Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-21 / 17. szám
1987. január 21„ szerda Renton: Moszkva „nem várakozik a következő amerikai elnökre” A Szovjetunió még Reagan elnök hivataji ideje alatt fegyverzetkorlátozási megállapodást akar az Egyesült Államokkal, vagyis nem folytat „kivárási” politikát a következő amerikai elnök beiktatásáig — erre a következtetésre jutott moszkvai megbeszélései alapján Timothy Renton brit külügyi és nemzetközösségi államminiszter, aki hétfőn tért haza Moszkvából. Mértékadó brit hivatalos körök „nagyon gyümölcsözőnek” minősítették Renton ötnapos moszkvai látogatását. Kiemelik, hogy a szovjet diplomácia rangidős vezetői — Eduard Sevardnadze külügyminiszter és Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB Nemzetközi Osztályának vezetője — a protokolláris formaságokon messze túlmenő figyelemben részesítették a brit külügyminisztérium rangban második emberét. Sevardnadze két és fél órás megbeszélést folytatott vele. Londoni vélemények szerint Renton „kivételesen jó fogadtatása” is jelzi, hogy Moszkva „nagy fontosságot” tulajdonít Margaret Thatcher március végén esedékes hivatalos látogatásának. Hangsúlyozzák, hogy szovjet megítélés szerint a brit kormányfőnek jelentős befolyása van az Egyesült Államok és a NATO álláspontjának alakulására a fegyverzetkorlátozás témájában. Renton megbeszélésein azt a „határozott benyomást” szerezte, hogy a Szovjetunió kész „jelentőségteljes komp-' romisszumra”. Hangsúlyozta, hogy szovjet részről ragaszkodnak a kölcsönösséghez, vagyis ahhoz, hogy a kompromisszumnak magába kell foglalnia a lemondást az űrfegyverek kifejlesztéséről és telepítéséről, a szovjet—amerikai ABM-egyezmény szigorú beatrtása alapján. Londoni hivatalos körök hangsúlyozzák, hogy Nagy- Britannia az Egyesült Államok hűséges szövetségese és a NATO elkötelezett tagja, következésképpen Margaret Thatcher asszony nem közvetíteni szándékozik, hanem kormánya nevében a nyugati szövetség „egyeztetett álláspontját” kívánja majd képviselni Moszkvában. Az 1968-ban meggyilkolt amerikai polgárjogi vezető, Martin Luther King születésének évfordulója alkalmából nagyszabású felvonulást rendeztek Atlantában. Az első sorban középen Coretta Scott King, King özvegye, mellette jobbról Jesse Jackson tiszteletes, balról Christine King Farris, King húga Gandhi aggódik Pakisztán csapatösszevonásokat bajt végre az indiai határ közelében. Erről Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök számolt be kedden Üj-Delhiben tartott sajtó- értekezletén. A kormányfő elmondta: tavaly októberben az indiai határ közelében hadgyakorlatot tartott a pakisztáni hadsereg, s ezután a csapatokat nem vonták vissza állomáshelyükre, sőt újabb alakulatokat vezényeltek a határtérségbe. Radzsiv Gandhi kijelentette, hogy India továbbra is megbékélésre, a kapcsolatok rendezésére törekszik Pakisztánnal, s ezért a maga részéről nem növelte a határok közelében állomásozó csapatok létszámát. A miniszterelnök nyugtalansággal szólt arról is, hogy az Egyesült Államok korszerű fegyverfajtákat bocsát a pakisztáni hadsereg rendelkezésére, majd kijelentette, hogy a külső erőkre támaszkodó szikh szakadárok Pandzsáb szövetségi államban tovább szítják a nyugtalanságot. A szakadár erők a jelek szerint most arra törekednek, hogy erődítménnyé, fegyverraktárrá és terrorista búvóhellyé változtassák a szikhek kegyhelyét, az amritszári aranytemplomot. A sajtóértekezleten Radzsiv Gandi foglalkozott az ország gazdasági helyzetével is. Kiemelte, hogy tavaly emelkedett az ipari, a mezőgazdasági termelés, nőtt a kivitel és a nemzeti jövedelem. Kijelentette, hogy az indiai gazdaság még soha sem mutatott ennyire kedvező képet, mint most. Balkezesek éve Leonardo da Vinci és Charlie Chaplin, Martina Navratilová és Jimi Hendrix, Pablo Picasso és Shirley MacLaine, VI. György angol király és Marcel Marceau. Parádés névsor. Egyetlen közös tulajdonságuk van: valamennyien balkezesek. A tekintélyes londoni The Economist 1987-et a balkezesek évének kívánja nyilvánítani, annak emlékére, hogy éppen 200 évvel ezelőtt írta meg Benjamin Franklin, az Amerikai Egyesült Államok egyik atyja híres levelét a balkezesek védelmében. A suták diszkriminációja évezredekre megy vissza. Már a Bibliában is több mint száz utalás van a bal kézre, mint rossz ómenre. Az európai nyelvek többségében a ballal kapcsolatos kifejezések mind rosszat jelentenek, míg a jobb rendszerint a jogot, az igazságot, a szabályost jelöli. Franciául például a bal latin eredetijéből származó „sinistré” szerencsétlenül jártat jelent, a német „link" értelme magyarul sem kedvező. Ezzel szemben az olasz „di- ritto" vagy a spanyol „derecho”, amely a latin „rectus”-ból származik, egyenest, jogot jelent. Ez a megkülönböztetés nemcsak az indo-európai nyelvek sajátja: a finn „oikea” szó jobb és jog egyszerre, az arab „jámin” jobb és szerencse. Nem is szólva a magyar nyelv sok kifejezéséről: baleset, kétbalkezes, balítélet, balek ... A balkezességre számtalan teóriát találtak ki. A leggyakrabban azt hangoztatják, hogy az lesz balkezes, akinek egyik szeme erősebb. Ezt cáfolja az a gyakorlat, hogy sok kisgyerek először inkább a bal kezét használja, később azonban „normális" jobbkezes lesz. Egy másik elmélet szerint a jobbkezesek túlsúlya az ember ember elleni harc kezdetekor alakult ki. Mivel a szívdobogás a bal oldalon érezhető erősebben, az óvatos harcosok inkább ezt az oldalukat védték, és fegyverüket jobb kezükbe vették. Bár kétségtelen, hogy az ősember tárgyain, festményein nem lehet kimutatni sem jobb-, sem balkezességet, az elméletet francia tudósok megcáfolták. Annak alapján, hogy a moszkvai olimpia férfitőrversenyének első nyolc helyezettje balkezes volt, most az az elmélet járja, hogy a bal kéz közvetlen kapcsolatban van az agy jobb féltekéjével, amely a reflexeket irányítja. A legvonzóbb elmélet a Föld féltekéihez kötődik. Eszerint az északi féltekén élő emberek úgy látják: a nap az óramutató járásának megfelelően „jár az égen”. Azok viszont, akik a déli féltekén látták meg a napvilágot, a fordított napjáráshoz szoktak. A tudósok megfigyelték, hogy az Afrika déli részén élő hottentották, a csendes-óceáni Fidzsi-szigetek lakói, valamint egyes dél-indiai népek között igen elterjedt a balkezesség. Szváziföld új kirá. lyát tavaly annak alapján választották ki ‘‘testvérei közül, hogy ő volt az egyetlen balkezes. Bár még ma is sokat csúfolják azokat, akik „csúnya” kezüket használják, számtalan előnye lehet a balkezességnek. A sportvilágban, elsősorban a labdajátékokban, tudatosan kutatják a balkezeseket az edzők. A balkezes pingpongozó fonákját nehezebb védeni, és nem könnyű kizárni a palánk alól egy szélről berobbanó balkezes kosárlabdázót. A balkezes művészek trükkjeit nehezebb ellesni: Jimi Hendrix és Paul McCartney játékának különlegességét csak növeli a fordított alapállás. Sokak szerint a balkezesek érzékenyebbek a jobbkezeseknél, bár ez valószínűleg abból fakad, hogy sokszor találkoznak hátrányos megkülönböztetéssel. UFO MEXIKÓ FELETT? Nemrégiben egy repülő objektum körözött Mexikóváros felett, majd fantasztikus gyorsasággal eltűnt a magasba. Az objektum több színben volt kivilágítva, és zajt is okozott. Hasonló objektum jelent meg Mexikóváros fölött 1973 novemberében is. TÜZOKVÉDELEM AZ NDK-BAN A repülni tudó madarak közűi a túzok a legnagyobb. Az NDK-beli Havel lapályos vidékén és a Zerbst környéki szántókon (Potsdam, illetve Magdeburg megye) élő csoportja a legészakibb maradék populációja annak a túzoknak, amely a XVI. században Skócia és a moszkvai térség között terjedt el. Ezt a madarat ma világszerte a kipusztulás veszélye fenyegeti. Az NDK területén ma már például csak négyszáz példányról tudnak, holott 45 évvel ezelőtt még négyezer volt a számuk. Az állomány rohamos csökkenésének megállítására most azonnali intézkedéseket tartalmazó terv született. Kizárólag mezőgazdaságilag hasznosított területeken élnek túzokok, ezért megmentésüket az érintett mezőgazdasági üzemek feladatává tették. Kötelezték őket, hogy a megművelt terület egy százalékán túzokoknak való takarmányt termesszenek. Ezenkívül szüneteltetni kell a munkát a határban felfedezett minden egyes túzokfészek körül mindaddig, amíg a fiókák önállóvá nem válnak. E különleges természetvédelmi intézkedéseket az állam finanszírozza. ÖTMÉTERES SZOBOR Sepp Erhart nyugatnémet szobrász egy afrikai őserdőből szállított faóriás 170 centiméter átmérőjű törzséből három hónapig faragja a XII. századi Albertus Mag- nusnak. a skolasztika egyik legnagyobb gondolkodójának, az arisztotelészi filozófia magyarázójának 5 méter magas szobrát, amelyet a regensburgi Álbertus Magnus templomban állítanak fel. ELSZEGÉNYEDÉS Belgiumban 1986-ban aggasztóan növekedett az elszegényedés — állapítja meg egy szociális kérdésekkel foglalkozó helyi lap. Eszerint 1980 és 1985 között a reáljövedelmek és a vásárlóerő 10,8 százalékkal csökkent, a rendencia 1986-ban folytatódott. Bár az elmúlt évben mérséklődött az infláció, de míg a luxuscikkek ára kisebb, a mindennapi cikkek, így az élelmiszerek ára, a közjárművek viteldí- ja az átlagnál jóval magasabb arányban emelkedett, s ez érthetően a kiskeresetűeket és a nagycsaládosokat sújtotta. E rétegek elszegényedése és eladósodása fokozódott. Manapság 42—45 ezer között van azon háztartások száma, amelynek jövedelmét ki kell egészíteni az államilag megállapított minimumra, s ezek több mint egyharmadában a családfő 30 éven aluli. Mindezek miatt a lap elismeréssel adózik a jótékonysági intézményeknek, amelyek valamelyest megpróbálják enyhíteni a belgák tízezreinek nehéz helyzetét. VÁLYOGSZENTÉLY Egy iraki régészeti csoport Eshi-Mosul város közelében felfedezett egy 6500 éves szentélyt, amely az ősrégi mezopotámiai kultúrából származik. A szentélyt vályogból készítették. Falai 3 méter magasak és 2,5 méter vastagok, s ablakok vannak rajtuk. A mezopotámiai épületeket ritkán találják olyan jó állapotban, hogy látni lehessen eredeti magasságukat. MINT A MESÉBEN Zsákkal fogott farkast a Szovjetunióban két bátor ka- zah birkapásztor. A szovhoz birkanyáját őrizve észrevették, hogy állandóan a nyáj körül ólálkodik egy szürke anyafarkas. Megunván az idegesítő szomszédságot, motorbiciklire pattantak és a sík kazah sztyeppén a menekülő farkas után iramodtak. Egyikük vezetett, a másik mögötte, a keze ügyébe akadt zsákkal riogatta az egyre fáradó ragodozót, amely végül szembefordult üldözőivel. A zsákos pásztor kapva a hirtelen jött ötleten, a szemből jövő szél által felfújt zsákot hirtelen a farkas fejért húzta, a többi állítólag ment, mint a karikacsapás. A kazahsztáni sztyeppén legalább 30 ezer farkas él, rendszeresen vadásszák is őket, bár ez évről évre nehezebb feladat. A farkasok nem félnek már a riasztásukra kihelyezett zászlóktól; a helikopter zúgására pedig nem futnak világgá. hanem meghúzódnak valamelyik szomszédos vízmosásban, hasadékban, sőt beássák magukat a hóba. RABTUMULTUS Nagy-Britannia 122 fegy- házában jelenleg megközelítőleg 48 ezer fogoly van. A Financial Times napilap statisztikai adatai szerint 100 ezer lakosra csaknem 350 elítélt jut. A rossz körülmények miatt az utóbbi években több lázadásra került sor a brit börtönökben, ezért 1979-től 85 százalékkal növelték a fegyházakra szánt kiadásokat. Az évtized végéig 18 új javító-nevelő intézményt építtet a kormány. MEGOPERÁLT magzat Az Amerikai Egyesült Államokban a California Egyetem egyik sebészcsoportja szenzációszámba menő műtétet hajtott végre. Ideiglenesen részben kiemeltek az anyaméhből egy 26 hetes magzatot és hólyagműtétet hajtottak rajta végre. A megoperált magzatot visszahelyezték az anyaméhbe, ahol tovább fejlődött, mígnem pár héttel később egészségesen világra jött. A műtétet az tette szükségessé, hogy megállapították: a magzat húgycsővé elzáródott, ami megakadályozta a magzatvízképződést és a magzat tüdejének normális fejlődését. SAPKA A KÉMÉNYRE Hosszú évek tudományos kutatásainak eredményeként elkészült Svájcban egy kéményvédő, amely bármilyen típusú kéményre — amolyan sapkaként — rászerelhető. Rendeltetése biztosítani, hogy bármilyen időjárási viszonyok között, még erős szélben is zavartalanul távozzék a füst a kéményen, és semmi körülmények között se „vágódjék vissza”. Emellett — ami manapság nem elhanyagolható — jelentős energiamegtakarítást eredményez. FŰZŐBEN SEM KÖNNYEBB A ciprusi rendőrség letartóztatott egy nőt, aki fűzőjében akart másfél kiló heroint csempészni. A nő Da- maszkuszból Párizsba utazott. Ciprus egyre inkább közbeeső állomása azoknak a csempészeknek, akik a Közel-Keletről Nyugat-Európá- ba akarják a kábítószert vinni. Nikozia börtönében a 200 fegyenc közül 38 kábítószercsempészésért tölti büntetését. MONA LISA FÉRFIARCKÉP? Az amerikai Lilian Schwartz, aki különleges komputerhatásokért Oscar- és Emmy-díjat kapott, számítógépet használt fel, hogy összehasonlítsa a Mona Lisát Leonardo da Vinci arcképével, és megállapította, hogy a szemek, az arc és az orr egyformák. Tehát szerinte a Mona Lisa Leonardo da Vinci önarcképe. Ha ez igaznak bizonyul, akkor ez lesz az egyik legnagyobb felfedezés a művészettörténetben. A MUNKAHELYI HORKOLÁS KOCKÁZATA Ügy látszik, nem ajánlatos a munkahelyen elaludni és horkolni. Ezt tette ugyanis egy zimbabwei farm éjjeliőre. Horkolásáról kollégái azt hitték, hogy egy vaddisznó röfögése, és belelőttek abba a bokorba, ahol az éjjeliőr aludt. Szerencsére csak megsebesí tették. A BÉKÉS MEGYEI TANÁCS V. B. kereskedelmi osztálya pályázatot hirdet a Békés Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál HIVATALVEZETŐI munkakör betöltésére. Feltételek: — szakirányú egyetemi, főiskolai oklevél, vagy — nem szakirányú egyetemi, főiskolai oklevél és felsőfokú szakvizsga, — középfokú politikai végzettség, — egy európai főnyelvből legalább középfokú nyelvvizsga, — ötéves szakmai vezetői gyakorlat. Fizetés: a 21/1983. (XII. 17.) ÁBMH rend. szerint. A pályázatokat részletes önéletrajzzal, az eddig betöltött munkakörök felsorolásával, az egyetemi, vagy főiskolai oklevél, illetve egyéb képesítést igazoló bizonyítványok másolatával a Békés Megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztály vezetője; Békéscsaba, József A. u. 5. címre kérjük beküldeni. Beérkezési határidő: 1987. február 5. A megbízás meghatározatlan időre szól. Érdeklődni: 23-565 sz. telefonon lehet.