Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
1987. január 31., szombat A mérce magasabb Szót értenek a tervezőkkel Szombat Ha valaki azt hitte, hogy a Népújság mai számának 5. oldalára kizárólag a véletlen csalfa összjátéka miatt került be a seprűkészítésről szóló képösszeállítás, akkor tévedett. Elmúltak már azok az idők, amikor a seprűk csak úgy, spontán szivároghattak be a köztudatba. A seprűkészítés aktualizálásának igenis üzenete, mögöttes s jelentése van. Mert soha nem volt talán olyan nagy szükségünk a precíz technológiával, következetes munkafegyelemmel, vasszigorral elkészített, nagy teherbírású seprűkre mint manapság. Hiszen azt régóta mondogatjuk, hogy rendezni kellene végre dolgainkat, de a nehezével, a következő lépéssel mindig bajunk volt. De eljutottunk odáig, hogy kinek-kinek a maga helyén kell eldöntse, hogyan kezdhet hozzá a felgyülemlett salak kitakarításához. Persze ebbe kívülről szinte lehetetlen beleszólni, de az biztos, seprű nélkül badarság takarításhoz fogni. Ezért értékelődtek fel most — az első ránézésre még ártalmatlannak látszó — seprűk. Ráadásul különlegesen nehéz igénybevételre számíthatnak, mert először is a fejekben — legalábbis ott, ahol az utóbbi években elfelejtették a seprűt kezelni — kell hozzákezdeni a munkához. L. 8. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium rendeleté nyomán múlt év június elsejétől minden megyében a megyei tanácsok építési és vízügyi osztálya megalakította az építési, tervezési szakértői bizottságot. A bizottság feladata az elkészült építészeti tervek véleményezése, a környezetbe való illeszkedéstől. az esztétikai szempontokon át, a funkcionális használhatóságig. A tervezőknek a bizottság szakvéleményét minden esetben kérnie kell. Csaba Márton, a Békés megyei bizottság vezetője így értékeli az elmúlt fél év tapasztalatait. — A mérce magasabb mint korábban a bizottság jogelődjénél volt. Többen vagyunk, alaposabb, átfogóbb munkát tudunk végezni. Minden tervet öten vizsgálnak meg. A tervek egynegyedét nem javasoltuk engedélyezésre, s aránylag nagy százalékuknál apróbb-na- gyobb változtatásokat éreztünk indokoltnak. — Hogyan viselik ezt a tervezők? — A vártnál jobban. Tartottunk attól, hogy nagyobb lesz az ellenállás, egyelőre azonban szót értünk. — Régi panasz, hogy a tervezők gyakorta az építtetők ésszerűtlen kívánságait kénytelenek teljesíteni... — Ez sajnos így van. Ha elindul egy divat, akkor annak építész legyen a talpán, aki útját tudja állni. még akkor is, ha az építtető értelmetlen példát kíván követni. Most például a tetőtéri beugró loggia az egyik kedvenc. Pedig nemcsak esztétikailag kifogásolható, műszakilag is sok hibaforrást rejt magába ez a megoldás. Aztán sűrűn előfordul, hogy a tervezők nem fedik le a lakásbejárók előtti teret, viszont tudjuk, az építtetők az első évben kitalálnak oda valamit, ami a legritkább esetben odaillő, mondjuk egy citromsárga műanyag hullámlemezt. — Mi történik, ha egy-egy tervező rendszeresen átgondolatlan, szakszerűtlen munkát végez? — A tervező-névjegyzéket vezető építészeti hatóságnak javasoljuk, hogy figyelmeztessék azokat a tervezőket, akik a legtöbb elutasított tervet nyújtották be. Nem akarunk hatóságosdit játszani, kellemetlenkedni, az építtetőt védjük, igyekszünk az ő ismereteinek és szakmai tudásának hiányát pótolni. És természetesen szeretnénk a települések lakóinak megfelelő, épített környezetet biztosítani. U. T. — FOGADÓÓRA. Márk György országgyűlési képviselő február 2-án, hétfőn délelőtt Méhkeréken a közsági tanácsnál 10-től 12 óráig országgyűlési képviselői fogadóórát tart. — A BÉKÉSCSABAI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN ezer forint költségre 270 forint nyereség jut a gazdálkodás eredményeit taglaló értékelés szerint. Az éves béralap 18 százalékát részesedés kifizetésére fordítják. — ENERGIATAKARÉKOS HŰTŐGÉPEK. Százezer energiatakarékos hűtőszekrény készül el az idén a Jászberényi Hűtőgépgyárban. Ezek energiafogyasztása 25- 30 százalékkal kisebb, mint elődeiké. A fagyasztószekrények választéka két újdonsággal bővül. Megkezdik a 200 literes fagyasztó, valamint 320/120 literes hűtőfagyasztó kombinált gép gyártását. — KIZÁRT sote-hall- GATÓK. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora a Legfőbb Ügyészség vizsgálata alapján három első éves hallgatónál az általános orvostudományi kar felvételi bizottságának 1986/87- es tanévre szóló felvétele ügyében hozott döntését megsemmisítette, és az egyetem hallgatói sorából törölte. A felvételi vizsgák tisztaságát sértő cselekményekről az egyetem oktatóinak tudomása nem volt. — TEGNAP REGGEL utazott el Békéscsabáról az a 40 tagú delegáció, amely megyénket képviseli a XI. országos békekonferencián. A csoport létszámához tartozik az a tíz aktivista is, aki tagja az Országos Béketanácsnak. A Békés megyei küldöttek közül heten vesznek részt a ma délután egy időben ülésező bizottságok munkájában. (._ Etlapozó Vadkacsa vendéglő, Oávaványa Mint ismeretes, hétről hétre éllátogatunk egy-egy étterembe, s az ott-tapasz- taltakat közreadjuk, hogy átfogó és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei — illetve esetenként a megyehatáron túli — vendéglátás. Tíz évvel is elmúlt már, amikor utoljára ebben a hajdan volt kisvárosiasságá- nak nyomait még ma is őrző településen jártam. Akkor is csak Dévaványáig kellett jönnöm. Nemigen akad olyan utas, aki átutazóba érkezik; ez a nagyközség nem fekszik fontos közlekedési út mentén, még a közelben sincs jelentős csomópont. Egy jó ebédre vágyó busznyi vendég azonban — főleg tavasztól őszig — annál több. A közeli világhírű túzokrezervátum sok érdeklődőt vonz. Tudhatják ezt a helyi áfész által üzemeltetett Vadkacsa vendéglőben is, hiszen még ezekben az utazástól elriasztó, hideg napokban is gazdag, egy másodosztályú étteremnek is dicséretére váló ételválasztékkal szolgálnak. Bár gyorsan azt is hozzá kell tenni, hogy a település központjában fekvő vendéglő hiába látszik már messziről :s, éttermébe bejutni igencsak bonyolult feladat. Aki most jár itt először, nem tudhatja, hogy az áfész-iroda nagykapuján keresztül, a bizony régen lepusztult, sötét lépcsőházon át, majd egy barnára mázolt mellékajtón belépve, a söntésen keresztülbotorkálva tudja csak megközelíteni a frissen vasalt, makulátlan tisztaságú terítős, négy-hat személyes asztalokat. Az utcai főbejáraton ugyanis rács, hatalmas lakattal zárja el a logikus bemenetet. De nézzük csak, milyen az első benyomás. A harmadosztályú étterem személyzete hagyományos fehér-feketében. A berendezés, a szerviz mindenben megfelelőnek tűnik az osztályba sorolási kívánalmaknak. A sokszorosított, papirmappás étlap ugyan nincs az előre felkészített asztalon, de hamar megkapható. Kétlapos, az italok választékát is tartalmazza. Ezt a részét nem ikszelhetik... Ugyanis, furcsa módon, ebben sok a „sajnos, nincs” megjegyzéssel kísért. Az étlap is állandó, legalábbis napi dátum nem jelzi időszakosságát, összesen huszonhat (!) főétket lehet rajta megszámlálni, amit öt főcsoportba osztottak. Többek között tájjellegű ételek is vannak, szám szerint nyolc. Ebből három a helyi specialitás, így a kacsatál ványai módra, a sárréti kanásztái és a ványai vegyestál. Mi tagadás, ezek a legdrágábbak is; alig néhány forint jár vissza egy százasból. Ez talán az egyik legvonzóbb a ványai vendéglőben. Hiszen hozzá kellett szoknunk, hogy függetlenül a helységtől, a tájegységtől, szinte minden étteremben mindig ugyanazokat az ételeket sütik-főzik, s mi több: ízben is szinte mindenütt azonosak. Jó dolog, hogy a „generálétkek” sorát itt ezek a tájjellegűek frissítik, teszik váltOZcltOSSd Belsőségekből is többfajtát választhatunk, de például háromféle főzelék is van. Ez utóbbi sem gyakori. Gondoljunk csak a kisgyermekkel betérőkre! A köretek sorában a burgonyás variációk mellett tésztafélét és gombás rizst is lehet találni. A nyolc leves között van egytálételnek is beillő, tartalmas es könnyű, cseszes is. A felszolgálás udvarias, készséges. Néhány asztalon kikészítve vizeskancsót is láttámmá mi több: a mi asztalunkhoz is azonnal hoztak egy telitöltöttet. No és az ízek! Vitatkozni lehet arról, kinek mi a zsíros, mi a sós, mi a fűszeres: számomra azonban megfelelő, ízletes volt. Végezetül valamit az árakról is. Számításaim szerint egy két kisgyermekes, család (ital nélkül) kétszáz forintból megebédelhet, s ez háromfogásos ebédet jelent! (ni) Vonalban vagyunk Február 2-án, hétfőn délután 14 órától 19 óráig ismét vonalban leszünk. A téma ezúttal a közlekedés, azon belül is az autóbusz-közlekedés. Elégedettek-e a menetrenddel, a járatok sűrűségével, a kulturált utazás feltételeivel, milyen javaslataik vannak a menetrend összeállításához? Vendégünk Vándor Pál, a Körös Volán igazgatója, aki szerkesztőségünkben a 27-844-es és a 28-623-as telefonon várja olvasóink kérdéseit. Ugyancsak vonalban lesznek ebben az időben Békéscsabán (a Hunyadi téren — 24-200-as telefonon —, a vasútállomáson a 25-454-es telefonon), Békésen (41-018), Gyulán (61-385), Orosházán (665), Szarvason (159) az autóbusz-pályaudvarok ügyeletesei, kérdéseket tehát közvetlenül hozzájuk is intézhetnek. Számíts a számítógépre (I. forduló) 1. feladat: Írjunk olyan programot, amely magyar- országi települések és Budapest légvonalban mért távolságát határozza meg. Ehhez a program kérdezze meg az adott település földrajzi koordinátáit (fok és perc alakban) majd írja ki a távolságot 10 kilométerre kerekítve! Budapest fekvése: keleti hosszúság 19 fok 03 perc, északi szélesség 47 fok 30 perc. 2. feladat: Írjunk olyan programot, amely megkérdezi, hogy egy molekula hány darab és milyen atomból áll. és ennek ismeretében megadja a molekulatömeget (atomi tömegegységben) ! Az atomokat csak a szabályos vegyjelükkel (például: Ag és nem AG) lehessen megadni! 3. feladat: Írjunk olyan programot, amely egy álló és egy mozgó test rugalmas ütközését szemlélteti. Bemenő adatonként kérdezze meg a két test tömegét és a mozgó test sebességét. Ezután rajzban szemléltesse az ütközést, majd írja ki az ÜU közés előtti és az ütközés utáni állapotra vonatkozó adatokat. (A mozgás szemléltetésekor a felrajzolt testek a tényleges sebességekkel arányos sebességekkel mozogjanak a képernyőn.) Megjegyzés: A programok minden esetben tájékoztassanak arról, hogy milyen adat bevitelét várják, és milyen formában kell azokat megadni. Az adatok beviteléhez az INPUT utasítást használjuk! Az adatok ellenőrzésére csak ott van szükség, ahol ezt a feladat szövegében külön kértük. A feladatokat HT—1080Z, COMMODORE—16 vagy PLUS—4 típusú gépeken lehet megoldani, és a megoldásokat magnókazettán kell beküldeni 1987. március 28- ig a Békés Megyei Művelődési Központ „TÉGLA” Közösségi Ház címére: 5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. A döntő 1987. április 26-án, vasárnap lesz a „TÉGLA” Közösségi Házban, melyre a kazetták kiértékelése után kapott pontszámok alapján a 20 legtöbb pontot elért versenyzőt hívjuk meg. A versenyzők a beküldött kazettához mellékeljék, hogy a fenti három géptípus közül a döntőn melyiken szeretnének dolgozni! Mához egy hétre: Mához egy hétre jelenik meg sajtóbáli küiönszámunk, a Szépújság. A könnyed, helyenként frivol hangvételű lap ezúttal az újságárusoknál is kapható lesz, 5 forintos áron. Az alig fedett, sőt, mi tagadás, helyenként, 130 százalékig fedetlen női bájak — amelyek a Szépújságot illusztrálják — ezúttal mély mondandót közölnek: az élet úgy, ahogy van, szép. Persze nem lesz hiány magvas, helyenként kulisszatitkokat feszengető, háttérinformációkat megszellőztető, ám minden esetben a társadalmi haladás irányába ható pimasz irományokból. Az első oldalon vezércikkben szólunk a kedves olvasóhoz, ám ez a hangvétel nem hasonlít a hagyományos vezércikkekéhez. Külpolitikai oldalunkon Mister Reagan és az Illetékes nyilatkozik. A 3. oldalon ismét Vonalban voltunk, ezúttal a dolgok visszájáról. Ugyanitt olvashatunk — egy valóságos interjú paródiájaként — képzelt interjút az elektromos fogamzásgátló megyénkből elszármazott feltalálójáról. Isaura sem maradhatott ki a lápból, no és pajzán históriákban sem lesz hiány. Hírek és álhírek, reklámok és rémálmok, ajánlatok sportolóknak és nem sportolóknak, egyszóval: vidámság jellemzi első, nyílt árusítású Szépújságunkat. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: _ Ha ki ár Attila Ottó (Budapest) és Horváth Marianna (Kö- röstarcsa), Konyecsnl János és Pintér Anikó (Csorvás), Csipke József (Mezöberény) és Szabó Anikó Julianna (Csárdaszállás). Születések: Miklya Mihály és Kovács Veronika Melinda fia Miklós Mihály, Opauszki György és Hajdú Ilona fia Zalán (Kondoros). Schmtd Zoltán és Farkas Judit fia Dávid, Trucz-Uhrin Gyula és Földesi Julianna fia Attila. Kocsondi Bálint és Mucha Szilvia Magdolna fia Bálint (Kondoros), Szabó Ferenc Mihály és Sramkó Agnes leánya Viktória Andrea, Sági László és Gábor Anna fia László (Tarhos), Molnár József és Lukucza Mária leánya Tünde, Hugyecz László és Vésztői Eszter leánya Eszter, Hegedűs Sándor és Balaj Katalin fia Attila, Barta Sándor és Koncz Róza leánya Nóra (Mezöberény), dr. Kovács László Zoltán és Komlósi Mariann leánya Ildikó, Bodor Tibor és Pa- taky Zsuzsanna Anna fia Tibor, Takács Imre és Jankó Éva fia Kálmán Imre, Juhos István Ervin és Zseák Ilona leánya Csilla (Békés), Bokros László és Gyebnár Mária fia László. Halálesetek: Bencsik János, Rálik Pálné Hack Franciska (Gerendás), Turbucz Sándorné Kalocsai Róza (Vésztő), Miklós Béláné Bo- tyánszki Judit (Szabadkígyós), Szakái Rezső, Tóth Pál (Gerendás), Nagy Dániel (Köröstar- csa), Csüllög Zsuzsanna (Vésztő), Balog Imréné Garzó Katalin Irén (Vésztő), Bereczki Sándor (Vésztő), Földesi Pál (Vésztő), Kucsa András (Újkígyós), Kiss Ulésné Jakucs Agnes (Gyula), Rák György (Kondoros), Frankó Mihály, Kocziszki Já- nosné Mázán Erzsébet. Zátonyi Pálné Rohoska Margit (Szarvas). HÍREK MA: MARCELLA NAPJA A Nap kél 7.13 — nyugszik 16.42 órakor A Hold kél 8.34 — nyugszik 19.13 órakor HOLNAP: IGNÁC NAPJA' A Nap kél 7.12 — nyugszik 16.44 órakor A Hold kél 8.52 — nyugszik 20.33 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született Aradon és Budapesten halt meg Jávor Pál (1902—1959) színész. * * * Negyvenöt évve] ezelőtt, 1942. február I-én jelent meg először a Kommunisták Magyarországi Pártjának illegális központi lapja, a Szabad Nép, IDÖJÓRÓS Egy magas nyomású légkört képződmény határozta meg pénteken megyénk időjárását. Ennek hatására a reggel még szórványosan előforduló felhőzet hamar feloszlott és mintegy 9 órán keresztül ragyogóan sütött a nap. Ennek ellenére a legmagasabb nappali hőmérséklet —8 fok körűi alakult, míg éjszaka —22, —24 fok is előfordult a talajközeiben — adta a tájékoztatást Zsíros György, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható Időjárás az ország területére ma estig: túlnyomóan derült, száraz idő lesz, éjszaka és délelőtt helyenként köd várható. Szombaton mérsékelt, változó irányú szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 14 és mínusz 1» fok között, északkeleten mínusz 20 fok alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz S és mínusz 10 fok között várható. — JOGI TANÁCSADÁS. Szarvason február 3-án, kedden délután 4 és 6 óra között a Hazafias Népfront székházában (Szabadság u. 36.) ingyenes jogi tanácsadást tartanak. — FOGADÓNAP. Murányi Miklós, a Békés Megyei Tanács elnökhelyettese február 2-án, hétfőn délután 2 órától 6 óráig ügyfélfogadást tart hivatali helyiségében (Békéscsaba, Felső Körös sor, irodaház I. emelet 9.). — MÁV-INFORMÁCIÓ. Február 2-án nulla órától a Mezőtúr—Orosháza—Mezőhegyes vonalon néhány kihasználatlan vonat nem, illetve rövidített útvonalon közlekedik. A Mezőtúrról 20 óra 40 perckor induló személyvonat csak Orosházáig közlekedik, s nem indul tovább Mezőhegyesre. A Mezőhegyesről 3 óra 20 perckor Mezőtúrra közlekedő személyvonat Mezőhegyes és Orosháza között nem jár, de Orosházáról változatlan időpontban, 4 óra 25 perckor indul Mezőtúrra. Nem közlekedik a Mezőhegyesről 20 óra 20 perckor Orosházára induló személyvonat, míg az Orosházáról 4 óra 10 perckor induló vonat Orosháza és Tótkomlós állomások között nem közlekedik. Az állomásról 4 óra 36 perckor indul személyvonat Mezőhegyes felé. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 5. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 33, 37, 50, 53, 66 A január havi lottósnelvények tárgynyeremény-sorso- lásán a 4. játékhét szelvényei vesznek részt.