Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
o 19S7, június 13., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Orosz János mítoszai Kiállítás Gyulán a Dürer teremben Lenyűgöző és felkavaró, megdöbbentő és megtisztító modern mítoszok birodalmába hív bennünket Orosz János, a gyulai Dürer terembe. Hatalmas és férfias indulatok ölelkeznek a 20. századi, felelősen gondolkodó, az emberiség szorongásait átélő és jövőjéért protestáló művész gondolataival. Ezek a festmények magyarság-voltuk jobbik felének nyomatai Európa itatóspapírján. ősi ösztönök, az idegekben, sejtekben megőrzött tizennégy éves béresgyerek élményvilága, az egykori kifutófiú, inas, zsákoló és esztergályos természetközeli, „életes" kötései találkoznak- hegesednek Rubljov aranyló ikonjaival, Bosch gyönyöröket megidéző kertjének különös optikájú buborékjaival, Derkovits Gyula természetes elkötelezettségével, Csontváry látomásos monumentalitásával, Nagy László sámános költészetével, LatiTalán száznyolcvan önálló országot számlálnak a világon. Háromezernyi nyelvet. Az élő történelmi és új kultúrákat fölbecsülni is lehetetlen. Igazában persze a tartósan együtt élő kultúrákra szükséges figyelni, azok erősíthetnek vagy gyöngíthetnek, fejleszthetnek vagy silányíthatnak közösséget és személyiséget. Változóban van azonban ez az együttélés is. Nyomtatásban, filmen, szalagon, lemezen, rádióban, televízióban gyorsan átvihető és átvehető a kultúra sok tárgyiasult hordozója. Köztük az is, ami átlép a nyelvi kötöttségen: a kép, a zene, a tánc, a szertartás, a szokás, a viselet, a sport. Fokozzák mindezt az utazók, munkavállalók, tanulók ide-oda hullámzó rajai. Manapság nincs határ a kultúrák közt. Csakhogy akkor az értékek, a mértékek közt sincs. Keringenek és keverednek az erkölcsi, szellemi, társadalmi gondolkodás és magatartás tartalmai, elemei. Veszít fontosságából az, amit egy-egy körben eddig követendő mintának elfogadtak. Fontossá válik az, ami új, legfontosabbá, ami legújabb, és ez szinte napról napra ismétlődik. De az értékek és mértékek keveredése nem pusztán mennyiségi kérdés. Itt magában nem áll az a szólás, hogy minél több, annál jobb. Természetesen jó, ha sokféle kultúra sokféle értéket és mértéket teremt. Ugyanakkor kívánatos, hogy a sokféle érték és mérték szintje együttesen emelkedjen, ne pedig süllyedjen. Végül is a kultúra az emberi haladás pótolhatatlan hajtóereje és megtestesülése. Túl a mindenkori dologi föltételeken, erkölcsi, szellemi, társadalmi érték és mérték szerint alakul nemcsak a közösségi és egyéni gondolkodás, magatartás és életmód, hanem a szűkebb és tágabb környezet is: a család, az emberi kapcsolat, a munka, a közélet, a település. Ilyen széles az összefüggés, ilyen nagy a tét. novits színészkirályának parázsló szemeivel, Csoóri Sándor Duna-táji történelemből táplálkozó versforrásaival. Orosz János nem stiliszta. Tudatosan építkező, nagy formátumú művész. Alkotásait nem gyömöszölhetjük sctíluskategóriákba, nem fektethetjük skatulyaszemléletű kritikusok Prokrusz- tész-ágyába. Orosz János maga egyfajta stilusmodell, 20. századi, öntörvényű művészi magatartásminta. Festményei, rajzai, plasztikus képei, szobrai mindig a belső indulat, az alkotói gondolat nyomán artikulálódnak — innen sokszínűsége, kifejezésbeli gazdagsága, változatos festésmódja, műfaji határokat át meg át- szakító attitűdje. De mégis összetéveszthetetlenül Orosz János-i világ ez, kohéziója a kiemelkedő tehetség mellett az emberi elkötelezettség, a humánum fegyelmezett varázsa, kelőbben a keretben mérle- gelendők az együtt élő történelmi és újabb, legújabb kultúrák. Kivételt nem tehetünk a minősítésben. Mert a kis csoportok kultúrája is hat az egészre közvetlenül úgy, hogy az érintett csoportokat mint az egész részeit magasabb vagy alacsonyabb szintre vezérli, közvetve úgy, hogy a többi érték és mérték magasabb vagy alacsonyabb szintjét támogatja vagy támadja. Következik ebből az is, hogv az élő kultúrákban a szerepre, a hatásra, a kölcsönösségre kell nézni, nem egyszerűen a helyre, helyzetre, szándékra. Épp a történelem bizonyíthatja, hogy a legterebélyesebb és legtartósabb kultúrák is csoportok, rétegek, helyek kultúrájából eredtek és összegződtek. • Semmi sem lehet közömbös tehát ebben. Nálunk a történelmi és az újkeletű kultúrák arányában sokáig a történelmiek voltak túlsúlyban. Szabályozóink és intézményeink hálózata pedig úgy alakult, hogy a viszonylag egységes, megszilárdult értékek és mértékek fenntartásának kedvezett. Gyakorlatilag ez szabta meg a közösségi és egyéni kulturális érdeklődés és tevékenység átlagos keretét. Készületlenül érte emiatt ezt a berendezést az 1960-as és 1970-es évek rohama, mikor az élő világ- kultúra ezerféle tartalma, értéke, mértéke, járuléka beáramlott és működni kezdett. Folyamatos és szerves kapcsolat híján, beáramlás és fogadás nem felelt meg egymásnak. Zavaros, ellentmondásos helyzet támadt, a hirtelen és oktalan eltaszímény tartása. Nem képeket fest — világot teremt, profán katedrálist épít. Így aztán nem lehet véletlen, hogy a pálya sorozatokból szerveződik, egymáshoz kapcsolódó, egymást termékenyítő, egymást gazdagító, egymásra épülő képegyüttesekből. A reveláció erejével hatottak a természet őserőinek, a panteisztikus életörömnek, a létezésélmények hatalmas vásznai, ám a természet hatalma után az ember hatalma kezdte foglalkoztatni. Az ember hatalma és reménye, méltósága, küzdelme és bukása, szépsége és rútsága. Felelőssége és feladata. Egy új sorozat darabjaival is szembesülhetünk: az élet összefércelt sátrának színpadán felkavaró jelenetek részesei lehetünk. A sorozat Éljen a háború címet kapta a keresztségben. Kell-e figyelmeztetni, milyen — eddig soha nem tapasztalt — veszélyek között élünk?! Annyi atomenergiát, pusztítás, illetve a lelkendező és elvakult azonosulás szélsőségeivel. Nem kevés történt azóta a tisztázás és a földolgozás javára. Beáramlás és befogadás megfelelésében mégis késésben vagyunk. Két területet emeljünk ki ezúttal: a természettudományos-műszaki kultúrát és a félig-meddig bezárkózó csoportok, rétegek szubkultúráját. Távol esnek egymástól, igaz. Hazai újdonságuk és tétova fogadtatásuk hasonlósága indokolhatja a társítást. A természettudományosműszaki kultúra valójában teljes rendszer, megnyilatkozik az egyéni, közösségi, társadalmi élet minden részében és szintjében. Itt és most azonban még hiányosan és egyenetlenül terjed. A gyakorlatban sebesen hódít. A szellem övezetében kiegyensúlyozatlan szerepig jutott: az általántos műveltségben és a világnézetben több és rangosabb részesedés illetné, saját helyzettudatát, értéktudatát viszont teljesebb kitekintéssel kellene formálnia. Utóbbin az értendő, hogy szabadulna ki az egysíkú technokrata szemlélet kalodájából. A technokrata, belterjes érték és mérték épp a természettudományos-műszaki kultúra történelmi hivatásának betöltését- gátolja, jelesül, hogy korunk egész világkultúráját újítsa, gazdagítsa. Benne a magyar nemzeti kultúrát. Egyébként a természettudományos-műszaki kultúra sincs védve attól, hogy szétmorzsolódjon, sőt elfajuljon. Torz, sekélyes formái régóta fölbukkannak bizonyos csoportok, rétegek tevékenysétó erőt halmoztunk fel ök- lömnyi bolygónkon, hogy azzal többször egymás után megsemmisíthetnénk a Földet. E tény abszurditása már-már tragikomikus. Ez a groteszk szemlélet, a saját sors és a kívülállás egyszeri jelenléte szövi át háborúellenes képeit, a militáris torzulás hátborzongató, em- bermivoltunkból kiforgató jelentéseit. Ez a különös arcképcsarnok félelmes görbetükre jövőnknek. Arról szól, hogy felismerjük-e az alattomosan leselkedő veszélyeket; felfogjuk-e a nem csupán a mi emberöltőnkre pályázó pusztításárnyakat; megteszünk-e minden tőlünk telhetőt, hogy másként legyen, hogy jövőnk emberhez méltóra tervezhető legyen?! Itthon és szerte a világon. Mert Orosz János úgy magyar művész, hogy integrálja a világ sokféle hatását térben és időben: az ikonoktól Henry Moore plasztikájáig, magáévá teszi Itália mediterrán izzását és a magyar falu legendáit, jól érti és átéli Nagy László aggódó sorait: „Ki viszi át a szerelmet fogai közt tartva a túlsó partra?!" Van-e lesz-e túlsó part? S lesz-e vállalkozó?! Gondoljunk erre is, míg újra megszólal Harlekin furulyája . .. Tandi Lajos gében (motoros, videós, CB- rádiós galerik). Ez a szubkultúra képződésének egyik útja. Vagyis, hogy az új jelenségek tömegességre alkalmas mozzanatait (tárgyat, külsőséget, jelszószerű eszmetöredéket, szertartást, viselkedést) kiszakítja az egészből, aztán saját helyzetéhez idomítja, saját értelmezésével ruházza föl. A másik út ellentétes irányú, de rokon természetű. Régi, meghaladott kultúrák törmelékeit igyekszik mesterségesen élesztgetni, saját helyzete magyarázatára és kifejezésére (misztikus, vallásos, etikai, politikai színezetű csoportok). Egy-egy csoport vagy áramlat szubkultúrájának kiterjedése és kidolgozottsága eltérhet, szerepe és hatása mégis egy mederben marad. Bezárkózó és kirekesztő, önmagyarázó és önigazoló szerep és hatás ez. Mint érték és mérték azonban nem mozdulatlan. Kérdés, hogy mi ellen és mi mellett véd, támad, igazol és magyaráz. Hazai szubkultúráink többségét fiatalok éltetik. Legújabban azok, akik a punk névre hallgatnak. De nem mindent meghatározó dolog a név, a jelvény, a viselkedési és viseleti szokás. Inkább az vizsgálandó, hogy az egyes csoportok, áramlatok értékei és mértékei valójában mennyiben férnek össze a humanista, szocialista, nemzeti értékekkel és mértékekkel. Főleg egyén, csoport, közösség, társadalom viszonyának finomabb földerítésében és rugalmasabb tökéletesítésében várható innen adalék és tanulság. Ha így lehetne, lenne, az a szubkultúrák érdemi megítélésében, életképes tulajdonságaik kiválasztásában és gyümölcsözteté- sében új szakaszt nyithatna. Egyik legműveltebb és legtürelmesebb szellemünk, Babits Mihály figyelmeztetett, hogy „őrült kertész” az, aki a sokféleséget föláldozná az egyféleségért. A kultúra, a kultúrák kertjére gondolt. Igen, ebben a kertben nefn az irtás, hanem a nemesítés az első feladat. r Székelyhídi Ágoston: Kultúrák kertje Orosz János: Bűvölő Verasztó Antal: Szótlan szenvedéllyel Kalmármód cseréljünk szívet vagy sebet én árnyékba állok te állj a napfény elé legyek szenvedélyemben közveszélyes te erényes uszítsd rám gondjaidat magamra vállalom társad vagyok ebben ilyen terhektől szemem sem rebben csak azt ki ne mondd legyek cinkosod egy percnyi boldogtalanságra már van veszteségünk rövidülő messzeségünk útján te vagy kiválasztott kísérőm hát ennyi amit még ezen a földön akarok szenvedéllyel akkor is ha csak egyetlen nap — vagy egyetlen éjjel .......... D úsa Lajos: Az aggodalom zsoltára Uram, bocsásd el pribékedet, még hóhérod is lelkes állat. Mért fenyegetnél? Van hatalmadf s nekem nincs. Éppen ezért szánlak: hisz mindig csak azt sanyargatod, ki kegyelmedből él, vagy zuhan. Félem én minden büntetésed, s mégis aggódom érted. Uram. Orosz János: Éljen a háború!
