Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-20 / 144. szám

1987. június 20., szombat o Helységneveink nyomában ü paraszti kultúra emlékei A magyar vejsze (vész, vesz, vejész; jelentésük; víz fenekére érő, nádfalakból ál­ló, ék alakú rekeszték, hal­fogó eszköz) és a tő főnév összetételéből jött létre a te­lepülés neve. Egyes források szerint a tő főnév (folyó) tor­kolatot jelent, s így a hely­ségnév magyarázata: a falu olyan vízfolyásnak a torko­latánál épült, amelyben vej- székkel halásztak. Mások szerint (Haan Lajos és Ka­rácsonyi János is ezt állítja, s Pesty Frigyes gyűjtésében is ez olvasható) a tő főnév azt jelenti, hogy valami mel­lett, valami tövében, s e sze­rint- Vésztő neve így magya­rázható: a falu a vejszék. vagy vészek tövénél épült. A település nevének regé­nyes, szájhagyományokban fennmaradt magyarázatai is ismertek. Az egyiket Haan Lajos a Békés vármegye hajdana című munkájában így meséli el: „A tatárjárás alkalmával — ezt tartja a nép — a közel tá­jak lakosai az itteni ingová- nyok közt egy szigetre mene­kültek, s itt egy ideig háborí­tatlanul tartották magokat. Ké­sőbb a tatárok mégis nyomuk­ba jöttek. A menekültek, hogy a tatárcsordát elijeszthessék, az ingoványt környező vizekbe ka­szákat állítottak fel élivei. A mint a tatárok neki hajtottak a szigetnek, ott érte őket a vész, mert lovaik az éles ka­szák által összevissza sebesit- tetvén, se ide, se oda nem me­hettek, s a menekülők által le- konczoltattak. Ez, állítólag a pereczesi szigeten történt, s on­nan neveztetik az oda közel eső róna még most is Tatárvágás­nak. Később, miután a tatárság hazánkból kitakarodott, a me­nekültek közül sokan nem tér­tek vissza elébbeni lakhelyeik­re, hanem alkalmas s bátorsá- gos települési helynek látván a vizek közé szorított hátat, itt építettek falut, s az esemény emlékezetére elnevezték azt Vésztőnek, mely név később Vésztőre változtattatott. Egy másik mondáról Pesty Frigyes helynévgyűjtemé­nyében olvashatunk: „Szóhagyomány szerint a’ régibb időben, és máig is meg­levő Akasztó dombon hajtottak volna végre a’ kivégzések vagy vesztések, ’s eredt volna a’ Vesztő ’s később Vésztővé lett nevezet.” A falu nevével 1350-ben kelt okmányokban lehet elő­ször találkozni. Vésztő év­századokon át dacolt a tör­ténelem viharaival, olyany- nyira, hogy még a török ura­lom alatt is fennállt. Lakói­nak az ismétlődő portyák idején a környék mocsarai nyújtottak búvóhelyet. A te­lepülés a 16. század utolsó éveiben pusztult el először, aztán — többszöri újratele- pülés után — még vagy két­szer. Végleg 1711-ben jöttek vissza a vésztőiek. s patics házaikkal akkor vetették meg a falu alapjait. A múlt század közepén Fényes Elek már virágzó élettel találkozott Vésztőn. Az 1851-ben megjelent Ma­gyarország geographiai szó­tára című munkájában a következőket írja a faluról: „Van itt szép tornyos ref. templom s oskolák, 460 díszesen épült parasztház, urasági ház, 1 vízi-, 7 száraz, 2 olaj-malom. Határa, lapályos fekete föld, s nagy részt rétes a vízáradások miatt. Egyébiránt az árvizek meggátlására sok munkát tet­tek ezen helység lakosai. Így a Körös-partot magas, széles töltéssel körülvették, hogy a helység lapályos részét, az úgy­nevezett Babylont megszabadít­hassák a gyakori árvíztől, 1808- ban pedig 2000 ölnyi hosszú csatornát ástak a réten keresz­tül, melly által sok ezer holdat kiszárítván, a nádgyökeret, zsombikokat kiégetvén, most már ez a határnak legterméke­nyebb része. Termesztenek a lakosok búzát, árpát, zabot, kö­lest, kukoriczát; tartanak szép szálas marhát, lovat, birkát ke­veset, magyar juhot többet, ser­tést sokat. Az uraság selymes birkákat és gulyát tart, ezenkí­vül sok tiszta búzát, árpát, ten­gerit termesztet. Szőlője a hely­ségnek nagy kiterjedésű, s bol­dog időben 6000 akót megterem. Gyümölcse, mint meggy, szil­va, cseresznye van elég, de az oltáshoz még nem értenek. Az uraságnak a mágori dombon van szép szőlője, mellyen volt 1200 táján a csolti apátúrság temploma s klastroma, későb­ben a vörös barátoké. Ezen templomnak kettős tornya 1786- ban ledőlt; köveit a vésztői la­kosok hordták el. E domb te­tején van az uraság szép lak­háza, alatta derék pinczével. Az urasági 4 szakaszban levő s kö- rülárkolt erdők tilalmasok. A helységnek is van füzfaerdeje. A Körösben sok rákot és halat fognak. Ezelőtt a nádasokban sok teknős békát is fogtak, de most nincsen. Van sok vadlúd, kacsa, búvár, gém és kócsag.” Vésztőt ekkor (1851-ben) 4009-en lakták. Négy évti­zeddel később (1891-ben) a nagyközség lélekszáma már 7577 volt s a korabeli lexi­konok arról is hírt adtak, hogy az idő tájt két gőzmal­ma, vasútja, posta- és táv- iróhivatala és takarékpénz­tára is volt a falunak. A települést 1988. január 1-jén 8611-en lakták. ■ Vésztőn született többek között Kiss Bálint (1772. de­cember 9-én) akadémikus, egyházi író, akinek népisko­lai tankönyvei a múlt szá­zadban három évtizeden át használatban voltak. • • Fotó: Gál Edit Fertöszéplakon Fertőszéplak az ország északnyugati vidékén, a Fer­tő-tó mellett található. Fer­tő-vidék a tó tágabb kör­nyezetének neve, északi, na­gyobb része a trianoni bé­keszerződés óta Ausztriához tartozik. A Néprajzi lexikon szerint a Fertő név finn­ugor eredetű, az úgynevezett beszélő nevek közül való, sekély vizű tavat, vízállást jelentő hajdani köznévből származik. Fertőszéplak a törökidők­ben sem néptelenedik el, ezért megmaradhatott a kö­zépkori, „Y”-alakú település- szerkezete, melyhez hasonló jórészt csak a fallal körül­vett városokban jött létre. A középkori település magva a természet alkotta dombtető, rajta a templommal, körü­lötte a temetővel, szemben pedig a birtokos udvarháza, gazdasági épületeivel. Az 1960-as években fo­galmazódott meg először az igény egy szabadtéri nép­rajzi múzeum létesítésére Győr-Sopron megyében. A választás Fertőszéplakra esett. Fertőszéplak esetében a kulturális, műemléki, nép­rajzi adottságok az idegen­forgalmi-gazdasági lehetősé­gekkel egybeestek. A mun­kálatok megindulását segí­tette, hogy készült egy falu­képi rekonstrukciós terv, 1972-ben pedig a VÁTI- ban elkészült „Fertőtáj üdü­lőkörzet regionális tervta­nulmánya”. A felszabadulás utáni nagy építkezések ellenére szeren­csés véletlenként a Nagy Lajos király utca öt egy­más mellett álló épülete érintetlen maradt, csonka- ságában is érzékeltetve az egykori faluképet. A szóban- forgó öt ház (31—39. szám) 1860—1870. között épült. Az épületek alaprajza a magyar nyelvterületen eb­ben a korban már szinte ál­talános, a szobák a konyha pitvarából nyílnak, fűtési, füsttelenítési rendszerük az építés időszakában szabad- kéményes. A házak 1860 és 1950 kö­zött — tehát az építéstől a felszabadulás utánig — öt építési periódust és beren­dezési állapotot őriznek. A Fertő-menti népi építészet reliktumai érzékeltetik a há­zak egykori formáját, beosz­tását, másrészt a vidék jel­legzetes utcaképét. Az első ház (39. szám) gondnoki la­kás. A homlokzata eredeti, ám a belseje modernizált, komfortos. A következő ház­ban egy hagyományosnak mondható múzeumi kiállítás várja a látogatókat, vitri­nekkel, képekkel, tablókkal, amelyek a környező falvak, uradalmak életét szemlélte­tik. Három épület öt laká­sában kiállítások a 19. szá­zad közepétől az 1950-es éve­kig a paraszti lakáskultúrá­ban és gazdálkodásban vég­bemenő változást mutatják be. A lakásokhoz tartozó gazdasági épületek zöme megmaradt, a hiányzókat pe­dig biztonsággal lehetett re­konstruálni, illetve a köz­ségben még meglevő azonos jellegű épületekkel pótolni. A harmadik épületben a múlt század közepe körüli állapotokat állították vissza. A jobbágyi kötelékektől megszabadult, a korhoz s az ország más vidékeihez mér­ten viszonylagos jólétben élő északnyugat-dunántúli ma­gyar földművesek világát látjuk itt, a lassan polgáro­sodó, vásározó (Sopron, il­letve Bécs közelsége), a há­ziipari terméket fokozatosan „gyári-városi" használati eszközökkel fölváltó parasz­tok házát, használati tár­gyait, öltözékeit. 1982 nyarán, a soproni ün­nepi hetek alkalmából a Liszt Ferenc Múzeum állan­dó kiállításaként nyitották meg a Fertőszéplaki Tájmú­zeumot, mely méltó módon mutat be egy letűnőben le­vő paraszti kultúrát a Fer­tő mentén. (borbély) Múltról valló tárgyaink — Kamuton Az elmúlt hét szombat délelőttjén verőfényesen sütött a nap Kamuton, így az­tán nem csodálkozhattunk azon, hogy csak néhányan vették a fáradtságot, hogy múltról valló tárgyakat, eszközöket, azokhoz kapcsolódó történeteket hozzanak ne­künk. Nehezítette a helyzetet, hogy e napon tartották az általános iskolában a bal­lagást. Szorgalmasan dolgoztak a háztájiban, a kertekben, a határban a kamutiak, en­nek ellenére sikerült összeszedni néhány anyagot. Régi gyerekjátékokat és a har­mincas-negyvenes években igen jelentős népi színjátszás eseményeit mutatjuk be olvasóinknak. Élénk népi szfnjátszé mozgalom a leiszabadulás előtt Nagy Károly, a kamuti ta­nács nyugalmazott elnöke sok történetet ismer a falu éle­téből. Visszaemlékezését így kezdi: — Kamuikért volt ennek a településrésznek a neve. Gróf Wenckheim volt a gaz­dája a birtoknak, szőlősker­tek és gyümölcsösök díszlet­tek e helyen. Aztán később az államosítást követően ki­osztották a területet és meg­szűnt a szőlészet. Még né­hány régi fa idézi az akkori időket. Nagyon szép pincék is álltak a faluban, ma már azokat is lebontották. Nagy Károly még azt is elmondotta, hogy a felszaba­dulás előtt és azt követően csaknem 500 tanya volt a térségben. Négy iskolája volt a településnek, ebből kettő tanyasi iskola. Kamutpusztán a régi iskola egy kastélyban székelt, csodálatos építészeti megoldással készült, sajnos az '50-es években lebontot­ták. Minden iskolánál műkö­dött olvasókör, vasárnap dél­után összejöttek a férfiak és valaki közülük felolvasott az újságokból. Abban az időben igen jelentős volt a népi színjátszómozgalom Kamu­ton. — Csodálatos estéket töl­töttünk el egymással — em­lékezik a rég múlt idők ese­ményeire Nagy Károlyné. — Betanultuk a különböző sze­repeket és előadtuk az itt élőknek. Teltházasak voltak ezek a programok. Jól em­lékszem, mintha ma történt volna, hogy milyen sikere volt Móricz Zsigmond: Sári bírójának a felszabadulás után, 1946-ban. Egyszerű, a paraszti életről szóló darabo­kat vettünk elő. Szerepeltem az Elcserélt menyasszony­ban is. Később megszűnt Kamu­ton a népi színjátszás. Az el­múlt években az iskolában az irodalmi színpad műkö­dött eredményesen. Mint Benkő András tanácselnök elmondotta, a pedagógusok irányításával most újra föl­elevenítik a népi színjátszó­mozgalmat. Az elmúlt év­ben már bemutattak egy da­rabot, s az idén is készülnek a pedagógusok, KISZ-esek egy népi színmű előadására. V. L. Több mint 40 éve játszották el a kamuti színjátszók a Sári bírót Fotó: Szőke Margit Régi gyerekjátékok A kamuti művelődési ház díszítőművész-szakkörének tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy gyermekkoruk játékait újra elkészítik, meg­ismertetve azokat a ma fia­taljaival. A művelődési ház előcsarnokában láthatók ezek a darabok, amelyek mindig felkeltik az ide látogató ap­róságok és iskolások figyel­mét. A díszítőművész-szakkör tagjai elkészítették az íj ki­csinyített mását. Régen a gyerekek előszeretettel ját­szottak ezzel. A bodzapuska is vonzza az érdeklődőket. Ez úgy készül, hogy egy bod­zaág belét kiszedik és elké­szítik a hozzávaló lövőszer­kezetet. A szakköri tagok lel­kes munkával megcsinálták a pörgettyűt is, amely fel­húzás után szépen pörög. A gyerekek, különösen a kislányok, szeretik a babá­kat. A kamutiak kukorica- csutkából készítettek külön­böző figurákat. Régen nem bőrlabdával játszottak a fi­úk, hanem a zoknit tömték ki különböző ruhaanyagok­kal és így született meg a rongylabda. Ez is látható a művelődési ház előcsarnoká­ban. Kislány a babával A bodzapuska, az íj és a pörgettyű Fotó: Szőke Margit i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents