Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-13 / 10. szám
NÉPÚJSÁG 1987. január 13., kedd Elhunyt Brutyó János | Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Bru- tyó János elvtárs, a munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának nyugalmazott elnöke, a Szakszervezetek Országos Tanácsának tagja, országgyűlési képviselő, január 10-én, hosszan tartó betegség után elhunyt. Brutyó János temetése január 19-én, hétfőn 11 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 10.30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető fedett díszravatalozójában. Az MSZMP Központi Bizottsága, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Országgyűlés Brutyó János 1911. november 20-án született Makón. 12 éves korától mező- gazdasági napszámosként dolgozott, 18 esztendősen kitanulta az ácsszakmát. 1933- ban belépett az építőipari szakszervezetbe, amelyben rövidesen az ácsszakosztály vezetőségi tagja lett. Egy évvel később — Papp Lajos és Birkás Imre elvtársakon keresztül — kapcsolatba került az illegális párttal; egyik szervezője volt az 1935-ös építömunkássztrájknak, majd 1936-ban beválasztották a MÉMOSZ központi vezetőségének választmányába. A felszabadulás után részt vett Csillaghegyen a kommunista párt szervezésében, majd ennek titkára lett. 1947-től a párt szervezési osztályán dolgozott. 1950 márciusától a MÉMOSZ fö- titkárhelyettesi tisztét töltötte be, ezután 1951 februárjától 1955 májusáig építésügyi miniszterhelyettes volt. 1955 májusától az építők szakszervezetének elnöke, majd főtitkára volt. 1959-től 1965-ig a SZOT főtitkára és 1966-ig elnöke volt. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöki tisztét az MSZMP IX. kongresszusán történt megválasztásától, 1966-tól 1982- ig nyugdíjazásáig töltötte be. 1961-ben tagja lett a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Bizottságának. Bővülő gázvezeték-hálózat a DéMUföldön A Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat működési területéhez tartozó Bács- Kiskun, Békés és Csongrád megyében — a helyben feltárt energiahordozóknak köszönhetően — tavaly 90-re emelkedett a földgázellátásban részesülő városok és községek száma. Ez a szám az idén meghaladja a százat, most Csongrádban újabb hét, Bács-Kiskunban négy, Békésben pedig három helységet, Békéssámsont, Szabad- kígyóst és Gyomaendrődöt kapcsolják a földgázhálózatra. Ebben az évben több mint félezer kilométer új gázvezetéket építenek. Ezeknek költségeit továbbra is az érintett termelőszövetkezetek, állami gazdaságok vállalják magukra, a helyi elosztó hálózat kiépítéséhez pedig a lakosság járul hozzá anyagiakkal és társadalmi munkával. Ez utóbbi elsősorban a vezetékek árkának a kiásását jelenti. Megállapították, hogy a Dél-Alföldön a gázfogyasztás mindinkább a lakosság javára tolódik el. Míg egy évvel ezelőtt az egész gáz- mennyiség 25 százalékát használták fel a háztartások, ez az arány a VII. ötéves tervidőszak végéig 35 százalékra növekszik. Jogpolitikai elvek az államigazgatási jogalkalmazásban Az államigazgatási jogalkalmazásban — miként a büntető, a polgári és más jogági területeken — február elsejétől lépnek hatályba a jogpolitikának az Elnöki Tanács által jóváhagyott elvei. Az államigazgatásban az egyik alapvető tennivaló, hogy lépjenek a bürokratikus jelenségek ellen. Kiemelt feladat a szervezeti és hatásköri decentralizációs folyamatok társadalmi előnyeinek kibontakoztatása, a jogalkalmazó münka feltételeinek fejlesztése. Szükséges, hogy a jogalkalmazásnak ez a területe is hatékonyan, személyre való tekintet nélkül járuljon hozzá a törvényesség, a rend és az állam- polgári fegyelem megszilárdításához. A főbb elvek közé tartozik, hogy az államigazgatási jogalkalmazás mozdítsa elő a központi célok és helyi feladatok megvalósítását, a központi szervek irányító tevékenysége erősítse a helyi önállóság és öntevékenység kibontakozását. A törvényességi felügyeletet, a pi- acfelügyeletet, az ellenőrzést ellátó szervek — a gazdálkodó szervezetek önállóságának tiszteletben tartásával — gondoskodjanak a gazdaság eredményes működéséről, a piaci egyensúly irányába ható folyamatok erősítéséről. Az államigazgatási szervek fordítsanak különös figyelmet a kiemelt társadalmi célokra, a szocialista együttélési szabályok megtartására, a család védelmére, a szülőkről, a gyermekekről, az időskorúakról és a többszörösen hátrányos helyzetben levőkről való fokozott gondoskodásra, az alkoholizmus, a kábítószerek és más káros jelenségek elleni küzdelemre. Jogalkalmazó munkájukkal az államigazgatási szervek segítsék elé a települések fejlődését, a város- és községrendezési célok megvalósulását, különös tekintettel az építésügyi hatósági követelményekre, a környezet-, természet- és műemlékvédelmi érdekekre. Segítsék az állampolgárok hasznos gazdasági tevékenységét, törekvéseit és kezdeményezéseit. Az államigazgatási szervek vezetői biztosítsák, hogy a tanácstagok és az elöljáróságok jogosítványaikkal megfelelő módon élhessenek, és azokat érdemi módon gyakorolhassák. A lakosság széles körét érintő helyi kérdések eldöntésénél, az anyagi igények kielégítési sorrendjének meghatározásánál az állampolgároknak és a társadalmi szerveknek a véleményét kérjék ki, s vegyék figyelembe; adjanak teret a széles körű társadalmi ellenőrzésnek. Megyénkben eddig nem alakult ki kritikus helyzet (Folytatás az 1. oldalról) Közben befutott egy jó hír propán-bután gáz ügyben. Algyőről érkezett egy szállítmány a megyébe, ez elsősorban Békéscsaba, Gyula és Újkígyós ellátását szolgálja Orosházán a hét eleji havazás nem okozott jelentősebb fennakadást a közlekedésben és a lakossági ellátásban. A Volán helyi és helyközi autóbuszjáratai késéssel ugyan, de hétfőn elindultak. A körzet községeibe időben megérkeztek a tej- és kenyérszállítmányok. A falvakban felkészültek az esetleges súlyosabb időjárási helyzet gondjainak megoldására. A város két legnagyobb, folyamatosan termelő üzemébe, az Orosházi Üveggyárba hétfő reggel időben megérkeztek a munkások. A gyár vezetői felkészültek a három évvel ezelőttihez hasonló rendkívüli helyzetre, és majd, de további szállítmányok is várhatók. Ennek ellenére arra kérik a megye lakosságát, hogy személygépkocsival csak a legsürgősebb esetben induljanak útra, mert újabb havazás, hófúvás várható. egy helyiséget berendeztek fekvőhellyel, meleg takaróval, számítva arra az eshe- kos hidegben. Helyenként erős szél is nehezíti munkájukat. A közúti igazgatóság orosházi üzemmérnökségének 10 munkagépe éjjel-nappal folyamatosan dolgozik az utak tisztításán. A közúti igazgatóság bérgépeket is igénybe vesz a gondok eny- tőségre, ha a vidéki dolgozók nem tudnak hazautazni. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat orosházi üzemében elsődleges feladat az ipar, valamint a lakosság földgázigényének biztosítása. A dolgozók megfeszített erővel tesznek eleget feladatuknak a mínusz 15 fo- hítésére. Az illetékesek kérik, hogy személygépkocsival ne induljanak el Orosházára és térségébe az állampolgárok. A városban és környékén valamennyi v út egy nyomtávon járható. Az Orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat megfelelő tartalékot képez kenyérből és péksüteményből. Már tegnap, hétfőn délelőtt megkezdték a mai, keddi kenyérmennyiség sütését. Folyamatosan szállítják a kenyeret a boltokba. A községi tanácsokkal a városi tanács CB-összeköttetést tart, és így óráról órára figyelemmel kísérik a 'kialakult helyzetet. Fontos kérés, hogy a lakosság ne halmozza fel a létfontosságú élelmiszereket, mivel a vállalatok igyekeznek folyamatosan biztosítani a szükséges meny- nyiséget. Mezőkovácsházán tegnap reggel a legkritikusabb helyzet a Kevermes—Dombegyháza összekötőúton volt. Délutánra sikerült a 25—30 centiméteres kásás hótakarót eltakarítani, így egy nyomon járható a két község közötti útszakasz. A város és környéke többi úthálózata a folyamatos tisztításnak köszönhetően, ha nehezen is, de járható. Kérik a lakosságot, hogy személygépkocsival ne induljanak el a távolabbi településekre. A Körös Volán járatai közül Mezőkovácshá- záról tegnap, hétfőn reggel nem indult el a Medgyesegyházán át Gyulára közlekedő járat. Mezőhegyesen a 21-es és a 23-as majorba nem tudott bemenni az autóbusz a nagy hó miatt. A városi tanácsnál útügyeletet szerveztek, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet. Az élelmiszer-ellátás elsősorban tejből volt kielégítő, míg tegnap, hétfőn némi fennakadás volt a kenyérellátásban. Az orosházi sütőipar mellett a kunágotai sütőüzemből is érkeztek kenyérszállítmányok. A helyi áfész egy tehergépkocsit küldött Orosházára kenyérért, megkönnyítve ezzel a lakossági ellátást. A falusi presszóban déltájt nyolcan-tízen iszogatnak, jobbára söröznek. Állítólag egyikük sincs munkaidőben, éjszakáznak, szabin vannak, nyugdíjasok. Néhányon azért feltűnően gyorsan surrannak ki az jtón, mikor kérdezősködni kezdetk. — Hallották, hogy máris több fagyhalál volt az országban? — fordulok oda néhányukhoz, majd így folytatom: — Az áldozatok közül ketten italosak voltak. Bólintanak, tudják, veszélyes ilyenkor az italban bízni. Dehát ők mindjárt mennek haza. — Mit szólnának egy forró teához? Furcsán néznek rám. — Ugyan kinek kell az — szólal meg egyikük, aztán felhörpinti a felesét. Békéscsabán az Orosházi úton egy szembejövő Wartburg megáll, majd megfordulási szándékkal áttolat ami sávúnkba. Fékezünk, várakozunk. Egy darabig kereszt- beállva ácsorog az úton. Intenénk neki, hogy mi van, de nincs értelme, úgyse látná. Ablakai mindenütt vastagon befagyva, csak az első szélvédőn lévő tenyérnyi folt biztosít kilátást. — A közelben a múlt héten gázoltak halálra egy biciklist, mondja sofőrünk. — A gázaiénak is be volt fagyva az ablaka. Körkép Orosházáról és környékéről Információ a munkahelyekről, az áram- és gázszolgáltatásról, a tüzelöelláfásról, a határátkelőhelyről, a MDV-tól, a Volántól Eljutottak-e munkahelyükre a bejáró dolgozók, s okozott-e termeléskiesést a tegnapi időjárás? A megye nagyobb üzemeiből, szövetkezeteiből, vállalataitól a megyei tanácshoz érkezett telex- és telefoninformációk szerint összességében nincs komolyabb gond, vagy legalábbis tegnap, a délutáni órákig nem volt — a bejáró dolgozók zömmel megérkeztek munkahelyükre. Tehát nem munkáskézben, inkább anyagban volt hiány. A Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet például két-két és fél millió forintos termelés- kiesést könyvelhet el a tegnapi napra, mert a vidéki telephelyeikre nem tudtak alkatrészt kiszállítani. A Gyulai Harisnyagyár Miskolcról és Tatabányáról várt alapanyagot — két-három napi tartalékkal rendelkeznek ugyan, de ha nem javul az idő, itt is gond lehet. A Békéscsabai Konzervgyárba a bejárók közül mindössze öten nem tudtak beérkezni. Nagyobb a gond a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnál, ahol reggel ugyan volt még annyi baromfi, hogy a délelőtti műszakot beindították, de a délutáni műszak már nem dolgozott, és a mai napon sem tudnak dolgozni, hiszen nincs szállítás, nem érkezik feldolgozandó áru. * * * Van-e, esetleg várható-e gond a világítással és a fűtéssel? Erről kérdeztük a Démász, valamint a kőolaj- és földgáztermelő vállalat illetékeseit. A villamosenergia-ellátás- ról Kelemen Sándor, a Démász békéscsabai üzemigazgatója a következőket mondta tegnap délelőtt: —Pillanatnyilag semmi gondunk nincs, folyamatos az energiaszolgáltatás. Teljes nálunk a készültség, hiszen egyik óráról a másikra rosszra fordulhat a helyzet, a hó súlyától a kisebb keresztmetszetű vezetékek leszakadhatnak, veszélyes lehet, ha a szél feltámad. — Mit jelent a teljes készültség? — Hálózatszerelési dolgozóink, akik egyébként naponta Békéscsabáról indulnak munkára, most otthon, kirendeltségeinken maradtak, Sarkadon, Békésen, illetve Békéscsabán, és szükség esetén onnan azonnal tudnak indulni a körzetükbe. A Démász egyébként a megye kétharmadát látja el villamos energiával, az északi rész ugyanis már a Ti- tászhoz, a nyugati pedig a hódmezővásárhelyi vállalathoz tartozik — ezek egymással tartják a kapcsolatot. * * * A Nagyalföldi Kőolaj-- és Földgáztermelő Vállalat orosházi üzeme, Hanyecz Ernő igazgató: — Saját gépeinkkel mi is takarítjuk az utat, és hordjuk dolgozóinkat munkába. A termelés zavartalan, nem okoz problémát a regionális ellátás. — Mikor lehet gond? — Ha erős szél lesz, és nem tudnánk közlekedni. De az úgynevezett kezelt helyeken, például az előkészítőknél élelemből biztonsági tartalékot helyeztünk el, végszükségben ott aludni is lehet, ha nem tudjuk leváltani az ilyen helyeken dolgozó egy-két embert. Tanultunk az 1984-es télből, és felkészültünk. * * * Megkérdeztük a tüzép békéscsabai központjában Uh- rin Györgyné csoportvezetőt, milyen tüzelőanyag-ellátás várható ezekben a napokban? Elmondotta, hogy a megye tüzép-telepein megfelelő mennyiségű szilárd tüzelőanyag, szén, és fa kapható. Gondot az jelent, hogy nincs elegendő fuvaros. A választék között szerepel a hazai brikett, a berentei szén, kaphatók a külföldi szenek, van kazánszén, koksz. Az előző év szomorú tapasztalatai alapján a fogyasztók sok tüzelőanyagot vásároltak fel, ezért a kereslet visszaesett a tüzép-telepeken, és raktározási gondjaik is vannak. * * * A mentők Békés megyei központjában dr. Bumbera József főorvos éppen egy infarktusgyanús, tanyán élő beteg kórházba szállítása után érkezett vissza. Tájékoztatója szerint szombaton és vasárnap nem jelentett a szokásosnál nagyobb gondot a mentőknek a feladatuk ellátása. Hétfőn csak a sürgős betegszállításokat végezték el, ekkor a kontroll vizsgálatokra szállítandó betegeket nem tudták orvoshoz vinni. Különösen a tanyán élő betegek megközelítése jelent nehézséget, bár két terepjáró gépkocsi áll a mentők rendelkezésére. Állandó kapcsolatban állnak a megyei főorvossal és telefonon, CB-n, URH-n keresztül hívhatják a vidéki körzeti orvosok és a betegek is a mentőket. * * * Az MTI jelentése szerint a rendkívüli- időjárás miatt három közúti határátkelőhelyet: a hegyeshalmit, a vámosszabadit és a tornyosnémetit lezárták, Rajkánál csak a személyautók nem közlekedhetnek, a teherautók és a kamionok itt még áthaladhatnak. Komáromnál zavartalan a forgalom. A hegyeshalmi átkelő épületében 150, a rajkaiban 40 megrekedt utas várakozik. Étellel és forró teával ellátják őket. A határőrség kéri, hogy az említett átkelőhelyekre addig senki se utazzon, míg újbóli megnyitásukról nem intézkednek. Ennyi a hír. Lássuk, mi a helyzet közvetlen közelünkben, a gyulai határátkelőhelyen. A vonalban Vigh József őrmester: — A gyulavári határátkelőhelyet nem kellett lezárnunk. A gond csak az, hogy a Romániából érkezők elmondása szerint a határ túloldalán szinte megbénult a közlekedés. Nem takarítják az utakat, a parkírozókban egymást érik a kamionok, várva a jobb időre, hogy tovább folytathassák útjukat. * * * Amikor Békéscsabán tegnap 9.30-kor a szakadó hóesés valamelyest enyhült, a már kint lévő és hótakarításban részt vevő vasutas segítségére 84 „friss erő” sietett. A forgalmi szolgálattevőkön kívül a szabadnaposokat is behívták. Két hóekével felszerelt mozdonyt állítottak be a sínek tisztítására. Amikor 12 órakor a békéscsabai körzet üzemfőnökével beszélgettünk — számításai szerint — a hóekék elhagyták Gyoma térségét. Valkó Pál üzemfőnök elmondása szerint a területhez tartozó térségből elindultak a személyszállító vonatok, igaz, 15-20 perces késéssel. A Körös expressz a fővárosból személyvonatként indult Békéscsabára 13 órakor, hogy minden állomáson felvehesse a várakozó utasokat. Átcsoportosításokat végeztek a teherforgalom területén, és az élelmiszerrel, tejjel, hússal megrakott vagonok zöld utat kaptak. A vasút átvállalt és átvállal olyan fuvarokat, amelyeket kamionokkal, teherautókkal nem tudnak a célállomásra juttatni. Nagy figyelmet fordítanak az élelmiszer-szállítás mellett áz energiahordozókkal megrakott vagonok indítására. II Művelődési Minisztérium közleménye A Művelődési Minisztérium felhívja az általános és középiskolában tanulók szüleinek, az iskolák igazgatóinak figyelmét, hogy a bejáró tanulók csak akkor induljanak el az iskolába, ha az útviszonyok és a közlekedés ezt lehetővé teszi. Ezt a szülők mérlegeljék. A gyerekeknek a fenti okból való késése vagy mulasztása a szülők aláírásával igazoltnak tekintendő. Az iskolák igazgatói a helyi tanácsokkal egyetértésben a rendkívüli időjárás következményeinek értékelése alapján tanítási szünetet rendelhetnek el.