Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-23 / 146. szám
1987. június 23., kedd o Csak utol akartam érni magam Minek mondjam el... Ugyan mit lehetne tanulni az én esetemből... Nincs itt semmiféle tanulság. Az ember egyébként sem lesz okosabb a másik bajától. * * * Ácsnak tanultam. Hetvenkettőben végeztem Pesten. Kitűnővel. (De mit számít ez ma már?) Hazajöttem. Hetvenötben megházasodtam. Három év múlva megszületett a lányom. Aztán tönkrement a házasságunk... Nehéz erről beszélni. A külvilág az italnak tudja be. A feleségem is az italra hivatkozott. Sablonos, amit ő mond, de én is csak sablonos okot mondhatok: elhide- gültünk egymástól. A válás nagyon kikészített. Akkor aztán valóban nekiálltam inni. Szerettem volna visszakerülni Budapestre. Itt vidéken egyszerűen nem volt olyan munkahely, ahol jól lehetett volna keresni. Amit itt fizettek, abból képtelenség volt újra kezdeni. Ezért elmentem alkalmi munkásnak. Általában 350 forintot fizettek egy napra. Ha negi volt ácsmunka, beálltam segédmunkásnak. De így se jutottam egyről a kettőre. Türelmetlen voltam. Kellett a pénz, kellett a pénz ... Betörtem. Nem, nem, kár volna az italt okolni. Nem vesztettem el a fejem. Nagyon jól tudtam, mit csinálok. Volt három kísérletem és két betörésem. Tizenhat hónapot kaptam. Egy év után szabadultam. Itthon ezek után képtelenség volt elhelyezkedni. A családban addig még senki sem volt börtönben. Mégis kiálltak mellettem. Az egyik helyi nyomozó szerzett állást. Tizenhat forint órabérrel kezdtem. Nem is bírtam sokáig, átmentem egy építőipari vállalathoz. Ott már kijött havi 5 ezerre. De én továbbra is Budapestre akartam menni. Mindenáron. Nyolcvannégy áprilisában totót hamisítottam. Két évet kaptam. Sok szépet olvastam a börtönökről, hogy ott mennyi minden megváltozott, és milyen korszerű már a börtön, de az tény, hogy ezeket az intézményeket nem azért találták ki, hogy ott az ember jól érezze magát. Úgyhogy én megfogadtam, juthatok bármilyen helyzetbe, még ha a templom előtt kell koldulnom, akkor sem csinálok olyat, hogy újra börtönbe kerüljek. Dunaújvárosba mentem dolgozni. Eleinte csak a főmérnök és az építésvezető tudta, hogy a börtönből jöttem. Jól ment a munka. Huszonhárom forintról huszonnyolcra szaladt fel az órabérem. Később egy adminisztratív ügy elintézésekor megtudták a brigádtagok is, hogy börtönviselt vagyok. Az ezután következő első célprémiumból váratlanul kimaradtam. Kérdeztem, miért ? Azt mondták, börtöntöltelék ne követe- lőddzön. Rögtön kiléptem. Attól féltem, pofán vágok valakit. Ha ezt más teszi, csak szólnak neki, hogy miért csinál ilyet, ha viszont én, egyből hat hónappal startolok. Hazajöttem. Újból alkalmi munkákat vállaltam. Mindig megvolt a havi 8 ezer. Aztán jött a hideg, elmentem dolgozni két hónapig egy gyárba. Adtak 3400-at. fgy aztán nem csoda, hogy február végén újra jöttek az alkalmi munkák. Március 14-én tetőanyagot fűrészeltem. Meg 16-án is. Reggel — ahogy máskor is — megittam három féldecit. Hogy befolyásolt-e a pia? Én már annyi embert láttam piásan dolgozni, és semmi bajuk nem lett. A védőkesztyűt elkapta a fűrészlap, és berántotta a jobb kezem. Teljesen levágta. Egy kicsi bőrdarab tartotta. Végig eszemnél voltam. Az ereket még itthon el- varrták, Békéscsabán jegelt zacskóba tették a kezemet. Szegeden 12 órás műtéttel visszavarr- ták. Naponta cserélték a kötést. Néztem, hogy milyen. Rossz volt ránézni. Mintha nem is az én kezem lett volna. De mikor arra gondoltam, hogy külön nejlon zacskóba hozták ide, kicsit megnyugodtam. És ma is nagyon hálás vagyok. Négy hét után mozdult meg a középső ujjam. Szinte el sem hittem. Aztán megmozdult a gyűrűs és a kisujj is. A hüvelykujjam azonban épp hogy mozog. A mutatót újra operálni kéne. Azóta is csak arra gondolok, hogy milyen esélyem van? Mi lehet még énbelőlem. Fogni semmit se tudok. Szerencsére csak az időváltozások előtt fáj. Megtanultam bal kézzel írni. De még ha újra írok is a jobb kezemmel, ács már sohasem lehetek. Amióta nem dolgozom, csak ezen őrlődöm. Ha minden sikerülne, akkor talán lehetnék parkettás. De addig? Táppénz, biztosítás nekem nem jár. Engem ugyanis nem jelentettek be az iparosok. Az ács azt vallotta, hogy én ittas voltam, és semmi keresnivalóm nem volt a fűrészlapnál. Nevetséges. Hat- vankilenc óta ott állok. Még a katonaságnál és a börtönben is ezt a munkát végeztem. Persze ő most kapaszkodik mindenbe. Én voltam a harmadik, aki megcsonkult nála. Ha utólag bejelentett volna ő, vagy a kőműves, akinek akkor épp dolgoztam, járna a táppénz. Nem tették meg. így aztán itt vagyok a családom nyakán. Húsz forintom van. Munkát hiába keresek. Nincs portási állás. A tanácson kérdezték tőlem, hogy a postára mennék-e? Válaszolni sem mertem. Vajon mit szól a postamester, ha megtudja, hogy pont én jelentkeztem, aki öt éve be akart törni a postájába ... Harmincnégy éves vagyok. Azzal teltek az éveim, hogy utol akartam érni magamat. Ráment az életem. Keresni akartam, öltözködni, jobban élni, néha megpihenni. Ezért kellett mindig alkalmi munkát vállalnom. Az iparosok azonban azt szeretik, ha minél kevesebb embert kell bejelenteniük. Van olyan maszek, akinek papíron évekig egyetlen segédmunkása sincs. A valóságban meg ... A segédmunkást a gazda fizeti, mintha ő fogadná fel. A maszek azért szereti ezt a módszert, mert így nem kell adózni a segédmunkásról. A segédmunkás meg azért szereti, mert így több jut neki. Ez mindig így lesz. * * * S ezt most meg akarja írni?... így, ahogy én elmondtam? Nincs ebben semmi tanulság... Lejegyezte: Ungár Tamás Nagyszénás II tanács és a népfrontbizottság együttműködése A nagyközségi tanács épületében kapott helyet a HNF helyi bizottsága • Nagyszénáson a tanács és a Hazafias Népfront helyi bizottsága új együttműködési megállapodás kidolgozását tervezi, hogy a megváltozott körülményekhez és követelményekhez igazítsa közös munkáját. Erről és a megoldásra váró feladatokról tájékoztatott bennünket Nagy Éva vb-titkár és Kolompár János, a HNF helyi titkára. Az 1985. évi népfrontválasztások során elég sok fiatal és agilis aktíva került a kilenctagú HNF-elnökség- be és a 31 tagú bizottságba, amelynek üléseit a nyílt, őszinte párbeszéd jellemzi általában. Hasonlóan jól sikerülnek a részfalugyűlések is; egy-egy ilyen alkalommal 200-250 érdeklődő «zo- kott megjelenni. Ez is bizonyítja, hogy javulás következett be a tanácstagok és a választópolgárok kapcsolatában. Esetenként a póttanácstagok szintén részt vesznek a tanácsülésen. Ilyen volt például a február 23-i összejövetel, amelyen éppen a tanács és a HNF együttműködését értékelték, majd határozatot hoztak egy új megállapodás kimunkálásáról. A tanácstagok és a HNF- aktívák közös tevékenységének eredményeképpen a lakosság több mint háromnegyede vállalta, hogy három év alatt befizeti a gázhálózat kiépítésére fordítandó összeget. Több nyugdíjas részletfizetési kedvezményt, illetve mentesítést kapott. Tavaly fejeződött be a szennyvíztisztító létesítése, s szükségessé vált az iskola- épületek korszerűsítése. Igényként merült fel, hogy a gázcsövek lefektetése után az állampolgárok a szükséges talajegyengetési munkálatokat végezzék el, s ugyanakkor vállalkozzanak arra is, hogy az idősek és mozgáskorlátozottak háza előtt rendbe tegyék a területet. A társadalmi munka értéke meghaladta a kilencmillió forintot az elmúlt évben. Sokan önkéntes hozzájárulásban takarítják a parkokat és az egyéb közterületeket, valamint facsemetéket ültetnek. A lakosság által megszavazott településfejlesztési hozzájárulásból fog megépülni a központi orvosi rendelő. A 3180 munkaképes korú egyharmada naponta ingázik. A legtöbb ember a helyi Október 6. Termelőszövetkezetben dolgozik. Ezenkívül az Áfor gépkocsijavítóüzem, a hódmezővásárhelyi Apolló Cipőipari Szövetkezet nagyszénási telephelye, valamint a Békéscsabai Szőrme- és Kézműipari Vállalat helyi üzeme ad munkalehetőséget. A szocialista brigádok rendszeresen segítik a gyermekintézményeket. Jól kiépített házi szociális gondozószolgálat működik a nagyközségben. A megyei tanács szociális otthonában pedig kétszáz idős embert teljes ellátásban részesítenek. Kép, szöveg: Bukovinszky István „Mindig ilyen tábort...!” % *■ A Hupikukacok és a Sivatagi Szupercsigák csapata nyerte, megosztva a Nagy Tábori Akadályversenyt, a számháború első fordulójában pedig a nyakkendő nélküli Csupasznyakúaknak kedvezett a hadiszerencse. No, de délután lesz a visszavágó, amelyre a nyakkendősök mindenre elszántan készülődnek! Edzésképpen most éppen háziversenyt tartanak a Nagy Füves Tisztáson; a pöttöm zsákbafutót még az öreg tölgyek is biztatják. Körbefog bennünket a dobozi erdő, hűsítve a déli napot. Mögöttünk a színes sátortábort az ügyeletes Bendő Benőke sátorbeliek őrzik. A 32 kis táborlakóra — úttörőkre és kisdobosokra — pedig három felnőtt, közülük két pedagógusnő is vigyáz: Árvái Jánosnc, Domokosáé Megyesi Éva és Árvái János. A szanazugi megyei úttörőtábor egyik tisztásán vertek sátrat a Békéscsabai 1. Sz. Általános Iskola diákjai. Ök nem képletesen szólva, hanem a szó szoros értelmében ismerkedtek a sátorverés tudományával éppúgy, mint a tűzrakással, a fákkal, bogarakkal, a természetben való eligazodással, izgultak éjszakai őrségben, kutatták az „ellenség” által az éj leple alatt elcsent tábori zászlót, ügyeltek a sátorrendre. A szűk egy hét alatt volt hideg is, meleg is, tettek gyalogtúrát, főztek bográcsban krumplipaprikást, sütöttek nyárson szalonnát. Valamennyien épek, egészségesek, fújják a tábori indulót; „Állnak a sátrak a szanazugi fák alatt; oly vidám az élet...”, és kórusban harsogják: „Nem akarunk még hazamenni! Mindig ilyen tábort szeretnénk!” Mert manapság tábor van már ezerféle, de az igazi mindig is a sátortábor volt és marad!... • x T
