Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
1987. április 18., szombat NÉPÚJSÁG o Naponta a szeghalmi ifjúsági házban A március 15-i történelmi játszóházban korabeli ruhákat rajzoltak a gyerekek. A legjobb munkákat kiállításon mutatják be Fotó: Fazekas László (Köz)müvelödésünk lehetőségei Gyermekzsivajtól hangosak délutánonként a szeghalmi ifjúsági és úttörőház termei. A rexről, s a pingpongról mostanában kicsit megfeledkeztek, a sláger a magnó, a televízió és persze az öt számítógép. Ez utóbbiakhoz már jól értenek, hiszen nemrég kezdő, haladó és játszó számítógépes csoportokat hoztak létre az intézményben. Több szakkör is működik még a házban. A közelmúltban egyeztették feladataikat a művelődési házzal. A tanácskozás eredménye: a játszóházakat, s a rendkívüli alkalmakkal ösz- szekapcsolt gyermek- és ifjúsági rendezvényeket itt, de például a gyermekszínházi előadásokat a művelődési házban tartják a jövőben. Az úttörőképzés mellett fontos feladatának tartják a gyermekszakkörök foglalkozásainak szervezését. A 3 számítógépes csoport mellett népszerű az „ügyes kezek”, s a modellező szakkör. Ez utóbbi szép eredményekkel dicsekedhet, hisz az első három helyezés valamelyikét szinte mindig elhozzák a megyei versenyekről. A bábkészítő és játszószakkört is az ügyesség, leleményesség jegyében működtetik első és második osztályos •gyerekeknek. Nem egy komoly környezetvédő feladatot ellátott már a természetbarát kör, s legalább ilyen komolyan veszi a munkát az a tizennyolc felső tagozatos gyerek, aki a képzőművészszakkör foglalkozásait látogatja. A Margaréta gyermekklub tagjait jól ismerik a helyi öregek napköziotthonában, nemegyszer tartottak náluk kedves műsort az ifjú előadók. Az idősebbekről, a KISZ- korosztályról sem feledkeznek meg, számukra rendszeresen tartanak diszkót, könnyűzenei koncertet, KISZ-bálat vagy divatbemutatót. n sok egyéb eszköz mellett statisztikai adatokkal is lehet bizonyítás ni, hogy a műveltség állapota határozza meg csak és kizárólag a tudományostechnikai fejlődés irányát és ütemét; a nemzetgazdaság előrehaladásának lehetőségeit. Már-már unásig ismételjük a kézenfekvő tapasztalatot, hogy az alig-alig művelt, az igények tekintetében is visszamaradott emberekkel minőségi terméket előállítani nem lehet. Ügy sem, ha az embereknek nincs lehetőségük arra, hogy munkaidejük után kellő módon és mértékben kikapcsolódhassanak, hogy a következő napra akkumulálódjanak, szellemileg és érzelmileg feltöltődhessenek. A közhangulatot, ha úgy tetszik: a politikai közérzetet tudja kedvező vagy kedvezőtlen irányba befolyásolni a fenti feltételek léte vagy hiánya. A megoldás elodázására sem lehet indok, sem mentség. A klasszikus mondás szerint, aki fát ültet, az a jövőre gondol. Manapság kevés fát ültetünk. A ma, a pillanat a fontos, az azonnal jövedelmet eredményező gazdasági siker. így aztán a termelő üzemek — enyhén szólva — nem sokat törődnek a mindennél nagyobb hasznot hozó (kétségtelen: nem holnap, hanem két-há- rom, akár öt-tíz év múlva!) beruházással, a szellemi tőkebefektetéssel. Ha á világ műszaki-technikai színvonalától végérvényesen nem akarunk elmaradni, akkor a műveltségre is hangsúlyt kell helyezni. Megfellebbezhetetlen tényekkel lehet bebizonyítani, hogy ma is a tudás a legjobban konvertálható befektetés. Minden tekintetben. Sorokon keresztül lehetne most azoknak az országoknak a' nevét felsorolni, amelyek az elmúlt évtizedekben úgy döntöttek, hogy öt-tíz évig elsősorban azzal foglalkoznak, hogy megalapozzák a műveltség alapokra ható felépítményét és hozzá a kellő színvonalú, a világ ilyen irányú napi változásaira érzékenyen reagáló infrastruktúrát. Ennek megteremtése után soha nem látott ütemben indultak el, s tudták meghódítani a gazdasági világpiacot, lehettek érdemi meghatározói az egyetemes tudományos-technikai forradalom előrehaladtának. Hogy ezt mi is megtegyük, ugyan még nem teljesen késő. de lehetőségeink ennek véghezviteléhez szinte óráról órára csökkennek. Nem világrengető dolgokról van itt szó, csupán arról, hogy az emberi kultúra társadalomépítő, a fejlődést elősegítő és alapjaiban meghatározó erejét mindenhol és mindenki megértse. Az elvek azonban csak akkor válhatnak építő valósággá, ha azok színtereit is megteremtjük. Békés megye az, ahol 1949-ben hazánk első közművelődési intézményét felavatták. Megyénkben az ötvenes években közművelődési célra átadott épületekben van a mai művelődési házak ötven százaléka; az országos átlag 28 százalék! Ugyanakkor Békés megye volt az, amely hazánkban a legelsők között indította el a közkönyvtárak teljes rekonstrukcióját és kezdett hozzá az elmúlt ötéves tervciklus elején a művelődési házak felújításához. Közben olyan központi gazdasági döntések is születtek, amelyek gátolják ennek a folyamatnak a kibontakozását, befejezését. S ami a könyvtárakat illeti: amelyeket a hetvenes években felújítottak, azok mára — éppen a mind jobban fokozódó használat miatt — elhasználódtak, újabb felújításra szorulnak. Korábban a megyei tanács rendelkezett egy 900 ezer forintos alappal, amelyből — természetesen a helyi tanács költségvetéséből nagyobb arányban megtoldot- tan — folytatni tudták a helyi könyvtárak rekonstrukcióját. A közelmúltban ez a megyei alap megszűnt, de a művelődési házak felújítására szánt összeg is alaposan megcsappant. Pedig ma megyénkben hat olyan település van, ahol jelentős helyi erő is rendelkezésre állna a közművelődési intézmény rendbetételére. D e hát egyáltalán kell ma művelődési ház? Ha azt mondjuk, hogy más névvel illessük, talán mindenki figyelmét felkelti, szimpátiáját elnyeri. A művelődési háznak ugyanis mára igazi közösségi házzá kell változnia. A helyi közélet fórumának foglalatává. Ahol a község, városi kerület minden nagyobb tömeget vonzó rendezvényét illő környezetben meg lehet tartani. Tanács- és falugyűlést, pártértekezletet és közérdeklődésre számot tartó ismeretterjeszr tő előadást, tüdőszűrést és tanácsi választást, ünnep előtti zsibvásárt és mozielőadást. A művelődési házak jelentős hányada ilyen feladatok ellátására nem alkalmas ... Mégis viszonylag minimális költséggel meg lehetne teremteni modernizálásuk feltételét. A kialakított — és a közeljövőben a felsoroltak ellenére mégis kialakításra kerülő — közösségi házakat a „csendes hétköznapokon” is tartalommal, ha úgy tetszik: élettel szükséges megtölteni. A fenntartó tanácsok az elmúlt években — hol drasztikusan, hol csak „mérsékelten”, de — költségvetésükben elsősorban a művelődésen spóroltak, vagyis „takarékoskodtak”, miközben a helyi tanácsok kötelessége és felelőssége, hogy az állampolgárok művelődéshez (kultúrához, szórakozáshoz stb.) való jogát hogyan és miképpen (s főleg: miből!) biztosítsák. A korábbi évekhez- évtizedekhez képest széles körű önállósággal gazdálkodhatnak, a kérdés csupán az, jól tudnak-e ezzel a szabadsággal élni, sáfárkodni? B z is kérdés — és meggondolandó —, hogy mindezeket a feladatokat kivel hajtja, hajtatják végre? A közművelődés az a terület, amely ugyan felsőfokú (iskolai és szakmai tekintetben) végzettséget követel, ezt azonban jó közelítéssel (megyei átlagban!) eddig csak fele részben tudták megvalósítani. A helyi tanács tehet a legtöbbet azért, hogy rátermett, tapasztalt, a feladatot ellátni képes népművelőt, könyvtárost alkalmazzon. S hogy miből? Sok helyütt meg tudták már oldani, korábban is. Mert le kell szögezni: a közművelődésben dolgozni politikai munka. Ezt csak hivatásszerűen, felkészülten lehet tenni. S rátermettséget is igényel, követel. Sok év tapasztalata igazolja, hogy másképpen nem megy. (Köz) művelődésünk jelenéről, jövőjéről; valamennyiünk jövőjéről van szó! MOZI Hajnali háztetők Az idei filmszemlén már láttam a Hajnali háztetőket. A siker eufórikus volt. Igyekeztem együtt örülni a tom- bolókkal (mért rontsam el mások állítólagos jókedvét?), s még csak nehezemre sem esett kedvelni ezt a filmet, mert szép, mint egy szerelemből elrontott csók, de fogadni mertem volna, hogy ez a film akkor lesz siker, mikor hátamra betonozzák a második magyar Hungaro- ringet. Annyi úriemberség persze szorult belém, hogy nem fogadtam senkivel, hiszen biztosban nem illik fogadni, de azért szerettem volna kételyeimet szembesíteni az ott jelenlévő ünneplőkével. Képtelenség volt. Ájult sznobok fújták dicséretlufijaikat, s az sem zavarta őket, hogy a legegyszerűbb keresztkérdéstől üveges színűre vékonyodik véleményecskéjük, s önmagától eldurran. Újra látva a Hajnali háztetőket, fenntartom álláspontom, annyival fokozva, hogy nem lettem gazdagabb a másodszori megtekintéstől. A film gyengéit az ismételt találkozás felerősítette, erényei elcsenevészesedtek. Akkor azt vallottam, hogy nagyon unalmas a Hajnali háztetők. Most azt, hogy érdektelen. Két hónapja' szépnek láttam, ma szépelgőnek- A film két képzőművész barátságáról szól, s ez indokolja a szépség fékevesztett keresését, de Koltai Lajos kamerája hiába találja meg az atmoszferikus szépet, a látvány támaszték nélkül marad. A filmszemlén azt hittem, fáradt vagyok a sok vetítéstől, azért kerülte el figyelmemet néhány alapgondolat, ma már tudom, a fontos momentumok tálalása gyakorta egyszerűen szakszerűtlen, ezért érezheti a néző felettébb értetlennek magát. A Hajnali háztetőket nem menti a remek szereposztás sem. Cserhalmi György, An- dorai Péter, Takács Katalin, Udvaros Dorottya búval bélelt lézengése a halott szövegeket megmentette ugyan, de ennél többre a sokat próbált szereplőgárda nem lehetett képes. Ez a film három remek művész alkotása, Ottlik Géza írását Dömölky János rendezte Koltai Lajos kamerája előtt. Mindhármójuk munkáit szeretem, tisztelem, s ha tehetem, újra és újra megtekintem. Ám az unalom attól, hogy három tehetséges, sőt nagy tudású ember követi el, még unalom marad. S tudomásul kell venni, hogy az unalom létező esztétikai kategória. Ahogyan egyre inkább kezdek rádöbbenni arra, hogy a sírás és a nevetés is az. Bár elismerem, hogy van fajsúlyos unalom, és pillekönnyű unatkozás, az őszinteség azt diktálja, hogy mindkettő elé soroljam a nevettetés akár legolcsóbb, s a sírásra kényszerítés akár leggiccsesebb formáját. Már csak kihívásból is. Mert a kihívás az már valami. Talán esztétikai kategóriának is elmegy. Ottlik Géza műveiből ezúttal készült először film. Szeretném hinni, hogy írásai még megihletik a rendezőket, dramaturgokat. A mostani eredménytől függetlenül, de tanulva belőle. (ungár) Nemesi László I----------------------------------Volt egyszer egy húsvét Hogyan került Pilátus a credóba? A húsvét eredetileg nem keresztény ünnep, ősi zsidó módra kovásztalan kenyérrel és bárányhússal emlékeztek meg Izrael lakói és a szétszórtságban élők az egyiptomi menekülésről. A kovásztalan kenyér a gyorsaságot jelképezte, hiszen néhány órán belül ott kellett hagyni Nyugat házát, ahogy Egyiptomot nevezték. A bárányhús pedig áldozati étel. A gondosan kiválasztott jószág jelképezi a népet, bűneivel együtt. Megölése tehát a bűnbocsánatot jelentette. A keresztény Jézus-történet már az első században összekapcsolódik az „ártatlan bárány” halálával. Krisztus halála is egybeesik a. pászka előünnepével, a feltámadás meg a pászkaünnep- pel. Van egy érdekes személy a harmadik század körül keletkezett Apostoli Hitvallásban — a credóban —, aki „világi”, akiben a keresztényeknek nem kell hinni: Pontius Pilátus. Mi indokolja szereplését? Miért rajzolják meg személyét ellentétesen az evangéliumok? Nagy Heródes király, aki a büszke Amicus Ceasaris — a császár barátja — címmel rendelkezett, halála után négy részre osztotta országát. Wntipatros kápta az északi országrészt, Archelaos a középsőt, míg Philipposnak meg kellett elégednie a közép-keletivel. Jeruzsálemet, a fővárost — a szent várost — pedig a mindenkori római császár kapta. így vonulhatott be Pilátus is légiói élén mint helytartó — prokurator —, s már az első pillanatban nem hagyott kétséget afelől, hogy milyen politikát fog folytatni. A zsidó hagyományok előírták, hogy semmiféle ábrázolt kép nem lehet a városban. Pilátus légiói viszont a császár arcképe alatt masíroztak, nem beszélve a légiók sasmadarat ábrázoló jelvényéről. Hamar elterjedt a városban, hogy a templomot is meg akarja szállni a fiatal procurator. Aki csak tudott, az utcára szaladt. A feljegyzések szerint a porban térdeplő jeruzsálemi férfiak a nyakukat mutatták, hogy inkább oda sújtsanak a katonák, semhogy a császár jelvényeit végigvigyék a városon. Pilátus megtört a néma ellenállás láttán, visszarendelte katonáit az Antónia-erődbe, amely a templomdombbal szemben magasodott. Politikája azonban nem változott. Nemcsak az időnként fellobbanó messiási mozgalmakat fojtotta kegyetlenül vérbe, hanem a nép között sem engedett meg semmiféle vallási köntösbe öltözött ellenállást. Egykori zsidó források köteteket írnak le Pilátus és légiói brutalitásáról. Azt, hogy amikor a római helytartó elé állították Jézust, akit vallási és politikai váddal is illettek — a zsidók királyának mondta magát — meg szerette volna menteni a haláltól — sokáig, sokan a mítoszok birodalmába sorolták. Ma már másként látják a kutatók! Történt ugyanis, hogy 31 őszén nagy összeesküvést lepleztek le Rómában. Seianus — a római testőr légiók parancsnoka — irányította a mozgalmat, s az összeesküvés szinte az egész Birodalmat behálózta. A vádlottak listáján ott találjuk a távoli városprovincia procuratorát, Pontius Pilátus római lovagot is. A császár nem volt nagyon gyors, először kivégeztette az összeesküvés vezetőit, a birodalom távoli tisztviselőivel még várt. Pilátus egyelőre tehát levegőhöz jutott. Igyekezett kihasználni az időt. Barátokat szerzett, elsősorban Rómában, a császári udvarban. Azután Jeruzsálemben is. Tudta, hogy ez csak úgy lehetséges, ha szakít korábbi gyakorlatával. Megbékélési politikába kezdett, igyekezett jóban lenni a nép vezetőivel, a főpapokkal. Megkísérelte a kibékülést a néppel is, sokáig nem hozott halálos ítéletet. Amikor a pászka ünnepének előestéjén Jézust elévezették, rögtön a lényegre tért: „Királynak mondod magad” — majd miután tagadó választ kap, „az én országom nem e világból való”, kész a kegyelemre. Hallva a halált követelők hangját, még egy mentőakcióba kezd. Pászka ünnepének előestéjén a római procuratornak jogában állt egy halálraítéltnek megkegyelmezni. Kész volt arra. hogy a kor ismert gerillavezérét, Barrabást szabadon bocsássa — vagy Jézust. A tömeg kezébe tette tehát a döntést, amely egyhangúlag Barrabás szabadon bocsátását követelte. Amikor Pilátus látta, hogy nincs más megoldás, kiadta a parancsot a keresztre feszítésre. Egy tál vizet is kért, és a tömeg szeme láttára megmosta kezét. Nem akart beavatkozni „vallási villongásokba”. Akarata ellenére azonban Pilátus bekerült a kereszténység hitvallásába, a credóba. Néhány hónappal élte csak túl a húsvéti eseményeket. A császár Viennába (Dél- Franciaországba) száműzte, s ott egy orvgyilkos tőre végzett vele. Nevét a keresztények azonban mindmáig emlegetik. R. L.
