Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
1987. január 24., szombat o l?l=ü<Jkfito SZÜLŐFÖLDÜNK A helységnév -szénás eleme feltételezhetően a korábbi Szénásegyháza település- névből alakult ki. A Szénásegyháza helységnév arra utal, hogy az ott lévő templomot egy Szénás nevű személy építette. A Nagy- névelem megkülönböztető jellegű, és a község belterületétől északkeletre fekvő Kisszénás településnévvel van összefüggésben. Lényegében azonos magyarázattal szolgál Karácsonyi János is a Békés vármegye története című munkájában: Egyháza jó szénatermő helyen épült, s azért, nevezték el Szénásegyházának, vagy röviden Szénásnak". Levéltári adatok szerint Nagyszénás neve 1403-ban fordult elő először írásos emlékekben. Egyes kutatók szerint a 16. század derekán a megye legnagyobb községe volt, de 1596-ban elpusztult, és csak a 19. században települt újjá. A mai Nagyszénás a hajdani Szénástól délkeletre, a Kisszénás vagy Lajos-szénás néven emlegetett település pedig délnyugatra terült el. A múlt század közepén még pusztaként jegyzett Szénásnak 1891-ben már 2817 lakosa, vasútja, posta- és távíróhivatala, valamint posta-takarékpénztára volt. Nagyszénást 1986. január 1- én 6338-an lakták. Itt született többek /között Mendöl Tibor (1905. május 5-én) földrajztudós, egyetemi tanár. Fotó: Szőke Margit Hazai tájakon Feltárás Ónodon Ónod — országgyűlés. Ugye, hogy ez az egyik legjobban összeforrt szókettősünk, amelyet szinte mindenkibe beleoltottak az iskolai tanulmányok? Ám hogy mikor is zajlott le ez a történelmi sokadalom, s hogy egyáltalán, hol fekszik és milyen képet mutat ma ez a település, minderre már jóval kevesebb a kimerítő válasz. 1707. május 31-e és június 22-e között zajlott le a magyarországi rendeknek az a tanácskozása, amelyen a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc vezetésével megfosztották a magyar tróntól a Habsburg-házat. Aki nem rest elutazni erre a históriai rangú helyre, az ,a 3-as számú főútvonalról a Sajót célozza meg, és így a települést átszelve az országgyűlésnek helyet adó vár romjaihoz érkezik. Néhány esztendeje nagyszabású régészeti feltárás színhelye az ónodi vár. A miskolci Herman Ottó Múzeum szakembereinek irá- nyitásával folyik a kutatás. Ez a Sajó menti erősség arról híres, hogy szokatlanul Az egyik bástya — ma sok írásos emlék tudósít a benne és a vele történtekről. A beszédes nevű Czu- dar Péter az oka mindennek! Az 1300-as évek közepén ugyanis Károly Róbert- nek és Nagy Lajos királyunknak ez a belső híve — amúgy szlavón bán — kapta meg az ónodi birtokot, amit aztán nemcsak megkedvelt, hanem komoly erősséggé is növesztett. Ám mindehhez a bővítéshez nem kérte ki a fennsőbbség engedélyét, s ez az engedetlenség később egész sor per lefolytatásához vezetett. ítélkezés, bíró elé járás pedig akkoriban sem ment végbe betűvetés nélkül, s így aztán az akták sokasága tudatja máig, hogy itt egy ekkora terem tátongot, amott meg micsoda magasságokban vezetett a gyilokjáró. A levéltári kötegekből Czudar Péter utódainak a névsorát, jeles és kevésbé jeles cselekedeteik történetét is kiolvasták a szakemberek. Ismeretessé vált, hogy a szlavón bán két fia, Jakab és Simon egyszerűen kidobták — a szó fizikai értelmében — a „portájukról” (Németh Ernő felvétele — KS) unokafivérüket, Benedeket, aki szintén magáénak hitte, követelte Ónodot. Ugyanígy azt is tudjuk, hogy e „cudar” Czudaroknak idővel magjuk szakadt, s előbb Mátyás király terjesztette ki hatalmát a Sajó menti várra, meg annak terjedelmes birtokára, majd az 1500-as évek elején Perényi Imre nádor szerezte meg. Ö már kényelmes pihenőhellyé tette a várat, s rendre ott szállt meg, amikor Észak- Magyarországon utazgatott. A török időkben Ónod is végvár lett — Erdély majdani fejedelme, I. Rákóczi György volt ott 1610 táján a várnagy —, és mint ilyen, kezdett törődni, pusztulni. A legnagyobb baj az volt, hogy nem húztak köréje egy erős védőpalánkot. hanem csak afféle vesszőfonatok közé döngölt földfal védte, s így könnyen reá lehetett csapni. Nem csupán a turbános, félholdjelvényes ellenség töltötte ki rajta a bosszúját, hanem azok a magyar zászlók alá toborzott vitézek is, akiket pénz híján útnak eresztettek a szintén zsold nélkül maradt parancsnokok. 1682-ben a budai pasa foglalta el könnyűszerrel, majd Thököly Imre kezére került. Lévén ő a nagyságos fejedelem édesanyjának, Zrínyi Ilonának a férje. így nyíltak meg termei az országgyűlésre összehívott magyar nemesség képviselői előtt, s lett belőle máig zengő nevű történelmi emlékhely. Hogy a feltárások befejezése után milyen képet fog az ónodi vár mutatni, azt egyelőre csak találgatni lehet. Ha majd nemcsak a négy sarokbástyát látjuk, - hanem magát a palotát (pa- laciumot) is; ha majd előkerül az egyelőre csak a leírásokban szereplő fegyverraktár, várkonyha stb. Ami bizonyosság: a Sajó partján nagy szorgalommal ásnak, s a rengeteg feljegyzés jó reményt ad arra, hogy lépésről lépésre kiderüljön; milyen falak között, hogyan éltek előbb Czudar Péterék, majd az Ónodot leginkább felvirágoztató Perényiek. A. L. Pályázatokból A Békés Megyei Múzeumi Igazgatóság évről évre meghirdeti helytörténeti és néprajzi pályázatát. E munkák legsikeresebbjeiből szeretnénk a jövőben válogatást adni. Természetesen a pályázatokat teljes terjedelmükben e lap hasábjain nem közölhetjük, ám úgy hisszük, így is érdekes olvasmányt nyújtunk mindazoknak, akiket szűkebb hazánk múltja érdekel. Jegyzetek a mezőberényi népi műveltség köréből Ezt a pályamunkát a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ honismereti szakkörének tagjai készítették. Szakkörünk három éve működik, és eddig minden évben felvettük célkitűzéseink közé, hogy gyűjtőmunkát végzünk a mezőbe- rényiek tárgyi és szellemi kultúrájának egy-egy területén. Most azt vizsgáltuk, hogyan ünnepeltünk régen? A gyűjtőmunkához a szakkör tagjai adatgyűjtő lapokat kaptak. Ezeken kérdések formájában kíséreltük meg a gyűjtőmunka irányát meghatározni. A kérdések öt témakört foglaltak magukba; ünnepi előkészületek, az ünnep napirendje, ünnepi étkezés, ünnepi viselet, ünnepi szokások. Az ünnepeket mindig nagy készülődés előzte meg. Karácsony előtt disznót vágtak, hogy legyen hús az ünnepi ételekhez. Rendesen megelőzte az ünnepieket a kisebb vagy nagyobb méretű takarítás. Karácsony előtt a szobában a kemencét körülmeszelték, a szoba földjét fekete földdel felmázolták, házi szőttes pokrócokkal (vagy zsákokkal) terítették le, hogy fel ne törjön. A nagytakarítás különösen húsvét előtt volt szokásban. Erre az időre általában befejeződött a szövés, ami sok porral járt, s a szobát — ahol a szövés folyt — egyébként is kitakarították. De ha az idő engedte, a ház végét és az elejét is meszelték, és mészbe kevert fekete venyigefestékkel a fal alján „srá- fot” húztak. Az ünnepek előtti előkészületek az ünnepi ételek előkészítését is szolgálták, hogy az ünnepnapokon azzal ne legyen sok munka. Kenyeret, kalácsot sütöttek és süteményeket készítettek. Kalácsot karácsonykor, de húsvétkor is sütöttek. Az ünnep napirendje. Egyik adatközlőnk írja, hogy az ünnep, különösen a karácsony és a húsvét, teljes munkaszünetet jelentett. Csak az állatok körüli halaszthatatlan tennivalókat látták el. A kétnapos ünnepek első napja általában vallási jellegű tevékenységgel (templomozás, otthoni éneklés és imádkozás), valamint az ünnep köszöntésével telt el. Délután rokonokat, vagy szomszédokat látogattak, este „összejöttek”, az asszonyok beszélgettek, a férfiak dióra kártyáztak. A templomozást igen szigorúan vették. Az ünnepiek második napja már inkább a fiatalságé volt, és a szórakozásoké. Karácsony második napján gyakran műkedvelő előadással egybekötött táncmulatság volt. Pünkösdkor — ma is — hagyományosan, az önkéntes tűzoltótestület táncmulatsága volt soron. Bál volt rendszerint húsvét második napján is. Az ünnepi étkezés. A vallási kötelezettségek teljesítése és az ünnepi öltözet mellett az étkezés volt az, ami kiemelte az ünnepeket a hétköznapok sorából. Ünnepnapokon nemcsak bőségesebb, hanem „sűrített”, „komolyabb” ételek kerültek az asztalra, amikben az uralkodó elem a húsféle volt. Hagyományos étel volt még mind a szlovákoknál, mind a németeknél a karácsony esti guba, amit mákkal és cukorral, vagy túróval meghintve tálaltak fel vacsorára: Még a neve is egyezik mind a németeknél, mind a szlovákoknál: „opekance”. Bojtos eledelnek tartották, mert zsír nélkül készült. A szlovákoknál még egy szóláshasonlat is keletkezett vele kapcsolatban: az apró termetű gyermekekre mondták: „akkora, mint egy mákosguba”. Karácsonykor és húsvétkor háromszor étkeztek naponta. Amilyen rétegezett volt a község lakossága társadalmi-vagyoni tekintetben, éppen olyan változatos volt az ünnepek étrendje. Egykét végletet kiemelünk: a módosabb családoknál tejeskávé volt a reggeli kalácscsal, hozzá valami húsféle, a másik — egy sokgyermekes, szerényebb anyagi viszonyok között élő — családnál kemencében sült krumpli, zsírba mártogatva. Ugyanott az ebéd, sült sertésálla volt, a módosabb helyeken esetleg az ebédhez piskótatorta. Karácsonykor — ha már vágtak — általában sertéshús adta az ételek alapját, valamint töltelékfélék, ahol nem vágtak, ott tyúkhúsból főztek. Újévkor sertéshús járta, mert a sertés előretúrja a szerencsét, a tyúk hátrafelé kapar. Húsvétkor főtt sonka és kolbász volt a hagyományos étel. Az ünnepi öltözet. Az az időszak, amelyre visszaemlékezéseink vonatkoznak — tehát az 1930 körüli évek —, a viseletváltás időszaka volt, a herényi öltözködési kultúrában. Másképpen öltöztek az idősek, másképpen a fiatalok. Ezek szerint az idős férfiak fehér inget, bélelt, egyenes szabású — néha még zsinóros — nadrágot, egyenes szárú csizmát, a németeknél több esetben bőrrel szegett posztó szárú csizmát viseltek. Hozzá, állig gombos „trikót”, „pulóvert”, tulajdonképpen untercikket vettek magukra", mellényt (egy helyen „lajbit” említenek) és félhosszú téli kabátot viseltek két sor gombbal. Öltözetük fekete posztó volt. A fiatal férfiak (legények) szürke „öltönyt” viseltek, „priccses” nadrágot mellénynyel, háromgombos, kihajtott gallérú kabátot. Nagy divatja volt a fényes, görbe szárú bokszcsizmának. Mindkét leírás a parasztság öltözetére vonatkozik, az iparosok pantallóban és. cipőben (esetleg félcipőben) jártak. Az idős nők kétrészes ruhát viseltek, bő, hat szélből varrt ráncos szoknyában, bő kötényben és blúzban. Télen rövid posztókabátot és berliner- kendőt vettek magukra. A fiatal nők (lányok) egybe varrt ruhákban jártak, „plisszírozott”, vagy „gubí- rozott” szoknyában. A ruha felső és alsó részének az ösz- szetoldása nem derékban, hanem lejjebb, a csípő körül esett. Az idősebb nők magasszárú cipőt, a fiatalok „spanglis” félcipőt viseltek. A nők templomba való ruhája, az ünneplő, általában szövetből, a báli ruhák könnyebb, mosható anyagokból készültek. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az ünnepek a paraszti hagyományok és a polgári hatások eredőjeként alakultak az 1930. körüli években, a paraszti polgárosodás jelentős szakaszában. Hogyan ünnepeltünk régen? Részlet Cselovszki Jánosáé dolgozatából. „Édesanyám utasítása szerint nekünk gyermekeknek, pár nappal karácsony előtt tanulnunk kellett a karácsonyi énekeket. Karácsony estéjén elmentünk a nagymamákhoz, keresztszülőkhöz és a nagynénikhez — kezünkben kis szatyorral — az ablak alá énekelni. Mikor elénekeltük az énekeinket, megkérdezték: „Kiéi vagytok?” Mi megmondtuk édesapánk és édesanyánk nevét: Velki Jánosé és Járosi Ilonáé. Behívtak és megdicsértek, hogy szépen énekeltünk. Kaptunk aszalt szilvát, aszalt almát és diót. Mikor elvégeztük az éneklést, hazamentünk. Akkorra már ott volt az asztalon a karácsonyfa, amit édesapánk csinált kis vékony lécekből. Zöldre, volt festve. Dió volt felaggatva rajta. Az édesanyánk sűrű szirupot főzött, és amikor kihűlt, kockákra vágta, begöngyölte színes papír- kákba, és azokat is felaggatták a karácsonyfára. Két gyertya égett a fán. Tehát ilyen szegényes volt régen a karácsony meg a karácsonyfa. ' Másnap — ünnep első napján — elmentünk kán- tálni. Akkor már kaptunk almát is, meg pénzt is...” Báthori István Múzeum Nyírbátor A közelmúltban nyitották meg Nyírbátorban a felújított Báthori István Múzeumot, ahol a látogatók megtekinthetik a Nyírbátor évszázadai című állandó kiállítást is. (MTI-fotó: Elek Emil íelv. — KS)
