Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-14 / 11. szám
1987. Január 14., szerda Munkahelyi művelődés A Csepel Autó fogaskerekei Ha valamiben igazán bizonytalanság van, akkor a munkahelyi közművelődésben nagyon. Paragrafusokkal és köznapi érvekkel kell azoknak vitatkozniuk, akik bizonyítani akarják: korszerű és az alapvető gazdaságpolitikai érdekeinket is szolgáló termelést csak és kizárólag művelt, tájékozott, a kultúra értékeit elsajátítani képes emberekkel lehet. A műveltség olyan termelőeszközzé vált, amely nélkül lehetetlen a továbblépés. Nem a holnapra, hanem a bizony távoli jövőre kell tervezni, hiszen a szellemi beruházás „forgása” lassú, de mindenképpen dúsan jövedelmező, haszonnal kecsegtető kiadás. A szemellenzősség sokszorosan káros és ártalmas. Tudjuk és tapasztaljuk, nehéz ezt belátni, következményeit mérlegelni. A szeghalmi városi párt- bizottság még a nyáron tárgyalta azt a bizony önkritikus hangú jelentést, amelyet a Csepel Autógyár 4. számú gyárának igazgatója készített el a vezetése alatt álló munkahely (köziművelődésének helyzetéről, megjelölve ebben a fejlesztés kívánalmait, lehetőségeit is. Az azóta eltelt fél esztendő elégséges idő volt ahhoz, hogy a változtatás csíráit felfedjük, megmutathassuk. Szoros illeszkedés A munkaidőalap védelme, a gazdaságosság elsődlegessége, a termelés mindenhatósága: talán pongyola a fogalmazás, de érzékelhető a mindent átható közgazdasági szemlélet. Ezek kerítik hatalmába azt, aki a mind jobban szigorodó gazdálkodási feltételek folyamába lépve megpróbálja a művelődés fogaskerekeinek mozgását is tetten érni. Olyan transz- misszió ez, amelynek hajtómotorjához részben könnyű, részben kockázatos hozzáférkőzni. Az előző ok a már említett eredménycentrikus- ságot takarja, míg a másik is innen ered: szülője és temetője is egyben..-. Ezerháromszázán dolgoznak a most tizenegyedik életévébe lépett gyáregységben, annak három telepén. Zömük a szeghalmi gyárban. Itt a dolgozók több mint fele naponta 14 közelebb-tá- volabb felevő kis- és középméretű községből ingázik. Egy-három műszakban dolgoznak, sőt olyan is van, amit „félnaposának neveznek: reggel hattól este hatig, illetve este hattól reggel hatig tart a műszak ... A gyár az órához szigorúan igazított menetrenddel indíttatja a munkásszállító buszokat. Az indulást jószerével „csak az úristen” változtathatja meg. Termelni kell... „Párttaggyűlést és más tömegszervezeti ülést is csak úgy tudunk tartani, hogy azt a délutáni műszakváltáskor tesszük. Két órakor az előzőből és a következőből is lecsípünk valamennyit, őszintén, ön tud jobbat?..." — fogalmazott Szilágyi István, a gyár személyzeti és oktatási osztályának vezetője, a gyári pártvezetőség titkára, majd gyorsan hozzátette: „Mindehhez a városi pártbizottságtól külön engedélyünk van!” Ebből következik, hogy eleve behatárolt a „mikor” kérdése. Meghatározó is, de megérthető is, hogy kinek miért — nem. Mert műszakváltáskor indul a busz. Lekésni lehetne ugyan, de akkor a dolgozó hogyan jut haza Dévaványára, Csökmő- re... Ahol otthon várja a „második gazdaság”, de minimum a család, a háztáji. Lehetne azon meditálni (igaz, meddő módon), hogy csak az utóbbi időben szűntek meg azok a bizony amúgy alap nélküli hiányzások (persze, kellőképpen „igazoltan”), amelyek a mezőgazdasági munkacsúcsok idején jelentkeztek. Mert az itt dolgozók zöme — társadalmi-gazdasági kényszerből — még mindig kétlaki: otthon a mezőgazdaságban dolgoznak. A párttitkár is idézi a szilveszteri rádiókabaré egyik számának poénját: sokan bizony napi 64 órát... Fogak a fogaskerékhez Az elmúlt tíz esztendő alatt lapunk is gyakran írt a Csepel Autó szeghalmi gyárának bizony néha nagyon is súlyos gondjairól. Mára jelentős eredményt tudnak felmutatni: a „haszon” nyilván nemcsak forintban kifejezhető. Arra is telik, hogy bizonyos értelemben önellátók legyenek. Például a szakmai utánpótlásban. Náluknál nagyobb, független cégek is megirigyelhetnék a szeghalmi gyár szakmai alap- és továbbképzésének rendszerét. Főleg a szakmunkásképzés „megy”, no meg a tanfolyamokkal végzett továbbképzések. A gyár alapításakor a dolgozók egynegyede tartozott csak a szak- és betanított munkás kategóriába, ma ez az arány már hatvanöt százalék! S mi több: a betanított munkások országos érvényű bizonyítvánnyal rendelkeznek. S mindezt saját erőből érték el! 1977. szeptember 1-én indították el a szakmunkás- képzést. Ma a három évfolyamon 101 géplakatos-tanulója van a vállalatnak. A helyi Péter András Gimnázium és Szakközépiskolával kötött együttműködési szerződés alapján gépgyártás- technológus szakközépiskolai osztályuk is van, amely hellyel-közzel a középkáderutánpótlást szolgálhatná... S mit mutat a gyakorlat? Amíg a szakmunkások 80—90 százaléka, addig a szakközépiskolásoknak csupán egynegyede marad, jön a vállalathoz ... Az elvándorlás okai ismertek, hiszen hazánkban általánosak ... ösz- szességében évente 30—50 pályakezdővel kell számolniuk a szeghalmi Csepelben. Lényegesen rosszabb a helyzet az alapfokú képzés területén. Tavaly a helyi művelődési központ segítségével öt dolgozó (!) kedvéért általános iskolai esti képzést indítottak. A bizony kínkeservesen „beszervezettek” között volt olyan is, aki analfabéta volt. Igencsak harminc éven aluli... Az „osztály” azonban felbomlott. Ki egészségügyi okokra (!) hivatkozva lépett ki, más egyszerűen kikérte a munkakönyvét. Pedig a Csepel Autóban vannak olyanok, akik nem rendelkeznek a nyolc általános iskolai végzettséggel. Valamennyien tudjuk, hogy ennek hiányában nehéz korszerűségről, hatékonyságról beszélni... S mi több: mindinkább csökken az alapképzést el nem végzettek sorában az idősek, ^ mindinkább nő a fiatalok száma... Korábban évenként 15—16. an szereztek érettségi bizonyítványt. Ma nagy-nagy agitálás után 5-7 dolgozó vállalkozik ennek megszerzésére. S persze ez még nem jelenti azt, hogy végig ki is tart. S az ok? „Az anyagiasság előtérbe kerülése miatt kevesen áldozzák sokat érő idejüket erre a »luxus«-ra. S arról már nem is beszélek, hogy a vezető beosztás enyhén szólva veszített presztízséből; egyáltalán nem vonzó kilátás. Pedig számunkra egy lehetőség maradt: sorainkból kell kiválasztani a vezetői réteget" — összegez a párttitkár. Ha nagyon nehezen is, de azért nem kilátástalan ennek a célnak a megvalósítása. A SZÉT (szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyama) mással aligha pótolható segítséget nyújt. Eddig négy ilyen fiataljuk szerzett ennek segítségével felsőfokú végzettséget. Most hárman jelentkeztek, közülük egy az, aki igénybe is veszi ezt a nagyszerű, az egyén számára bizony áldozatokat követelő „kedvezményt”. „Gyárunkban húsz diplomás dolgozik. Ügy érezzük, hogy számuk méltánytalanul kevés ahhoz képest, amilyen feladatokat meg kell oldanunk. Ezért »semmi nem drága*1, hogy minél többen legyenek. A népgazdasági érdek is ezt kívánja" — fogalmazza meg Szilágyi István. Kenőanyag a fogak közé Mindezek után hogyan is lehetne összefoglalni azt a tevékenységet, amelyet a „munkahelyi művelődés” borítója alá lehet besorolni? Az oktatásra, szak- és továbbképzésre, a társadalmi ösztöndíjakra, az ú.n. nagyrendezvényekre (anyák napja, gyermeknap, Télapó-ünnep stb.), valamint a közművelődésre — az előző öt esztendő statisztikája alapján — 600—800 ezer forint jut. Az utóbbi tételre ennek tizen- egynéhány százaléka. „Tapasztalataink szerint elég ez az összeg. A központunktól kapjuk, ahol igencsak rugalmasan kezelik a keretszámokat. Nem kizárt a pótlás ...” — vélekedik a párttitkár. A központban levő letéti szakszervezeti könyvtárban 5, a két telephelyen 1-1 ezer kötet könyv várja az olvasókat. Akinek szakmai irodalomra van szüksége, annak a műszaki osztályon elhelyezett szekrény tartalma elégítheti ki igényét. Hónapok kérdése, hogy önálló munkakörü közművelődési előadó kezdi meg munkáját. („Eddig álláshalmozók voltunk, ez a feladat egy teljes embert kíván") Igen jó és naprakész a kapcsolatuk a helyi közművelődési intézményekkel, amely — sajnos? — az ingázók miatt is jószerével az „adok”-ban merül ki. Az évenként rendszeres nyugdíjastalálkozókon a közel kétszáz volt munkatárs közül százhúsz-százötven jelenik meg. Nyolc-tíz az autóbuszos országjárások száma minden esztendőben. Ha csak a matematikai átlagot vesszük, ez azt jelenti: minden dolgozó háromévenként veheti igénybe ezt a szolgáltatást. S ami az üdülést illeti: az „átlagon belül vagyunk” tényét bizony lerontja, hogy a Csepel Autógyár egyetlen olyan gyára a szeghalmi, amely nem rendelkezik hétvégi pihenőházzal. S hogy ilyen legyen, egyelőre remény sincs rá. A Csepel Autó fogaskerekei néha . megcsikordulva ugyan, de megállíthatatlanul forognak. A szókép igazságát érzésem szerint a művelődés, a kultúra olaja adná meg. Mármint, hogy ritkábban, s hogy kevésbé hallhatóan csi- korduljon meg egy-egy fontos fogaskerék... Nemesi László Új gazdára leltek a „Fekete könyvek” Tábori György: II rézveretes Tranoscius Tábori &vö Ä'MzveretesRösaus 4 > vIkfP'i A magyarországi evangélikus szlovákok ré^.v^ljáH-ts enekcskonyve r-T *v ■ Ez már a tavaszi! Uj klubmozisorozatok Mire megjelent a sorozat hatodik könyve, új gazdája is akadt a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola kiadványának. A sorozat szerkesztője, Gecsei Lajos neve mellé újabb került, dr. Köteles Lajosé, a Békés Megy ei . Tanács Tudományos- Kon rdinácács Szakbizottsága titkáráé. Nem véletlen tehát, hogy a hatodik kötetben a változásról éppen Köteles Lajos sorai tudósítanak. Az okról így ír: „Az eddig elért sikerek megőrzése és a kiadványoknak Békés megye sokszínű könyvkiadási tevékenységébe való beillesztése érdekében szükségessé vált e kiadványok kultúrtörténeti sorozattá szervezése. A sorozattá szervezés nem érinti a kiadványok profilját; az ezután sorjázó kötetek is a tágan értelmezett kultúrtörténeti kutatások megyei, vagy megyén kívüli kutatóktól származó eredményeit adják közre, vállalva esetenként a tudományos viták elindítását is. A kiadványban közreműködő nyomdászok és tipográfusok köre nem változik, és megmarad a nyomdaipari szakközépiskola részvétele is, csupán a kiadványok szakmai előkészítésének feladatait veszi át a megye tudományos kutatóit összefogó szakbizottság.” A máris nagy figyelmet kiváltó, népszerű „Feketekönyvek” legújabb darabja már az előbb említett körülmények között született meg méltó folytatásként. Tábori György dolgozata témájául a magyarországi evangélikus szlovákok régi, vallásos énekeskönyvét, a rézveretes Tra- nosciusokat választotta. Munkája fontos, helyi kultúrtörténeti hiányt pótol. Hiszen olyan mindennap használt könyvnek a történetét tárgyalja, amelyből generációkon keresztül tanultak és épültek az evangélikus szlovákok, s amely formájában is iparművészeti, kultúrtörténeti érték. A szerző a könyv névadójával, Juraj Tranowskyval is foglalkozik, aki 350 évvel ezelőtt készítette el templomi énekeskönyvét a cseh, lengyel és szlovák evangélikus híveknek. Könyve a Tranoscius nevet a magyarországi szlovákoktól kapta. A szerző érdeklődését e könyv iránt nem annyira tartalma, mint annak rézveretes, sokféle formában megjelenő díszítő fedése keltette fel, amely a 19—20. század fordulóján még a gótika és a reneszánsz kor könyvkötőművészetének jegyeit viseli magán. Természetesen ez a szerzői elgondolás alkalmat nyújt arra is, hogy tisztázza a Tranoscius létrejöttének körülményeit, a megyei szlováksággal kialakult kapcsolatát — érdekes hagyományokat elevenítve fel ezzel —, mi több, a könyv által megihletett költőknek is helyet adott. A munka középpontjában természetesen a Tranoscius fedésének elemzése, többek között a békéscsabai veret kialakulása áll, illetve az a gazdag képanyag (szám szerint ötvenhat), amely igazolja e nem mindennapi gazdagságú, olykor iparművészeti rangú kézműves munkák ötletességét. A szerző írásos munkájában élvezetes stílussal tárja fel kutatásának eredményeit, ám az érdekes, az írásos mondanivalót alátámasztó gazdag képanyag már kevésbé „veretes” stílusban jelenik meg. Ennek oka lehet a papír minősége, meg maguk a felvételek is. Ezzel a kifogásoló megjegyzéssel is bizton állíthatjuk, hogy Békés megye kultúrtörténetének újabb szép felfedezésével lepte meg olvasóit ez az értékes, csendben született, és sajnos csak kevesekhez eljutó sorozat ismét. Amelynek következő könyve Dedinszky Gyula: A szlovák betűk útja Békéscsabán című munkája lesz. B. Sajti Emese A Békés Megyei Moziüzemi Vállalat ezekben a napokban hirdette meg az évad második felének új klub- mozisorozatait. A „Robbanásveszély” című sorozat nyolc filmjét — amelyben a közönség a történelem és az ember válság- helyzeteiről készített alkotásokat láthat — a békéscsabai Szabadság mozi vetíti. Az első, február 6-án bemutatásra kerülő, a sorozatnak is címet adó színes lengyel film Agnieszka Holland nagy sikerű alkotása lesz. A kéthetenként, pénteken este 8 órakor kezdődő vetítéseken többek között vászonra kerül a cannes-i nagydíjas francia A pénz című filrri, Robert Bresson rendezésében, az ugyancsak francia nemzetiségű, Jacques Bral rendezte Éjszaka külsőben című, Elem Klimov kétrészes, világsikert aratott Agónia című alkotása, újra látható Dennis Hopper Szelíd motorosok című amerikai filmje Peter Fon- dával és Jack Nicholsonnal a főszerepben, továbbá Kosa Ferenc Tízezer nap és Jeles András A kis Valentino című filmjeik. A méltán népszerű Kortársaink a filmművészetben című sorozat a békéscsabai Bemptató Klubmoziban (Ifjúsági Ház) február 5-én, az orosházi Béke moziban 9-én, a gyulai Erkel filmszínházban 12-én, Szarvason pedig 16-án indul ugyancsak nyolc alkotást tartalmazó új ösz- szeállításával. A közönség a nyitóelőadáson Alain Resnais Halálos szerelem című francia drámáját láthatja. A következőkben majd Derek Jarman Caravaggio című színes angol, Krzysztof Za- nussi A nyugodt nap éve című lengyel—angol filmjeit is láthatja. A közelmúltban el- húnyt világhírű szovjet rendező, Andrej Tarkovszkisz emléke előtt tisztelegnek a kétrészes Andrej Rubljov című alkotásának újbóli műsorra tűzésével. Az Abe Kobo regényéből készített A homok asszonya című japán filmet pedig — mivel végleg lejár magyarországi forgalmazási joga — most utoljára nézhetik meg a megyénkbeli filmbarátok. Hegesztők a nagycsarnokban Fotó: Gál Edit
