Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-15 / 113. szám
1987. május 15., péntek A szélhámoskirály Békéscsabán A szélhámoskirály és a szőrmés (Pelsöczy László m. v. és Géczi József) Fotó: Gál Edit • „Az élet, mondjuk: Élet vagy viaskodás űz bennünket, vagy megengedi, hogy álmodjunk. Az emberek az álmokat szeretik jobban, s az álmodók különbek, mint a viaskodók. A művész, mondjuk: Művész, az emberi lélek e kétútúságának Herkulese, s ha amit mondunk, a szavak olcsó játékának tetszik is: viaskodva álmodja, vagy álmodva viaskodj a át az életet. A színpadról pedig szintén csak az merjen hozzánk szólni, ki két kálváriát járt. Hozzon a viaskodásból többet, vagy az álomból, nem bánjuk, de hozza az élet nagyszerű teljességét.” Igen, hozzon az élet nagyszerű teljességéből valamit! Még akkor is, ha csak egy olyan könnyed kis bohózatról van szó, amilyen a Zer- kovitz Béla dalai köré ka- nyarított Mészöly Gábor-féle történet. Meglehet, első látásra talán túl komolynak találtatik az Ady-idézet, a színdarab elé állított mérce, az elvárás a színészektől — egy ilyen vígjáték esetében. Meglehet, első látásra talán igazságtalanságnak tűnhet egy zenés komédián olyasmit számon kérni, ami nem sajátja. De hát tényleg túl magas mércéről és igazságtalan elvárásokról van itt szó? A Jókai Színház legutóbbi bemutatója, A szélhámoskirály — hogy is mondjam — nem ragadott igazán magával. Pedig nem számítottam hamleti viaskodásra, mellbevágó drámaiságra — csak egy kis szórakozásra. Zer- kovitz Béla — a Royal Orfeum háziszerzője, majd igazgatója, a század elejének népszerű operettszerzője, közkedvelt, fülbemászó szentimentális dalok szövegírója és komponistája — nem kifejezetten a műfajom. Mondjuk, ez még lehet az én bajom. D.e nézzük tovább a történetet! A történetet arról, hogyan lett angol lord a vidéki szatócs fia, Strassnoff Ignác? Mészöly Gábor a Széchenyi Könyvtárban találkozott a szélhámoshős 1932-ben megjelent önéletrajzával. S a kalandos életút, a megannyi furfang- gal, csellel, csalással vett korabeli társadalmi akadályok írásra ihlették Mészölyt. A főhős, ez a jópofa, találékony, szellemes cselszövő sokféle kalandba keveredik, viszontagságos állomásokon segíti magát előrébb és előrébb — mindig ravaszsággal és hazugsággal. Kihasználja az emberek korlátoltságát, hiszékenységét, kishitűségét. Meglovagol alapvető társadalmi bajokat, hiányosságokat. Átejti a dra- gonyost, a pénztárost, a szőrmést, a vendéglőst, a detektívet, a hamiskártyást, de még a francia rendőrséget, József főherceget és Vaszari Kolos hercegprímást is rászedi. Átver, átejt — de könnyedén és elegánsan csinálja, s így szinte rokonszenves marad, s mindvégig csak egy szélhámos, nem bűnöző. „A büntetőtörvénykönyv nem ismeri a szélhámosság fogalmát, csak a csalást bünteti. Pedig a szélhámosság más: több, szebb ennél. Elegancia, könnyedség, szellemi fölény ...” — állítja a műsorfüzet is. Akárhogy, de színpadra való, ígéretes, hálás történettel állunk szemben, hiszen változatos, színes, szórakoztató állomásokból áll ez az egész élet. S hozzá még a kellemes, andalító muzsika, a szívbemarkoló, köny- nyeket előcsalogató szövegekkel. „Komédiás vagy csupán az élet csúf színpadán... Nem más, csak komédiás, csak bohóc”. „Mi muzsikos lelkek, mi bolond fiúk, csak hangulat minden miná- lunk ...” „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a sors néha nem tudja, mit akar...” „Hulló falevél”, „Lehoznám néked a csillagokat is az égből...” — mennyi sláger, mennyi siker! Az ember pedig szereti, igényli, hogy álmokba ringassák, hogy a szívéhez szóljanak — legalább a színpadról. Vagyis adva volt szinte minden ebben az előadásban; minden, amire szükség lehet a könnyen felcsattanó tapshoz, a meleg fogadtatáshoz, akár az olcsó sikerhez is. A már puszta megjelenésében szimpatikus, charmos, vonzó hős is adott — kék szemekkel — Pelsöczy László személyében. S ugyanígy adott az összes „gyönge nő” — Ibolya, Ella, Bella, Zelma — megtestesítője, a szép hangú Szegedi Dóra. Nos ■ akkor, ha minden ilyen szerencsésen együtt van a színpadon, hogyan történhet mégis, hogy mindez kevés? Ügy, hogy éppen az hiányzott az előadás összképéből, amiről Ady Endre úgy beszélt: a Művész, ha olcsó játékról van is szó, „viaskodva álmodja, vagy álmodva viaskodja át az életet”. S éppen ez az, aminek csak csekély jelét lehetett érezni (ha egyáltalán lehetett) a pénteki premieren. Pelsöczy László m. V. elegánsan és könnyedén énekelte el Z~r- kovitz Béla dalait, lezseren „adta el” a szélhámoskirály történeteit, kalandjait, elegánsan és könnyedén mozgott, játszott a színpadon — de semmi több. Vagyis kívül maradt a mélyebb érzelmekből, a- körülötte pergő bonyodalmak, események lényegéből, tán még a saját tréfáiból is. Kívül maradt, jó néhány lépés távolságban az egész bulitól. Pedig igazán nem sokat kellett volna hozzátennie, hogy elhiggyük neki, ő a szélhámoskirály, hogy érezzük, belülről fakad, amit csinál, s hogy ez a Strassnoff Ignác hatni tudjon ránk. Az előadás leginkább élményt nyújtó percei alighanem Szegedi Dóra hangjának, számainak köszönhetők. Többféle nőt alakított, kedvesen, jópofán — de belőlük is hiányzott valami, valami átélt, hozzáadott színészi plusz. Kincses Károlynak, Géczi Józsefnek és Monori Balázsnak bőven jutott epizódszerep, bőven jutott alkalom művészi eszközeik villogtatására, a közönség megörvendeztetésére. Balogh Gábor rendező, valamint két vendég munkatársa, Geszler György koreográfus és Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező, a millenniumi ünnepségek jegyében, fényében mutatják be Strassnoff Ignác kalandjait és a korabeli Magyar- országot. A honfoglalás ezredik évfordulója: 1896. Amikor törvénybe foglalták a honfoglalás emlékét, nagyszabású ünnepségeket, kiállításokat rendeztek, emlékműveket állítottak az egész országban. (S gyűjtöttek a nemzeti sz ... szoborra. A többszöri nyilvánvaló rájátszás a mai Nemzeti Színház ügyére, nem tudom, szerencsés-e ilyen formában?...) Millenniumi parádézás, mulatozás, szecessziós tündöklés, rongyrázás. Az ország virágzik, a béke szigete, gondok, bajok meg nincsenek, mert nem beszélnek róluk. Ilyen korban élte (élhette!) világát Strassnoff Ignác, a szélhámoskirály. És erről a korról rántja le a leplet, amikor a darab végén így énekel: „Mennyi-mennyi világcsaló, mennyi-mennyi du- tyibavaló! Szép kis társadalom ...” Ám mielőtt még teljesen elandalítana bennünket a kellemes muzsika, s nyugodtan élvezhetnénk tartalmát abban a tudatban, hogy nem rólunk van szó, be kell vallanunk, hogy bizony ró- . lünk is szó van. Ennél a számnál, ahogyan az előadás több más szatirikus jeleneténél is vettük a lapot; be-beugrott egy-egy mai kép, egy-egy erre az 1987-es évre jellemző vonás, jelenség. S a párhuzam nem volt erőltetett... Niedzielsky Katalin Földméréstanból első Mint aki igazából föl sem fogta ... Pedig az országos középiskolai tanulmányi verseny Székesfehérváron még április 24-én lezajlott. Ö pedig teljes jogú egyetemi állampolgár lett. Mosolyogva mesél a versenyről, diákéveiről, fáradtságnak, hajszoltságnak semmi nyoma rajta. Horváth Andrásnak, a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola negyedikes tanulójának szakmai tárgyból, azaz földméréstanból már nem kell érettségiznie. Viszont annál inkább izgul a magyar és a történelem miatt. De ezt már me? sélje el maga ... — Tulajdonképpen totál véletlenül kerültem a Vásárhelyi szakközépbe. Gimnáziumba szerettem volna menni, de mondta az osztályfőnököm, hogy a 4,4-es átlagommal nem juthatok be a T4ncsicsba. Ugyanis a humán tárgyak nem mentek nekem. Aztán a közgé számítástechnikai osztályát céloztam meg az első helyen, az sem sikerült, és ma már örülök neki, hogy végül is a Vásárhelyiben kötöttem ki. — Meséljen a versenyről... — Az ország öt iskolájából a MÉM hívta be a versenyzőket az országos döntőre. Az iskolai versenyen én lettem az első, így meghívtak engem is. Nem nagyon izgultam, emlékszem, a tanár úr, Institóris István, aki a földméréstant tanította, sürgetett, hagyjam abba az evést, mert kezdődik a verseny. Persze, nálam se toll, se ceruza. Mikor vége lett a versenynek, azt hittem, utolsó leszek. Ugyanis elég furcsák voltak a feladatok. Az volt a szerencsém, hogy nem tankönyvszerűen oldottam meg őket. Például a szögvonal- számítást polárisán, és ez utóbbi jött be. — Az első helyezés egyben egyetemi felvételit is jelent. Mit szóltak .hozzá a szülei és az osztálytársai? — Tótkomlósi vagyok, öten vagyunk testvérek, de az édesapám mindig is szorgalmazta, hogy felvételizzek a műszaki egyetemre. Ez az álma most valóra vált. Az osztályban pedig síri csend fogadott, mikor beléptem. Nagyon meglepődtem, mert én még nem tudtam az eredményt, hiszen egy hónap múlva küldték meg az iskolának. — Hogyan emlékszik az elmúlt négy évre? — Az osztályunk „csúcsbanda”. Okos társaság, csak kicsit lusta. Nagyon szép volt az ott eltöltött négy év. Csak gyorsan elröpült. — Mit szeret a földméréstanban? — A logikát. És mindenben a logikát. Egy izgalmas feladatban órákig el tudok merülni, de nem vagyok ma- golós típus. — Kiknek volt része az országos első helyezésben? — Köszönettel tartozom Institóris tanár úrnak, Kiss Sándorné tanárnőnek, aki a gyakorlatból készített fel, és Bosics Tibor tanár úrnak, aki megszerettette velem a topográfiát. — Említette a logika sze- retetét. Családi örökség? — Hallottam egy- olyan megállapítást, miszerint, ha valaki február 20-a körül születik, az jó matematikus Lesz. Én február 16-án születtem ... B. S. E. Fotó: Gál Edit Udvardy Anikó műhelyében Udvardy Anikó szobrász- művész 1952-ben született Mezőberényben. A szegedi művészeti gimnáziumban töltött évek után Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol mestere Somogyi József volt. Tíz éve él Békéscsabán, most látható első önálló kiállítása a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Nem elfelejthető, mennyivel nehezebb a szobrász dolga, mint a festőé, grafikusé. Természetesen nem művészi, hanem a technikaitechnológiai kivitelezés szempontjából. Ezenkívül a szobrászat sokkal „lassúbb” műfaj, mint az előbb említettek ; hosszú az út az első agyagvázlattól a bronzba öntött kész műig. „Az én műhelyem” című kiállítási sorozatban megvalósult tárlaton mintegy harminc munka, s a róluk készült — részletszépségeket kiemelő — fotók tájékoztatnak az alkotó kissé hosszúra nyúlt pályakezdő éveiről. A szobrok és gipszvázlatok mellett látható egy tényleges műhelyrészlet is, amely a munkafázisok bemutatásával a szobrászi alkotómunka technikai megvalósításába nyújt bepillantást. Egészen pontosan egy érem elkészülésének folyamatát kísérhetjük figyelemmel : az agyagvázlattól a gipsz negatívon és az öntőformán keresztül a kész bronz műig. Az itt példaként kiválasztott érem egy másik példánya néhány méterrel odébb látható az érméket tartalmazó vitrinben is. Ezek közül négy megbízásra készült: a „Munkásságért”, a „Gyermekekért” és a „Településfejlesztési emlékérem” két változata. Az érméken is megfigyelhető a szobrásznő két jellemző tulajdonsága; a dolgok bensőséges és szellemes megközelítési módja. A „Munkásságért” című érmén például a méhek hatszögletű sejtszerkezete borítja be az érem felületét, középen egy méhecskével. Az egyik településfejlesztésért járó érmén a csigaház vonalmenete a kompozíció alapja, legbelül a legrégibb épületek — például templom — a külső íven a mai kor épületei helyezkednek el. A másik település-érmen szabályos alakú házacskák kerültek egymásra, mintegy a különböző korok egymásra rakódó építési rétegeit jelképezve. „Anya gyermekével” A bensőséges hangulatú művek köre egyértelműen behatárolható, az anyagyermek kompozíciók tartoznak ide: „Gyermekekért” érem, a várandós kismamát megmintázó arasznyi kisplasztika, a köztéri szobor méretű „Anya gyermekével” című terrakotta kompozíció, valamint a „Márta” című portré és a „Balerina”. A kisplasztikák már témaválasztásukkal is jeleznek egyféle hangulati attitűdöt: az iróniába hajló szemléletet. Visszatérő a bohócok és a cirkusz ábrázolása. Az „öregasszony”- szobrok inkább az esendő- ség, mint az elmúlás jegyeit viselik magukon, talán azért is — és az alakok nyújtott formájú megmintázása miatt is — az első benyomásra még itt is keveredik egymással a fanyar és melankolikus hangulat. Külön műcsoportot alkotnak — közéleti funkciója miatt — az emlékműtáblák. A Kulich Gyula dombormű eredetije a békéscsabai 10. számú iskolában van, a Domokos Józsefre emlékező tábla, mely a Domokos téren, a Szabadság mozi oldalfalán található, biztosan sokaknak ismerős. A kiállítás egyik legfigye- lemre méltóbb darabja a „Forgószél” nevű játszóplasztika makettje, amelyet a József Attila lakótelep óvodájában valósítottak meg. Elég a vascsövekből és autógumikból kialakított játszóterekre gondolni ahhoz, hogy sejthető legyen a mászóka gyerekhasználóinak öröme. Ibos Éva Tehetséggondozás — egyéni pályázattal Három évvel ezelőtt — az Országos Pedagógiai Intézet szakmai irányításával, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége támogatásával — indult útjára az egyéni pályázatok rendszere. A megyékben a pedagógiai intézetek látják el a lebonyolító szerepét, ők irányítják szakmai bizottságok bevonásával a különböző fordulókat, és végzik az értékelést. A tehetséggondozást szolgáló egyéni pályázatokra az idén — 12 ágazatban — 1824 pályázó küldte be munkáit Békés megyében. A legnépesebb a matematikusok tábora volt, ezt a magyar nyelvvel és az orosz nyelvvel foglalkozó pályázók közelítették csak meg. A pályázatokon hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos pajtások vehettek részt. A második fordulóra 819 gyerek kapta meg az írásbeli feladatokat, az április 17-i, illetve a 24-i megyei találkozóra már csak 344- en jutottak el. Akik a megyei találkozókon is jól szerepeltek, jutalomban részesültek. A két országos szaktáborba, Csillebércre és Gödöllőre megyénkből hatvannégy pályázó jutott el, megyei szaktáborban, Szanazugban 11Ö pájtás bővíti majd szakmai ismereteit. Kilencven pályázó pedig könyvutalványban részesült. A Békés Megyei Pedagógiai Intézet kezdeményezésére környezetvédelemből is indult egyéni pályázat, amelyet május közepéig küldhetnek be a gyerekek. Jö- yőre — ugyancsak megyei kezdeményezésként — a számítástechnika tudorainak is indítanak pályázatot. A három év tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre több iskola támogatja a pályázati rendszert, s talán éppen ezért jó lenne, ha a részt vevő iskolák jogot kapnának egy iskolai szűrőverseny megrendezésére. Ez javítaná a pályázat színvonalát, s érdekeltté tenné az iskolákat is az egyéni pályázat még fokozottabb támogatásában. A legnagyobb előnye mégis az, hogy — egy-egy új ismeretkör kidolgozásában, feltérképezésében — igazi szellemi erőpróbára készteti a diákokat. (bse)
