Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-08 / 83. szám
o 1987. április 8., szerda Van-e munkahelyi művelődés? Dísztelen tanácskozás egy díszteremben — n szakértelem is leblokkol néha ? — Mérlegen 38 békéscsabai munkahely Pár nappal ezelőtt fényes teremben hallottam egyáltalán nem fényes dolgokat. A helyszín a Békéscsabai Városi Tanács díszterme volt, a tanácskozás témaköre pedig (pénteken délután, álmos két órakor) „a munkahelyi művelődés városi szintű segítése”. Két óra hosszat tartott a tanácskozás, de utána sem lettem okosabb. Nem azért, mintha nem esett volna szó sokoldalúan a megnevezett témáról, hanem inkább azért, mert sem a hozzászólók, sem az előadók és vendégek, sem én, a csendben jegyezgető megfigyelő nem találtam ki semmi jobbat, használhatóbbat, mint amit eddig is tudtam. Például azt, hogy a munkahelyi művelődés jószerével nem létezik. Vagy nem úgy, ahogyan azt évek és évtizedek tapasztalatával az ember elképzelné. Semmiképpen nem olyan, hogy „lelkes tömegek tódulnak” ilyen, vagy olyan művelődési alkalmakra, mert nem tódulnak. Sietnek haza. Évek óta már csak sietnek haza, és megfeszülhet az a közművelődési előadó, titkár, vagy nevezzük akárminek a hely szokása szerint, aki hallgatóságot akar toborozni (szerezni, hozni, felkérni stb.) egy-egy ismeretterjesztő előadásra, író-olvasó találkozóra, színészek önálló műsorára. Mondják, hogy a munkahelyi művelődés szinte csak abban merül ki, hogy akikre ez a feladat hárul, politikai ünnepségeket és brigádvetélkedőket szerveznek, megrendezik a nyugdí— Megkeresett a színház főrendezője, hogy van-e időm, mondtam, hogy nincs, de majd csinálok. Amikor megtudtam, miről van szó, gondoltam, ez egy szép kaland az életemben. Ezt a darabot én a főiskolán Nádas- dy Kálmán kezéből vettem át. Február 20-án, amikor bemutatóm volt a Várszínházban — T. S. Eliot Koktél hatkor —, azon a napon tartottuk meg itt az olvasópróbát, majd néhány nappal később elkezdtük a munkát. Akkor még nem tudtam, hogy én ezt ennyire szeretem. Most tudom. Nem köny- nyű feladat egy fárasztó évad után, a szerződési periódus kellős közepén... De mindenkinek össze kell kanalaznia a saját életét, mert másképp nem megy. Mit mondhatok még? Hogy ki vagyok én? Olyan ember vagyok, aki szereti azt, ami valódi érték. Nekem nagyon sok jó mesterem volt: Pet- rovics Emil, Vámos László, Nádasdy Kálmán, Osztovits Levente, Elbert János ... — Az Argentin szimfónia nem népszínmű. Ez egy keserű tejföl. Ha a színészeim meg tudják valósítani az elképzeléseimet, hajlandóak lesznek a szerepek keserűségeit végigjátszani, akkor ez nem lesz népszínmű. ‘ Nincsen bajusz a mondatok fölött, nincs kackiás helyzet. jasok napját és a nőnapot a szokásos protokoll érzelmes- séggel, de az is fedné a helyzetet, ha azt mondanám, hogy: letudják. Szomorú kép, főleg akkor, ha mindezt ennek a délutánnak az előadójától hallom, aki összegezte azt a felmérést, melyet 38 békéscsabai munkahelyen végeztek, illetve kezdtek felgyűjteni 1984- ben. Szomorú kép, ha megkerülhetetlenül le kell írnom azt is, hogy a munkahelyi művelődést sokan még mindig szó szerint értik, és azt gondolják, nem áll az másból, mint munkaidő utáni összejövetelekből, kiállításmegnyitókból, esetenként unalmas előadásokból, amikor mindenki azt lesi, mikor lesz vége, eléri-e az autóbuszt, a vonatot, hazaér-e etetésre, kapálásra, fóliázásra, gmk-zásra, és sorolhatnám a lap aljáig. Pedig a munkahelyi művelődés sokkal több ezeknél! Benne kellene lennie annak is, hogy munkakultúra, munkahelyi légkör, vállalati gondolkodás. Közös gondolkodás. Nemcsak azon, hogy hogyan lehetne több pénzt keresni, hanem azon is, hogy jobban dolgozni, korszerűbben dolgozni hogyan lehetne? Hogy el- jutunk-e a „szociális” gondolkodástól valami produktív, életteli, teljesítményt honoráló gondolkodásig, netán gyakorlatig? Ha erre is nevel a munkahelyi művelődés, ha ezt is segíti kibontakozni, van értelme. Azt mondta az egyik hozzászóló, hogy „a közművelődés hagyományos formáira a Arról szól a darab, hogy mindenki végtelenül egyedül van. És egy asszonyról, aki olyan, mint egy Holbein- kép; megérkezik egy város egyik pontjára, elfoglal egy helyet, s elköveti élete első és utolsó nagy baklövését. Beáll a kocsijával egy helyre, s onnan soha többé nem tud elmenni, ott fog meghalni. Ezt szeretném megrendezni. Megérkezik egy élet, és ... és minden eltűnik a föld alatt. A darab címe: Argentin szimfónia. A zajok szimfóniája. Az első felvonásban a fegyverek zamunkahelyeken nincs szükség”. Azt viszont nem mondta senki (péntek volt és délután!), hogy ez bizony így féligazság, netán látszatigazság, és sokkal több benne a sikertelenség magyarázata, a beletörődés, mintsem a tettrekészség és a hivatástudat. De hát (említették ezt is páran) miből táplálkozzon a hivatástudat, ha a bér meg kicsi? Ha a közművelőknél valóban nem arányos (jó munkáért) a pénzben kifejezett elismerés? Ha a munkahelyeken szencsés kivételektől eltekintve hozzá nem értők szólnak bele (határozzák el) mi történjen a ..munkahelyi művelődés" címszó alatt? Hogy a teljes sokféleséget érzékeltessük: a 38 munkahelyből 14 helyen a személyzeti munkához kapcsolták a közművelődést, hat helyen található függetlenített, főfoglalkozású közművelődési ember, ebből ketten közben az adott szakszervezeti művelődési ház vezetői is egyben. Három munkahelyen a munkaversenyfelelős a köz- művelődési „szakember”, egy helyen a munkásellátáshoz kapcsolt feladat, egy másik helyen pedig oktatásiszociálpolitikai, közművelődési összevont munkakört alakítottak ki, és egy személy végzi mindhárom „munkát”. Tizenhárom munkahelyen (!) a legkülönbözőbb foglalkozásúak a köz- művelődés helyi szervezői, önként vállalt társadalmi munkában. Van közöttük árufőelőadó, technológus, ja, a másodikban a halál zaja, a harmadikban a csend. Ez egy rendezői gondolat. Közben: az első felvonás a tavasz, a második a nyár, a harmadik az ősz és a tél. — Mit mondhat egy mélyen argentin dráma itt, a békéscsabai közönségnek? Mi a rendező szándéka az előadással? Üzen-e vele? — Nem üzenek. Nem akarok üzengetni. Nem akarok argentin lenni. Nem akarok olyan dolgokat csinálni, amihez nekem nincsen közöm ... Én Budapesten a nyolcadik kerületben születtem, s volt részem abban, hogy megtanuljam, mi a periférikus élet. Nem futottam el semmilyen helyzet elől. Ebben a darabban az a fontos, hogy ez a furcsa, beteg, urbánus élet — érzékenyek vagyunk, tele a lelkünk sebbel — ez egy „belezuhant” élet... Ebből az életből ezek az emberek ki akarnak törni. Mariaszb-titkár, statisztikus, asztalos, munkaügyes, oktatási előadó... És van közben a munkahelyi művelődés. És miként az elhangzott: „őrzi a pozícióit, és a pénz hiánya sem lehet akadály". Felötlött bennem a kérdés ott, a díszteremben: akkor miért nincs mégsem munkahelyi művelődés? Miért, hogy a szakember-közművelők arról beszélnek, hogy a hagyományos közművelődésre nincs semmi szükség?! De vajon korszerű lesz-e a munkahelyi művelődés egykét számítógéptől, videómagnótól? Vajon tényleg nem kell az, hogy a munkásklubokban, vállalati klubokban verseket olvassanak, kiállításokra invitáljanak képzőművészeket, önálló műsorra egy-egy színészt? Nem lenne-e halálos, nagy tévedés elhitetni magunkkal (sikertelenségeink magyarázataként), hogy ezekre semmi szükség, manapság ezek nem korszerűek? Hajlamosak vagyunk ebben is átesni a ló túlsó oldalára! Csak egyetlen példa: korszerű művelődési alkalom-e az, ha a szakkörben elektronikus játékokkal, repülőgépek „lelö- vésével” és hasonlókkal szórakozik az ifjúság, és csak annyit tud az egész számító- gépesdiből, hogy melyik gombot kell nyomogatni ahhoz, hogy ne álljon le a „műsor”? Nem lenne-e jobb megismerni az igazi igényeket? Azt, ami „a levegőben van”, és ehhez igazítva hívni meg olykor költőket, írónak szárnyai vannak, ő egy sas, a gyermekei pedig egy- egv pici kis tojás — mint egy szürrealista festmény — én meg a szakállas kalauz ... — Nos, némely szürrealista képet elképzelem, de most inkább arra lennék kíváncsi, milyen előadást akar a rendező? — Olyan előadást szeretnék csinálni, ami a nézőt megdöbbenti. Ez nem vígjáték, ez pokol, a mi pok' lünk. Csendeket csinálni — ezt szeretném. Legyen mindenki csendben! Én is, te is, ő is, mindenki. És aztán szépen lassan menjen össze a függöny... — Vagyis pesszimista kicsengés? • — Nem! A darab végén két ember megy ki a színpadról. Minden áll, kinyílik az összes vasajtó, és a színpadról kimegy az életbe két ember. És föl akarom őket robbantani, és aztán suttogás ... Halld meg a zenét, a színpadot és mindent! Jöjjön vissza az egész! Ezt szeretném megrendezni. Hogy aki kimegy, úgy menjen ki, hogy aztán újból visszajöhessen. Ne menjünk el úgy egymás életéből, hogy lyukat hagyjunk magunk után! — Politizáló, történelem- és nemzetvizsgáló vagy éppen abszurd színházra számíthat a békéscsabai közönség? — Muszáj most erre válaszolni? — Nem ... Beszélgetünk... Osvaldo Dragúnnak — hangsúlyozta önmagáról — nem csak az igényes dráma, hanem a közönsége is fontos volt. A rendező sem lehet ezzel másként, sőt... — A rendezők közelebb állnak az élethez, és a közönséghez is. De mindenkinek annyit kell elhinni, amennyit megcsinált, és nem amennyit beszél magáról. Dragún sok mindent csinált: neki sokat kell hinni. Jó darabot írt. De mi itt élünk Magyarországon .. . — ... és várjuk az ősbemutatót! Niedzielsky Katalin kát, képzőművészeket, politikusokat, orvosokat, színészeket, mérnököket, közgazdászokat egy-egy élvezetes, nyílt eszmecserére? Nyitott és megválaszolatlan kérdések sorát írogattam fel. Mikor lesz úgy, ahogy a tanácskozás pesti vendége megjegyezte: „Talán nem éri meg a vállalatoknak arra költeni, hogy az emberek ne a hétköznapi gondokkal agyonhalmozódva dolgozzanak, hanem gondoktól mentesen, csak a munkára koncentrálva?” Persze, ahhoz, hogy „csak a munkára koncentrálva”, nem elég a gyár, a vállalat, az intézmény törekvése. Kell ahhoz még sok minden más is, amely már túlnő a munkahelyi művelődési alá felsorakoztatható tennivalókon, terveken, módszerekben, ötletekben, igényfeljá- ráson. Nem vitás, a dolog igencsak bonyolult. És sok a nehézség, a közművelődési szakszerűtlenség, mindenféle olyan tényező, melyek miatt nem jutnak egyről a kettőre. Valaki említette, hogy sokkal több és praktikus ismeretanyagot nyújtó továbbképzés is kellene. Hogy például (lehet, hogy ennek is köze van témánkhoz), az új adórendszer (!) helyes végrehajtását segítő pécsi tanfolyamra (valahonnan) nyolc embert kellett volna küldeni, de csak egy mehetett el, mert „olyan drága” a tanfolyamdíj, a szállásköltség, a munkaidő- kiesés stb., hogy többre nem futotta. Ugye, furcsa? Vagy nem fontos, hogy akik „végrehajtanak” valamilyen rendeletet, előírást, azok értsenek is hozzá? És, ha valaki vállalkozik (mert küldik) egy-egy ilyen tanfolyamra, akkor annak olyan magas a költsége, hogy nyolc helyett csak egy mehet el? Körülbelül ezt kérdezte az a hozzászóló is, aki a fenti épületes helyzetet a díszterem tanácskozói elé tárta. A kézenfekvő javaslatot, melyet elmondott, miszerint miért nem szerveznek (akiknek kell) kihelyezett tanfolyamokat, miért hívják egy helyre az országból az embereket, nos, ez még senkinek sem jutott eszébe. Lehet, hogy azért, mert sokkal olcsóbb lenne...? A megfigyelői szerepkör így csapott át néha-néha iróniába, talán a tehetetlenségtől. Hogy még mindig napnál világosabb és egyszerűbb dolgokat- bonyolítunk agyon, hogy még mindig nem az ésszerű összhang, hanem az ilyen-olyan hiúság. felettes-szerviség, meg társai az eldöntő érvek. Közben a munkahelyi művelődés maradt ott, ahol volt, jobb esetben „őrzi a pozícióit”. Lehet, hogy a pesti vendégnek igaza volt abban, hogy nem jó szó az, hogy munkahelyi művelődés, jobb lenne azt mondani: „a munkahely szerepe a tudat- formálásban”. Hogy az „emberi minőségeket kell kibontakoztatni. hogy mindenki tudja, mi a közösség érdeke. mi az. hogy mindennapi kultúra, anyanyelvi kultúra (!), viselkedéskultúra”. Abban viszont kétlem, hogy igaza van. amikor szintén azt bizonygatta, miért nincs szükség a „hagyományos közművelődésre és a művészetre” a munkahelyeken. Lám-lám, a szakértelem is leblokkol néha. Vagy az érzelmekre, a művészetekre — tényleg nincs szükség? Nem kell válaszolnom erre. hiszen a válasz napnál világosabb. Csak kevesebb ilyen elszólás több lenne, és feltétlenül célravezetőbb; nem keverné össze újból és újból a fogalmakat, még akkor sem. ha vitán felül áll sziklaszilárdan: gazdaság nélkül kultúra sincs. De ez utóbbi viszont nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az előbbi jobb legyen. Sass Ervin Próbakép: Maria szerepében Felkai Eszter Jászai-díjas D Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat felvesz baromfifeldolgozás és -csomagolás munkaterületekre női segéd- és betanított munkásokat két műszakra. Munkaidő: heti 40 óra. Kereseti lehetőség: 26—30,— Ft/óra a teljesítménytől függően. Délutáni műszakra megemelt műszakpótlékot fizetünk. A vállalat a vidéki dolgozók részére utazási költségtérítést biztosít. Az alábbi útvonalakon munkásszáliítő autóbuszok szállítják be a dolgozókat: — Körösújfalu—Vésztő—Bélmegyer—Tarhos — Csökmő—Szeghalom—Körösladány— Köröstarcsa—Mezőberény — Geszt—Mezőgyán—Nagygyanté—Doboz — Sarkadkeresztúr—Sarkad—Doboz — Dombegyház—Kisdombegyház— Magyardombegyház—Kunágota— Almáskamarás—Nagykamarás— Medgyesegyháza—Pusztaottlaka— Csabaszabadi — Dévaványa. Jelentkezni lehet: a vállalat felvételi irodájában, Békéscsaba, Orosházi út 16. ürgentin dráma ősbemutatójára készül a színház Mrsán János rendezői szándékairól Április 17-én magyarországi ősbemutató lesz a Jókai Színházban. Osvaldo Dragún Argentin szimfóniáját Mrsán János rendezi. Hogyan jött létre ez a találkozás a latin-amerikai darab és a békéscsabai színház, illetve a színház és a vendégrendező között? Miért éppen ezt a külföldi művet mutatják be? Az Argentin szimfóniának a szerző szerint van némi köze a népszinműhöz, a népi románchoz. Talán azért tűzi a Jókai Színház műsorára, hogy folytassa az évek óta tudatosan játszott népi hangvételű drámák sorát? A rendező válaszol:
