Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-11 / 86. szám

NÉPÚJSÁG 1987. április 11., szombat MSZBT koordinációs bizottsági ülés A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei koordináci­ós munkabizottsága tegnap délután ülést tartott. Első­ként a munkabizottság tag­jainak feladatköréről tár­gyalt, majd az MSZBT Or­szágos Elnökség 1987. évi munkatervéből adódó tenni­valókat elemezte. Az idei munka a VIII. országos ér­tekezlet határozatai szelle­mében folyik. Különös hang­súlyt kap a tömegpolitikai munkában az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak megismertetése. Kiemelkedő esemény lesz az idén a nagy októberi szocialista forra­dalom 70. évfordulója, illet­ve ennek megünneplése. Megyénk ismét országos rendezvény színhelye lesz az idén. Az MSZBT bekapcso­lódik az országos zeneisko­lai versenyekbe, amelyeknek győztesei — az orosz és szov­jet művek legjobb előadói — jutalomként az orosházi ze­nei táborba kapnak meghí­vást. A társaság megrendezi Orosházán az V. orosz-szov­jet zenei tábort magyar és szovjet diákok, művésztaná­rok részvételével. A Magyar Zeneművészek Szakszerveze­tével közösen a zenepedagó­gusok részére szakmai ta­nácskozást szerveznek a tá­borban. Tanácskozás a fiatalok egészségügyi helyzetéről Nagy érdeklődés mellett rendezték meg tegnap Bé­késcsabán a megyei tanács nagytermében az Ifjúságunk egészségéért című tudomá­nyos ülést. A közvetlenül érintett szakemberek — egészségügyi dolgozók, peda­gógusok — három, sajnos rendkívül aktuális témáról hallottak előadást, láttak ké­pes beszámolót. Vámos László, a megyei ta­nács művelődési osztályveze­tőjének gondolatébresztő meg­nyitója után dr. Farka- sinszky Teréz címzetes egye­temi docens — a Szegedi Ifjúsági Ideggondozó és Lé­lektani Intézet munkatársa — hazánk ifjúságának kábí­tószer-fogyasztásáról szá­molt be. Az előadó először részletesen elemezte azokat a társadalmi, gazdasági, pszichoszociális okokat, amelyek ezt a rendkívül ká­ros szenvedélyt előidézhet­ték. Majd beszélt a narkoti­kumok egészségromboló ha­tásáról és magukról a kü­lönböző kábítószerekről is. Hosszan taglalta azokat az intézkedéseket, amelyekkel megelőzhetjük a drogok fo­gyasztását, s kitért arra is, hogy miként gyógyíthatók a már aktív kábítószerfogyasz­tó fiatalok. Mindezeket a té­nyeket szemléletes statiszti­kai adatokkal igazolta. Ezt követően dr. Pákozdi Lajos, a Kékestető Gyógyin­tézet főorvosa a dohányzás egészségromboló hatásáról, Gábor Ferenc, a Békés Me­gyei Kendőr-főkapitányság főhadnagya a megye fiatal­kori bűnözésének alakulásá­ról beszélt. A nagysikerű tanácskozás hozzászólásokkal és a kér­désekre adott válaszokkal fe­jeződött be. b. cs. „...nincs kedvem hazamenni...” öreg barátom közelebb van a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. Arról nevezetes barátai, ismerősei körében, hogy nagyon jól tartja magát. Tényleg — tizenegyné- hány éve ismerem —, én sem emlékszem rá, hogy va­laha is panaszkodott volna. A betegségek elkerülték, életkedve, humora mindig, mindenkire jó hatással volt. Hosszabb idő után találkoztam vele újból. Nem lehe­tett ráismerni. Soha ilyen szomorúnak, elesettnek nem láttam még. Beültünk egy presszóba, s tulajdonképpen a két üveg sör sem hiányzott ahhoz, hogy elmondja bá­natát. Tudod — kezdte —, nem hittem volna, hogy valaha is idáig jutok. Biztosan emlékszel, meséltem már neked, későn nősültem. Ügy látszik, a fiam, ha akaratlanul is, engem követett, csak most gondolta meg magát, immár negyven évesen. Ez, persze, nem lenne még baj. Az sem okozott soha gondot, hogy nálunk él, együtt lakunk. Né­hány hónapja összeállt egy elvált asszonnyal. Hidd el, örültem neki, nagyon rendes, aranyos ez a nő. Megsze­rettem, a feleségem is kedveli. Nincs is vele semmi ba­junk. A fiunk ellenben teljesen megváltozott. Egyszerűen nem lehet ráismerni. Beleszól mindenbe, életünkbe, amit egyébként sohasem tett eddig, ö akar rendezkedni. Még az étrendünkön is változtatni akar! Hallottál már ilyet? Lehet-e egyáltalán ilyen korban felhagyni a szokásaink­kal? Nem, nem értem, a feleségem sem, mi okozta ezt a pálfordulást? Ha hiszed, ha nem, még a pénzemmel is el akar szá­moltatni. Noha nagyon jól tudja, hogy a nyugdíjamat a feleségemnek adom az utolsó fillérig. A lakást mi fizet­jük, ő tulajdonképpen a fenntartáshoz csupán csekély összeggel járul hozzá. Igaz, én ma is dolgozom, de ehhez a külön keresethez vajon mi köze lehetne? Nem tarto­zom neki számadással. Vagy netán az fáj neki, hogy al­kalmanként meghívom egy-két — hidd el, már kevesen vagyunk — barátomat, s megiszunk egy sört, vagy va­lami mást? Nem, nem, nem tudom ... Ott tartok már, hogy nincs kedvem hazamenni, hú­zom az időt ezzel-azzal, mert nem szeretem a vitákat. De hát mondd meg, nem furcsa egy helyzet, hogy ne­kem kelljen a fiam előtt magyarázkodni? Mindig, min­dig csak a kérdések vetődnek fel bennem az utóbbi idő­ben. Mit vétettem, mit rontottam el, hogy idáig jutot­tunk? Már azon gondolkodom, talán jobb volna inkább meghalni. Nem élet ez így ... S mondta, mondta panaszait öreg barátom. Hallgattam őt. Csak ezzel segíthettem. — pénzes — Eleken Az állattenyésztés a vezető föágazat Évek hosszú során meg­különböztetett erőfeszítése­ket tett az Eleki Lenin Tsz, hogy régi idők szép gazdál­kodási hagyományát be­építse a szövetkezeti terme­lésbe. Sokak előtt még bi­zonyára ismeretes, hogy ez a község híres volt állatte­nyésztéséről. Az „őslakók” különösen a sertéstenyész­tésben jeleskedtek. A tsz- ben épített szakosított tele­pen már 804 kocát gondoz­nak, s évente 1300 tóttá hí­zott sertést értékesítenek. Ez az igen szép teljesítmény a termelést bővítő rekonst­rukció eredménye. A szarvasmarha-ágazat is jól funkcionál. 1986-ban csak a tejtermelés révén 7 millió forint nyereséget ho­zott. A telep megújításán dolgoznak, a MÉM kiírásá­ra pályázatot készítettek. Amennyiben elnyerik a köz­ponti támogatást, nagy erők­kel hozzálátnak a jelenlegi­nél lényegesen korszerűbb, fejőházzal is ellátott telep megépítéséhez. A háztáji fő­ágazat teljesítményét is ide számolva az állattenyésztés árbevétele megelőzte a nö­vénytermesztését. A kettő közötti különbség megha­ladja a 20 millió forintot. D. K. Elhúzódnak a lakásszavatossági perek A HNF Békés megyei jogi munkabizottságának tegnapi ülésén a megyei tanács és a népfront megyei bizottsága közötti együttműködési meg­állapodás megújításával kap­csolatos tervezetet vitatták meg a résztvevők Szegfű Istvánnak, a HNF megyei titkárhelyettesének és dr. Luczi Józsefnek, a testület tagjának előterjesztésében. A hozzászólásokban elhangzott, hogy időben meg kell kezde­ni a fiatalok tanácstaggá ne­velését. Az ilyen közéleti te­endőket ellátó személyek presztízse nőtt a választóke­rületekben, több munkahe­lyen viszont a vezetők nem értékelik kellően a tevékeny­ségüket. A póttanácstagok szerepét is fokozni kell a jö­vőben. Jó lenne, ha aktívab­bá válnának a lakó- és ut­cabizottságok is. Űj módsze­rek szükségesek a jogpropa­gandában, és javítani kell a kölcsönös információcserét a lakosság körében. A nép­frontbizottságok elősegíthe­tik a társadalmi ellenőrzést a hatékonyság érdekében. A javaslatok elhangzása után dr. Várnai Péter, a me­gyei bíróság elnökhelyettese a lakásszavatossági perek ta­pasztalatairól tájékoztatta a résztvevőket. Ezek az ügyek gyakran évekig is elhúzód­hatnak, mert a tervező, be­ruházó, kivitelező vállalatok s egyéb intézmények egy­másra mutogatnak az ilyen kérdések vitájában. Sajnos esetenként nem olyan laká­sokat adnak át, amelyek megfelelnek az első osztályú minősítés követelményeinek. Végül a javaslatok ismer­tetése után a testület úgy foglalt állást, hogy jogsza­bály-módosításra és a jót­állás bevezetésére van szük­ség az állampolgárok, illet­ve a lakásvásárlók érdeké­ben. A problémákat és az indítványokat a HNF és a Fogyasztók Megyei Tanácsa közvetíteni fogja a felsőbb szerveknek. —y —n Gagarin-emlékünnepség Visontán Az űrhajózás napja alkalmá­ból emlékünnepséget rendeztek pénteken Visontán a Gagarin Hőerőműben. Méltatták Jurij Gagarin kimagasló érdemeit, majd az erőmű előtti téren megkoszorúzták a világ első űrhajósának szobrát. Az évfor­duló alkalmából a Gagarin Hő­erőmű egyik termében képki­állítást rendeztek az űrhajózás történetének szemléltetésére. Körkép Nyári táborokról tavasszal Igaz, hogy egyelőre a tavasz adta örömöket sem élvezzük, mégis gondolnunk kell a nyárra. Sok kisdiák számára nyújtanak maradandó em­lékeket azok az úttörőtáborok, melyekben vaká­ciójuk néhány hetét tölthetik. Az iskolákban ilyenkor már javában szervezik a szünidős programokat; megkérdeztük hát, hol, mit tud­nak ajánlani a táborozni vágyó diákoknak. A megyeszékhely Szabó Pál Téri Általános Iskolájá­nak diákjai rövidesen saját üdülőjükben élvezhetik majd a vakáció örömeit, hi­szen Pécs melletti telkükre nemsokára felállítják azt a famotelt, amit erre a célra vásároltak. Addig, amíg sa­ját kis „birodalmuk” fel nem épül, vándortáborozni indulnak idén júliusban, harmincketten. A Kinizsi­túra résztvevői ezúttal a Balaton-felvidékkel ismer­kedhetnek meg. Szintén a Balaton mellé utazik júli­us 16-án 40 kisdobos, akik Szárszón fognak eltölteni tíz, bizonyára kellemes na­pot. Az NDK-ban táboroz­nak majd húszán, Csehszlo­vákiába és a Szovjetunióba pedig jutalomüdülésre me­het néhány gyerek. A békési József Attila Ut­cai Általános Iskola egyik szerencsés diákja Francia- országba indul a nyáron, természetesen jó munkája elismerése ez. Júniusban Sopronban táborozik a csa­pat, Fonyódligeten pedig szaktáborban tölthet egy- egy hetet az iskola 60 tanu­lója. Túrázni fognak az út­törők a gerecsei vándortá­borban, a kisdobosok pedig Velence környékén gyalo­golják le a maguk 7-8 kilo­méterét. A nyári vakáció ideje alatt a rajok közösen kirándulnak majd Egertől Szegedig. A mezőberényi gyerekek minden évben lehetőséget kapnak külföldi táborozás­ra, így idén a csehszlovákiai Nova Dubnicán tölthet kö­zülük 200 pajtás két hetet. A cseh iskolások júliusban viszonozzák a magyarok lá­togatását. Zánkára jutalom­üdülésre és különféle kép­Három évtized a pénzügyőri pályán Családias hangulatú ün­nepség keretében köszöntöt­ték a vámhivatal dolgozói parancsnokukat 50. születés­napján. Ebből az alkalomból kerestük fel dr. Molnár Ist­vánt dolgozószobájában, és kértük meg egy rövid be­szélgetésre. — Miután 1956-ban befe­jeztem a gimnáziumot Me- zőkovácsházán — emlékezik vissza — jelentkeztem arra a hirdetésre, amely érettsé­gizett fiatalokat keresett pénzügyőrnek. Akkoriban még nem sokat tudtam erről a pályáról, de hamar meg­szerettem. Ma viszont — nyugodtan fogalmazhatok így — élek-halok érte. — „Egyszerű” pénzügyőr­ként indult, most pedig a vámhivatal parancsnoka. — Kezdetben járőrszolgá­latot teljesítettem, de né­hány év múlva már a me­gyeszékhely nyomozócsoport­jának lettem a vezetője. Mi­után összevonták a vámőrsé­get és a pénzügyőrséget, elő­ször parancsnokhelyettesnek, 1972-től pedig parancsnok­nak neveztek ki. * — Mindehhez, feltétele­zem, különböző tanfolyamo­kat, iskolákat kellett elvé­geznie? — Folyamatosan képeztem magam alsó-, közép- és fel­sőfokú szaktanfolyamokon. Majd 1973-ban jogi doktor­rá avattak. Sőt mérlegképes könyvelői oklevelet is sze­reztem. — Mennyiben változott a hivatal — és az ön — mun­kája az elmúlt 30 év alatt? — Az ötvenes évek végén főleg boradózással, dohány- és szeszjövedékkel kapcsola­tos munkákat végeztünk. Ma inkább a külkereskedelem áru- és magánforgalom­ügyeinek intézése és külön­böző bűncselekmények — adócsalás, vámcsempészet — nyomozása a feladatunk. — Három évtized távlatá­ból hogyan látja, jó, hogy ezt a hivatást választotta? — Feltétlenül. A munká­mat nagyon szeretem. Meg­kaptam a Haza Szolgálatá­ért Érdemérem arany foko­zatát. Annak pedig külön örülök, hogy fiam követőm lesz a pályán, hiszen ő is ennek a testületnek a tagja. B. Cs. Fotó: Gál Edit zőtáborokba utazik néhány úttörő és kisdobos. A Kini­zsi-, Partizán- és Szalajka- túrákon 30-30 diák fog részt venni, a rajkirándulásokat pedig a Mecsekbe és a Du­nakanyarba szervezik az idei nyáron. Ügy látszik, a cseh úttö­rőkkel a legjobb a „tábori kapcsolat”, hiszen a szarva­si Kossuth utcai iskola di­ákjai is ide utaznak minden második évben. A központi táborokba leginkább azok jutnak el, akik jó tanulmá­nyi eredményekkel, kima­gasló közösségi munkájuk­kal kiérdemelték ezt a ju­talmat. Egy külföldi kirándulás minden diák életében nagy esemény, különösen, ha egy kis községi iskola tanulói juthatnak el az országha­táron túlra. A kaszaperiek július 3—7. között a Szov­jetunióba látogatnak el, ahol a nyelv gyakorlása mellett megismerkednek majd Munkács, Ungvár és Verhovina szépségeivel is. Júniusban harminchármán indulnak el Nógrádba, hi­szen az idei vándortábort ide szervezték. Nagyon nép­szerűek ezek a hátizsákos gyalogtúrák, épp ezért ren­deznek minden évben egyet­egyet. A békéssámsoni általános iskola úttörőcsapatának tag­jai közül negyvenen vehet­nek majd részt a bélapát- falvai csapattábor program­jaiban. Néhányan a Balaton partján, sportszaktáborban töltenek el 10 napot, a nyolcadikosok pedig egy­hetes kirándulást szervez­nek az év végére. Igen nép­szerű a „Vakáció akció”, melynek lényege, hogy őr­sök, rajok közösen túráz­hatnak. Zsadány úttörői közös ke­rékpártúrára készülnek a helybeli KISZ-esekkel együtt. Sokat kirándulnak a környéken, hiszen itt is van látnivaló bőven, gondoljunk csak Gesztre, vagy a vésztő- mágori ásatásokra. Kápta- lanfüredre utaznak negyve­nen augusztus 25-én, és a geszti cigánytábornak is lesz néhány zsadányi lakó­ja. Átlagosan a diákok 60- 70%-a tölti nyári szünidejé­nek egy-két hetét valami­lyen úttörőtáborban, de akadnak olyanok is, akik egy nyáron több helyen tá­boroznak. Egyelőre azonban csak az iskolapadból szer­vezhetik a gyerekek nyári programjaikat, hisz a va­kációig még hátravan né­hány hónap. Gajdács Emese

Next

/
Thumbnails
Contents