Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

1987. február 14., szombat Kézművesparádé Gyulán Vonalban leszünk — Sarkadon Szerkesztőségünk új kezdeményezése, hogy ezentúl min­den hónapban ellátogatunk a megye egy-egy településére, ahol a környéken lakók gondjaira próbálunk meg feleletet keresni a település párt- és tanácsi vezetőinek segítségével. Jövő hétfőn, február 16-án 14 és 19 óra között Sarkadon le­szünk vonalban. A helyszín a sarkadi nagyközségi pártbi­zottság lesz. A település életével és lapunkkal kapcsolatos kérdéseket a sarkadi 8-as és 50-es telefonszámon tehetik fel a jelzett időben. Ez valóban óriási! é Szombat Alig hogy kihevertük a bizonyítványosztás izgal­mait, a középiskolások nagy csoportjait újabb láz fűti: a szalagavató bál ren­dezése. Ma este a megye- székhelyen a nagy hagyo­mányú Rózsa Ferenc Gim­názium diákjai sorakoznak fel az ifjúsági és úttörőház nagytermében. Az elsős gó­lyák feltűzik a világoskék, aranybetűs, iskolacímerrel ékesített szalagot a rang­idős negyedikesek hajtóká­jára, blúzára. Nem búcsúzás ez még, de a szép hagyomány fel­idézi az elmúlt négy esz­tendő vidám és emlékeze­tes élményeit, a közeledő érettségi képét. Sokan vi­táztak azon, van-e értelme, jelentősége a szalagavató­nak. A negyedikesek mű­sora, a találkozások, a tán­cok nyújthatnak-e valamit a bálozóknak? A gyerekek maguk döntöttek úgy, le­gyen a szalagavató, hiszen már elsős koruktól gyűj­tötték hozzá az ötleteket, a műsornak valót. Irigylésre méltó békéscsabai, kovács­házi, szeghalmi, sarkadi, békési, szarvasi, azaz me­gyebeli középiskolások, őrizzétek büszkén a szala­got, amely e napokban jó­kedvű és fennkölt pillana­tokban kicsit már felnőtté is avat benneteket. B. Zs. Kisebb árhullám a Körösökön A Kiosz Békés megyei és gyulai szervezete rendszere­sen teret és lehetőséget biz­tosít kézművesek tárgyainak bemutatására. Tegnap Gyu­lán a Kiosz székházában 14 szakma 18 képviselőjének legszebb munkáiból nyílt ki­állítás, melyet Hajdú István órás, a Kiosz gyulai szerve­zetének elnöke nyitott meg. A résztvevők gyönyörköd­hettek fafaragók, kosárfo­nók, babakészítők alkotásai­ban, de ott voltak az állat- preparátorok, a bőrdíszmű­vesek, az éremkészítők mű­vei is. A kiállítást az érdek­lődők február 20-ig tekint­hetik meg. _ n Még a gyakorlott rejt­vényfej tők is kicsit nagy fa­latnak találják az Óriás-t, amely a*Népszava Lap- és Könyvkiadó s a Typográfia közös kiadványaként jelent meg. Aztán rájöttek, hogy nem kell tartani e rekord­nagyságú rejtvénytől, amely­nek 2101 sorában 52 525 koc­ka van! Az Óriás annyiban is kü­lönbözik az eddig megszo­kott rejtvénylapoktól, hogy itt nincs külön főnyere­mény, nem kell az egész rejtvényt megfejteni ahhoz, valaki egy-egy nagy nyere­ményre pályázhasson. Tu­lajdonképpen valamennyi nyeremény nagy: összesen 43 pályadíjat sorsolnak ki a jó megfejtést beküldők között április 1-én és 8-án a fővá­rosban, a Gutenberg Műve­lődési Otthonban tartandó vidám műsor keretében. Néhány az igen vonzó nyeremények közül: az Exp­ress ajándéka a kéthetes üdülés a Kanári-szigeteken, egyhetes kikapcsolódás a bolgár tengerparton; a Vi­deoton, az Orion és a Ma­gyar Villamosművek Tröszt egy-egy színes televíziót ajánlott fel; a Mirköz 20 000 forintot érő fagylaltgépet; az Alba Regia Vállalat 50 négy­zetméter albafalat ad; a Centrum és Csemege 5000 forintos vásárlási utalványo­kat, illetve sztereó magnót ajánlott fel; a Malév a nyer­tes választása szerinti nyu­gati fővárosba szóló repülő­gépes hétvégi utazást; a sza­bolcsi húsipari vállalat ha­misítatlan disznótort; a Müárt 10 000 forintot érő presszó-kávéfőzőt és moto­ros kerti grillsütőket; a Vasedény három, egyenként 8500 forint értékű Zsolnay étkészletet; a Képzőművé­szeti Kiadó öt, egyenként 5000 forintos vásárlási utal­ványt tesz a pályázók nevét tartalmazó sorsolási szeren­csekerékbe. Bizonyos értelemben most már ahhoz is szerencse kell, hogy valaki hozzájusson az Óriás-hoz, hiszen nem egy helyen már elfogyott, de aki keres, az talál, és március 15-ig beküldheti pályázatát arra a nyereményre, amely számára a legszimpatiku­sabb. HÍREK MA; BÁLINT NAPJA A Nap kél 6.53 — nyugszik 17.04 órakor A Hold I^I 17.43 — nyugszik 7.28 órakor HOLNAP: KOLOS, GEORGINA NAPJA A Nap kél 6.51 — nyugszik 17.06 órakor A Hold kél 18.53 — nyugszik 7.44 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan éve, 1927-ben ezen a napon csatlakozott Ma­gyarország az irodalmi és művészeti művek védelmé­re 1886. szeptember 11-én megalakult Berni Nemzetkö­zi Unióhoz; ezzel anyagi szempontból sikerült kedve­zőbb helyzetet teremteni a magyar szerzők számára a nemzetközi kulturális kap­csolatokban. * * * Százharminc éve halt meg Mihail Glinka (1804—1857) orosz zeneszerző, az első olyan orosz komponisták egyike, aki valóban nemzete dallamkincséből, táncritmu­saiból, hangszíneiből merí­tette ötleteit. Banánhoz jutni manapság nem könnyű dolog, s ha va­lahol mégis kapni lehet, annak hamar híre megy. így volt ez tegnap délelőtt is, Békéscsabán az édességboltba érke­zett banán, azért állt nagy sor az üzlet előtt Fotó: Fazekas Ferenc Az elmúlt napok igen enyhe Időjárásinak következtében a Körösök hegyvidéki vízgyűjtő területén felhalmozódott 10-30 centiméter vastagságú hótakaró olvadásnak indult. Az olvadás­ból származó viz a magyar te­rületi folyószakaszok vizszintjét fokozatosan megemeli, s kisebb árhullámok kialakulásához ve­zet. Az áradás intenzitása kö­zepes mértékű. Ha jelentős esőt nem kap a vízgyűjtő terü­let, akkor az árhullám vaíószi- leg készültség elrendelése nélkül vonul le folyóinkon. A Körösök és a Berettyó felü­letét az olvadás kezdete előtt 20-30 centiméter vastag össze­függő jég borította. Azóta a jég jelentősen vékonyodott és gyen­gült. s azt az érkező kisebb árhullám várhatóan megemeli és összetöri. A Körösvidéki Víz­ügyi Igazgatóság az árhullám fogadására és az esetleg szük­ségessé váló jégvédelml beavat­kozásokra egyaránt felkészült, a védekező szervezet tagjai ké­szen állnak arra, hogy készült­ség esetén késedelem nélkül ele­get tegyenek feladataiknak. — A DEFAG gyulai fűrész­üzemében tavaly a termelési érték elérte a 100 millió fo­rintot. Évről évre nő a tő­kés exportjuk értéke is — az NSZK-ba, Olaszországba és Ausztriába szállítanak termékeket —, 1986-ban megközelítette a 30 millió forintot. — A BÉKÉSCSABAI Szlo­vák Klub évről évre szer­vez kül- és belföldi kirán­dulásokat. Legközelebb áp­rilis 6. és 9. között Cseh­szlovákia fővárosába, Prágá­ba látogatnak el. Repülőút- jukra ezúttal mások, esetleg nyugdíjasklubok tagjainak jelentkezését is várják a Békéscsabai Nemzetiségi Klubházban. — A MAGYAR Földrajzi Társaság Körös-vidéki osz­tálya február 16-án 16 órá­tól tartja soron következő rendezvényét az MTA Re­gionális Kutatások Központ­ja Alföldi Kutatócsoportja könyvtárában, Békéscsabán. Dr. Hajnal Lajos az új ok­tatási törvény első tapaszta­latairól tart előadást, míg dr. Becsei József Japánban szerzett élményeiről számol be. — A GYULAI Tejporgyár az elmúlt esztendőben mint­egy 75 millió liter tejet vá­sárolt és dolgozott fel, amelynek termelési értéke meghaladta a 665 millió fo­rintot. Mint ismeretes, hétről hétre ellátogatunk egy-egy étterembe, s az ott-tapasz- taltakat közreadjuk, hogy átfogó és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei — illetve eseten­ként a megyehatáron túli — vendéglátás. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA SZÜLETÉSEK: Hegedűs Sándor János és Csjernik Judit leánya Judit, Dr. Barsi Gábor Péter és Földes! Jolán Éva fia Csaba Bence (Bé­kés) , Binder Adám István és Ba­lázs Ilona leánya Kitti, Dobókői György és Tóth Mária leánya Krisztina, Poharelec László András és Szakálós Éva Katalin leánya Zita Katalin (Gyoma- endrőd), Berták Károly és Ró­mai Magdolna- fia József (Bé­kés), Molnár Sándor és Gazda Zsuzsanna Ilona fia Miklós Má­té (Köröstarcsa), Nagy István László és Dósa Éva leánya Tí­mea, Kiss János és Molnár Edit fia Balázs, Szaszák Albert és Petrovszki Mária fia Albert, Dobrovolszki László és Virág Terézia Mária leánya Teréz, Rácz István és Franyó Judit leánya Nikolett, Kovács Imre és Kovács Ilona Brigitta fia Imre Tamás, Zsilák-Urbán Mihály és Zahorán Ilona fia Zsolt, Ottla- kán János és Lukács Margit leánya Noémi, Papp Imre Sán- X dór és Korcsok Piroska fia Zoltán, Petrovszki János és Du­dás Magdolna leánya Tünde, Kelemen László és Varga Zsu­zsanna leánya Rita (Kamut), Római Elemér és Bodoczki Len­ke fia Elemér (Békés), Gajda Zoltán és Dénes Ilona Mária leánya Tímea (Szabadkígyós), Kacsán Zoltán Tamás és Kin­cses Margit leánya Kornélia. HALÁLESETEK: Hidas Pál József, Szabó Imre, Jánosi Mihályné Kavulya Éva, Jász József, Kiszely Hona, Pen- czi Jánosné Tóth Jolán, Horváth Jánosné Salamon Mária, Oláh Gábomé Fazekas Julianna, Ko­vács Lászlóné Balogh Eszter (Békés), Vágási látván (Békés), Laczkó Mária (Békés), Lóránt! Alajosné Keresztesi Gizella (Do­boz), Pinti Andrásné Dobos Rozália, Gergely József László (Csorvás), Weigert Andrásné Binder Zsuzsanna (Mezőberény), Övári-Tímár Istvánná Farkas Mária (Gyomaendrőd), Papp Andrásné Kasuba Anna (Szarvas), Balog Károly (Mező­berény), Hajdú Miklós (Újkí­gyós), Varga József (Szabadkí­gyós), Kopányi Károly (Körös­tarcsa), Horostyák Pál, Varga Józsefné Ilyés Julianna, Maka Mihályné Hotorán Anna (Gyu­la). Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Jobbára erő­sen felhős lesz az ég, ismétlő­dő, többnyire gyenge eső vár­ható. Kora délelőtt néhol köd képződik. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható. Pénteken megyénkben jobbá­ra borult, az évszakhoz képest még mindig enyhe idő volt. A hajnali 3 fokról délutánra 7—8 tokig melegedett a levegő — adta a tájékoztatást Kudlák Já­nos, a Békéscsabai Meteoroló­giai Állomás ügyeletese. — NÉPÜJSAG-ANKÉT Sarkadon. Február 16-án a sarkadi nagyközségi könyvtárban Népújság­ankét lesz, mely 18 óra­kor kezdődik. A lapun­kat vezető munkatársa­ink képviselik az esten. — FOGADÓNAP. Araczki János, a Békés Megyei Ta­nács általános elnökhelyette­se február 16-án, hétfőn délután 14 és 16 óra között hivatali helyiségében (Bé­késcsaba, Felső Körös sor, Irodaház, I. em. 7.) ügyfél- fogadást tart. — FELVÉTELI előkészítő tanfolyamot indítanak Oros­házán a művelődési központ­ban február 16-án magyar nyelvből. 17-én pedig törté­nelemből. — INGYENES szakmai ta­nácsadást tartanak szomba­tonként a Békéscsabai Autó­javító Vállalatnál (Szarvasi út 62.) az autómosás időtar­tama alatt, 8-tól 13 óráig. — MAV-KÖZLEMENY. Pályafel­újítási munkák miatt február 16—20-lg Békéscsaba és Gyula között naponta 10.55-től 15.30-ig az utasforgalmat vonatpótló autó­buszokkal bonyolítják le. Eze­ken a napokon a Gyuláról 11.10-kor Békéscsabára induló személyvonat utasforgalmát pótlás nélkül szünetelteik. — HALÁLOS BALESET. Békés­csabán február 12-én este egy személygépkocsi elütötte Nagy Károly 39 éves rokkantnyugdí­jas, helybeli lakost. A férfi a helyszínen meghalt. A gyalogos féktávolságon belül lépett a személygépkocsi elé. A rendőr­ség szakértő bevonásával foly­tatja a vizsgálatot. — A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint pénte­ken a Budapesten megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki 7, 14, 49, 53, 80 Etlapozó Róza vendéglő — Szolnok ( Szolnok. Nem vagyok túlzottan járatos a városban, a belső benzinkútnál azon­ban felfigyeltem az ÉTTEREM feliratra. Hóbuckák között, jégbordákon csúszkálva parkolóhelyet is találok. Maszek vendéglő. Már-már természetes: üdvözlik a vendéget, ha belép egy étterembe: megkérde­zik, hol lenne kellemesebb ülnie. A száraz virággal díszített tiszta asztalok bárme­lyike megfelel, de az ablak közelében, az ajtóval szemben ülök le. Egyedül vagyok, s amíg hozzák az étlapot, van alkalmam a nézelődésre. Mindenhol tiszták az asztal­terítők, rendezettek a terítékek, a sok asztal rendre sok ebédelőt, ide járó vendéget sejtet. Az étlap átlagos, bármely magyar étteremben megkaphatnám ugyanezt, de vajon a minőség itt is, ott is nagyjából azonos? A tejfölös gombaleves mirelitből készült, ez nem vált hátrányára, s bőséges adagot is kapok belőle. Apró figyelmetlenség csupán az asztalról hiányzó kenyér, de kínos mások étkezését a hozzávaló friss kenyérért zavarnom. Amíg hűl egy csöppet a tálban és tányérban előttem az étel, megszerzőm a kenyeret is. Az rögtön szembetűnő, hogy a leves nincs különösebben kidekázva, van benne elég gomba, zöldség, galuska, s a tejföllel sem fukarkodtak. Nagyjából-egészéből elé­gedett vagyok a kiszolgálással, az étellel, az ára, a 25,30 nem is olyan vészesen sok. Apródonként tudom csak falatozni, de jóízűen kitakarítom a levesestálat. Lássuk a másodikat! A gombafejek, akárcsak otthon, puhák és ízletesek, szemre is elégnek tartom a hat-hét darab étket. A köretként kínált burgonya kissé túlpirított, de az ízével elé­gedett vagyok. Nem érzem rajta a fáradt olaj ízét. Meglepően bőséges a tartánmár­tás, az ízesítése azonban — hogy is mondjam —, enyhén szólva, hiányos. Kiérzem belőle a tojást, az olajat, a cukrot és a sót, nagyon kellene bele még mustár, cit­rom és ide igazán kellene a tejföl. Ebből aztán az következik, hogy a gombafejek­hez olyannyira hozzá tartozó tartármártás nélkül a gasztronómiai élmény sem teljes. Szívesen kifejtettem volna a tartármártás gyártásáról az általam ismert módsze­reket, saját fogásokat. Meg aztán arra gondoltam, ha már ilyen kedvesen fogadtak, azt is megkérdezik, elégedett voltam-e a feltálalt étkekkel, azok mennyiségével, mi­nőségével. Mert a másokéval együtt és a saját nézetemmel, gazdagíthattam volna, javulhatna a kiszolgálás. Gondoltam. Aztán, mert ez rajtam kívül nem érdekelt mást, az érdekeltet meg főként nem, hát az olvasókkal osztom meg a véleményemet. Fizettem — és hát... Felemás élményekkel távoztam a szolnoki Róza ven­déglőből. _ó

Next

/
Thumbnails
Contents