Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
NÉPÚJSÁG 1987. január 17., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában Pályázatokból A Békés Megyei Múzeumi Igazgatóság évről évre meghirdeti helytörténeti és néprajzi pályázatát. E munkák legsikeresebbjeiből szeretnénk a jövőben válogatást adni. Természetesen a pályázatokat teljes terjedelmükben e lap hasábjain nem közölhetjük, ám úgy hisszük, így is érdekes olvasmányt nyújtunk mindazoknak, akiket szűkebb hazánk múltja érdekel. Nagykopáncs A helységnév -kopáncs eleme valószínűleg puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a gesztenye, dió és más termés zöld burkának magyar népies nevéből a kopács, illetve a kopáncs szóból vagy pedig a harkály szintén igen elterjedt és ismert népies nevéből (kopáncs — kopács) származott. De legalább ennyire valószínűsíthető az, hogy a helységnév alapja a szerb-horvát Kopac személynév (jelentése: ásós, kapás ember) volt. A Nagy- névelem megkülönböztető jellegű. A település 1921-ben szerveződött községgé Kiskopáncspuszta és Nagykopáncspuszta egyesítésével. Nagykopáncs jelenleg Tótkomlóshoz tartozik. Lélekszáma 1984. január 1-én 42 volt. - Fotó: Szőke Margit Hazai tájakon barangolva Szirák kastélya A Kastély Szálló bejárata (Bencze Péter felvétele — KS) Szirák Nógrád megyei falu, másfél ezernyi lakosa van, és olyan kastéllyal dicsekedhet, amelyhez foghatót messze földön nem találni. Hogy miképpen került e kicsi nógrádi helység közepébe ez a főúri lak? Nos, eredete, históriája egyben-más- ban még a kutatás tárgyát képezi, ám az bizonyos, hogy hajdan egy erődített építményt alapoztak meg ott. Mégpedig egy többszintes pincerendszer fölé, egyrészt nyilván azért, hogy legyen hova elbújni, másrészt meg azért, hogy a boroshordóknak legyen elegendő tér. Szirák ugyanis a Mátra-alji borvidék vonzáskörzetébe tartozott, és tartozik ma is. Az erődítmény a Teleki család birtokához tartozott. Ez a sok ágra bomló és számos történelmi, irodalmi meg más kiválóságot kibo- bocsátó família lakta és bő- vítgette egészen addig, amíg — házasodás vagy vásárlás útján? — a helyükbe nem lépett a Roth-nemzetség. Roth Tamás és felesége, a szépséges és előkelő Wattay Borbála fogott aztán hozzá, hogy a közben tűz pusztította lakot kibővítse, palotává emelje. 1748-ban láttak hozzá az építkezéshez, és s négyszögletes alaprajzú erősséget két oldalszárnnyal bővítették ki. Ezekre a szárnyakra jobbról is, balról is könnyed sarok- tornyocskákat emeltettek, a főhomlokzatot pedig egy háromszögű oromzattal koronázták meg. Noha ez az utóbbi említett elem a klasz- szicista építészet jellegzetessége, a sziráki kastély amúgy egészében barokkos külsőt kapott. A belső terek is a túlfűtött érzelmesség, a felfokozott játékosság szellemiségét árasztják. Különösképpen a díszterem tobzódik a barokk díszekben; ezeken jelképes alakok láthatók mindenféle mitológiai jelenetekben. A terasz vasrácsozata már későbbi munka: a múlt század közepe táján készülhetett. A kastély következő urai, a svájci eredetű, de Bajorországból ideszármazott Degenfeldek igazgattak még a kezükre került palotán, mégpedig az akkor tájt „kötelező” romantikus modorban. A felszabadulás utáni évtizedekben — amikor szükségszerűen más célokra fordítottuk a pénzt — lassú romlásnak indult a gyönyörű barokk kastély, amelynek termeiben számos híresség megfordult, közöttük olyan politikus, írószemélyiség, mint az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kormányának párizsi követe, Kossuth és Klapka harcostársa az emigrációban: Teleki László. A hetvenes évtized végén új fejezet kezdődött a kastély történetében. Az épület és a hozzá tartozó 36 ezer négyzetméter kiterjedésű őspark 1979-ben az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt tulajdonába került, és a VÁTI tervei alapján, az Országos Műemléki Felügyelőség közreműködésével hamarosan elkezdődött a felújítás. Tavaly fejeződött be a munka, több mint 120 millió forintért. A kastély eredeti, XVIII. századi formájában pompázik. Volt családi udvarház, vállalati irodaközpont — ma háromcsillagos szálloda. Dr. Pakucs János, a százhalombattai székhelyű Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet ügyvezető igazgatója szerint kevés példája van nálunk annak, amit ők csinálnak, azaz vállalati működésű kutató-fejlesztő intézetként szállodát üzemeltetnek. A Kastély Szálló a korszerű igényeknek megfelelő szálloda- és vendéglátó egység. A főépületben öt ap- partmant és két kétágyas, fürdőszobás szoba, a mellék- épületben hét kétágyas fürdőszobás szoba áll a vendégek rendelkezésére. Szerényebb szolgáltatást nyújt a magtárból átalakított turistaszálláshely, ahol 1-2 és 3 ágyas, hideg-meleg vizes szobákban húsz személyt tudnak elhelyezni. Szükség esetén pótágyak is igénybe vehetők. Külön dolgozószobák, a könyvtár, a teniszpálya, a szabadtéri sakkozó, a szauna szolgálja a vendégek kényelmét. Éhséget és szomjat oltani a közel hatvan személyt befogadó étteremben, illetve a borozóban és a drinkbárban lehet. Az ősparkban könnyű séták tehetők. A kastélyban kis és nagy tanácskozótermet is berendeztek, alkalmassá téve a hotelt ezzel a kis létszámú hazai és nemzetközi rendezvények fogadására. A környék vadban bővelkedik: kívánság szerint a vendégek vadászhatnak, illetve lovagolhatnak. Akácz László— Sulyok László Papucsgyár Tótkomlóson Papucsgyári inasok egy csoportja Már évek óta tótkomlósi lakos voltam, amikor egy alkalommal, néprajzi gyűjtő- utamon érdeklődtem az egyik idős asszonytól, hol laknak Pipisék? Nagyon készségesen válaszolta: ott a „papucsgyár” utcájának az elején. „Papucsgyár” — sohasem hallottam ilyen elnevezését az Áchim L. András utcának. Ezután más idősebbektől is érdeklődtem az elnevezés felől. Tudtak róla és elmondták, hogy az első világháború előtt volt ebben az utcában „papucsgyár”. Sőt, találkoztam olyan öreg papucsosokkal, akik valamikor inasok voltak ebben a gyárban. Sok mindenre emlékeztek. El is mondták emlékeiket. Tótkomlós a XX. század elején, Békés megye déli részén, jelentős központjává lett a piacozó kereskedelemnek. A papucsosiparnak elébement a divat. A század- fordulón népviseleti elemipé lett a papucs az alföldi szlovákoknál. Újhelyi Emil bőrkereskedő jó érzékkel ismerte föl a papucskészítés üzemi formájában a jövendő nagy lehetőségét. Élt vele. Megszervezte és megalapította papucsgyárát Tótkomlóson, az „Alföldi Első Pa- pucsgyár”-at. Az alapítás pontos idejét nem tudjuk, csak következtetni tudunk a körülményekből. Szegeden 1908-ban alapították „az első szegedi cipő-, csizma- és papucsipari szövetkezet”-et. Újhelyi mielőtt a gyáralapításba fogott volna, feltétlenül tájékozódott. Hol? Szegeden, a magyar papucsipar Mekkájában. Ezért tehetjük a tótkomlósi papucsgyár alapítását 1908-ra. Vezetője és legfőbb irányítója maga a tulajdonos, Újhelyi Emil bőrkereskedő volt. A mostani Áchim utca 3. sz. alatti házban volt Újhelyinek a bőrkereskedése, a ház utca felőli egyik helyiségében. Ajtaja közvetlenül az utcára nyílt. Ebben a házban a többi helyiséget a papucsgyár használta. Itt volt az iroda, a nagy műhely, amelyben két hosszú „pangli” mellett dolgoztak a papucsosok. Az egyik mellett a segédek, a másik mellett az inasok. Ezenkívül volt még egy kisebb munkahely. ahol a felsőrészkészítők és a szabászok dolgoztak. A kész árut a raktárban tárolták az elküldésig. Az első világháború kitörése után nem sokkal hadi- termelésre állt át a papucsgyár. Módosították a termelést. A női papucsok helyett kórházi papucsokat, bakancsokat, szegezett férfipapucsokat kezdtek gyártani. A gyár megindulásakor szakmunkásokat toborzott. Érdekes, hogy a komlósiak közül csak nagyon kevesen álltak be a gyáriak közé. Szeged, de különösen Hódmezővásárhely felől jöttek a papucsosok, akik mint vezetők vagy mint segédek álltak munkába. A komlósiak közül inkább csak inasoknak szegődtek el fiatalok. Ebben az időben kerültek Komlós- ra olyan családok, akik ezután végleg itt maradtak. Ilyen volt a Győry, a Lovas, a Gubis család is. Az ide került iparosok, papucsosok legnagyobb része magános, legényember volt. Magánházaknál laktak és ugyanott étkeztek. Munkaidejük általában napi 10 óra volt. Délelőtt 7—12-ig és délután 1—6-ig tartott. „Szakmány”-ban dolgoztak. A segédek kötelezték magukat, hogy egy héten 24 pár papucsot készítenek el, ez volt a szakmány. Amit ezenfelül végeztek, varrtak, az volt a „felülvarrott”. Ezért külön pénzt kaptak. Az inasok az első évben minden hétre 5 koronát kaptak. A második évben már 10 koronát. A gyár alapításakor a pa- pucsossegédek mellé tanulókat, inasokat is felvettek. A gyári tanulók 4 évig voltak inasok. Otthon étkeztek és laktak. A szerződés szerint az inasnak évenként 100 korona és 1 pár női papucs járt. Kosztpénz az elsőéves inasnak minden hónapra 4 korona. A második évtől kezdve 10 korona. A szakmunka mellett az inasok iskolába is jártak. Ez volt az inasiskola. Három osztályból állt, minden évfolyam külön osztályban tanult. A tanítás helye abban az egyházi iskolában volt, amelyik a mai piac helyén állt. A fegyelmezésben mind az iskolában, mind pedig a munkahelyen, mindenütt alkalmaztak testi fenyítést. Az sokszor nagyon durva formában jutott kifejezésre. Az üzemben a „lábszíj” nemcsak munkaeszköz, hanem igen gyakran fegyelmezési eszköz is volt. „Egy Lovas nevű mester úgy megrángatta a fülemet, hogy az beszakadt és vérzett. Apámnak elpanaszoltam, aki vigasztalni akarván mondta, ne félj fiam, majd összetöröm én a mestered bokáját! Én nem tudtam jól magyarul, s úgy értettem, hogy összetöröm az oldalát (szlovákul böki oldalt jelent). Még jobban megijedtem, amiért apám ilyen nagy ügyet csinált az én fülhúzásomból.” — emlékezik vissza Lóczy István, az egykori inas. A komlósi lányok különben nemcsak azért vették szívesen a papucsos inasok, segédek udvarlását, mert „kockás-sárga” bojtos csizmában jártak, hanem azért is, mivel ők csinálták azokat a kecses formájú, virágos selyemből, sima tapintású bársonyból való papucsokat, amelyekben, ha végigkopogtak a komlósi járdán vízért menet, megfordultak utánuk a legények. 1918-ban, amikor Tótkomlóson a forradalmi események során a tömeg fosztogatni kezdte a boltokat, elsőnek az Iritz-féle kereskedés esett áldozatul. Közben. Békéscsaba felől befutott a kisvonat, melyről a hazatérő katonák szálltak le, s csatlakoztak az üzleteket fosztogatókhoz. Az események hírére a papucsgyárban megállt a munka. Az épületet, miután kiürült, Asztalos János bezárta, a gyár kulcsával átsietett az igazgató lakásához, s a kulcsot átadta. Délutánra a tömeg a gyárhoz ért és kifosztotta azt is. Főleg a talpbőr volt kapós, de vittek mindent, amit csak értek. Az éjszaka folyamán Újhelyi házát is felgyújtották. Újhelyi elmenekült és soha többé nem tért vissza Tótkomlósra. Az első világháborút követő forradalmi események alapvető változásokat idéztek elő a társadalmi, politikai és gazdasági életben egyaránt. Áldozatul estek ennek a nagyméretű változásnak sokszor jó kezdeményezések is. így esett meg ez a tótkomlósi papucsgyárral. Elpusztult úgyannyira, hogy nyomá séin maradt. Hatása azonban érezhető azokban a későbbi kezdeményezésekben, amelyek mögött ott van az igyekezet megszervezni az üzem. szerű termelést. Koppány János Munkában az inasok és a segédek (Archiv felvételek)
