Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-17 / 14. szám

1987. január 17., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Nevelési kalauz Tíz évvel a szabadságharc után '•IRC UHUI A MAGYAR EMBER «VERMÜKÉIT? * íritíi>ubo-i-., <'i-.'tj«5iyákr« «ép -^f[V, isfc*ä<i« feívíi} tsfsak-­í'fijf^íSKSíÍj.a uuUuQáuV av, Íiííi(öí^íi:íjíar>íí' x k^' ■ - x iW-.pílyák vwitaey*» kítrö. kAfofcT. #xs «(. * «f ^S^ aNx-Vi iieá­...........-“'■-liC-ooC'-r:.'- ■ l-t V | Pesten 1859-ben egy hasz­nos könyvet adott ki Galgó- czi Károly „hites ügyvéd, magyar gazdasági egyesületi okleveles gazda, akadémiai levelező tag, sat., s pesti ref. papnöveldéi tanár”. Hogy a satöbbi még mit rejt. az régen titok, a felsorolás azonban így sem mindenna­pi, s talán épp e széles kör rű képzettségnek tulajdonít­ható, hogy annyira szívén viselte a jövőt, a kiművelt fők gyarapításának eszmé­jét, hogy gyakorlati tanács­adásra szánta magát, s meg­írta a pályaválasztási is­mertetőjét, a Mire nevelje a magyar ember gyermekeit? címmel. A könyv rövid előszavá­ban a kérdés általános je­lentőségét így fogalmazza meg: „Nem ok nélkül kere­sik az államok erősbödé- söket a népnevelésben, mely az értelmet szaporítja. De hogy az értelem telhető mértékben kamatoztassa a természeti kincseket, és a közvagyon becsét teljes ér­tékre emelje, szükség, hogy a nemzet minden tagja, minden egyes egyén az ösz- szes népből, ott keresse és találja fel hatáskörét, hol munkáját legcélszerűbben értékesítheti.” Űtmutatója két nagy rész­re oszlik. Az első „Taninté­zeteink a neveléssel vi­szonyban", ahol a legalsó fokún kívül az összes tan­intézetet és szakiskolát rész­letesen ismerteti, még a tan­díjakat, ösztöndíjakat is. A második rész az akkor léte­ző foglalkozásokat tárgyalja, az értelmiségi, az iparos és kereskedelmi pályák szerint. Az elemi iskolát úgy te­kinti, amely nélkül egy szülő sem hagyhatja gyermekét, hisz ott tanulja meg az írás, olvasás és számolás tudomá­nyát, s ha az elmarad, „pol­gáriasuk, civilizált korunk­ban, a legalsó osztályú egyén sem képes tisztessége­sen elfoglalni állását.” Arra is kitér, hogy szükséges-e már előre elhatározni, ki, mire készüljön? Nem múl­hatatlanul szükséges — írja —. de hasznos a hajlamot figyelembe véve, s amellett időt és költséget kímél vele a szülő az iskoláztatás so­rán. Hajdanvolt iskolák Algymnasium, hol négy év a tanítási idő. Tantár­gyak: hittan, magyar, latin, görög és német nyelv, tör­ténelem, földrajz, mennyi­ségtan, természetrajz. A leg­több figyelmet a latin nyelv oktatása kapja, eleinte heti 8, majd 6 órában tanítják. Féléves és éves vizsgák van­nak, s ha mind sikerül, a növendék továbbléphet a főgymnasiumba, ahol ismét négy évig művelheti magát, de már magasabb fokon a fenti tantárgyakban, s a „bölcsészeti előtan”-nal ki­bővítve. Az így 8 osztályos középiskola végén tett osz­tályvizsga és a sikeres érett­ségi megnyitja az utat a fel­sőbb tanintézetekbe. Vagy egyenesen az életbe, hisz már ennyivel szépen el le­het helyezkedni, boldogulni. Az al- és főreáliskolák az ipar és a kereskedelem felé orientálják a tanulóikat, s a 3-3 éven kérészül jóval több természettudományos isme­retet nyújtanak, mint a gimnáziumok. A reáliskola ebben az időben még új ok­tatási intézmény, „teljesen kifejlett” csak a pesti, bu­dai és a pozsonyi. Egyetemi hallgató érettsé­gi vizsga nélkül senki sem lehetett, a műegyetemen ezt az egyéves előkészítő osz­tállyal pótolták. A pesti tu­dományegyetem — mint a legteljesebb — négy szakon folytat képzést. A jog- és államtudományi tanulmány négyéves, közben jogtörté­neti és bírói vizsgával, s négy év után következik az államvizsga, ha az előzőek sikerültek. Ám a jogtudorság elnyeréséhez még „három, szoros tudori szigorlat és szóbeli vita” is szükségelte­tik, s csak aztán szabad az út a bírói és ügyvédi pályák felé. Azonban hároméves jogakadémia is működik ez időben Pozsonyban, Kassán, Nagy-Váradon, Zágrábban és Nagy-Szebenben. Mit tanult a medikus? Az orvosképzésre az 1833- as rendelkezés vonatkozik, és rendes orvostudor 5 év alatt lehetett a hallgató. El­ső évben a bevezető tan­tárgy után speciális termé­szetrajz (zoológia, botanica, minerologia), továbbá ana­tómia, vagyis „emberbonc- tan” következik. A második esztendőben felső bonctan, élettan, vegytan; a harma­dikban már szinte zsúfolód­nak a tantárgyak: egyetemes kórtan és gyógytan, gyógy­szerészet. receptírás, elmé­leti szülészet, állatkor és gyógytan. Negyedik évben kerül sorra a különös orvo­si és sebészi kórtan, vala­mint az orvosi és sebészi gyakorlat a betegágynál. Az ötödik évben az előző esz­tendő tantárgyainak folyta­tásához csatlakozik az el­méleti és gyakorlati szemé­szet, a törvényszéki orvos­tan és az orvosi „rendőrség­tan”. Két szigorlat után kö­vetkezhet a tudori felavatás, „mely ünnepélyes disserta- tiot sat. foglal magába”. A bölcsészeti tudományok hallgatói sokféle szak közül választhatják ki a nekik leg­jobban tetszőeket. Ezek: „Vallástan. a tulajdonképpe­ni bölcsészettan, psychologia, logica, metaphysica, elemi mathesis, latin philologia, természetrajz, erkölcsi böl­csészet, természettan, böl­csészeti történelem, bölcsé­szeti segédtudományok, fel­sőbb mathesis, astronomia. gazdaságtan, s az újabb nyelvek.” A választott sza­kokból a középiskolai peda­gógusnak készülők tanári vizsgát tesznek, az egyetemi oktatói hivatásra törők pe­dig, még tudori vizsgára kö­telezettek. Műegyetem, akadémia, tanítóképző Az időben műegyetem egyetlen van Magyarorszá­gon, a budai „József Poly­technikum”, ahova rendes és rendkívüli hallgatókat is fel­vesznek. Az utóbbiak azok. kik már valamilyen pályán dolgoznak a köz- és magán­hivatalokban, vagy taníta­nak, de műszaki képzettsé­get is akarnak szerezni. Selmeczen „bányász és er- dősz” akadémia működik, a pesti állatgyógyintézetben pedig állatorvosokat képez­nek és — bármilyen hihe­tetlen ma már —, itt tart­ják a patkoló kovácsok 6 hónapos tanfolyamát. A ke­reskedelmi akadémiát ugyan­csak Pesten lehet elvégezni, a vakok intézete is itt van, a siketnémáké viszont Vá­con. Az elemi iskolai tanító- képzés kétéves, a növendé­kek 6 gimnáziumi osztály elvégzése után mehetnek az egyházak által fenntartott képzőkbe. A legtöbb a ka- tholikusoké: Pest, Szeged. Kalocsa, Esztergom, Eger, Sopron, Pécs, Győr, Kassa, Lőcse Munkács stb. helye­ken. A reáliskolai tanítók és tanárok a szakiskolákból, il­letve a műegyetemről kerül­nek ki, a gimnáziumiak meg, mint már említettük, az egyetemekről. A legnagyobb szükség a néptanítókra van, „jelenleg annyira kapósak, hogy a je­lesebb egyének a rövid tan­pálya után egyszerre rendes állásra léphetnek, s ritkán kell segédtanítóskodniok." Igaz, azt is hozzáteszi a ka­lauz írója, hogy nem vala­mi fényes pálya, s méghoz­zá: terhes. Viszont szerény, de biztos megélhetés. „Kü­lönben a mai kor már any- nyira hajlik elismerni a ta­nítói kar érdemeit, hogy hol még a tanítói fizetések nem nyerhettek is méltó javítást, ezt az illetők első teendőik közé sorolják.” Vass Márta Egy nevezetes Tessedik-mű Tessedik Sámuel (1742— 1820) szarvasi evangélikus lelkész, sikeres gyakorlati agrárreformer, bátor peda­gógiai, szakképzési újító és termékeny szakíró volt. A Tessedik-bibliográfiában 288 kisebb-nagyobb írásának cí­mét tartjuk számon. Legje­lentősebb, lényegében szin­tetizáló könyve: „A Paraszt ember Magyar országban mitsoda és mi lehetne: eQV jó rendbeszedett faluvak raj­zolatjával egyetemben” — 200 éve, 1786-ban jelent meg magyarul (508 old. + térképmelléklet), gróf Szé­chényi Ferenc közreműkö­désével. (Két évvel koráb­ban kiadták német nyelven: Der Landmann in Un­garn ... címen is.) Ez a be­cses könyv egyrészt mező- gazdasági útmutató, más­részt társadalomleírás, szo­ciográfia, iskolareform; an- tifeudális társadalompoliti­kai és pragmatikus nézetei­nek foglalata. Tessedik ezt a művét is — mint a legtöbbet — a parasztemberek filantróp felvilágosítására szánta. Közhasznú javaslatokat ír le a földművelés, az állatte­nyésztés és az állategészség­ügy kulturált fejlesztése, gyakorlati megvalósítása ér­dekében. Tessedik termé­szettudományos felkészültsé­ge alapján (Pozsony, Debre­cen, Erlangen) vált haté­kony gyakorlati gazdává. Empirikus úton (személyes fizikai munkával is), vala­mint az európai agrárszak­irodalom folyamatos tanul­mányozása révén, és két huzamosabb nyugat-európai tanulmányútja (1763—65, 1790) szerzett tapasztalatai és keresztény meggyőződése alapján vezeti, tanítja, ne­veli a parasztnépet a polgá­ri átalakulástól remélt bol­dogulás útján. Ez az út — szerinte — a nagy összefüggések eredői­nek: falurendezés (Regula- mentum), szakismeretek, ezek gyakorlati alkalmazá­sa, növénytermesztés, ál­lattenyésztés, állategészség­ügyi; a termelt, nevelt ja­vak háziipari feldolgozása és értékesítése által vezet a jobbágyparasztság kulturális és anyagi felemelkedéséhez, kapitalizálódásához. Tesse­dik tehát a megújított és integrált mezőgazdálkodás: növénytermesztés, állatte­nyésztés és szakoktatás apostola is volt. Témánknak megfelelően ezúttal — a Tessedik által is hangsúlyozott fontosság­gal bíró — állattenyésztési és állategészségügyi nézeteit és gyakorlati munkásságát emeljük ki. A korabeli extenzív, pusz­tai állattartás helyett — a szántóföldi takarmánynövé­nyek termesztésének (lóhere, lucerna, bükköny stb.) meg­honosításával — a belterjes, az istállózó állattenyésztés takarmánybázisát kívánja biztosítani. Felismeri a XVIII. század nyugat-eu­rópai (napóleoni háborúk) konjunktúra lehetőségeit. Ezért az árutermelésre ösz­tönzi a gazdálkodókat. Elsősorban a szarvasmar­ha tartását, hizlalását, egész­séges körülmények között való tenyésztését szorgal­mazza. Küzd a rossz takar­mányozás, a célszerűtlen fajták és szakszerűtlen gon­dozás ellen. Példát mutat az egészséges, tiszta és szelek­tált állattartásra. A sok járvány és állatbe­tegség teszi szükségessé, hogy Tessedik az állategész­ségüggyel is foglalkozzon. 1764-ben, 1767-ben, 1770-ben marhavész pusztít a vidéken. Rámutat a baj okaira és a gyógyítás módjára. 1780-tól szisztematikusan felvilágo­sítja híveit „az emberi és állati betegségek okairól”, a gyógyítás eszközeiről, s a prevenció szükségességéről. 1799-ben Beyschlag kirur­gussal sikeres kísérletet tesz­nek a marhapestis (Löser- Öürre) meggyógyítására. 1801-ben „a legjobb ered­ménnyel” végzik a tehén­himlő (Kuhpoken) elleni ol­tást. Iskolájában már 1780- tól tanít „az emberi és ál­lati betegségekről (állat- egészségtan). Hasonló intenzitással fog­lalkozik Tessedik a lótartás­sal, a juhtenyésztéssel, a méhészettel, a mezei vadak hasznával és kárával. Jel­zett kétszáz éves könyvében írja például: „A lovak és juhok soha se legeljenek egy helyen. A szarvasmarhákat soha se itassák pocsolyából”. Szól a beteg egyedek elkü­lönítve történő gyógyításá­ról, illetve az elpusztult ál­latok tetemének fertőzés­mentes eltüntetéséről. Reális megállapítás tehát, hogy Tessedik állattenyész­tési és állategészségügyi út­mutatásai korában újszerű- ek és előremutatóak voltak. Sikeresen elősegítették a parasztság intenzív és egészséges állattartási, állat- tenyésztési, állategészség­ügyi szemléletének kialaku­lását; következésképpen e területen is a termelőerők fejlődését szolgálta. Dr. Tóth Lajos Várszegi Tamás: István király Simonyi Imre versei: A hazáról az utolsó szó jogán S esténként még megfoltozom a zászlót. Azt a régit! — Ha a piros híjával van a pirosnak: József Attilával. S a hóhér a fehért ha vérrel hinti: fehérrel írom rá: Bajcsy-Zsilinszky. S ha valaki bepiszkítna a zöldbe ráhímezném: ez a Házsongárd zöldje. Hol fél-Magyarország ÉL zöldelőn: édes Dsida, drága Karácsony Benő. S hogy: „Krúdybiedermeier”? — az a kín ■— Szindbád gyötrelme: Széplány-Podolin! S ha akárki (tán éppen ö?!) erővel tépné meg: hát akkor Szabó Dezsővel. Igen e megszaggatott, ez volt AZ A zászló: EZ volt az ifjúkor! EZT foltozom. Ó, tépett zászlóm: rongyos ifjúkorom! Végső mulatsága ez már a vénnek. Tettnek nem sok. Ámde elég reménynek. Ifjúkor? Tépettség? Foltok? Régi zászló? Ó, folt-hátán-folt-Márai! Ó, folt-szent-Németh-László! A gyengébb pártján Volt, hogy azt hittem: „majd a hit"! Majd azt: „a hitetlenség"! „A becsület”! — gondoltam azután. „A gazság"! — véltem mert ez az erősebb. Mostan már nem „hiszek" mivel ma már TUDOM: igen a hitetlenség igen a gazság az erősebb Ugyanezért ezt suttogom: BECSÜLET. Mert én mindig is a gyöngébb pártján állok. Én, megkettőzve Lelkem jobbik fele ... — Hát volt ilyen? Sorsom rosszabbik egésze ... — Ezt tudom! Felordít egy „nem”, felnyög egy „igen". Most hát: igen? nem? tudom? nem tudom? Engem végig követtek az úton: az Igen s a Nem. (S tán még a „nem-igen" vadházaspár is...). — De miféle úton?! S csak nem én vagyok az az idegen aki felém gyaloglók az úton?! TE közelednék felém — idegen? Ráordítok: nem! Ám ÉN hidegen legyint: de igen! — Tudom? vagy nem tudom? — egyremegy. S az is, hogy: mint idegen érkeztem hozzámig. S az is, hogy: talán tévúton . . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents