Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-07 / 106. szám

o 1987. május 7., csütörtök HSNGSZÓRÓ Távoli fényködöket kutató csillagászok izgatottan babrálják teleszkópjaikat, ha újszerű jeleket vesznek az űrből. Milyen csodálatos lenne, ha más életek, civilizá­ciók üzeneteit foghatnák! Ilyenkor arra gondolok, vajon ha ismeretlen lények bennünket figyelnek, miféle véle­mény alakul ki rólunk. Messziről milyen a Föld hang­ja? Amikor a naprendszert elhagyó „palackpostával” ad­tunk jelt magunkról, Beethoven szimfóniáját rögzítettük a fémlemezre. Szeretné mindenki a szebbik arcát mu­tatni ismeretlen rokonainak. Ám a mindennapok muzsi­kája sokkal kuszább, riasztóbb, zagyvasággal teli. Ter­mészetesen a hallgató érzékenysége, fogékonysága is erősen meghatározza az élményeket. Visszaemlékezve az elmúlt hét magyar rádióműsoraira, a meghallgatott adá­sok sokszínűsége közben is érdekes összefüggésekre lel­tem. Dunának és Oltnak a hangja Vasárnap délelőtt a Gondolat-jel adásában Bodor Pál emlékezett Petru Groza negyven évvel ezelőtt, Magyar- országon tett látogatására. A nagy román államférfi, akinek munkássága a két nép megbékélését, az egymás­ra találás útjait szolgálta. Budapesti egyetemistaként felháborodott az akkor helyenként tapasztalható sovi­niszta szellem miatt. Amikor pedig mint miniszter járt Erdélyben, levétette a magyar városokban kitett táblá­kat, melyek szerint „Itt csak románul szabad beszélni”. Számára az igazi nacionalizmus azonos volt a nemzet szeretetével, és ez mindig türelmes, nem történik más, szomszédos népek kárára. Mint ahogy Petőfi és Emi- nescu is méltán foglal helyet a világirodalom nagyjai közt, költőink minden időben figyelmeztettek: „Duná­nak, Oltnak egy a hangja.” S hogy a harcot, melyet őse­ink vívtak, békévé oldja az emlékezés. Elveszett paradicsom Halottsiratásban kiváló nép vagyunk. Ha kortársaink­ról is annyi jót mondanánk, mint amennyi szép elhang­zik egy-egy nekrológban, ez az ország lenne az elége­dett, megbecsült emberek paradicsoma. Sajnos, nem így van, ki tudja miért. Mintha még a jó szót is sajnálnánk az élőktől, igaz, sírjuk felett snár lehet következmények nélkül dicsérni. Elszorult a szívem, amikor hétfő este a Váradi Hédire emlékező rádióműsort hallgattam. Mi­lyen szomorú, hogy már csak emlékezni- lehet rá, és mi­lyen kár, hogy csak ritkán szólunk olyanokról, akik majd holtukban lesznek fájdalmasan hiányzók. Ha a sok szín, a játékosság, a rivaldafényen, filmvásznon és hangszalagon átsugárzó adniakarás hozzátartozik e mes­terség kellékeihez, Váradi Hédi maga «volt a megteste­sült színészet. Soós Imre, Horváth Teri, Psota Irén és Berek Kati mellett Gellér Endre „legendás osztályában” tanultak ők, amit lehetséges megtanulni. Most megren­dültén emlékeztek rá a még köztünk levő pályatársai, de az igazi rádiós élmény mégis azoknak a felvételek­nek a felidézése volt, amelyekben emlékezetes sikere­ket aratott. Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom című drámájában, Shakespeare és Arthur Miller darabjaiban. Sok színpadi halál után a valóságban is méltósággal búcsúzott az élettől, ám amikor felcsendült a régi dal, ismét vonzó volt, vibrálóan csábító. S ha valahol, mesz- szi távolból hallaná a hangját, könnyes mosolyt hullat­na önmagáért és elismételné a strófát: „Engem nem le­het elfelejteni...” Óriások vállán Ha e jegyzet elején a különböző hangulatok összefüg­géseiről szóltam, akkor itt az alkalom, hogy magyaráza­tát adjam érzéseimnek. Népek közös sorsának elsimítá­sában, egyének kiteljesedésében még jaj, de sok a ten­nivalónk. Ám van remény, bizonyság például a Szent- Györgyi Albertre emlékező, Óriások vállán című rádió­műsor. Nobel-díjas tudósunk, aki az életet nem csak élni, de élvezni is tudta, a legelmélyültebb kutatómun­ka közben is odafigyelt a test és a lélek harmóniájára. Szegedi professzorsága idején színházat szervezett, ahol diákjai a Hamletet játszották. Amikor pedig 1973-ban díszdoktorrá avatták, azt mondta, hogy „az én házam most nem a Tisza partján áll, hanem egy másik nagy víznek a partján. És egy másik nagy országnak igyek­szem a hasznos polgára lenni. De mindez nem változtat azon a tényen, hogy én magyar ember vagyok, és ide tartozom.” Milyen egyszerű. Mindössze tudósnak és sze­rencsés embernek kell lenni. Vagy talán van más út is? Embermilliók számára járható? i/»nrtnrtv> S AZ ALFÖLDI TÜZÉP VÁLLALAT ÜJ ^ SZOLGÁLTATÁSA! ! Tekintse j mpnl ^ in cy ■ A Gyomaendrőd-Űjkertsoron épült FÉLKÉSZ LAKÁSAINKAT. Földszint tetőtér-beépítéses sorházban, 106 négyzetméteres lakásalapterület + garázs. Az épület külsőleg végleges homlokzatképzésű, a belső terek vakolatlan válaszfalakkal és szerelvényezés nélkül valósultak meg. A VÁSÁRLÁSKOR AZ ÉPÍTÉSI KÖLCSÖNNEL AZONOS HITELFELTÉTELEIK. Információval és termékismertetővel szolgál Tímár Lajos telepvezető. Keresse Tímár Lajost, a gyomaendrődi telepvezetőnket. Telefon: (67) 31-702, vagy (67) 31-461. ALFÖLDI TÜZÉP VÁLLALAT VÁLLALKOZÁSI OSZT. $ Egy délelőtt az OSZK stúdiójában El sem lehet téveszteni a helyszínt, az utcára is ki­hallatszanak a zongorafuta­mok. Mint minden hétfőn délelőtt. Aztán hirtelen dob­pergés nyomja el a lágy ak­kordokat ... A békéscsabai Építők Mű­velődési Házában tartja fog­lalkozásait az Országos Szó­rakoztatózenei Központ Bé­kés Megyei Kirendeltségé­nek Stúdiója. A négy tan­szakon ma harmincnyolcán tanulnak: a kilenc billen­tyűst Kincses László, a nyolc basszusgitárost Sze- menyei Jenő, a tíz szólógi­tárost Horváth József, a ti­zenegy dobost pedig Viczián István oktatja. Kincses László: „Magam is regiszteresként kezdtem...” „Tíz évvel ezelőtt magam is regiszteresként kezdtem, ahogyan akkor mondtuk. Vagyis meghallgatásra jöt­tem, hogy ideiglenes műkö­dési engedélyt szerezzek. A bizottságban volt Benke Im­re, aki most a budapesti központi stúdió igazgatóhe­lyettese. Sokat kellett ját­szanom azon a meghallgatá­son, mivel több kollégát ne­kem kellett kísérnem is zon­gorán ; gitárosokat, doboso­kat. A lényeg az, hogy tetszhetett a játékom, mert azonnal fel is kértek, hogy segítsek be a csabai stúdió­nak, mint oktató. S ezzel párhuzamosan be is kellett iratkoznom a pesti stúdióba, ahol Csik Gusztáv lett a ta­nárom. Két év múlva már B, 1983-ra pedig A kategó­riám lett. Vagyis tanítot­tam és tanultam. Már csak a sok utazás' miatt is nehéz évek voltak ezek, de mégis szépek” — kezdi el a'\örté- netet a megyei stúdió leg­régebbi tanára, Kincses László. A közelmúltban az OSZK központjából szakfelügyelők jártak itt, hogy ellenőrizzék a tanszakok munkáját. A jegyzőkönyv tanúsága sze­rint példamutatónak tartják azt a munkát, amelyet Bé­késcsabán végeznek. „Az ideiglenes működési engedélyek felülvizsgálatá­nak dátuma előtt és után egy-másfél évvel igencsak megnő a stúdió létszáma. Évről évre szigorodnak a feltételek,. de hát ezt a kö­zönség, a vendég igényessé­ge diktálja így. Aki enge­délyt akar szerezni, annak ötven, központilag meghatá­rozott zeneszámot kell tud­nia és további kétszáz szám­ból álló önálló repertoárral kell rendelkeznie.” Lapozom a tanszakok nap­lóit. Zömében megyénk ki­sebb településein élnek, dol­goznak a stúdió növendékei. Néhányan a környező me­gyéből utaznak minden al­kalommal Békéscsabára, hogy zenét tanulhassanak ... „Egy növendékkel ötven percig foglalkozunk. Először a "leckét« vesszük át, s ha az a szám már megy, lép­hetünk tovább. Az előreha­ladás így a növendék ké­pességeihez, szorgalmához igazodik. A tapasztalatok szerint ahhoz, hogy valaki B kategóriát szerezhessen, legalább három évet kell a stúdióban tanulnia.” A mai foglalkozás első növendéke már a Petrof- pianínó előtt ül. Balogh Zol­tán a szeghalmi Napsugár presszóban játszik estéről estére. A tavalyi felülvizs­gálat idején még nem volt nagykorú, de máris a stúdió egyik legígéretesebb növen­déke. „Teljesen más itt a taná­rok és a növendékek kö­zötti viszony, mint egy is­kolában. Hiszen kollégák va­gyunk, valamennyien zené­szek. Magam is arra törek­szem, hogy mindazt a ta­pasztalatot, amit évek so­rán szerezhettem, átadjam a pályát most kezdőknek. Mert nem olyan könnyű a mi hivatásunk, mint aho­gyan azt sokan gondolják! Hogy csak néhányat említ­sek; a legfrissebb számokat naprakészen kell tudni, ami azt jelenti, hogyha mondjuk ma megtanul valaki tíz újat, azt legfeljebb egy-két hóna­pig játszhatja, utána újíta­nia kell. A szerelés, a hang­szerek is nagyon megdrágul­tak. Sok helyütt az üzlet nem vállalja azt, hogy be­szálljon. És az üzletek! Mind több a szerződéses, a vezető meggondolja, mire ad ki pénzt. Háromtagúnál ki­sebb zenekar már csak a hangzás miatt sem igazán az. És mégis mennyi olyan hely van, ahová csak egy szinte- tizátorost szerződtetnek. Csupán annyi a dolga, hogy beprogramozza a ésodamasi- nát, aztán akár le is ülhet vacsorázni... Meg a divat­hóbortoknak is ki vagyunk téve. Most az úgynevezett bugyirock dívik, aminél ze­neileg is igénytelenebbet ne­héz elképzelni. Egy-két ak­kord variálása és kész! De hát biztos vagyok abban, hogy mint minden ilyen di­vat, ez is eltűnik, s utána újra az igényes szórakozta­tózene kerül az előtérbe. S nekünk már most erre kell felkészülnünk. Én úgy tar­tom, hogy egy étterembe a vendég a jó konyháért és a jó zenéért megy be; semmi másért!” A megyei OSZK-stúdió idei nyilvános zárókoncert­jét — amelyen a tanárok és a növendékek egyaránt do­bogóra lépnek — május 26- án rendezik meg az Építők Művelődési Házában. (nemesi) „Amerikából jöttünk...” Q Koszorúzás Bartók Béla sírjánál Az első amerikai temetőt a repülőgépről láttam, New Yorkhoz közeledve. Furcsa látvány volt, az igaz. Elöl a temető — mint egy sírkővá­ros, mögötte a lakóházak — a másik város. Ügy a ma­gasból nézve nem is volt olyan sok a különbség: gyep, kőkockák és utak. Mindket­tőben ugyanúgy. Csak ép­pen a kőkockák méretei vál­toztak fokozatosan; a sírkö­veket 1-2 szintes, majd egy­re magasabb házak, végül a felhőkarcolók váltották fel. Legközelebb Stamfordot (Connefcticut) elhagyva, úton a New York-i John-F. Kennedy repülőtérre, Harts- daleben (New York Állam) láttunk temetőt. Ez a Ferncliff temető, ahol Bar­tók Béla is nyugszik. Hatal­mas park, méltóságteljes faóriásokkal, sűrű, mély­zöld minden. Gyalog nem célszerű itt útnak indulni. A békéscsabai leánykórus kon- certkörútja felénél * jött el ide, hogy megkoszorúzza névadója sírját. A Hartsdale-i Ferncliff temetőben nincsenek sírkö­vek, csak földben elhelye­zett sírfeliratok, névtáblák. Ez a szokatlan temetkezési forma eléggé bizonytalanná teszi az európai látogatót, aki tétován lépked, nem akar tiszteletlen lenni, nem akar véletlenül sem rátapos­ni a földbe süllyesztett kő­táblára, és a lépéseket bi­zony nem könnyű mindig közéjük irányítani a fűben. Bartók Béla sírját kifakult kis magyar zászló jelzi. Megható pillanatok követ­keznek: az otthonról hozott magyar zászlóval átkötött koszorút, a rengeteg piros szegfűt és rózsát óvatosan letesszük a tábla köré. El­énekeljük a Himnuszt. El­telik jó néhány perc, mire újból meg lehet szólalni, mire enged valamelyest tor­kunkban a szorítás. Több­ször volt már alkalmam a magyar Himnuszt külföldön hallani és énekelni, de azt hiszem, akárhányszor éli is ezt át az ember, nem válhat annyira „edzetté”, hogy ne szökjenek könnyek a szemé­be. Újabb óraigazitás A koszorúzás valamennyi­ünk szívében a kéthetes tur­né egyik legmeghatóbb és legcsodálatosabb élménye marad örökre. S olyan le­nyűgöző esemény, amelynek hatása alól csak lassan ol­dódunk fel. Ismét repülőgé­pen ülünk: az Atlanti-óceán partjáról a Csendes-óceán partjára szállunk. Hat óra a levegőben, mialatt eszünk, filmet nézünk; alattunk ele­ven térkép: a Nagy Sóstó, a Nagy Kanyon, a Sziklás­hegység vonulatai. Előbb koszorúzás, most meg a re­pülés gyönyörűsége. New Yorkban hat órával kellett hátrább állítani az óránkat,' ehhez újabb három óra jön, s a nyugati parton már össze­sen kilenc óra az időkü­lönbség az otthonihoz vi­szonyítva. Este érkezünk San Fran- ciscóba, s már alig várjuk, hogy lássunk csodát, mert hát ezt a várost a Földön mindenütt a világ egyik csodájaként tartják számon. Tulajdonképpen csak két napunk van rá, de rögtön az első percekben elénk tá­rul a varázslat: meseszép tájon, meseszép település! A Csendes-óceán partján mediterrán éghajlat uralko­dik. S míg a hasonló európai éghajlatra két évszak, nagy­jából a tavasz és az ősz vál­takozása a jellemző, itt még ezek határai is elmosódnak, örök a nyár, a virágzás. A különbség csak annyi bizo­nyos hónapok között, hogy hol több, hol kevesebb csa­padék hullik. Az éjszakák és a reggelek mindig hűvö­sek, a délelőttökre jellemző a ködsáv, ami hol a felhő­karcolók tetejét, hol meg a közepét takarja el. Pálma­fák, ezernyi, számunkra is­meretlen csodafa, virágzó bokor, gyönyörű színekben pompázó kertek, teraszok, erkélyek és háztetők biro­dalma ez. San Francisco California e veszélyes part­szakaszán a 18. század kö­zepén kinccsel megrakott spanyol hajók kötöttek ki elsőként. A terület a spa­nyol birodalomhoz tartozott 1821-ig, majd Mexikóhoz. 1846-ban már jelentős hadi­támaszpont volt a Mexikó elleni háborúban, s mindvé­gig igen fontos kereskedelmi kikötő, elsősorban Ausztrá­lia és a Távol-Kelet felé. Attól kezdve, hogy aranyat találtak El Doradóban, majd Nevadában 1848-ban, az egész világról özönlöttek ide az aranyásók — szerencsét és gazdagodást remélve. Csak keletről több mint 42 ezer. aranyásó érkezett, kö­zülük rengetegen tragikusan végezték be sorsukat. Az aranyláz következtében a gazdagsággal együtt nőtt a bűnözés is. A város hatszor égett le és épült újra fel. A Nyugat pénzügyi és kulturá­lis központja lett. 1860-ban fedezték fel az Ezüst-hegyeket Nevadában, innen számítják az ezüstki­„Most akkor próbáljuk meg a Karaván-t.. Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents