Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-18 / 142. szám
1987. június 18., csütörtök o Edzőtábor táncosoknak, zenészeknek Népzenészektől, táncosoktól hangos a kétegyházi mezőgazdasági szakmunkásképző intézet tornaterme. Mintegy hatvan gyereknek — a békéscsabai Rábai együttes táncosainak — rendeztek itt edzőtábort. Délelőttönként Illés Ferenc, a Balassi Néptáncegyüttes tagja, délutánonként pedig Sára Ferenc vendégkoreográfus irányításával próbáznak a gyerekek. A fiúknak már egész jól megy a Jókai verbunk, s a Szatmári táncokat mindany- nyian úgy járják már, mint a „nagyok”. Délutánonként a Gyimesi táncokkal, illetve moldvai népszokásokkal ismerkednek. Kedden Bandula János kétegyházi furulyás látogatta meg a gyerekeket, s ha már ott volt táncolt is nekik. A Békés Banda Barbócz Sándor irányításával, valamint a gyomaendrődi Cirok duó tagjainak nem sok ideje marad a pihenésre, hiszen, ha épp nem a „talpalá- valót” húzzák, eredeti, zenei anyagokat hallgatnak, tanulnak, gyakorolnak. S ha mindez kevés, este, a vacsora után is megszólal a zene, lehet táncolni. A gyerekek, s a zenészek június 20-án térnek haza. Próbán Fotó: Kovács Erzsébet Kábító őrjárat Peregnek az NSZK dokumentumfilm megrázó képei. A kamera fekete ruhás asz- szonyt hoz közeibe. Arcára kövültek a könnyek. Merev a fájdalomtól. Automatikusan válaszol a kérdésekre. 21 éves gyermeke fél éve halott. Egyetemista volt és szép jövőt jósoltak neki. Aztán minden reménynek végeszakadt. Abban a pillanatban, amikor a fiút csoporttársai rávették a kabító- zásra. — Nem tudtuk; hogy a gyerekünk narkós — kezdett válaszolni a riporter kérdéseire az anya. — Talán nem igazán törődtünk egymás dolgaival. Felnőtté válása után járta a saját útját. Jól tanult, nem voltak vele problémáink. A férjemmel keményen dolgoztunk. Nem akarok én arra hivatkozni, hogy érte hajtottunk, hogy neki mindene meglegyen — olcsó hivatkozás lenne ... Ha az utóbbi időben pár percre, pár órára összejött a család, már beszédtémánk is alig akadt. Azt hittük, mindnyájunknál minden rendben. A gyereken többször észrevettük, hog? olyan, mint aki a pohár fenekére nézdtt. De mondja, melyik fiatal nem iszik? Nem duhajkodott, nem tört- zúzott. Így aztán nem is szóltunk, hogy ne igyon meg egy-két pohárral... Ha jobban odafigyeltünk volna, hogy a lehglletén nem a szeszgőz érződik! Akkor talán ... akkor talán most is élne... Nem hivatalos becslések szerint a világon csaknem 50 millió a kábítószer-fogyasztó; 25-30 százalékuk 15—24 év közötti fiatal. Ez van a világban! És mi van Magyarországon ? Szintén nem hivatalos becslések szerint (attól nem hivatalos, hogy pontosan nem tudják, hányán élnek kábítószerrel, hányán élnek vissza gyógyszerrel, s hányán szipóznak) Magyarországon minimum 30-40 ezren vannak, akik a narko- mánia rabjai. És milyen a megyei helyzetkép? Dr. Vincze Gábor, a Magyar Pszichiátriai Társaság titkára szerint: több százra tehető azoknak a száma, akik ilyen-olyan formában a kábító hatású anyagok élvezőivé váltak. Elenyésző a keményebb drogokat fogyasztók száma. Az országos felmérések alapján nálunk inkább a szipózók és a gyógyszerezők a jellemzők. ' A szipózás legalább olyan veszélyt jelent „fogyasztójára” nézve, mint például a hasis vagy más kábítószer. Vincze doktor lehetővé tette, hogy az osztályán fekvő két szipózó fiatallal megismerkedjek. H. I. olyan kiegyensúlyozottnak látszik, mintha a legnyugodtabb, legegészségesebb körülmények között, és nem a zárt osztályon találkoznánk. Csíkos kórházi kabátját szorosabbra fogja magán, amikor bejön az orvosi szobába. Kézfogása erőtlen, lagymatag. Próbálok beszélgetés közben a szemébe nézni, először lelesüti, aztán bátrabbá válik, s ezzel talán őszintébbé is. Húszéves. És ha rajta múlik, nem érhet meg több tavaszt. Lehet, hogy szipózás közben sokszor a mennyekben érezhette magát, de nem tudhatta, hogy éppen eközben jutott egyre közelebb a poklok fenekéhez ... H. I.-t az anyja egyedül nevelte, de ő — úgy tűnik — fékezhetetlen, nevei!íeletlen. Elsősorban nem az anyja kedvére, hanem a haverek tetszésére akar élni. Pedig az utóbbi szolgálja legkevésbé a javát. Bekerül a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetbe, ahol megpróKorszerű napközis konyhát építenek Nagybánhegyesen A gázenergiával kapcsolatos beruházás mellett egyik legjelentősebb vállalkozása a nagybánhegyesi tanácsnak egy új napközis konyha építése. Hétmillió forint költséggel 600-700 adagos konyhát és éttermet alakítanak ki a község központjában. A tervek elkészültek, az engedélyezési eljárások is a befejező szakaszba jutottak. Már hozzáláttak a szükséges anyagok, téglák, födémelemek beszerzéséhez is. Ezt a nem is kis építkezést a tanács házilagos kivitelezésre szervezett brigádjára bízzák. Az építkezést segíti majd a helybeli Zalka Tsz építőrészlege is, mivel a szövetkezet is érdekelt a korszerű konyha és étterem építésében. A szabad kapacitást ugyanis a tsz-tagok üzemi ellátására igénybe veszi. Szó van arról is, hogy az új szociális létesítmény padlásterében vendégszobákat is kialakítanak. Ennek szükségességét azzal indokolják, hogy egyre több külföldi fordul meg náluk a községi kádfürdőben, ahol a termálvíz gyógyító, regeneráló hatását figyelhették meg. A termálvizet a tsz palántanevelőjében használják elsősorban fűtésre, a szabadban elfolyó vízkincsre építették a fürdőt, melynek bővítésével is számolniuk kell, tekintettel a növekvő külföldi érdeklődésre. D. K. Divatbemutató az őszi-téli modellekből Divatbemutatót rendezett tegnap a Magyar Divat Intézet a Duna Intercontinental Szálloda báltermében az 1987 88. évi őszi-téli szezonra ajánlott modellekből. A felvonultatott modellek tanúsága szerint az őszi-téli divatszínek — kivéve a változatlanul népszerű fekete-fehér összeállításokat — jelentős mértékben változtak az elmúlt szezon óta. Nők számára elsősorban a sárga, a barna, a vörös és a kék számos árnyalatát ajánlják. A női ruhák hossza igen változatos, ismét divatos a mini, de bokáig érő szoknyákat is hordhatnak. A népies viselet visszatér, a folkloriszti- kus minták helyet kapnak a kényelmes, sportos öltözékeken is. A fiatalok divatja a legmerészebb, sok a fémes csillogású, meghökkentő ruházat. A férfiöltönyök széles vál- lú zakóval készülnek, a nadrágok kényelmes szabású- ak. A korábbiaknál szélesebb az ingek gallérja. A nyakkendők és a zoknik színben és mintázatban harmonizálnak, s elsősorban élénk színű anyagokból készülnek. bálkozik a szipózással. Miért ne? Más is csinálja. H. I.-t legptóbb életveszélyes állapotban hozták be a gyulai kórház pszichiátriai osztályára. Az orvosok alig tudták visszahozni az életbe. Pedig otthon már egy feleség és egy kicsi lány várja a gyógyulását. Most esküvel fogadja: soha többet! Soha többet? Vajon hányszor tett ígéretet erre? Vajon próbált-e valóban ellenállni a halálos szenvedélynek? Nem valószínű! Vagy a szipózásról is nehéz lemondani? Azt mondják, olyan ez, mint az alkoholról való lemondás. Vagy megy egyik napról a másikra, vagy soha . .. H. I. — többek között — azt is elmondta, hogy Békéscsabán (?!) megpróbálták rávenni, hogy kóstolja meg az LSD-t. (Lám, már Pestig sem kell elmenni a keményebb drogért.) H. I. azt állította, hogy az LSD-t nem akarta megkóstolni. Most még ellent tudott állni! De mi lesz később? Mi lesz, ha bekövetkezik, amitől fél; elhagyja a felesége, anyja megvonja tőle gondoskodását? Ki, vagy kik segítenek majd nekik visszatérni a normális életbe? S egyáltalán, lehet-e az ilyeneket segíteni? Aki csak mástól várja a gondjainak megoldását, de ő maga nem képes segíteni azzal, hogy minden erejét összeszedve szakítson azokkal, akik idáig juttatták ... ? Előzetes információm szerint a másik fiatalemberrel nehezebb dolgom lesz. Félve kopog az ajtón a szőke. 19 éves fiú. Egyik lábáról a másikra áll, nem tudja, hogyan kell viselkedni, mit kell tennie. Kezemet nyújtom, s mint társa, ő is csak „csúsztatja” a kezét, a tenyere nedves, erőtlen. Leül a mellettem levő fotelbe, és maga elé mered. Mondom, mit akarok, ő mondja, hogy próbál segíteni, csak kérdezzek. 19 éves békéscsabai lakos. Egy éve kínálták fel neki, hogy „kóstolja” meg a szipózást. Egy csöves fiatalember Csabán a Felszabadulás téren adta a „lehetőséget”. Először rossz volt — mondja —, de. azért megpróbálta másodszor is. A családi háttere nem mondható elviselhetetlennek. A szülők együtt élnek; a fiú velük lakik. Ennek ellenére csak a bátyja tudott a káros szenvedélyéről, s próbálta is lebeszélni, nem sok sikerrel. Pedig a fiatalabb testvér őt tartotta példaképnek. A bátyja nem dohányzott, nem ivott. Rajta kívül senki sem látta, senki sem vette észre a szipó- sokra oly jellemző tünetet? Tág pupilla, merev nézés, támolygó járás, általános darabosság, a mozgásban merevség. Természetellenes, a megszokottól eltérő viselkedés, és ami a legjellemzőbb mind közül; intenzív, átható acetonszag. A szülők a maguk részéről gondoskodtak róla, miután egy fedél alatt laktak. Szórakozásához is biztosították az anyagi feltételeket. Mindezek ellenére nem lehetett a családban valami szoros kapcsolat, ha ebből semmit sem vettek észre. És a munkahely? Állítólag ők is csak akkor tudtak meg mindent, amikor a fiút „begyűjtötték”. Ott viszont — ahogy a fiú elmondta — visszavárják és megbocsátanak. Nem tudom, hogy elegen- dő-e a megbocsátás? Gyulán a megyei kórházban — elsők között az országban — 1978-ban nyitották meg az ifjúsági osztályrészt, ahol menedéket, gyógyulást találhatnak' a bódulat „áldozatai”. Tervezik egy drog-ambulancia kialakítását, telefonos segélyszolgálat létrehozását. És nem utolsósorban kapcsolatot szeretnének kialakítani a rendőrkapitányság illetékes osztályaival, a pedagógusokkal és a művelődési osztályokkal. Hiszen erős társadalmi háttérre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állítani ezt a romboló szenvedélyt. Béla Vali Százezer dolgos diák V éget ért a tanév, már mindenütt kicsöngettek. A bizonyítványosztás után végképp elnéptelenednek az általános és a középiskolák, s a több mint másfél milliós diáksereg zöme vakációzni, pihenni indul. Ezekben a napokban az ország minden részén benépesülnek a különböző úttörő- és ifjúsági táborok. A legtöbb kisiskolásnak még mindig az iskolafenntartó tanácsok által indított napközis táborok kínálnak változatos nyári foglalatosságot — változó színvonalon. Igaz, hogy újabban se szeri, se száma azoknak a lovas-, sport- és idegen nyelvi táboroknak, tanfolyamoknak, túráknak is, amelyeket művelődési házak vagy sebtiben összeállt munkaközösségek szerveznek — egyiket-másikat igazán nem kis pénzért. Budapesten már oly mérvű ez a kínálat, hogy csak a művelődési házak diákfoglalkoztató nyári programjainak listája egy negyvenoldalas brosúrát tölt meg. Tanulóifjúságunk egy része — főként a középiskolások és az egyetemisták — azonban más elfoglaltságot keres magának a nyári szünet idejére: dolgozni megy. Sokan csupán néhány hétre kötik le magukat, mások viszont a két és fél hónapos szünidőt szinte mindvégig munkával töltik. Több évtizedes hagyománya van már Magyarországon a diákok nyári tömeges munkavállalásának. 1975 óta miniszteri rendelet szabályozza a tanulók munkába állításának feltételeit, amely előírja egyebek közt, hogy a szünidei foglalkoztatásban csak azok a fiatalok vehetnek részt, akik a tizennegyedik évüket már betöltötték. A legutóbbi években átlagosan mintegy másfél százezerre rúg a pénzkereső munkára jelentkező diákok száma, természetesen azok nélkül, akik a KISZ építőtáboraiban vesznek részt. Hatalmas erő rejlik ennyi dolgos kézben, ha ügyesen és okosan bánunk a fiatalokkal. Az idei nyár nagy kérdése, hogy az üzemek, vállalatok milyen mértékben tartanak igényt rájuk. Szinte biztosra vehető, hogy nem minden jelentkező talál magának munkát, jóllehet a kereskedelemben és az idényjellegű ágazatokban, például a konzerv-* iparban vagy a mezőgazdaságban évek óta munkaerőhiánnyal küszködnek. A diákok jelentős része, főképp az idősebb korosztály azonban a vendéglátásban és a szállodaiparban óhajtana elhelyezkedni, ahogy a június eleji helyzetkép mutatja. Eddig jobbára a kereslet-kínálat összhangja jellemezte a piacot. A termelő vállalatoknak, de még a nem termelő intézmények egy részének is égető szüksége volt a diákmunkára, a tanulóknak pedig jól jött a nyári kereset. Ilyenformán a társadalmi igény és az egyéni érdek éveken át szerencsésen összefonódott a munkaerőpiacon. Ezen a nyáron, pedig még nagyon az elején tartunk, máris megbomlott az összhang, mégpedig a kereslet lanyhulása miatt. Pályaválasztási szakemberek állítják, hogy a korábbi százötvenezer fiatalnak legfeljebb kétharmada talál magának munkát. A gazdálkodási nehézségek, a pénzhiány, elsősorban a bértömeg-gazdálkodásra való átállás miatt számos üzem, vállalat elsőként a nyugdíjasok és a diákok alkalmazásától tekint el. Elsőrendű vállalati érdek, hangoztatják sok helyütt, radikálisan csökkenteni a termelési, s az egyéb költségeket, ennek jegyében minél kisebb létszámmal dolgozni. Ugyanakkor az is igaz, hogy még mindig akadnak olyan üzemek, intézmények, amelyek leginkább azért vesznek föl — kis keresetű, erre a célra kreált munkahelyekre — diákokat, hogy ezáltal a bérátlaguk kedvezőbben alakuljon, és így tudjanak állandó dolgozóik egy részének magasabb bért adni. Aligha szükséges bizonygatni, hogy a diákfiatalok nyári foglalkoztatásából nemcsak pénzben kifejezhető haszon származik. A munkának óriási a nevelési „hozama”. Amióta intézményes iskoláztatás folyik, azóta a munka mindig előkelő helyen szerepel a nevelés eszközei között. Így volt ez a régebbi korok iskoláiban is. A szocialista iskola, amely kezdettől fogva legalapvetőbb feladatának tartja az ifjúság fölkészítését a hasznos társadalmi tevékenységre, azt vallja, hogy munkára legeredményesebben nem szólamokkal, hanem munkával lehet nevelni. Ebből a szempontból nagy jelentősége van a diákmunkának. Nem titok, hogy a munkaerkölcs dolgában nincs minden rendjén. Idevágó gondjaink jórészt a munkahelyi lazaságokból, a közömbös vagy hanyag munkavégzésből fakadnak. Lélekromboló hatása van annak, amikor a fiatalra nem bíznak értelmes munkát az üzemben, a boltban, a hivatalban, hanem ténfergésre kárhoztatják őket. Ki ne tudná, hogy munkavállaló gyermekeinknek gyakran van részük lehangoló élményekben, ami a gazdasági veszteségen kívül azért is hiba, mert a henyélés károsan hat a fiatalok személyiségére. M ondják, hogy minden olyan felnőtt, akire nyáron diákgyereket bíznak a felettesek, pedagógussá válik erre az időre, de még az a dolgozó is, akinek munkáját, viselkedését a fiatal nem közvetlen közelről szemléli. Jó vagy rossz pedagógussá, hiszen közismert, hogy a felnőttek nem harsány intelmekkel, hanem saját példájukkal tudnak a legjobban hatni a gyerekekre. Ha munka- és rendszeretetet tapasztal maga körül a tanuló, ha az illető munkahelyen becsben áll a kötelességteljesítés, akkor neki sem a lógás jut eszébe. Hiszen csak annak a diákmunkának van értelme, amelynek során gyermekeink megismerik, hogy mindenfajta siker titka az erőfeszítésben rejlik, és igazi örömöt ad az embernek a helytállás, a kitűzött cél elérése. P. Kovács Imre Pannónia-bioprogram Űj biológiai fejlesztési programot kezdeményezett a Pannónia Agrárinnovációs Közös Vállalat. A főként mezőgazdasági jellegű találmányok és újítások forgalmazására szakosodott cég eddigi legnagyobb innovációs vállalkozása ez. A Pannónia pécsi központjában tegnap tartott sajtótájékoztatón dr. Gaál Csaba ügyvezető igazgató részben már megvalósult, részben előkészítés vagy tervezés alatt álló bioprog- ramokról számolt be. Az ország egész területére kiterjedő komplex számító- gépes növényvédelmi szolgálatot hozott létre a Pannónia. A nemzetközi viszonylatban is korszerű eljárás lényege az, hogy a kijelölt táblákon gyomfelvételt készítenek, továbbá begyűjtik a táblára vonatkozó egyéb — talajvizsgálat!, agrotechnikai, ökológiai, termelési stb. — adatokat, s ezek figyelembevételével választja ki a számítógép a leghatásosabb és legolcsóbb védekezési technológiát.
