Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-21 / 68. szám
NÉPÚJSÁG 1987, március 21., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában A település neve a régi surku (jelentése: kiszögellés) szóból származó magyar sarok -d képzős származékával hozható összefüggésbe, és egy vízfolyásnak, mocsárnak a kiszögellésével lehet kapcsolatos. Ismert, de nem fogadható el az a névmagyarázat, amely szerint a falu ónná kapta nevét, hogy Bihar vármegyének a szegletén épült. A honfoglalás idején egy előkelő és tehetős nemzetség által telepített Sarkad a századok folyamán többször elpusztult, majd újra benépesült. Fényes Elek az 1851-ben megjelent Magyarország geographiai szótára című munkájában Sarkadról már mint virágzó mezővárosról tett említést: „Népessége 5269 lélek. . Van ref. anyatemploma, mellynek bádoggal fedett tornya különös modorra van építve... Tölgyes erdeje szép, de szőlőskertje felette silány bort ad. A föld minősége nagyobb részben szikes vagy szurkos fajta, melly a zabot is csak esős időben termi jól meg. De a M i s ő nevű fordulója gazdag ter- mékenységű. Rétje, legelője elég révén, a közlakosok is szép és sok szarvasmarhát tenyésztenek, de jó lovakat egyáltalán nem akarnak tartani, mert ezeket mindjárt ellopják. A földesuraság gulyája országszerte híres czí- meres marhákat nevel. A lakosok pedig fok- és vöröshagymát, s sárgadinnyét nagy mennyiségben termesztenek. Határát a Fekete-Körös folyja át, melly árvizével gyakran nem csak a legelőt és kaszállót, hanem a szántóföldek nagy részét is elborítja. Innen a Gyulára vivő országút töltéseken visz, mellyeken talán az egész országban legrosszabb út van sáridején.” A század végén (1891) már 8244-en lakták, s a korabeli lexikonok a Sarkad címszónál takarékpénztárról, vasútállomásról, posta- és távíró- hivatalról, valamint postatakarékpénztárról is említést tettek. Sőt, ekkor már kaszinója, három olvasóköre, felsőbb népiskolája és gazdaköre is volt. Sarkad lélekszáma 1986. január 1-én 11 288 volt. Sarkadon született többek között Csató Pál (1804. január 7-én) újságíró, akadémikus, korának egyik legkedveltebb írója, Kun László (1869. augusztus 18-án) népmesegyűjtő, sakkozó, az első magyar sakktankönyv szerzője, és Veress Sándor (1828. december 3-án), aki Bem apó oldalán küzdötte végig a szabadságharcot, s akinek nevéhez fűződik az első romániai vasút megépítése. Hazai tájakon Negyedszer is város A rekordok könyve ugyan nem tart nyilván ilyen csúcseredményeket, de ha meggondoljuk, bizony beil-/ lene az a közigazgatási furcsaság is, hogy Békés összesen négyszer nyerte el a városi rangot történelme folyamán. No, nem azért, mert alkalomról alkalomra méltatlanná vált, hogy környékének gazdasági, művelődési és társadalmi központja legyen, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert újból és újból megszűnt városként létezni. Hadak jártak arra, a természet erői pusztították, és lakossága csak fokozatosan duzzadt fel annyira, hogy másodszor is, harmadszor is, negyedszer is kitegyen egy városnyi népet. Azt, hogy az emberi megtelepedésre igencsak alkal- ez a vidék, az ásatások során előkerült emlékek jól mutatják. Szkíta, kelta, gót, hun és gepida népek használati tárgyai, lakóhelyeik maradványai kerültek elő — bizonyságául annak, hogy itt állandó telephellyé csendesült a népek országútja. Az első földvárat a XIII. században a szlávok építették fel a mai Békés határában, ám az — hiába volt olyan nagy kiterjedésű, jól védhető áősség — nem tudott ellenállni a tatárok ostromának, s így éppen hogy felépült, elpusztult. Vele tűnt el a Vata vezér leszármazottait magában foglaló Csőit nemzetség apraja, nagyja is. A XV. századig kellett várni, amíg az újabb és újabb nemzedékek tagjai a környék lápjaiból, mocsaraiból visszamerészkedtek, és a régi földvár környékén házakat emeltek. Az 1450-es években azonban már annyi utca és tér sorakozott ezen a helyen, hogy a település megkapta a vásártartás jogát, s így várossá emelkedett. Nem sokáig élvezte azonban ezt a kiváltságot, mert a tatár után a török dúlta szét és ismét elnéptelenedett. Azt már évszám szerint, pontosan tudjuk, hogy 1711- ben — immár tudatosan, szervezett formában — telepítették újjá Békést. Ez a lakosságcsalogató olyan jól sikerült, hogy 1715-ben ismét megpályázták és el is nyerték a városi rangot a békésiek. Sőt, 1732-ben a megyeszékhely hivatalait is oda telepítették át. Hanem a múlt század második felében Békéscsaba is, Gyula is nagy lendülettel terjeszkedett, és így a szerényebben fejlődő Békés ve- télytársaivá léptek elő. Gyula lett a győztes: oda kerültek át a hivatalok, és a környék névadója 1870-től ismét községként — igaz, nagyközségként — pergette a szürke hétköznapokat. Erre az időre esik a földmunkásmozgalom föllendülése. Sok szegényparaszt, agrárproletár mind bátrabban és sikeresebben szervezkedve hallatta hangját tüntetéseken, gyűléseken. Békés nagyközség lett a sokat emlegetett Viharsarok egyik leg- forrongóbb pontja! A Tanácsköztársaság kormányzata úgy ismerte el ezt a társadalmi aktivitást, hogy 1919-ben ismét visszaadta a városi címet a helységnek. Ez volt tehát a harmadik újrarangosodás. A negyedikre azután megint nagyon sokáig — egészen 1973-ig — kellett várni. Noha 1939-től önálló múzeuma volt már Békésnek és 1949-ben ott avatták fel az ország első művelődési központját, azért sem Gyulával, sem az időközben megye- székhellyé nőtt Csabával nem versenyezhetett. Szép csendesen araszolgatott előre a gazdagodás, a sokféle irányú bővülés útján. Aki manapság keresi fel Békést, odabent a fasoroktól ékes főtéren is, meg a kevésbé forgalmas mellékutcákban is azt érzi, tapasztalja: városban jár. A régi megyeszékhely ódon épületei példásan rendbe hozva illusztrálják a vidéki eklektika egyszerűségét, szerény módosságát — az 1755- ből való barokk református templomban az ország egyik legnagyobb orgonája zúg fel időnként, az 1792-ben épült római katolikus templomban pedig Petőfi barátjának és „házi piktorának”, Orlai Petrich Somának egy szép oltárképében gyönyörködhetünk. A. L.
