Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-13 / 10. szám
1987. január 13., kedd A sztálinizmus áldozatai NÉPÚJSÁG Szesztilalom — magyar módra „Tragikus tévedés” A Rudé Právo csehszlovák pártújság ismertette a Vladimir Clementisről, a szocialista Csehszlovákia külügyminiszteréről szóló új könyvet. 1952-ben Prágában a sztálini kirakatperben dementis t további tíz vezetővel együtt halálra ítélték, majd kivégezték. Halálra ítélték Rudolf Slánskyt, a Csehszlovák KP KB akkori főtitkárát is. Miután megkínozták őket a vizsgálati fogságban, a sztálinizmus korábbi áldozatának többségéhez hasonlóan a bíróságon beismerték „bűnösségüket”. Jóval később derült ki, hogy Sláns- ky kivételével családtagjaikhoz és Gottwald államfőhöz intézett leveleikben azt állították, hogy ártatlanok, s csak „a párt és a szocializmus érdekében” vallották magukat bűnösnek. A Clementisről szóló legújabb könyv őt mint háború előtti kommunista harcost méltatta. A Rudé Prá- vó a kivégzését „tragikus tévedésnek” nevezte. E rendszer gépezetét Csehszlovákiában már régen elítélték. A múlthoz hasonlóan ma is kizárólag a személyi kultusszal mint a legnagyobb eltorzulással hozzák összefüggésbe. Számos külföldi marxista és történész azonban azt állítja, hogy kizárólag a szeméRendcsinálás Személyi változásokat jelentettek be az Anhuj tartományi Hofej Műszaki és Tudományegyetem szakma; és pártvezetésében: ennek az egyetemnek a hallgatói indították el december 9-i megmozdulásukkal azt a tüntetéssorozatot, amely január 5-ig tartott, átterjedt több mint tíz más kínai felsőoktatási központra, köztük Sanghajra és Pekingre, s amelyben a kínai állami oktatási bizottság becslése szerint 20 000—40 000 diák vett részt. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és az államtanács döntése értelmében leváltották az egyetem elnökét és alelnökét. Az egyetem új elnökévé Teng Tenget, a pekingi Csinghua Egyetem alelnökét, az állami tudományos és műszaki bizottság miniszterhelyettesét nevezték ki. Peng Pej-jünt, az állami oktatási bizottság alelnökét nevezték ki az „Tartalékállományba” helyezték Nagy-Britannia legidősebb, még szolgálatban levő hadihajóját, egy 169 éves fafregattot. A hajó kezelői szerint a még 1817-ben, Bombayban épített „Foodroyant” javítása túl sok pénzbe, mintegy 7,6 millió dollárba került volna, lyi kultusz emlegetése a probléma leegyszerűsítését jelenti, mert ezzel elhallgatják a sztálini rendszer lényegét. Hasonló az értelmük az arról az időszakról szóló legújabb csehszlovákiai értékeléseknek, amelyek nemrégiben, Gottwald születésének 90. évfordulója alkalmából hangzottak el. Méltatták érdemeit a csehszlovák állam és párt fejlesztésében, ám nem hallgatták el az előbbi időszakot sem. A prágai központi ünnepségen Gustáv Husák köztársasági elnök, a Csehszlovák KP KB főtitkára, akit' hasonló tárgyaláson életfogytiglani börtönre ítéltek, megállapította, hogy Gottwald életének végén „megsértették a párt lenini normáit” és „a szocialista állam törvényeit”. A tragikus igazságot akkor részletesebben nem ismertették. Az ünnepség és Gustáv Husák beszéde alapján megállapítható, hogy a hivatalos csehszlovák történetírás Gottwald bűnösségét nem tartja túl nagynak, s érdemei ezt jóval túlszárnyalják. Az áldozatokat 1963-ban, a kelet-európai desztálinizá- lási időszakban jogilag rehabilitálták, a párt azonban csak 1968 márciusában rehabilitálta őket. (Tanjug) egyetemi pártbizottság titkárává. . A leváltásokat és a kinevezéseket hétfőn jelentette be az egyetemen Csou Ku- ang-csao, a KKP Központi bizottságának tagja, a Kínai Tudományos Akadémia alel- nöke. A változásokat kommentálva elmondotta, hogy Fang Li-cse, az egyetem leváltott alelnöke hosszú időn át a burzsoá liberalizmust propagáló és a négy alapelvet (a szocialista utat, a népi demokratikus diktatúrát, a kommunista párt vezető szerepét és a marxizmus—leni- nizmust) semmibe vevő nyilatkozatot tett. Kísérletet tett arra, hogy megingassa a párt vezető szerepét, és eltérítse az egyetemet a szocialista úttól. Kuan Vej-jan, az egyetem elnöke és az egyetemi pártbizottság helyettes titkára súlyos mértékben elhanyagolta a kötelességét, aminek következtében meggyengült az ideológiai és a politikai munka az egyetemen. ezért döntőnek úgy az Illetékesek, hogy inkább kivonják a hadrendből. A hajó hosszú évek óta megszokott látványosság volt a portsmouthi kikötőben, ahol fiatal hajósok kiképzésére használták. FÜGGŐHÍD Körülbelül 20 beton függőhíd van a világon. Egy további a csehszlovákiai Tábor városánál ível majd át a víztárolón. A 221 méter hosszú hídon négysávos út vezet keresztül, két járdával, A hidat 75 méter magas pillér tartja majd. Megnyitását 1988-ra tervezik. FEGYVERKIÁLLÍTÁS Eredeti kiállítás-vásár nyílt meg Las Vegasban. A Los Angeles Times című lap közlése szerint ebből az alkalomból céllövészeti versenyeket rendeztek lőfegyverekkel, és harcokat szúróvágó fegyverekkel. A kiállításon 175 cég és gyártó változatosabbnál változatosabb fegyverekből álló gyűjteménnyel van jelen, kezdve a személyi használatú fegyverektől a nehézfegyverekig, amelyet még a Pentagon is megvásárolhatna. A rendezvény valóságos kihívás a nemzetközi békeévben. ELEKTROSOKK TIGRISEKNEK Elektrosokkal próbálják leszoktatni a tigriseket az emberek megtámadásáról az indiai Uttar Pradesh szövetségi államban az egyik természetvédelmi területen. Erre a célra egy emberalakot készítettek, s áramot vezettek bele. Ha az állat megérinti, áramütés éri. A tigris védett állat Indiában. Az embert csak akkor támadja meg, ha felbőszítik. VADMOTOROSOK Marokkó utain évente 2300 ember hal meg és 30 ezer sérül meg közlekedési szerencsétlenségben. Az elmúlt évtizedben a baleseteknek 25 ezer halálos áldozata volt, míg 350 ezer marokkói polgár sérült meg. Mohamed Boaműd, marokkói közlekedésügyi miniszter szerint a szerencsétlenségek oka elsősorban a rossz állapotban levő úthálózat, a járművek elégtelen karbantartása és a vezetők figyelmetlensége. ÍRNI TUDÓ BURMAIAK Az elmúlt hét évtizedben az UNICEF évi jelentése szerint majd 2 millió burmai tanult meg írni, olvasni. Az 1964 óta folyó erőteljes kampány folyamán 500 ezer önkéntes részvételével nemcsak 2 millió burmai tanult meg írni, olvasni, hanem számtalan könyvtárat is létesítettek a falvakban. Burmának jelenleg 37 millió lakosa van, és a kormány tervei szerint 1990-ig az országban teljes mértékben sikerül majd felszámolni az írástudatlanságot. RÁFIZETETT SZENVEDÉLYÉRE Egy szeszbarát erdész az indiai Madhya Pradesh szövetségi államban ráfizetett szenvedélyére. Egy 16 éves elefántot, amely már mesz- sziről megérzi a pálinkaszagot, annyira felingerelte a szesz, hogy eltépte a kötelet, amellyel egy fához kötötték, rárontott a szerencsétlenre és agyontaposta. IDEIGLENES JOGOSÍTVÁNY A szovjet gépkocsivezetők az idei évtől ideiglenes jogosítványt kapnak, mely két évre szól. Ha az újdonsült sofőr a két év alatt egyszer sem vét a közlekedési szabályok ellen, végleges jogosítványt kap. Ellenkező esetben újra kell végezniük a gépkocsivezetői tanfolyamot. OLTÓANYAG AZ AIDS ELLEN? Szovjet tudósoknak sikerült elkülöníteni, majd szintetikus úton előállítani az AIDS-vírus fehérjeburkának a legaktívabb részeit. A kutatók által előállított fehérjékre a szervezet ugyanazon ellentestek kiválasztásával válaszol, mint amelyek alapján az igazi AIDS- eseteket szűrik ki. A szovjet tudósok feltételezik, hogy felfedezésük a jövőben alapul szolgálhat egy AIDS elleni oltóanyag kidolgozásához. Haitov professzor elmondta, hogy a diagnózishoz jelenleg használt vírustenyészeteknél számolni kell bizonyos biológiai veszélyekkel. Mivel ezeket a vírusokat laboratóriumban tenyésztik, nincsen biztosíték arra, hogy a tenyésztés megnyugtató eredménnyel végződik. A szintetikus fehérjék ugyanakkor veszélytelenek — hangsúlyozta az AIDS- kutató. „FÖL VIZEZETT” OLAJJAL FÜT Ausztriában olyan, úgynevezett olaj-víz emulziós kazánt szerkesztettek, amelyben fűtőolajnak és víznek a keverékét égetik el. 1985 óta már sorozatban gyártják ezt a minden olaj- tüzelésű berendezéshez hozzácsatlakoztatható kazánt, amelyben — a víz hozzáön- tése révén — 15 százalék fűtőolaj takarítható meg, miközben a káros égéstermékek mennyisége is számottevően csökken. A „vizezett olajos” fűtőberendezés Ausztriában és más országokban már több üzemben, sör- és papírgyárban működik. LEHARAPTA A FÉL FÜLÉT Egy „felbőszült” háztulajdonos leharapta a házába behatoló tolvaj fél fűiét. Az eset a botswanai Salebi- Phikvében történt. A rendőrség lefoglalta a fület arra az esetre, ha a tolvaj valahol felbukkanna. A tulajdonos ellen nem emeltek vádat, tettét önvédelemnek minősítették. — Gyere öreg, kapjunk be egy felest! — szólt a bőrkabátos a mellette baktató társához reggel 8 óra 10- kor. Abban a hitben voltam, hogy reggel 9 előtt nem árusíthatnak alkoholt. Utánuk indultam, próba szerencse, ha valóban kapható, megvendégelem magam egy vodkával. A fentiek a békéscsabai vasútállomás étterme előtt zajlottak. Hogy mekkorát tévedtem! Az asztalok mellett — vagy tíznél — zömében férfiak ücsörögtek felesek és sörük társaságában. — Tulajdonképpen hogy is van ez? Békéscsabán 9 óra előtt ezek szerint hozzá lehet jutni a „fejadaghoz”? A kérdést a legilletékesebbnek, a városi tanács termelés-el- látás-felügyeleti osztály helyettes vezetőjének tettük fel. — A megyeszékhelyen négy helyen engedélyezett 9 óra előtt az alkoholkimérés. A Körös és Csaba Szállóban, a Veszély csárdában és az Utasellátó éttermében. Hát igen! Piál (hat) a város! Tisztában vagyunk azzal, hogy egy rendelettel egy csapásra nem lehet mindent megváltoztatni. De annyit joggal elvárhatunk már az elején, hogy a munkakezdés előtti szíverősítő(k)ről mondjanak le a szeszt imádó állampolgárok, mégpedig segítséggel. A csudát! Nem kell lemondaniuk! Vegyük csak az ingázókat. Hányán járnak a megyeszékhelyre, vagy innen máshova dolgozni? A resti helyett pár lépés plusszal ugyan, de találnak egy éttermet, ahol nyugodtan megihatják a reggeli adagot! Pedig a cél az lenne, hogy legalább munkakezdéskor „tiszta” legyen a polgártársak feje! Ugyanis a törvénnyel egy időben szigorodott a munkahelyi italozások „rendje”. Mégpedig radikálisan! Semmi szesz, lett légyen névnap, születésnap, vagy jutalomosztás. Munkahelyen nem, de mellette, előtte igen? Hát nem vicces? Egy fiatalasszony, akinek a véleményét kérdeztem szeszügyben, igencsak méregbe gurult. Válasz helyett legyintett egyet a kezével, aztán elrobogott az induló vonatához. És aki még nem tudná, annak ellenére, hogy nyomtatásban már a rendelet megjelent, újfent közzétesz- szük a lényeget: „ ... A kereskedelmi feladatot ellátó első fokú szak- igazgatási szerv — lásd: városi tanács — a szeszes ital árusításának engedélyezésénél köteles kikérni a helyi alkoholizmus elleni bizottság véleményét...” No, igen! A bökkenő csak az, hogy Békéscsabán még csak most van alakulóban az alkoholizmus elleni bizottság. Bökkenő még az is. hogy ellenvélemény esetén a szak- igazgatási szerv nem köteles figyelembe venni az alkoholizmus elleni bizottság véleményét (?!) Nesze neked szeszstop! így aztán ott vagyunk, ahol a part szakad. Minek akkor véleményt kérni? Idézet továbbra is a Magyar Közlöny 51. számából. „ ... a tömegközlekedési eszközön, a pályaudvarokon és állomásokon a mozgó ét- és büfészolgálat az alacsony alkoholtartalmú italok közül kizárólag palackozott alkoholtartalmú üdítőitalt és palackozott sört árusíthat.” Alkoholtartalmú üdítőital? Az az igazság, hogy én egyet sem tudnék felsorolni. Lehet, hogy van, de hogy nincsenek a pultok vele tele, biztos! Van, aki a sörét becézi alkoholtartalmú üdítőitalnak, van, aki a kólát, persze „béléssel”. (Aki nem tudná, mit jelent a bélés, hadd áruljuk el: kóla vodkával, rummal stb.) Ha már a határozat kimondja: .......a tilalom nem v onatkozik a szállodákra... ”, akkor itt nincs mit ragoznunk. De, hogy még az Utasellátónál és a Veszély csárdánál is engedélyezik? Vajon milyen meggondolás vezérelte az illetékeseket a döntés meghozatalánál? Nem tudom! Ezek pedig tények. Azaz bárki ihat kedve és „kalibere” szerint, csak jól vésse a noteszébe, ha már a fejébe nem fér, hogy a négy égtájnak melyik irányába is induljon el Békéscsabán, hogy célhoz érjen. Az utolsó kérdésem az, vajon mikor ér célba az ivá- szat ellen hozott határosat? A kérdés — sajnos — még nyitott! a°NA/ű ^céscsJ^ R gabonaipar valamennyi takarmányboltjában, értékesítőhelyein és bizományosainál KIZÁRÓLAG JANUÁR ÉS FEBRUÁR HÓNAPOKBAN kedvezményes lucernaliszt- (pellet-) értékesítési akciét hirdet meg! Az I. osztályú lucemapelletet eddigi 560 Ft/100 kg-os egységár helyett 90 Ft/100 kg-os árengedménnyel értékesítjük a jelzett időszakban. VÁLTOZATLANUL I. O. MINŐSÉGBEN, tehát 470 Ft/100 kg-os kiskereskedelmi áron, igény szerint! Keresse fel értékesítőhelyeinket, biztosítsa időből a kedvezményesen megvásárolható lucemapellet-szükségletét. BÉKÉS MEGYEI GABONAFORGALMI ÉS MALOMIPARI VÁLLALAT, BÉKÉSCSABA A KNER NYOMDA FELVÉTELRE KERES: NAGY GYAKORLATTAL ÉS JÓ HELYESÍRÁSI TUDÁSSAL RENDELKEZŐ GÉPÍRÓNÖKET fényszedői munkakörbe. A munkakör két műszakos, teljesítménybéres, jó kereseti lehetőséget biztosít. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Lenin u. 9—21., munkaügyi csoport. Telefon: 28-366. Brit hajó tartalékflottában Béla Vali Fazekas Ferenc felvétele