Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-16 / 140. szám
1 í . 1987. június 16., kedd Premier előtt Szentmihályi Szabó Péter az Új Zrínyiászról Az Új Zrínyiász című regényt az anekdotázó Mikszáth Kálmán remekműveként tartja számon az irodalomtörténet. A legendás szigetvári hős és vitézeinek „feltámasztása” jó ötlet volt, és az írónak remek alkalom arra, hogy saját korának, a századvég társadalmának ellentmondásait, s főleg cinizmusát leleplezhesse, s hogy a XVI. század eszméi mellett foglaljon állást, Zrínyiék hazafiságának, önzetlenségének és bátorságának méltatásával. Mikszáth híres regényéből Szentmihályi Szabó Péter írt áltörténelmi játékot, a zenét hozzá Victor Máté komponálta. A Gyulai Várszínház és a Jókai Színház közös produkciójának bemutatója június 19-én lesz a várszínpadon. A rendező Rencz Antal. Szentmihályi Szabó Pétert a napokban a Szépirodalmi Kiadónál kerestük meg telefonon a következő kérdéssel: Vajon mi ihlette korunk íróját arra, hogy Mikszáth regényéből áltörténelmi játékot írjon a gyulai várszínpadra? — Az Új Zrínyiász már gyermekkoromban kedvencem volt, Mikszáth meg az első író, akinek minden művét végigolvastam, s aki már akkor tetszett, amikor szatíráját, politikai életét még nem is értettem. Ezt a regényt egyébként igazi science fiction-nek tartom. Mert mi is az alaphelyzet Mikszáth Kálmánnál? Véletlenül feltámad Zrínyi Miklós, s hogy akkor mi történik vele. Én meg arra gondoltam: mi lenne, ha mindez ma ismétlődne meg? Ha Zrínyi ma támadna fel? Azt hiszem, a mai korban még aktuálisabb, még érdekesebb lenne az egész történet, az egész téma. Bár a darab végkifejlete drámai, műfaja tulajdonképpen tragikomédia. Mi azt mondjuk: áltörténelmi játék, mert nem csak a századfordulóról van szó, hanem a mi korunkról is. S szerintem minden századvég — az akkori is, a közelgő is — kicsit egyforma abban, hogy a dekadencia jelei mutatkoznak. Most például a gazdasági bajok kerülnek előtérbe, s a gyors meggazdagodás vágya furcsa, korrupt helyzeteket szül, bemocskolja az emberi kapcsolatokat... Az az igazság, hogy nem is kell Mikszáth regényét aktualizálni, mert az eleve nagyon aktuális! Persze, olyan nevek, miniszterek, politikusok szerepelnek, nála, akik ma alig vagy egyáltalán nem ismertek. Ám nem nehéz mögéjük maiakat képzelni. Az áltörténelmi játékhoz remek dalokat komponált Victor Máté; olyanokat, amelyek korabeliek is, szecesz- sziósak, de bizonyára a mai közönségnek is nagyon szórakoztatnak lesznek. — Hogyan került kapcsolatba a Jókai Színházzal? — Az együttműködés úgy jött létre, ahogyan az legtöbbször lenni szokott: a színház megkeresi az írót. Rencz Antal kérdezte meg tőlem, nem írnék-e a Jókai Színháznak. Erre én elmondtam, milyen ötleteim, terveim, darabjaim vannak, s az Új Zrínyiásznál kölcsönösen csillant fel a szemünk. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy rendkívül nagy dramaturgiai munka tartozik a produkcióhoz; Dévényi Róbert és Ungár Júlia a darab két dramaturgja. Egy egész csapat műve az, ami itt színpadra kerül. De olyan remekművel álltunk szemben, már a kezdetkor, amit egyszerűen lehetetlen elrontani. Nagyon remélem, hogy lesz utóélete a vállalkozásnak, s hogy a közönség veszi majd a lapot, érteni és élvezni fogja, amit lát. — Mit ért a vállalkozás utóéletén? — Természetesen azt, hogy több színház is érdeklődik, és műsorra tűzi majd az Új Zrínyiászt akár benti, akár szabadtéri produkcióként. Éppen azért gondolom így, mert annyira érdekes és annyira a mai közönséghez szól a darab. — Megvallom, némi önzéssel azt hittem, talán a jövőben újabb közös munkája várható a Jókai Színházzal ... — Nézze, az író akkor ír a színháznak, ha felkérik. Ha lesz ilyen alkalom, nagyon szívesen, örömmel állok rendelkezésre. — Köszönjük a beszélgetést! Niedzielsky Katalin Próbán: hárman a szereplők közül, valamint (bal szélen) a rendező és a zeneszerző Fotó: Gál Edit „Reneszánsz” olvasótábor Orosházán Békés megyei középiskolásoknak szervezett olvasótábort az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szak- középiskola. A táborban — mely június 21-én kezdődik és június 30-ig tart — a reneszánsz irodalmával, zene- művészetével és képzőművészetével ismerkednek meg behatóbban a részt vevő fiatalok. A foglalkozásokat ismeretgyűjtő kirándulásokkal is kiegészítik, ellátogatnak a városi könyvtárba, a Boldizsár Képtárba, a gyulai levéltárba, megtekintik az orosházi Darvas Emlékmúzeumot és mártélyi kirándulást is terveznek. Külön napot szentelnek a reneszánsz kor társas együttléteinek felidézésére, a reneszánsz és a barokk konyha jellegzetességeinek megismerésére. A tábort Fülöp Béla, a gimnázium igazgatója vezeti. Ma kezdődik Palettások a fesztiválon A paraván mögött Fotó: Gál Edit Kétévente rendezik meg az úttörő bábjátékosok találkozóját és országos fesztiválját. Az idén június 16. és 19. között Egerben találkoznak az ifjú bábosok. Megyénket a Békéscsabai 1-es Számú Általános Iskola Paletta bábcsoportja képviseli majd. Szutyejev Micsoda madár ez? című meséjét színes árnyjáték formájában elevenítik majd meg a gyerekek. — (Nagyon ősi műfaj az árnyjáték — kezdi a beszélgetést a csoport vezetője, dr. Domokosné Meggyesi Éva tanárnő —, először indiai és kínai bábosok használták ki az árnyakat. Napjainkban leginkább kesztyűs bábfigurákkal találkozhatunk. Mi valami újszerűt akartunk csinálni, így esett a választás erre a műfajra. A mi bábjainkat és a díszleteket hátulról világítjuk meg, így a közönség a paravánra kivetített színes árnyfigurákat látja. — A kesztyűs bábbal vagy az árnyjátékkal könnyebb játszani? Erre a kérdésre már Varga Márti válaszol, aki ötödikes létére a legnehezebb bábot mozgatja; övé ugyanis a rókafigura. — Szerintem az árnyjátékban könnyebb mozogni, csak például az én rókám elég nehéz, és könnyen beakad a díszletbe vagy más bábokba. Az egyik előadásunkkor épp annál a jelenetnél tartottunk, hogy a főszereplő liba belegabalyodik a nádasba — ekkor a libát mozgató kislánynak tényleg sikerült beakadnia a ragasztott díszletbe. Szóval, óvatosan kell játszani, és sok dologra odafigyelni, a zenére, a többiekre és a díszletre. — Milyen sűrűn szoktatok próbálni? — Hetente körülbelül kétszer, de most a fesztivál előtti napokban fnég többet. Sajnos, a paravánunk olyan nagy, hogy csak a tornateremben tudjuk felállítani. Az osztályban a tanár néni szokta felrajzolni a táblára a díszletek körvonalát, és így ott is próbálhatunk néha. — Miről szól a mesétek? — Egy telhetetlen, elégedetlen kislibáról, aki mindig más madarak ékességeit kívánja meg. Elcseréli a lábát, csőrét, farkát, és a végén persze pórul jár, amikor nem tud a róka elől menekülni. Nyolcperces a darab, most épp az új aláfestő zenét próbáljuk megszokni. A megyei fordulón javasolta az egyik zsűritag, hogy változtassunk rajta. — Mi lesz a fesztivál után? Együtt marad a csapat? — A „Palettát” ötödikes gyerekek alkotják — veszi át a szót a tanárnő —, mindannyian egy napközis csoport tagjai. Tehát csak erre az alkalomra szerveződtünk. A felkészülés és a próbák alatt kiderült, hogy sokan szeretnék folytatni a bábozást. Nagyon jó lenne, ha sikerülne az iskolában egy bábszakkört indítani, ahol folytathatnánk a munkát! Gajdács Emese KÉPERNYŐ Egyszerűbb dolgom lenne, ha egy filmet, egy televíziós riportot, egy vetélkedőt — stb. — ismertetnék, méltatnék, vagy bírálnék e rovatban. Most mégis úgy alakult, hogy olyan műsorok kívánkoznak tollhegyre, melyeket nem lehet egyértelműen jónak, vagy rossznak minősíteni, hiszen több, kisebb egységből áll. Látták például szerdán este a ... „Megengedett sebességgel? Néhány ismerősömnek is feltettem ezt a kérdést a napokban, s hogy, hogy nem, aki látta, Sándor György produkciójára emlékezett a legszívesebben. Az ötlet nem új: a kandi kamera stílusában a legváratlanabb kérdésekkel, kérésekkel meglepni az utca emberét, aki mérlegre áll* hídpénzt fizet, és ki tudja még, mi mindenre kapható pillanatnyi zavarában... Ez aztán az életből merített humor! Hevenyészett közvélemény-kutatásom második helyezettje Galvölgyi János zseniális Hírháttér paródiája, majd a harmadik Nagy Bandó András szellemes monológja lehetne. Kár, hogy az utóbbi élvezetén rontott az alsó kameraállás, melynek eredményeként szokatlanul, sőt, kellemetlenül torz képet kaptunk. Mit is említsünk még meg a szerda esti kabaréból? Verebes Iván a tőle megszokott könnyed szellemességgel vezette a műsort, bár ő sem tudott segíteni a bajon; olykor elült a kacagás, sőt, egy-két alkalommal a bosszantásig lapos, érdektelen volt a műsor . .. Mire gondolok? Az olyan töltelékanyagra, mint az Új hullám, vagy a Mentők zenéjére készített kisfilm ... Az „Unokáink sem fogják látni”... . . . már kevésbé volt egyenetlen, bár e műsor nézése közben is bizonyára akadt, aki bosszúsan kikapcsolta a készüléket. Legalábbis a pécsiek között. Mert sok helyen járt a műsor stábja, Debrecentől Balatonfüredig és Szarvastól Dombóvárig. Szerencsére! És nemcsak felkeresték e településeket, de próbálták bemutatni a jót s a rosszat egyaránt. Tanuljunk belőle! Egyedül Pécsett — épp ott! — láthattunk csak negatív példát, igazságtalanul, hiszen aki járt már e bűbájos, történelmi városban, tudja, hatalmas erőfeszítéseket tettek eddig is emlékeik megőrzéséért. Igaz, a Kálvária domb még hátravan, s szólnunk kell erről is, de nem csak erről! Különösen ilyen műsorkörnyezetben nem . . . Megszállónak... ... — a városvédők — munkájáról szólt elsősorban Ráday Mihály műsora, s másnap másfajta megszállottságról kaphattunk tanúbizonyságot. Szomorú, késői tanúbizonyságot, hiszen az „Élete a színház — volt" című műsor főszereplője Márkus László, már nincs közöttünk. Ám tehetségét máig is őrzik a filmszalagok. A csütörtök esti műsor méltó emléket állított a művésznek, bizonyítva, nem volt olyan műfaj, melyben ne lett volna kimagaslóan tehetséges. A film- és színdarabrészletek megpróbálták visszaadni a művész gazdag életpályáját, s a volt kollégák, rendezők és színésztársak az emberről beszéltek, az emberről, akinek élete a színház volt. Sok ilyen műsor kellene, hogy vegre megtanuljunk méltóképpen megemlékezni nagy- jainkról. Egy valamit azonban nem vettünk szívesen a 80 perces műsorban: a bejátszott részletek megszakítását. Ügy hiszem, ez nem a műsor készítőinek hibájából, hanem Márkus tehetségéből adódott. Jó lenne sorozatot indítani filmjeiből, színdarabjaiból. Szívesen látnánk őket meg- csonkítatlanul, a maguk teljességében .. . N. Á. A napfényes Dalmáciában Elöljáróban töredelmesen be kell vallanom, hogy rettenetesen kényelmetlenül érI zem magam — bármilyen közlekedési eszközzel is utazom olyan utakon, ahol egyik oldalon a felhőkig ér a kopár szikla, a másik oldalon pedig látni lehet a pokol fenekét. Valahogy ilyen volt annak az útnak egy része is, amelyen nemrégiben mentünk végig egy kényelmes Ikarusz autóbusz- szal, Szegedtől a Dinári-he- gyeken át Dalmáciáig. A vége felé már nagyon fárasztó volt, kemény az ülés, I kényelmetlenül éreztük magunkat, de végre elérkezett az idő — 16 órás folyamatos utazás után —, amikor szárazföldi „hajónkkal” kikötöttünk a Dalmát-tenger partján fekvő kis faluban, Tribunjban. IBUSZ-vezetőkkel, -dolgozókkal érkezett a busz Békéscsabáról, de jöttek „ház- tűznézőbe” Debrecenből, Tatabányáról, Sopronból, egyszóval azokról a helyekről, ahonnan majd csoportokat utaztatnak Dalmáciába, a tengerpartra. Az érkezés utáni első benyomásunk nagyon kellemes volt. Magánházaknál szállásoltak el bennünket. Barátságosan fogadtak, saját termésű borral, pálinkával kedveskedtek, amit ezúttal olyanok is szívesen elfogadtak — a hosszú úttól elzsibbadva —, akik egyébként nemigen kedvelik az alkoholt. A velünk utazó hölgyek természetesen annak örültek a legjobban ,hogy szinte kék- lőn fénylett az ég, szikrázott a nap, a levegő inkább meleg volt, mint enyhe. Türelmetlenül várták az ebédet, hogy utána kifeküdhessenek a napra. De előbb néhány szót *kz ebédről. Bizonyára kedveskedni akartak, és a jól ismert magyar konyha ételeit varázsolták az asztalra : grízgaluskalevest, amit Vegetával, jugoszláv szomszédaink legkitűnőbb ételízesítőjével fűszereztek. A leves után párolt, szaftos marhahúst tálaltak burgonyakörettel, és fodros levelű salátával, édességnek pedig jégkrémet hoztak a felszolgálók. Érkezésünk másnapján, amikor már kezdtünk felengedni az utazás okozta fáradtságból, és megszokni a nappal is éjszakai falusi csendet, házigazdáink elvittek az alig 30 kilométerre levő Sibenikbe, ' városnézésre. Rijeka és Split mellett ez Jugoszlávia harmadik teherhajó-kikötője és iparvárosa. Csaknem 10 kilométer hosszú tengerpartja a legszebbek közé tartozik. Megtudtuk közben, hogy nagyon büszkék az egykori si- beniki tengerészre, Martin Jurjevicsre, aki Kolumbusz flottájában szolgát, és így részt vett az új földrész felfedezésében. De ebben a városban született a neves humanista, történész, Veran- csics Antal, egri érsek is, Szapolyai János diplomatája. Szép város, forgalmas bazársorral. Szinte mindent lehetett ott kapni, a banán kivételével. A harmadik napon, a városnézést kipihenendő, hajó- kirándulást szerveztek házigazdáink. Tribunj környékén állítólag annyi kis sziget van, hogy ha valaki mind meg szeretné látogatni, az év 365 napjának mindegyikére is jutna egy-egy. Indulás előtt jó néhány rekesz sör, hűsítő, három bárány, fagyasztott hal és gázzal működő sütőalkalmatosság került a hajó gyomrába. Mindezek láttán nagyszerű hangulat alakult ki már kora reggel. Egyszóval kellemesnek ígérkező nap várt ránk, és ebben nem is csalódtunk. Néhány tengeri mérföld hajóút után kötöttünk ki először egy kis sziget partjánál, de csak néhány percre, amíg a személyzet kiadogatta a csomagokat. Megtudtuk, hogyvisz- szafelé itt lesz a vacsora. A kis szigeten sül pirosra és ízesre a nyársra húzott bárányhús. Kirakodás után nyugatra fordult a hajó, s többen — főleg a férfiak — leereszkedtek a meredek falépcsőn a hajó gyomrában levő büfébe, a nők pedig végigfeküdtek a padokon, a fedélzeten. Sirályok kísérték a Tribunj — bűbájos kis dalmát halászfalu