Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-21 / 17. szám
/ 1987. január 21., szerda Színészpályák „dz ugratás volt a partnerségünk” Petöcz Károly: Réthy Lipót szarvasi nyomdája Kner Nyomdaipari Múzeum Füzetei Békéscsaba-Gyoma, 1986 Két jellegzetes hang és két saját szín a „hely szellemének” csabai palettáján. Dénes Piroska Jászai-díjas és Siéplaky Endre. A karakterek színes sokasága sorjázik elő az emlékezet színpadán. Arra voltam kíváncsi, a csabai nézők emlékeiben hogyan élnek ők. Felületes utcai kérdezősködésemre a legtöbben szeretettel mesélték élményeiket, találkozásaikat, a sztorikat róluk. Mintha kedves rokonról lenne szó. Volt persze, aki nem sorolta őket kedvencei közé. Egy régi színházjáró és színházértő ismerős, dr. Lévai Sándor állatorvos gondolatait idézem: — Dénes Piroska régi emberünk ... Mai színházi kultúránk jelentős komikájának tartom... Meg tudta őrizni a gyermeki humort úgy, hogy mindig van komoly mondandója... A humornak rendkívül széles skáláján játszik ő, a naivtól a szélsőségesen groteszkig ... Ha abbahagyná, nagy űrt hagyna maga után ... A kevéssé foglalkoztatott, küzdő vidéki színésznők közé tartozik... Csendben kapta meg azt a Já- szai-díjat is... Méltóbb rangot, elismerést és szeretetet érdemelne. Széplakyról? Az Éjjeli menedékhelyben egy vert kisembert hozott, őszintén és igazul. Akkor nagyon megszerettem. Más szerepeiben is emlékszem telitalálatokra... Mindig kicsit önmagára formálta a figuráit. Szerencsés adottságú színész ... Nem tudom, ki az, aki majd pótolhatja?! Szerencsére, egyelőre nem is kell! * * * A közös tárgyalás apropója a közös jutalomjáték, a negyedszázados közös színházi múlt után, a nyugdíj küszöbén. Színész kollégájuk, Dariday Róbert rendezi és vele együtt mutatják be január végén a Hárman a pádon című népszerű színművet. Az egyik próba után beszéltünk meg találkozót. Szándékosan nem „rendeztem” meg a beszélgetést. (Abban már lehetett részük elégszer.) Azt. kértem csupán, hogy meséljenek, visz- szapillantva... Dénes Piroska kezdi (természetesen, sok jó heccelő- dés után). — Tizenhárom gyerekből én voltam a hetedik. Túrke- véről származom. Az első főszerep a Boci-boci tarka című zenés vígjáték Lagzis Erzsája volt. Nyílt színen tyúkot kopasztottam... Óriási siker volt ez Túrke- vén. Közben a helyi tanácsnál dolgoztam. Biztattak, elsőre felvettek a Színművészeti Főiskolára. Azért nem végeztem el, annak ellenére, hogy szakmai tárgyakból csillagos jeles voltam, mert ami nem tetszett, arra az órára nem jártam. És ez akkoriban nehezen volt elnézhető bizonyos tárgyaknál... Két év után ki is rúgtak. — Szolnokra 1957 tavaszán kerültem. Eljátszottam millió szobalányt. Szívesen csináltam, meg aztán voltam vagy negyven kiló, vaságy- gyal... Aztán teltek-múltak az évek ... — Egerben játszottam utána, másfél szezont. Majd, huszonheten kaptunk egyszerre útilaput, akkor ez így ment... Azután, a falumban néptáncot tanítottam — búzáért, kukoricáért... Építettem Tiszapalkonyát, mint vízhordó lány. Egy negyvenkettes gumicsizmában, ültem az első sorban a szolnokiak vendégjátékán, amikor a színészek megismertek. Nagy pillanat volt ez, mert Krencsey Mariann helyett hívtak vissza, beugrásra, a Szentivánéji álom Hermia szerepébe... — Csabán befogadtak, és én is szeretem az itteni embereket. A férjem zenészember, a legjobb társ a világon — mos, főz, takarít! Mindig megóvott minden döntéskényszertől. Jöttek mindenféle meghívások. Erre ő megkérdezte, hogy menynyit fizetnek, majd felajánlotta a kétszeresét, hogy otthon maradjak a gyerekekkel. Sosem voltam karrierista. — Irigyeim nincsenek, haragosaim igen, mert szókimondó vagyok. Mondtam néhányszor ilyet: „Anyukám, te olyan tehetségtelen vagy — és annyi szép pálya van még a világon!...” És még engem tart gonosznak a szakmai közvélemény ...! — Ügy érzem, eddigi életem egy teljesült ólom, amelyben mindent megkaptam. Mintha most kezdtem volna. Ha egészségem engedi a magam és a közönség örömére szeretném folytatni. Ha tudniillik én nem szórakozom, akkor más is unatkozik. És ha én leülök — a darab is leül... — „Mindenki annyi idős, amennyinek látszik és any- nyi, amennyit megérdemel!” — idéz Széplaky Endre a szerepéből. Nekem úgy tűnik. hogy az én anyakönyvi bejegyzésemmel valami elírás történhetett... — Kolozsvári vagyok. Ott jegyeztem el magam a színházzal. ötéves lehettem, amikor a szüleim elvittek a János vitézt megnézni. Nem maradhattunk végig, mert amikor a gonosz mostoha győzött, én sírva fakadtam és ki kellett vinni. Édesanyám megmagyarázta, hogy ez csak színház, játék. Akkor határoztam el, hogy színész leszek, és mint János vitéz, bosszút állok a boszorkán. Hát, ez az álmom sose valósult meg ... — Első komolyabb színházi ténykedésem Salamon Béla bácsi együttesének erdélyi turnéjához kapcsolódik. Egy magán-színiiskolá- ba jártam, amikor ők erdélyi színészeket toboroztak a társulatukhoz... — Arad, majd Pécs a következő állomás, összesen három színházhoz tartoztam, de majdnem minden hazai színpadon játszottam. És majdnem minden, ebben a korszakban élt jelentősebb színésszel találkoztam a deszkákon. Pécsett eljátszottam mindent ami szemszájnak ingere. Jellemző az akkori gondolkodásunkra, hogy amikor az ottani igazgató, Szendrő Jóska rám osztotta az első táncos-komikus szerepemet, fel akartam bontani a szerződést. Nem akartam egy „fércműben” játszani... Ö meg lemarhá- zott, hogy először várjam meg a premiert. Aztán nem bontottam fel... Közben azért minden évben eljátszottam a magam prózai szerepeit is... — A Békéscsabán töltött éveimről nincs mit mesélni... Hogy jól érzem magam, igazolja a 25 év. Sose voltam elégedett és mégsem voltam soha elégedetlen. Ha újra kezdeném a pályafutásomat, ugyanúgy folytatnám, mint eddig. Csupán egy szerepálmom nem teljesült, a Rómeó... A pályafutásom egyik legkellemesebb próbaidőszaka a mostani. Nagyon jó szellemben dolgozunk a színészkollégákkal. Piroskával különben a mi partnerségünket legjobban az ugratás jellemezte mindig, de soha, semmi komolyabb súrlódás nem volt köztünk. * * * Sok jó' történet és gondolat maradt lejegyzetlen. Ez a nyugdíjazás — Dariday Róbert szavai szerint —nem lehet más, mint öt perc szünet, visszatekintés. Aztán mehet minden tovább! Reméljük, megy is. Ehhez kívánunk a két örökfiatal színésznek egészséget, jó szerepeket és sok jó ugratást! Pleskonics András Fotó: Kovács Erzsébet 1982-ben, amikor az 1970- ben megnyitott — időközben technikai okokból bezárt — Kner Nyomdaipari Múzeum újra kitárta kapuit az érdeklődők előtt, Petöcz Károly Misztóthfalusi-díjas tipográfus, a gyomai officina volt vezetője fáradozása nyomán indult meg az az érdekes és értékes nyomdászattörténeti füzetsorozat, amelynek 11. számát a napokban hozta a posta. A korábbi darabokat e lap hasábjain már bemutatták, ezért csak felsorolva emlékeztetek rájuk: Műhelykultúra és stílus (1982), Képzőművészet a könyvművészetben (1982), A Kner Nyomda centenáriumi ünnepségének előadásai I., II. (1983), A Kner Nyomda centenáriumi ünnepségének ösz- szegzése (1983), Az újra megnyitott Kner Nyomda Múzeum és feladatai (1983), Tevan Andor irattára és levelezése az MTA kézirattárában (1985), A Tevan- nyomda betűmintái (1985). Kner Imre szakkönyvtára (1985) , 20 éves a békéscsabai nyomdaipari szakközépiskola (1986) . „Réthy Lipót szarvasi nyomdája történetére vonatkozó — hivatkozott — forrásmunkák mindegyike nyomdánk sorsának egy-egy részletével foglalkozik kiemelten. Ezen okból elkerülni akartam mindenféle átvételt, holott a teljesebb történeti kép érdekében bizony csábított az összedolgozás gondolata. Ha azonban Békés megye nyomdászattörté- netét — az egyes nyomdák, nyomdahelyek anyagának feldolgozása után — önálló munkaként valaha összeszerkesztenék, a jegyzetben megjelölt fő forrásmunkákat feltétlenül figyelembe kell venni.” — olvassuk a kis kötet bevezetőjében. Petöcz Károly felkutatta a még meglévő dokumentumokat. Dolgozatában röviden felvázolja Szarvas újratelepítését, Kelet- és Dél-Ma- gyarország korabeli nyomdáiról ír, külön is megemlíti Tessedik Sámuelt, az általa képviselt új szellemet a korszerű gazdálkodással kapcsolatosan. Korrigálja az eddigi megállapítást: a nyomda nem 1846-ban, hanem egy évvel később alapíttatott — erre tárgyi bizonyítékot is közöl. A tanulmányból megtudhatjuk, hogy Réthyt magával ragadta a szabadságharc sodra' is. Emiatt a későbbiekben sok zaklatásban volt része. RÉTHY LIPÓT SZARVASI NYOMDÁJA f i í Réthy Lipót nyomdája — talán ez a legfontosabb megállapítása a szerzőnek — nagy hiányt, nagy űrt pótolt (más tevékenységek mellett): a letelepült szlovák lakosságot ellátta anyanyelvű kiadványokkal, amelyeket más, felvidéki nyomdák kevésbé tudtak volna az Alföldre eljuttatni. Nemcsak szlovák, hanem német nyelven is jelentetett meg könyveket. Ezek (akárcsak később a Kner-kiadványok) anyagi hasznot nemigen hoztak: „A jobb jövedelmezőség kedvéért sokkal alacsonyabb technikai színvonalú termékeket adhatott volna ki műhelyéből mindenféle hátrányos következmény nélkül: alig volt ugyanis konkurenciája! Mégsem ezt az utat választotta.” Petöcz Károly gzadag dp- kumentummellékletet is közöl, többek között Szemere Bertalan, a szabadságharc belügyminisztere rendeletét az időszaki lapok és könyvek kiadásáról, a cenzúra eltörléséről szóló ideiglenes szabályzatot, betűmutatványt Réthy Lipót nyomdájából, valamint egy értesítést (korabeli propagandaanyagot) a nyomda működéséről. A szép kiállítású füzet fotószedése és reprodukciói a békéscsabai, nyomása és kikészítése a gyomai Kner Nyomda munkáját dicséri. S talán nem téved e sorok írója, ha úgy fejezi be rövid ismertetőjét, hogy a könyvbarátok, a szép és tartalmas könyvek hívei szívesen vásárolnának e kiadványból, a sorozat későbbi számaiból, ha a könyvkereskedelemben viszontláthatnánk őket... Tomka Mihály Böngésző a medgyesegyházi Művelt Nép könyvesboltban Fotó: Szőke Margit Kameraközeiben Renoir-sorozat a televízióban A nagy francia filmrendező, Jean Reonir alkotásaiból állított össze sorozatot a televízió. Az első filmet, a Toni címűt, mutatta be a televízió. Jean Reonir 1894-ben született August Reonir, a világhírű festőművész fiaként Párizsban. Fivére, Pierre színész, annak fia, Claude operatőrként tevékenykedett. Jean Reonir vargabetűvel jutott el a filmművészethez, volt repülő, keramikus, újságíró és író, mígnem a húszas évek elején kezdett foglalkozni forgatókönyvírással, majd rendezéssel. Pályája első szakasza — valószínűleg édesapja munkásságának hatására — impresszionista stílusjegyeket mutatott. 1926- ban Zola regénye nyomán forgatta a Nanát, német stúdióban. Ezt a vállalkozást részben maga finanszírozta, és mivel anyagi kudarcot hozott számára, engedményeket kellett tennie, ezért jövedelmezőnek ígérkező filmek rendezését vállalta. A hangosfilm első éveiben 4 nem kapott megbízást. Aztán amikor végre munkát kapott, újszerűén használta fel az új lehetőségeket. Például amikor még mesterséges zörejekkel pótolták a természetes hangokat, ő közvetlenül vette fel a víz csobogását. Aztán megrendezte a Kutyát, egy szívettépően naturalista művet La Fouchardiere regénye alapján: egy pénztáros és egy utcalány történetét. Tárgyválasztását valószínűleg a Kék angyal sikere befolyásolta. Michel Simon kiemelkedő alakítást nyújtott á pénztáros szerepében. A kritikai siker nagy volt, de az anyagi siker ezúttal is elmaradt, és a rendező ismét csak másodrendű megbízásokat kapott. Az élvonalba csak a harmincas évek közepén került, és akkor szerezte meg a nemzetközi elismerést is. 1934-ben készítette a Tónit és a Lange úr bűnét, 1936-ban forgatta a Gorkij Éjjeli menedékhelyének. filmváltozatát. A Toni üzleti sikere keletkezésekor csak közepes volt, de fordulatot hozott mind rendezője pályafutásában, mind a francia film fejlődésében. A cselekmény középpontjában a szenvedély okozta bűn áll, megtörtént eseményeken alapul. Renoir ebben a műben az akkori amerikai és francia filmekben _ csaknem ismeretlen munkáséletet, a munkásbevándorlás ,konfliktusában ábrázolta. A' Toni egyike a2on kevés műveknek, amelyek a francia naturalista iskolában is az igazi realizmust képviselik. 1936-ban Renoir Miénk az élet címmel választási propagandafilmet készített a francia kommunista párt számára. És 1937-ben forgatta A nagy ábrándot, amely már remekmű. A szövegíró Charles Sp>aak a rendező személyes emlékeit is felhasználta, mert Renoir 1916. és 1918. között hadifogoly volt egy német tiszti táborban. Kitűnő színészekre bízta a főszerepeket: Pierre Fresnay, Erich von Stroheim, Jean Gabin és Dita Parlo voltak a sztárjai, a kísérőzenét pedig Joseph Kosma szerezte. A Játékszabály Renoir életművének, s egyben a háború előtti francia filmművészetnek a megkoronázása. Renoir a müncheni paktum után kezdett a film munkálataihoz, ő írta a szövegkönyvet és a párbeszédeket, ő volt a vállalkozó és a rendező, még szerepet is vállalt a filmben, amely voltaké pitién Musset Marianne szeszélyei című komédiájának történetét vetítette az akkori nagypolgárság életébe. Ez a film 1939-ben készült, a II. világháború első szakaszában. Aztán Renoir az USA- ba ment. Odakinn is több filmet forgatott, elsőként egy vadnyugati történetet, a Mocsár címmel. 1950. körül tért vissza Európába. A rendezői sorozatban Renoir öt filmjét válogatták. A Tónit; az Éjjeli menedékhelyet, amelyben Jean Gabin és Louis Jouvet főszereplő. Ezt követi a Játék- szabály, majd az 1954-es Mulató a Montmartre-on, amelynek főszerepét Fran- coise Arnoul, Maria Felix, Jean Gabin, Michel Piccoli és Maurice Ronet játssza. A sorozatot a Nagy ábránd zárja. Jean Renoir 85 éves korában, 1979. február 13-án hunyt el. Sokoldalú művészete előtt tiszteleg a televízió ezzel a sorozattal. Erdős Márta
