Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
1987. május 30., szombat o Szilágyi Domokos: Kiállításon Ki szűknek érzi a mindenséget: teremt. Így szokik a föld a rendhez, Földhöz a Rend. Bolond festő, hát ilyen fénytelen- színtelen a világ? Ezért súrolták-csiszolták évszázadokon át? Hát igen: add azt, ami van, ahogy van, hallihó nélkül, mellveretlenül: mert minden többet jelent, mint ami, hisz semmi sincs egyedül. Bolond festő, te jól tudod, hogy nincs, sosincs közöny, hogy Napok égnek minden szemben, minden utcakövön, s csakugyan ilyen szürke, seszínü ez a mégis-derűs ég! Ideje, hogy a világ megtanulja: mi az egyszerűség. Ki szűknek érzi a mindenséget: teremt. így szokik a föld a rendhez, Földhöz a Rend. r Koczogh Ákos: Otthon, Finnországban Világjáró őseinket a legkülönbözőbb célok vezették útjaikra. A Szentföldre zarándoklókat vallási meggondolások, sokakat pedig az őshazakutatás vezérelt távoli tájakra; Belső-Ázsiába, a volgai sztyeppékre vagy a Kaukázusba. De a leggyakoribb s talán a legfontosabb oka a magyarok külföldjárásának hosszú ideig a politika volt. A legelső külföldet járó és útjaikról tudósító magyarok egytől egyig a politika szolgálatában álltak, ezért a magyar utazási irodalom és a diplomácia összefüggései egészen a XVIII. századig jól nyomon követhetők. Zsigmond és Mátyás külpolitikájának egyaránt fontos célja volt, hogy a török ellen szövetségeseket keressen. Az ő diplomatáik tehát — uralkodóik kapcsolatkeresési szándékát tolmácsolandó — Kelet felé indultak útnak, megjárták Pterzsiát és más ázsiai országokat. Ha készítettek is feljegyzéseket, írásos emlékünk ez időből nemigen maradt, minthogy Mátyás királyi kancelláriájának megsemmisülésekor az első követjelentések is odavesztek. Velük együtt az első úti beszámolók, útleírások is. Szerencsére azonban külföldi követek olykor a magyarokról is készítettek feljegyzéseket, mint pl. az ulmi Felix Faber 1483. évi Palesztinái és egyiptomi útleírásában Lázói János, Mátyás diplomatájának élményeit is megörökíti. Az ország három részre szakadása után az erdélyi fejedelmek igen aktív diplomáciai tevékenységet folytattak. A Habsburgok ellen a törökökkel kívántak szövetséget kötni, ennélfogva tehát a Fényes Porta felé küldözgették követeiket. Ekkor születtek az első magyar nyelvű követ jelentések, melyek egyben az első útinaplók is. Többnyire száraz, latinnal teletűzdelt szövegek ezek, de — Németh László találó kifejezésével — már szépírói szigetekkel is találkozhatunk bennük. Ezek a diplomata útinaplók tehát az utazási irodalom fontos állomásai éppúgy, mint az ún, peregrinációs irodalom. Az ide tartozó úti levelek, úti könyvek a külföldön, a XVI—XVII. században elsősorban német és holland egyetemeken tanuló diákok és tanárok, a leendő magyar értelmiség szellemi alkotásai. Baranyai Decsi János a XVI. század közepén még latinul írja útikönyvét (Ho- doeporicon, 1587.), de néhány évtized múltán megszületik az első magyar nyelvű útikönyv is Szepesi Csombor Márton tollából (Europica Varietas, 1620.). Az erdélyi fejedelmek azonban nemcsak a törökkel, hanem az északi államokkal is szövetséget kívántak kötni a Habsburgok ellen, és a lengyel trón elnyerése és megtartása érdekében. így alakult ki élénk diplomáciai kapcsolat a svédekkel, velük együtt a XIX. századig svéd fennhatóság alatt élő finnekkel is Ezért ha a finn—magyar kapcsolatok kezdetére nem is lehet pontosan meghatározni, az biztos, hogy a kapcsolatok a harmincéves háborúban válnak igen szorossá. A „svéd finnusok” bátorsága ekkor közismert volt, csakúgy, mint az a hír, hogy a svéd hadsereg legmegbízhatóbb katonái a finnek. A svéd—finn—magyar jó kapcsolat még II. Rákóczi Ferenc idején is megvolt. A fejedelem levelezett is a svéd uralkodóval, XII. Károllyal. Amikor aztán ez a XII. Károly török fogságából Erdélyen és Magyar- országon át végigszáguldva igyekezett vissza hazájába, ez akkora szenzáció volt, hogy valakinek ezt meg kellett írni. Ez a valaki Gva- dányi János magyar lovas generális volt, aki Voltaire művét alapul véve, de máshonnan is bátran szemezgetve, és persze saját gondolatait is felhasználva, 1792-ben könyvet írt XII. Károlyról és hazájáról. Mint a hosszú címből kiderül, a „Svétziai Birodalom”, „Finlandia Tartománnyal tészen egy királyságot”, így tehát a finnekről szóló könyveknek ez volna a közös őse, az első finn útikönyv. Csakhogy Gvadányi mester sohasem járt azon a tájon. Az első magyar, aki finn földön megfordult, Orlay János orvosdoktor volt, aki a cári udvarban fényes karriert futott be. Az ő úti levelei tudósítanak először a finnek hazájáról. Már Orlayt is, de az itthoni tudós köröket még inkább izgatta a főképp Saj- novics Demonstrációja (1770.) által felkavart vita a finn—magyar nyelvrokonság kérdéséről. Nem csoda hát, ha Finnországot nem a diplomaták, nem is kóbor diákok, peregrinusok, hanem tudós emberek, mégpedig nyelvészek igyekeznek mind többen felkeresni. És természetesen sorra meg is írják jobbnál jobb útikönyveiket, mint pl. Hunfalvy Pál és Szinnyei József, majd mások. De talán sohasem volt akkora érdeklődés Finnország iránt, mint napjainkban, amikor ez a kb. négy és fél milliós ország a világ legnagyobb államaival is felveszi a versenyt. Vannak, akik finn csodáról beszélnek. Ma, amikor a turizmus tömegméreteket öltött, amikor fényképek és filmek is készülnek a világ minden tájáról, az útleírások, útikönyvek mit sem veszítettek népszerűségükből. A méltán népszerű Világjárók sorozatnak már a 144. darabja (Udvarv Gyöngyvér—Vincze Lajos: Emberek a grániton. Bp. 1981) részben, de a legújabb kötet, Koczogh Ákos könyve már teljes ' egészében a finnekről szól. Egyetlen finnekről szóló írás — így ez sem — kerülheti el azt a már-már közhelyszámba menő megállapítást, hogy a finn ember és a finn természet kapcsolata menynyire harmonikus. De a legnagyobb erénye ennek a könyvnek nem ez. Sokkal inkább egy alapos körkép a modern finn képzőművészetről és tárgykultúráról, annak kialakulásáról, fejlődéséről és jelenlegi állapotáról. Koczogh Ákos sok művésszel elbeszélget, sok műteremben megfordul. Bemutatja a finn tárgykultúra világhíres darabjait, mint pl. Wirkkala jegeces poharait, a Fiskars-ollókat, a Marimek- ko-textíliát, az egyszerre ősi és modern szőttest, a ryijyt (ejtsd: rüijü). Művészportrékat is megismerhetünk a könyvből. A már klasszikusnak számító Akseli Gal- len-Kallelát nem egyszerűen a Kalevala leghíresebb illusztrátoraként, hanem nemzetteremtőként mutatja be a szerző, s talán nem túloz. Régi keletű, de ma is élő népszokásokat is megismertet velünk, mint pl. a pogány eredetű Szent Iván- napi ünnepeket. De a legérdekesebb fejezete a könyvnek talán az, amelyik a finn temetőkről szól. Arra a megállapításra jut a szerző, hogy a századforduló ember és csónak alakú karjalai fejfái és a magyar „főtül való fák" hasonlóak, mert eredetük közös, egyaránt a pogány finnugor korból származnak. Mind az illusztrációs anyag, mind az érvelés igen meggyőző. E vázlatos áttekintésből is kitűnhet, hogy Koczogh Ákos könyve érdekes, hasznos olvasmány. Haszonnal forgathatják azok is, akik csak most ismerkednek Finnországgal, de akik már jártak ott — s ilyenek Békés megyében nem is kevesen vannak — biztosan még nagyobb érdeklődéssel olvassák majd. Mert a mai útleírások nemcsak nekünk, de egy kicsit helyettünk is íródnak, megőrizve-megtart- va az első magyar nyelvű útikönyv szerzőjének nemes szándékát, aki hitte, hogy művével olvasóinak „nemcsak gyönyörűségére, sokféle hasznára is szolgálhat". (Gondolat. Bp. 1987.) Somi Éva Elveszített boldogság Szeverényi Mihály képei Orosházán láthatók. Sajátos alkotások. Már a képek technikája is elütő a megszokott olajfestményekétől, hiszen a térbeli dimenziók nem csupán hagyományos eszközökkel érzékelhetőek, hanem a síkból kiugratott rátétek alkalmazásával is érezni azt. Bennem olyan érzületet keltett, mintha a mélység helyébe a közelséget skarná hangsúlyozni. Ez az eszköz nem csupán a festő alkotói magatartását változtatja meg, hanem a képek befogadóét is, nem kívülről látom a dolgokat, hanem részese leszek, belekerülök én is a képbe, a kép gondolatkörébe, együtt leszek a festői eszközökkel megfogalmazott gondolatokkal, illetve egyre inkább azonosulok azzal, vagy rá kell jönnöm, hogy a gondolat az enyém is. A Petőfi Művelődési Központban levő képek első pillanatban taszítanak. Torz figurák, emberi arcokkal történő jelzések. Taszítanak, mert az emberben hatalmas vágy ég a szépségre, a harmóniára, mindarra a hiányra, ami nincs, vagy nem is létezik körülöttünk. Ahogy azonban ismételten megtekintjük a képeket, rá kell jönnünk, hogy az ember a bűvkörükbe kerül. Bűvkörükbe, mert ez a mintegy 30 képnyi kiállítás épp ezt a világrémületet mondja el. És ezért szerettem rpeg ezeket a táblákat, s szívembe zártam ismeretlenül is az alkotóját. Miért? Mert az egymásratalálás örömének, mámorának és az ott levő erős kötelék szakadásának az azonnaliságát is hordozza. Ez az ambivalencia erősen felfokozódik, s úgy tűnik, hogy alig van változás. Ami a leginkább hangsúlyos az, hogy a legszebb kapcsolatban, a férfi és nő kápcsolatában egyre több az elidegenítő elem. Képeinek éppen ez a kapcsolat a tárgya. Még a párteremtés ceremóniájában is a fáradt lemondás az uralkodó, amit sajátos technikája mellett a színek is erősítenek. A vörösesbarna ezt a nyugtalanságot sugallja, amely a lélek nyugtalansága, s a megtalálás, a mindent megszépítő együttíét hiányából fakad. Az Este című képet tipikusként emelném ki. Ahol a pár fáradt arcvonásai, az egymástól való elfordulásuk éppen ezeket a gondolatokat erősítik. Mozdulataik és szép meztelenségük utal arra, hogy a legszentebb együtt- létre, férfi és nő boldogságának örömtalálkozására, nászra készülnek. De ez a nász már csak alkalmi örömszerzéssé degradálódott, megelégszenek ezzel a kicsi testi örömmel. Nem tudják egymást isteni magaslatokba emelni. Közérzet rejtőzik ebben a képben: elviseljük egymást. A Válaszúton című kép már az elviselés mértékén is túl van. Az ötalakos kompozíció a család szétszakadását mondja el, s nem tudja ezt ellensúlyozni a Szeretet című kép biblikus millíője sem, Máriával, Józseffel és a báránnyal sem. A Szerelem című képen az eleve fáradt ifjú emberpár egymáshoz tartozása sem hoz üde- séget. Vannak kivillanások, mint a Nyár című kép szép asszonyt üzenete vagy a Tavasz tündérhölgye, de az utóbbi már nem is földközeli, olyan minden, ahogyan az Ábránd című képen megfogalmazza világos és sötét ellentétével, a leány és öregedő férfi szembeállításával, az öregség és fiatalság egymás mellett létezésével. Szép üzenetek Szeverényi Mihály képei, nézni kell őket. Fülöp Béla Kántor Zsolt: r A lom kert Teljesen új szavakból áll a hallgatás. A tested a hallgatás. A csend a szerelem. Kierkegaard: Félelem és reszketés asztalomon. Mellette a toboz: szonett. Fölbontom leveledet, kihull a nárcisz, lepréselt gőg. ösztöneim borzolódnak levélpapírodtól. Parancsok, remegő madarak. Magyarország a leveled. Szépek a mondatok. Tiszta városok és illatos parkok rendje. Az irgalmatlan szorongás. Szeverényi Mihály: Disputa Tavasz
