Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-21 / 68. szám
1987. március 21.. szombat o Szinházi bemutató A Dollárpapa Békéscsabán jobbra: Dénes Piroska, Gyurcsek Sándor, Dávid Sándor, Fotó: Fazekas László Békésszentandrás A szavak és a tettek egységéért Beszélgetés a nagyközségi pártbizottság titkárával Jelenet az előadásból. Balról Dóka Andrea és Gálfy László Gyermekkoromban diafilmjeim közül ä Dollárpapát nem túl gyakran fűztem be a vetítőbe, nem igazán tudtam mit kezdeni a Koltay-család történetével, a gazdag kanadai nagybácsi, a Dollárpapa érkezésével, a csöppnyi település, Szentmárton felrázásával, az ottani „forradalmi” változással. Persze, nem is gyereknek való Gábor Andornak, a pesti kabaré egyik atyjának, a híres publicistának, költőnek, a harmincas-negyvenes években Moszkvában megjelenő Üj Hang szerkesztőjének ez a szatirikus, tragikomikus története. A Jókai Színház előadása erősen és találóan a darab groteszk elemeire épül, olyan mondandókat húz alá a pénzről, a rangról, a hatalomról, és ezek fényében az emberi mentalitásról, amelyek nemcsak a szerző korában állták mega helyüket, hanem ma is — korunkra is, ránk is — igazak, túlzás nélkül: örökér- vényűek. Színház és irodalom, zene és képzőművészet egyaránt gazdag a pénz embereket megmozgató, világot felforgató, egyéneket emberi mivoltukból kivetkőztető képességével foglalkozó műalkotásokban. Mert „Money makes the world go round, the world go round, the world go round...” A pénz forgatja a világot — mondja a Kabaré jól ismert slágere. Hát, igen. S ez a dalbetét egyből némi kabaréhangulatot hoz magával, és hidat ácsol a mához. Az ugyancsak hamar kiderül a játék során, mennyire nem fontos, hogy valóban ott legyen az a pénz, már a híre, a „szaga” is elég ahhoz, hogy az emberek ugrálni kezdjenek, hogy a lehetőségek kitáguljanak, hogy felpezsdüljön az élet. A lehetőségek növekedését jól érzékelteti a tér tágulása a színpadon. Kol- tayékkal először egy szűk, rosszul megvilágított szobában találkozunk; itt szoronganak irka- és tányérhegyek között, ide botlanak FIGYELEM! A Mezőkovácsháza, Alkotmány u. OTP 50 lakás külső erőátviteli földkábelhálózatot feszültség alá helyezzük. A feszültség alá helyezett hálózaton bárminemű beavatkozás életveszélyes és tilos! be sorra azok, akiknek nem tud a család fizetni: a pénzbeszedő, a fűszeres segédje stb. Az utolsó jelenet viszont tágas, fényárban úszó szobában játszódik, akkora kristálycsillár lóg alá, hogy szinte az egész plafont betölti, kellőképp nyomasztó is persze, akárcsak a gazdagon díszített esküvői asztal, meg az agyoncico- mázott kosztümök. Az eladósodott Koltayék a megváltóra várnak, a régen kivándorolt s azóta (biztosra veszik) gazdaggá lett rokonra. Hitegetik hitelezőiket és magukat, bár, hogy valóban jöhet segítség, már maguk sem hiszik talán. S ekkor csoda történik : megérkezik Kanadából Hoffmann Tamás. Csakhogy — ez mindjárt a másik csoda — hamar kiderül róla, nincs semmije. Ekkor lép elő dr. Szekeres Jenő, kezébe veszi az ügyeket, irá- nyítja-rendezi az eseményeket. Szentmártonban elhíresztelik, hogy itt van a várva várt milliomos. S ettől fogva teljes a fordulat: aki eddig a pénzét akarta bevasalni, mostantól bőkezűen adakozik, helyezkedik, számít — jó tett helyében jót várj alapon. S milyen igaz! Nem kell ide a pénz maga, elég, ha az emberek pénzt szimatolnak ... A Pénz, Vagyon, Hatalom bűvületében mindenkiről lehull a lepel, megvillannak az igazi arcok. Szentmártonban „nő a pénz mint a kóró”. A milliókkal együtt jár az összes „zsíros pozíció”. S sajnos mindezzel együtt jár még valami: kihalnak az emberi érzések, elvesznek az értékek. Szekeres, ez a gátlástalan és kíméletlen karmester — bár ténykedéseivel egyre ellenszenvesebb lesz — tulajdonképpen fellendíti a szunnyadó várost, eléri, hogy lesz ott minden, ami Pesten van: gyár, vízvezeték, villanyvilágítás, aszfalt. A Koltay család meg — bár aki tudja, mi az igazság, egyre jobban retteg, fél — a buliból kiszállni képtelen. Egyedül a Dollárpapa, ez a szerencsétlen öregember próbál tiltakozni, nem akar részt venni, fellázad, tisztességes akar maradni, szökni próbál, de újból és újból visszahurcolják. Polgármesterré, majd udvari tanácsossá „léptetik elő”, miután „halálos ágyán” (a végrendelet-jelenetben!) mélységesen 'megalázták. A pénz hatalma, meg az emberi kapzsiságé és butaságé ilyen határtalan! A kis öreg kapálódzása tragikus. Nagy úr volt mindenkor, nagy úr ma is: a Pénz. Amiért majdnem minden kapható. De csak majdnem minden! A Dollárpapa-előadás (rendező: Rencz Antal, díszlet- és jelmeztervező: Gyar- mathy Ágnes Munkácsy-dí- jas) erről szól. Hangvétele tragikus és komikus egyszerre, szánalmat keltő és undorító figurák együttesét vonultatja fel. A játékban — a Dollárpapától (Gyurcsek Sándor) Rosenthal doktorig (Farkas Tamás), Katókától (Dóka Andrea) Csanada közjegyzőig (Tamás Simon), dr. Szekeres Jenőtől (Dávid Sándor) Szalavecz rendőrkapitányig (Dariday Róbert) — mindenki jó a maga szerepében, mert hozzáteszi a szerző formálta figurához azt, ami a sajátja, amit hozzá tud tenni. Hoffmann Tamáshoz illik Gyurcsek Sándor egyénisége, és a színművészhez illik a címszerep, a legtragikusabb (vagy egyetlen tragikus?) figura. Meggyőző, hatásos alakítás. Hogy mégsem siratjuk meg, az is Gyurcsek Sándor érdeme, meg a szellemes nyelvé, a sok-sok helyzet- és párbeszédkomikumé. Dénes Piroskát már igen sok hasonló házsártos, nagyravágyó asz- szony szerepében láttuk, mindig jópofa volt, Koltay- néként most is az. Gálfy László ugyancsak a sokadik öreget játszotta már, aki otthon, ilyen asszony mellett ritkán rúghat labdába. (Legutóbb Békés József Sándor, József, Benedek című komédiájában alakított rokonfigurát.) A szerző, a rendező és nem utolsósorban a színművész érdeme, hogy az események során maga Koltay is fejlődik, s legalább beolvas a végén élete párjának meg Szekeresnek. Katóka (Dóka Andrea) izgága, ugra-bugra, de ezzel együtt vonzó, mert ő az egyetlen, akinek megesik a szíve az öreg bácsikán, s ami ugyanilyen fontos, őszinte és tiszta, ki meri jelenteni, hogy őt ne a pénzéért szeressék, és ne azért kérjék feleségül. Kicsit botlik a dolog, hogy ez az egyenes, szókimondó kislány éppen a rafinált ügyvédbe szeret bele... Sorolhatnánk tovább az egész díszes szentmártoni kompánia megszemélyesítőit, akik jól mutatták be a sok haszonleső, élősdi, gátlástalan köpönyegforgatót, a sok nevetséges bábut, marionettfigurát. Mert marionett-figurává válik itt előbb-utóbb mindenki, akit a karmesteri pálca ugráltat, vagy még inkább a pénz zsinórja rángat, aki saját arcát, akaratát elveszítve már csak a felsőbb hatalomnak engedelmeskedik. (Ügyesek és kifejezőek a marionett-betétek, a fekete-fehér figurák a vörös függöny előtt.) (N-n) Befejeződtek az alapszervi beszámoló taggyűlések. Egy hónapig folyt az eszmecsere az eddig megtett útról, a feladatokról. Így volt ez Bé- késszentandráson is, ahol öt alapszervezetben tömörülnek a kommunisták. Számos bírálat és önkritika hangzott el; igénye a jobbnak és elutasítása mindannak, amely fékezi a haladást. A tapasztalatokról beszélgettünk Laczkó Józseffel, a nagyközségi pártbizottság titkárával. — A magyar és a helyi valóságot pontosan tükröző eredményeinket, gondjainkat és tennivalóinkat egyaránt összegző, a magunk hibáit is látó tanácskozások zajlottak le, amelyeken a hangsúlyt a tettek kapták — mondotta a párttitkár, majd így folytatta: — A középpontban természetesen a Központi Bizottság 1986. novemberi határozata állt. Arról szólt a vita, az eszmecsere, hogy az egyes munkahelyeken mit tettek és mit szándékoznak tenni a gazdálkodás fellendítéséért, a pártmunka színvonalának az emeléséért. A megjelenési arány, a hozzászólók nagy száma, az előterjesztések jelezték: a párttagok mindent megtesznek azért, hogy a szavak és a tettek egységet alkossanak. Ezek őszinte hitvallások is voltak. Kifejtették: többet szeretnének tudni saját vállalatuk, szövetkezetük gazdálkodásáról, a hivatal tevékenységéről. Csak úgy képesek kiállni a párt politikája mellett, ha több információhoz jutnak, jobban ismerik a kollektíva gondjait. Más kérdés az is, hogy az elhatározott feladatok megvalósításáért a kommunistának természetszerűleg a legjobb egyéni tehetségével kell dolgoznia, de soha nem magányos emberként, hanem a párt szervezeti erejével, a közösség érezhető segítségével. Mindezek mellett hangsúlyozom: az egyéni beszélgetések, a pártcsoporti összejövetelek, a beszámoló taggyűlések sem valaminek a végét, nem valami újnak a kezdetét jelentették összességükben. Ezek életünk folyamatának egy- egy rendkívül fontos állomásai voltak. Olyan fórumok, amelyek a párttagság akaratát tükrözték: a már elkezdett tendenciák erősödjenek, és szorítsuk a lehető legszűkebbre mindazt, ami e törekvésben visszahúz. — Milyen tények bizonyítják e megállapításokat? — A gazdasági hatékonyság fokozása, a termelés korszerűsítése, mivel létkérdésünk, egyik legfontosabb pártpolitikai feladatunk is. Az elhangzott hozzászólások, sokrétű, jobbító javaslatok sokat segítettek közelíteni a megfelelő megoldáshoz. Gondoljuk csak el: milyen egyszerű kimondani, hogy növeljük a termelést. Ki gondol viszont arra: milyen erőfeszítésbe kerül a Tessedik Termelőszövetkezetnek, hogy jövőre olyan öntözőkocsit vásároljon, amely 60-ról 100 mázsára emeli a kukorica hektáronkénti termésátlagát. Említhetek azonban más tényt is, amely vitát váltott ki a párttagok körében. Mint ismeretes, a gyapjú világpiaci ára csökkent az utóbbi években. A Zalka Termelőszövetkezetben a nyúltenyésztés már nem hoz annyi hasznot, mint régebben. Megdrágultak a termelés költségei. Gondoltak egy nagyot, és szakcsoportot alakítottak, ahol olcsóbban tudják előállítani a gyapjút. Ugyanakkor pályázatot nyújtottak be egy korszerű tehenészeti telep felépítésére. Némelyek nem értették a gazdasági összefüggéseket. Értetlenül kérdezték: miért szorgalmazzák az egyik ágazatban a nagyüzemi termelést, míg a másikban inkább a „leépítésre” törekszenek. Meg kellett magyarázni, hogy nem a tegnapi eredményekhez, hanem a mai lehetőségekhez és a holnapi követelményekhez szükséges igazodni. — Elmondhatjuk-e ezek alapján, hogy a legfontosabb gondjaik megoldódtak? — Ezt még megközelítően sem állítanám. Példának említem csupán, hogy a háztáji gazdálkodás fellendítése egyik legfontosabb feladatunk. A kistermelők sérelmezik, hogy csorbát szenved az érdekvédelmük. A sertéseket, illetve a hízó marhákat nem veszik át idejében. Ebből az következik: az állattartók rosszul járnak, hiszen tovább kell etetni az állatot, amely aligha olcsó mulatság. Ráadásul kevesebb pénzt kapnak, mert a túlsúlyos sertésekért, marhákért kevesebbet fizetnek. Ugyancsak gondot okoz a zöldség és a gyümölcs értékesítése. A községben általában olajos tököt, apró magvakat termesztenek. Hiába kötnek szerződést, a vállalat, ha úgy akarja, nem veszi át a termést. Tavaly például öt- ször-hatszor átrostálták a magvakat, amelynek a díját természetesen felszámították, mégsem voltak hajlandók az átvételre. így valóban nincs értelme a háztáji termelésnek. — Gondolom, nem csupán a gazdaságban, a termelésben, hanem másutt is akadnak tennivalók. Melyek ezek? — A munkafegyelemről, a munkaidőalap védelméről négy alapszervezeti beszámoló taggyűlésen szóltak. Helyeselték a tanácsnál bevezetett meghosszabbított ügy- félfogadást. Több helyen felmérést készítettek arról, hogy decembertől a taggyűlések időpontjáig hányán kértek kilépőt munkaidőben különböző ügyeik elintézéséhez. Kiderült: a legtöbben, pontosan 150-en a takarékszövetkezetet keresték fel, hogy a villanyszámlát kifizethessék. Nem tehettek mást, hiszen a pénzintézet reggel 8- tól, délután 3 óráig van nyitva, amikor sokan dolgoznak. Az OTP-ben is 36-an fordultak meg munkaidő alatt. — Hogyan értékelték a politikai munka színvonalát? — Ennél a kérdésnél hadd utaljak arra, hogy Békés- szentandráson nagy hagyományai vannak a munkás- mozgalomnak. Sajnos, ennek a hatása csak a területi párt- alapszervezetben érződik, ahol nyugdíjasok, idősebbek vannak. Persze, ez nem azt jelenti, hogy másutt színvonaltalan a pártmunka. Az utánpótlással sincs különösebb bajunk. Évente mintegy 10 új párttagot veszünk fel sorainkba, a fiatalok aránya azonban tavaly kissé eltért a megszokottól. Erről jut eszembe: két helyen, a beszámolóban bírálták a KISZ-szervezet munkáját. A felszólalók ekkor megkérdezték: hol volt a pártszervezet, mit tettek a párttagok a fiatalokért? Jogosnak tartom a kérdéseket, mint ahogy azzal is egyetértek: javítani kell a politikai oktatások színvonalát. Ugyanis érthető az igény, miszerint az előadók ne csak általánosságban, hanem konkrétan beszéljenek a társadalmi, gazdasági folyamatokról — mondotta befejezésül Laczkó József. Seres Sándor A Dél-alföldi Gázszolgáltató Vállalat, Szeged, szarvasi kirendeltségére KIRENDELTSÉGVEZETÖI MUNKAKÖR betöltésére FELVÉTELT HIRDET. A munkakör betöltésének feltételei: — szakági egyetemi (főiskolai) végzettség — gázipari szakmai gyakorlat (3 év) — közép- vagy alapfokú politikai végzettség. Jelentkezni és érdeklődni lehet a Dégáz személyzeti és oktatási önálló osztályán. Szeged, Pulcz u. 44. és a Dégáz békéscsabai üzemegység-vezetőjénél: Békéscsaba, Kétegyházi út 4. Az Orosházi Üveggyár ÜVEGGYÁRTÓ AUTOMATA GÉPEK ÜZEMELTETÉSÉHEZ gépkezelőket keres felvételre Jelentkezhetnek: 18 évet betöltött férfi dolgozók, akik kedvező munkakönyvi bejegyzéssel rendelkeznek. A gépek kezelésére a betanítást a gyár biztosítja. Havi kereseti lehetőség már a betanulási időre is a teljesítménytől függően: 8—9000 Ft. Jelentkezni a gyár felvételi irodájában lehet. —
