott kiejtés nyújtotta. A békési Baji Krisztina rögtönzött tornabemutatót tart. mert neki a reggeli torna tetszik a legjobban. A békéscsabai Hégely Andrea nevetve meséli, hogy a szovjet kislányt, aki velük lakik, megtanította egy nyelvtörő játékra. (Ha már nekik a délelőtti akadályversenyen úgyis feladat volt. csak persze orosz nyelven.) Lejegy- zem a szellemes szöveget, amit bizony nem könnyű elmondani. Butsi Rita, aki Me- zőberényből érkezett, mesél is erről a háromállomásos versenyről, amit nagyon élvezett, mert sok új szóval ismerkedett meg, és a találós kérdéseken is sokat mulatott. Abban mindnyájan megegyeznek, hogy hasznos dolog ez a tábor, mert itt legalább rá vannak kényszerítve a beszédre. Csak kicsit hiányzik a nagylányokhoz il- iő szórakozási lehetőség, amire a táborvezető . felrajzolja vigasztalásul a jövő év terveit. Jövőre külön foglalkoznak majd egy gyümölcsszedő tábor keretében ■ az általános és a középiskolásokkal. több lesz az orosz .anyanyelvű diák és a délutáni foglalkozásokat majd nekik való program követi. A táborban most öt orosz anyanyelvű kisdiák van, közöttük a legbeszédesebb Inna Makarenko. Tanárnőnek készül, ez látszik a mozdulatain, felnőttes magyarázatán. amelyben elégedetten nyilatkozik kis és nagy magyar „tanítványairól’'. Mondja. hogy a csoportfoglalkozásokon mesélnek társaiknak a szovjet úttörők életéről, Ar- tekről, a nemzetközi úttörőtáborról, s az iskoláról, segítenek a naplókba bekerült hibák javításában. Aztán — s az álmélkodás- tól majd leesünk a székről — rákezd a nemrég tanult n.yelvtörőre: — Egy picike pocakú pocok, pockon pöckölt egy másik picike pocakú pockot.. . No, gondoltuk magunkban, a mi lányainkat sem kell félteni! Ha nekik feladtak komoly nyelvtörőket, majd ők is megmutatják. Búcsúzóul Sztánné Juhász Julianna szaktanácsadó a lelkünkre köti, hogy a gyerekek nyeresége mellett említsük meg a pedagógusokét is. Hiszen egymás között mód van a módszertani feladatok megbeszélésére, ők is „első kézből kapva” gyakorolhatják az orosz nyelvet, ami már annyira megy, hogy ott is oroszul szólnak, ahol magyarul kellene. A nagylányok, akikkel beszélgettünk. fordítók, tolmácsok, hotelportások, idegenvezetők és nyelvtanárok szeretnének lenni. Ez a tábor jó rajtot jelent a még hosszú, a biztos idegennyelvtudáshoz vezető úton. Bár ők már előzetesen megdolgoztak azért, hogy ide eljuthassanak . . . B. Sajti Emese HANGSZÓRÓ Ne hagyja abba, Szilágyi úr! ,Ű a házastárs. Már-már úgy volt, hogy elhagyjuk a mozgékony, izgató, új szeretőért, a televízióért. Egyre többet maradoztunk el mellőle este. Meg se érintettük. Hagytuk, hadd kuksoljon némán egy sötét sarokban, míg mi megbabonázva lestük új kedvesünk szemkápráztató játékait ...” — írja R. Székely Julianna a Rádió- ás Televízió- újság e heti számában Rádió című jegyzetében. A rövid íiás majd azt fejtegeti, mikor tudjuk ismét szeretni ezt a házastársat, „aki” újra élvezetes és szórakoztató. Például hétfőn este is ilyen volt. Negyed nyolckor kezdődött Rapcsányi László és Juhász Judit Nyár a címlapon című műsora, amelynek minden perce igazi élményszámba I mént. Számtalan információt kaphattunk a következő hetek várható történéseiről, a programokról, rendezvényekről, sőt: a tervezett áremelésekről is . . . S mindezeket az információkat zenével és kisebb-nagyobb sztorikkal tudták hígítani. Mindez csak bevezetője volt annak a rádiós csemegének, amelyben havi egy-egy alkalommal részesülhetünk Szilágyi János jóvoltából. Igen, a Halló, itt vagyok! című egy óráról van szó. Miközben hallgattam az egymás után fűzött párbeszéddarabokat, próbáltam megkeresni a kérdésre a választ: mitől ennyire jó és szórakoztató ez a műsor? Hiszen nincs benne semmi különös kunszt. A névtelenségbe burkolódzó emberek próbálják meg egy-több percre leföldelni magányukat, társtalanságukat, meg nem értett- ségüket. És ebben partner Szilágyi János, aki csak meghallgatja őket, aki csak elbeszélget velük, aki csak ugyanolyan tanácsot tud adni, mint a szomszédasszony. Ez lenne hát a titok, válasz a kérdésre? A műsor tehát nem egyéb, mint egy görbetükör, amelyben a társadalmi együttélés furaságait, ficamait, torzulásait lehet és kell megmutatni? „Hagyja abba, Szilágyi úr!" — javasolta az egyik telefonáló, egy hetvenesztendős hölgy. Aztán kiderült, hogy a „sok butaság”, amit a telefonálók elmesélnek, mégiscsak érdekes, fontos, hiszen az esetek döntő hányadában valamelyikünk a mi nevünkben is felvet valamit, a mi észjárásunk szerint panaszkodik gondjáról-bajáról. Vagyis bennünket is meghallgat valaki. Szilágyi János és utána az egész ország. Kielégülést jelenthet ez is. Bizonyára emlékeznek még arra a kabarétréfára, amelyben egy magányos nyugdíjas (Feleki Kamill pazar alakításában) úgy dönt, hogy ezentúl ő mindenkit meghallgat. Kiteszi a lakásajtóra a cégtáblát és attól kezdve özönlenek hozzá az emberek. A sok magányosból emberi szóval megajándékozott. boldog ember lesz . . . Boldog születésnapot „Ha elmosolyintják magukat a gyerekek, az már számomra fantasztikusan jó érzés!" — mesélte Tóth Gabriella mikrofonja előtt kedden délután a Boldog születésnapot című műsorban Foky Ottó bábfilmrendező. Néha megható, néha bohókás, néha komoly, néha kedves pillanatokat hozott a három ünnepelttel folytatott beszélgetés. Valóban. . mi is okozhat örömet a bábtervezőnek, Csőke József filmrendezőnek és Tábori Nóra színművésznek? Mennyivel különbözik ez az öröm attól, ami számunkra jelent kellemességet? S egyáltalán: hogyan élnek, éppen mit csinálnak születésnapjukon? Sallangmentesen, egyszerű szavakkal beszéltek a megszó- laltatottak. És talán éppen ettől lett érdekes és értékes ez az ötven perc. Bár néha bosszantottak a nem éppen illő kérdések. Csőke Józseftől például emigyen kérdezett a szerkesztő-ííporternő: „Érthető a kérdésből, hogy mit szerelnék tudni?” A rendező értette, mi, a hallgatók is. Már a kérdéses kérdés feltevése előtt. . Visszacsalogatni a nézőt Beszélgetés Révész György filmrendezővel Mostanában ritkán kapunk szórakoztató történelmi. kalandfilmeket. Éppen ezért érthető örömmel fogadta a romantikus, kosztümös mozit szerető közönség Mikszáth Kálmán Akii Miklósát, ifjúságunk népszerű regényét filmvásznon. A film megvalósítója Révész György filmrendező volt. — Az ötlet, hogy Akii Miklóst megfilmesítsük már harminc-harmincöt évvel ezelőtt is napirenden szerepelt — válaszolta kérdésünkre a rendező. — Még egy kész forgatókönyv is született annak idején. — Miért éppen Akii Miklós romantikus történetét akarta vászonra vinni? — Olyan filmet akartam készíteni, amely másfél órán át örömet szerez a nézőknek. Vissza kell csalogatnunk a nézőt a moziba! Rendszerint arra törekszünk, hogy nagy, művészi értékeket hozzunk létre. — Több évtizedes pályafutása során ön rendszeresen és kedvteléssel nyúlt magyar írók munkáihoz. — Én az írói alapanyaghoz ragaszkodom! Készítettem már filmet Tersánszky Józsi Jenő, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Hubay Miklós, Boldizsár Iván, Somogyi Tóth Sándor, Gál István regényeiből. Az az alapelvem, hogy az író írja, a színész játssza, az operatőr forgassa és a rendező rendezze a filmet. — A szerzői filmet nem fogadja el? — Az irodalmi alapanyag jót tesz a filmnek. Ám ha a filmrendező tud, hát írjon. — ön írt már szerzői filmet? — Nem. Forgatókönyvet persze írtam. Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című művéből készült filmem forgatókönyvét nekem kellett elkészítenem, mert senki sem akarta a megírását elvállalni, még a fia, Karinthy Ferenc sem. Rengeteg forgatókönyvet írtam, de ez egészen más dolog. — Mi marad meg' egy-egy filmből a rendező számára? — A filmen kívül a levelek. Sok olyan levelet őrzök, amelyekben arról írnak ismeretlen emberek, hogy valamelyik filmem miként befolyásolta az életüket. Egy film hatása olykor kiszámíthatatlan. A Kétszer kettő néha öt az első filmem volt, és sokáig nem értettem, miért nevetnek olyan jóízűen az emberek, és miért lett a maga idejében olyan nagy siker. Sok ember sorsára meghatározó erejű élmény volt. — Ez volt valóban a legsikeresebb filmje? — Igen. Bán Frigyestől vettem át a forgatást, menetközben. Még nem voltam akkor 27 éves. Új főszereplőt kerestem Ferrari Violetta személyében, és új forgatókönyvet kellett írnom, mert a szerzők nem voltak hajlandók átírni. ^Sajátos hisztéria alakult ki a film körül. Abban az időben szokatlan jelenség volt, hogy másfél órát mulathattak az emberek minden fenntartás nélkül. — Az Akii Miklós fogadtatása milyen volt? — Nagyon jó. Nálam alapelv: semmiféle művészi szándék nem igazolhatja a közönség úntatását. Az Akii- féle filmet sem volt egyszerű megvalósítani. Egyedül Hanák Gábor stúdióvezető állt ki mellettem. Végül nívódíjat kapott! Hat héten át játszották a Szikra filmszínházban, ami nálunk szokatlanul hosszú idő. A közönség igényes romantikára vágyik. — Hadd kérdezzem meg végezetül, melyik filmjére emlékezik vissza ma legszívesebben? — Az Utazás a koponyám körül, az Angyalok földje, a Hanyathomlok című filmekre. Ezek állnak hozzám a legközelebb. Ezekben a filmekben fogalmaztam meg legjobban mindazt, amit a világról el akartam mondani. Széman Béla Koreai útijegyzetek I. Előjáték, igaz történettel Gyermekkorunkban nemegyszer hallottunk olyat, amire azt mondták a szüléink: ez igaz történet. Mégis mesének tűnt, mert ebben is sok volt a szinte hihetetlen elem. Nem csoda, hiszen az élet, a valóság sokszor túltesz minden fantázián. Mégis, ezt tudva is, ha szembesül vele az ember: meglepődik. Pedig már maga az utazás is meglepetés, akár otthon, a saját hazánkban keresünk föl addig ismeretlen tájat, várost, falut, akár átlépjük az országhatárt, mint az a kis, huszonhét tagú Ibusz- csoport, amely messze, mesz- sze, egy másik kontinens világába, annak is a legvégső csücskére indult el. Távol- Keletre, az északi, a népi Koreába. A két részre osztott ország Ázsia keleti végén félszigetként csüng le a hatalmas földrész téstéről, nyugati felén a Sárga-Tenger, keleten pedig a .Japántenger mossák partjait. S választják el az ország tör1 ténelmét oly sokszor meghatározó Kínától és Japántól. Az északi határok hosszan nyúlnak el Kína mellett, s csak egészen kicsi rész — Vladivosztok alatt — a Nagy Péter öböl táján, határos a Szovjetunióval. „EZ VOLT ANYUKÁM SZIVE ...” A több mint tízórás repülőút Moszkván keresztül visz bennünket, ott kell át- szállni a hetenként egyszer induló phenjani járatra. Nincs azonnali csatlakozásunk, ezért a programba városnézést iktattak, de valami félreértés folytán ebből nem lett semmi, s ez csak akkor derült ki, amikor hosszas vergődés után kiléptünk a tranzitból, hogy majd a „tortúrát” megismételve, visszamenjünk. Időnk így is volt bőven. Kisebb-nagyobb társaságok verődtek össze, ismerkedtek az emberek. Mi is, a még Pesten választott szobatársammal, aki egyszer- csak a táskájába nyúl, leveleket vesz elő. Koreából kapta, közel harminc esztendeje. „Drága Anyukám! Ne haragudj, hogy ez a levelemmel zavarlak. Előbb már írtam levelet, ami biztosan megkapott azt. Most, egy és fél év elmúlt azóta, ami elhagytam a második hazám, a Magyarországot. De még mindig úgy érzem, hogy anyuka mellett éle. Egészen közelebb hallatszik hangját és állomba is néha látalak édes anyuka arcát. Jól emlékszem, mikor iskolába jö- vek mama azt mondta. „Te édes Bandikám nem vagy éhes?” „De hogy nem!” „Éhes vagyok!” Ijenkor egyet nevettél és hoztál nagy tálba a tésztát. Ez volt anyukám szíve.” Az 1958. nyarán írt levél azzal folytatódik, hogy mit érez az, akinek nincs meg az igazi édesanyja, testvérei, szülei, csak a hazája maradt meg. És az emlékei második hazájáról. „Drága édes anyuskám! Levelet megkaptam és nagyon megörültem neki. Ne tessék haragudni, hogy ilyen sokáig nem írtam, de nem én, hanem az iskola volt az oka. Hogy tetszik • lenni? Mostanában mit csinálnak ottan és hogy megy a munka. Anika és Éváék hogy vannak és hogy megy a tanulás? Sokat gondolok (Anyukámra és Anira, Évára) rá! Szeretnék látni. Már régen jött a levele csak én nem voltam iskolámba, hanem a főváros újjáépítésénél voltam majd nem 2-hónapig voltunk, ezért nem tudtam válaszolni. Drága édesanyukám nem vagyok már olyan bánatos, minden nap olyan vidáman élek, mert azt mondták, hogy augusztusban
