Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-12 / 292. szám

1986. december 12., péntek

■MHilUMTd

II virágénekektöl az első irodalomtörténetig

— Hol a kódex? — tette fel néhány esztendővel ezelőtt ezt az egyáltalán nem szónokinak tűnő kérdést egyik neves prózaírónk, amikor a régi magyar irodalom egyik históriai vonulata után kutakodva a rejtélyes sorsú Kassai Kódex után vezetett irodalmi nyomozást.

A kódex — mint tudjuk — a középkor könyvformája volt (latinul annyit jelentett, mint fatörzs), amelyben magyar irodalmunk első emlékei is latin nyelven örökí- tődtek meg.

A Halotti beszéd, az első magyar nyelvű írás II. Endre korából, az Aranybulla (1222) évtizedéből való. Ez az első, összefüggő szövegű nyelvemlékünk a latin szövegű Pray-kódexben maradt ránk.

Nem sok hasonló történeti értékű prózára vagy versre (versrészletre) támaszkodhatunk. Hiszen jött a tatár (1241), jött a török (1526), s az egykori gazdag, büszke és hírneves középkori Magyarország önmaga árnyékává vált. Mégpedig „hármasárnyékká”, mivel a mohácsi vész után három részre szakadt földrajzilag is az ország.

Mátyás király idején a 80 milliós lélekszámú Európában 4 millió magyarországi lakos élt, s ez a szám a XVIII. század elkövetkezté- re 2 és fél milliónyira zsugorodott, miközben Európa 130 millióssá lett.

Mindezeket azért kellett elöljáróban elmondani, mert a Petőfi Irodalmi Múzeum emeleti termeiben (a budapesti Károlyi-palotában) olyan kiállítás nyílt, amelyik ha nem is cáfolja meg Kölcsey Hymnus-ának baljós szavait (a nemzeti énekké vált Hymnus alcíme szerint is „A magyar nép zivataros századaiból” merített ihletet), de azt bizonygatja a korabeli múlt szellemi és tárgyi kincseinek felmutatásával: mégsem veszett el a nemzet!

Képes bevezető a magyar irodalom, világába — hirdették jelszóul a kiállítás rendezői, s valóban korabeli ágyúk, kardok, szablyák, egykori bútorok és zeneszerszámok, viseletek és háztartási tárgyak között fénylenek fel az első magyar nyelvű könyvek, a hazai könyvkiadás kezdeti fénykorában, miközben szinte lábujjhegyen lépkedünk a reneszánsz és a barokk korának (1550—1750) ámulásra késztető emlékei között.

Mire figyeljünk fel: egy sodronyingre Zrínyi Miklós fegyvertárából, amelyik szegecselt török gyűrűkből szövetett meg? II. Rákóczi

Balassi portréja az Esztergomi Keresztény Múzeumból

György nemesfémű jogarára? Pázmány Péter házioltárára? Bethlen Miklós poharára vagy háztartásából való, jó arasznyi nagyságú és ugyanakkora szélességű mozsarára? Zrínyi Ilona fényes gyűrűjére? Tinódi Sebestyén nemesi címerére, amelyben mintha zeneszerszáma is benne foglaltatik?

A korabeli tárgyak mellett festmények láthatók (ez

ooo0o‘oosocfooooaososo

M. TÓTKALUSI K. MIKLÓSNAK

nu!>a fic.nclyénck, életének * cs különös tselekcdc- tinA

M ENTSÉ G E.'

’Mdlyet az íregyek ellen, kik a’ közönféges Jónak caaránt meggátolóijmi kcnÉeritKOLOS VARA ■TT./íTag.. ELÖLJÁRÓ BESZED. _

I

Gizin mond jáli a’ Theolíguso» , hogy Illen az övéit ( a/íVt, hogy megidegenirje minden világi (óktól) abban V-.'k-i meglátogatni. a’ mit legnagyobb javoknak tart», rt.tk vil.tg tier int. Nékem Belgiumban ollyan iflapatom vólt. hogy ha pénz gyüjtéibcn gyönyörködtem volna, és czélúl 'fel nem törtem volna azr, hogy hazámat, valamint lehet, k-gitsem c* kennt PhUk« firn-.Ms a»tfjeremj.t tems. Az- a: A' koron fives px «kibe kell tenni a' magánosnak, ao- miido alatt kön n en 400» vagy ralim 500900 fonntut- 11 cyüjrhettcm vuíni. o l.a cildig ott rrar .dram volna, m ^ ic.ein mondani, kevés Erdélyi Ur volna, a' kívd nerclnA • .iu dolgaHót. Ama/t colligálhatom ebből, hogy nuncku- y'mna az cn könyveimnek n>omtatásoknak gondjátój mcf- , msein, c» egi-ftcn magamat * munkára adum (nohamég kKiir-is vólt foglalatovsagom ét idom töltw a köny veknek •interesek miatt) az utóllv két értendőmben kereatam cn Jbbet 15000 tiRnot ezer forintnál (mellynek

Tótfalusi Kis Miklós Mentsége

utóbbiak közül lenyűgöző a 33 esztendős Balassi Bálint ismeretlen mestertől származó táblaképe az Esztergomi Keresztény Múzeumból).

S még ez ideig nem beszéltünk a könyvekről, amelyeket a kitűnő szemű ösz- szeállítók több mint tucatnyi világi és egyházi könyvtár, levéltár, kincstár, múzeum, intézet és intézmény legjavából gereblyéztek ösz- sze.

Buda eleste és az ország három részre szakadása utáni. időszakban kezdődik ez a „képes" és „könyves" kiállítás, a korszak virágénekeivel, vagy az 1583-ban megjelent katolikus lelkipászto- rí kinyomtatott útmutató gyóntatási kérdéseivel, amelyek között a legelső: „Voltak-e szívedben testi és buja gondolatok? Adtál-e magadnak okot afféle gonosz gondolatokra vagy tekénte- teddel, vagy másképpen?"

Könyvek százai látványánál talán még izgalmasabb ezen a kiállításon megtudni a könyv-írók sorsát. Mindjárt Balassi Bálintét, aki 1594-ben esett el, a tizenöt éves háború idején, ha úgy tetszik a csatában, amiként alig két és fél évszázad múlva Petőfi (vajon melyik irodalom mondhatja még el magáról; csatába küldi legjobbjait, hogy ott vérrel is bizonyítsák költői lángjuk hitelét?...) Vagy a későbbi időszak emlékiratírói! Kemény János, Erdély fejedelme tatár rabságban, Bahcsi- szerájban írta meg a „hábo- rúságos időket”, 1657—58- ban.

Nemcsak könyvek és íróik, de a nyomdáknak a sorsa is látható itt: amikor protestáns könyvnyomtató mesterek, mint vándorlegények, szinte a hátukon vitték a Gutenberg megteremtette új, ma úgy mondanánk : a tömegtájékoztatási

eszköz összes kellékét. A XVI. században 18 nyomda létesült, mindmegannyi a reformáció érdekében — az egyetlen katolikus nyomda 1577-ben kezdte meg működését, Nagyszombaton, ahol később Pázmány Ferenc egyetemet alapított, a mai Budapesti Tudományegyetem ősét.

Hol a kódex — kérdeztük a legelején. Hol vannak az első könyvek? — folytathatjuk, hiszen a XVI. században mintegy 1000, a XVII- ben 5000, a XVIII-ban pedig 25 000 kinyomtatott munka hagyta el a korabeli nyomdát a történelmi Magyarországon. Ilyenformán Bőd Péter már 1766-ban megírhatta az első magyar nyelvű irodalomtörténeti összefoglalót, Magyar Athenas címmel, amelyet Szebenben adtak ki.

Bél Mátyás (Andreas és Joseph Schumutzer rézmetszete)

A könyvek itt vannak körülöttünk, ezen a kiállításon, amelyek között úgy sétálgathatunk, gyönyörködhetünk, akár egy százszorszép, növényekkel díszes virágoskertben.

Tóbiás Áron

Egy kétnyelvű kiadvány margójára

Számos tulajdonsága közül talán leginkább a megismerés vágya juttatta az embert a civilizáció egyre magasabb fokára, és viszi, hajtja ma is, holnap is, előre. Napjainkban azonban mind gyakoribb a'múlt felé fordulás is, annak feltárása, mert való igaz, hogy jelenünket csakis tűnt idők ismeretében érthetjük meg teljesebben. Az ok és okozat összefüggése ez, lánc, amely múltat és jövőt összeköt.

Megyénkben századok óta éltek és élnek együtt magyarok és nem magyarok, másmás nyelven szólítva apát, földet, hazát, más-más szokásokat örökítve át nemzedékről nemzedékre, hol ellenérzések szorításában, hol közösen próbálkozva könnyíteni az élet terheit.

Ehhez a megismeréshez járulhat hozzá egy, a közelmúltban megjelent kiadvány: Kétegyháza község monográfiája. E több mint 4000 lakosú település történetével mások is foglalkoztak már, kutatták eredetét, gyűjtötték jellemző adatait, és tegyük hozzá, jóval több szakértelemmel, mint Iosif- loan Ardelean kétegyházi görögkeleti román lelkész, aki 1893-ban Aradon jelentette meg e kötetet. Értékét főleg abban kereshetjük, hogy első ebben a műfajban. Tudatosan készült. Falubelijeinek ajánlja a szerző, ezzel a mottóval: „ Ez a jövő generációjának íródott."

Most, hogy a Biblotheca Bekesierisis sorozat 27. köteteként újra napvilágot látott magyar nyelven is, a mű számos érdekes adatot, élet- körülményt, szokást, eseményt. személyiséget — természetesen a kornak megfelelő szemléletet, látásmódot — ismerhet meg az olvasó a múlt század második felét szemtanúként megélt író tollából.

A mindössze 77 oldalas eredeti munka 14 fejezetben ad átfogó képet a község múltjáról (akkori), jelenéről, népességéről közérdekű eseményeiről, a román egyházról és iskoláról, a község belső igazgatásáról, mezőgazdasági, egészségügyi, kulturális helyzetéről, közbiztonságáról, iparáról, kereskedelméről, közlekedésről, szólva más felekezetekről is.

E nagyszerű dokumentumot Csobai Lászlóné ültette át magyar nyelvre. A tartalom és forma egységét megőrizendő, őszinte igyekezettel kísérelte meg átmenteni a szerző stílusának néhol fenkölt, másutt nehézkes, de mindenképppen archaikus vonásait.

Nem tudni, milyen megfontolásból, de tény, hogy a kétnyelvű kiadásból kimaradt az eredeti munka néhány részlete. Mindenképpen elismeréssel kell szólni azonban mind magáról a kezdeményezésről, mind a kötet szép kivitelezési munkájáról — még akkor is, ha a szedés nem mentes az apróbb hibáktól — és nem utolsósorban mindazon szervek támogatásáról, mely nélkül e dokumentum a feledés homályába merült volna.

Rajtunk, olvasókon a sor, hogy immár forgassuk a kötetet, magunk és embertársaink hasznára.

. .falubelijeim iránt az a remény táplál — írja előszavában a szerző —, hogy kötetemet örömmel fogadják és pártolni fogják, mert elolvasván azt, egészen biztos találnak olyan nyomokat, amelyek érdeklik és lelkesítik őket generációról generációra."

E szerény ajánlással valószínűleg sokan értenek egyet. Köztük e sorok írója minden bizonnyal.

Borza Lucia

LemezrM lemezre

Honi bú és mai fintorok

Találomra választottam ki két lemezt a friss „termésből”. Az egymástól távoli zenék, meglepetésemre nem ellenkeztek, nem „ütötték” egymást, egymásutánjukban. Mi több, az volt az első érzésem, hogy ugyanarról szólnak, csak másképpen. Vagyis, maiak!

Nehezen tudnám körülírni azt a hangulatot, amelyet a Muzsikás együttes legújabb, harmadik lemezének első végighallgatása hagyott bennem. Százszínű, selyemtónusok, mézédes és viztisz- ta dallamok. Ilyennek ismertük az előző két lemezről is a zenekar hangzását és benne a hasonlíthatatlan

virágcsodát: Sebestyén Márta énekhangját. A hagyományos, paraszti előadásmódú népi muzsikálás, mai zenei hatásokkal ötvöződik itt, egyéni stílusban. Itt-ott áttagolódnak az eredeti ritmusok, a hangsúlyok, néhány érdekes színnel gazdagodik a hangszerelés.

Több ez már, mint táncházi muzsika. Költészet és zene lélekfinom, zárt egységbe szövődik ezekben a dalokban. Ezért tetszik úgy a leme2 anyaga, mint egyetlen költemény, amelyben sóhajok és indulatok váltják egymást, élénk színekkel. Végül, valami fájós szomorúság marad utána. Olyanféle, a mellkasnak belülről nekifeszülő érzés, mint amellyel a legkedvesebbet szorongja vagy nélkülözi a szív. A legkedvesebbet: a

szerelmet, hazát, vagy a szabadságot.

Az A oldal tematikusán a honféltő aggodalom és bánat alapérzésére épül, a Rabnótától a Bujdosódalig. A B oldal a panaszos szerelem régi dalait idézi fel, szintén az együttes saját feldolgozásaiban. Különös, kötött lüktetésével tűnik ki a Hidegen fújnak a szelek. Egyéni hangszerpárosítások — a duda, a buzuki, a tö-^ röksíp, a koboz stb. — te-’ szik érdekessé a Régen volt, soká lesz és az Én csak azt sajnálom című felvételeket. A Békés megyei származású Sebestyén Márta nemes tisztaságú, páratlan hajlékony- ságú énekét hajlani mindig csodálatos, élmény; az indázó székely népművészeti motívumokat, de a kristályos hegyi csermelyek magányos szépségét is képes szóló énekhangjával felidézni a Szerelem, szerelem című dalban.

Idők óta nem hallottam olyan szívhez szóló szépségű dallamot, mint az Azt gondoltam, eső esik felvételén. Ajánlom azoknak, akik szeretik egymást és mégsem tudnak megbékülni, hangot találni — hallgassák meg együtt, biztosan megoldódnak hamar a csodatévő hangzástól! Az Elment a madárka gyötrődő hegedűszólamai a legmagasabb művészi színvonalon zárják a lemez zenei anyagát.

„Nem arról hajnallik,' amerről hajnallott”: észreveheti, hogy nem éppen vidámak a muzsikások, ahogyan elballagnak a pusztába a borítófedél fotóján ...

Kezdjük ezúttal kívülről. A borítótól nem támadna túl nagy étvágyam a lemezhez. Voith Ágival meg tudom is én, hogy voltam azelőtt....? A retusálás mindenesetre, a cím nélküli címoldalon igen előnytelen manővernek bizonyul. A hátsó borítón összedobált fényképgyűjtemény pedig nem arról szól, amiről a lemez anyaga. Még szerencse, hogy az viszont eléggé beszédes, sokat közöl mai életünkről.

A zene kevésbé egységes alapszövetben szívódik fel, mint a Muzsikás lemezén. Egy sokoldalú zeneszerző egyéniség, Döme Zsolt keze nyoma érezhető a munkán. Illusztris szövegírók (köztük neves költők is), válogatott zenészek garantálják már nevükkel is a minőséget. A zenei alapanyag a mai sanzon lenne, amely ritmusos, új lüktetéseket vesz fel. A lemez sikeres próbája pedig: a sanzon nem áll ellen a különböző zenei világok, stílusok hozzákeverésének sem.

Ha néha önmagámmal szembenézek — egy szentimentális tangót házasít a rock fickós, kemény ütéseivel. Mai ügy; amerikai fazonú musical-hangszerelések és a francia sanzon ízeinek kikeverésével — a Pénz kell nekem. Az Egyirányú út — az önös férfiakat ironizálja fordulatos ritmikájú igazi mai táncdalban. A rumbarit- mus találkozik, megint Csak a tangóval, a szerelme^ is búsuló Viszik a zongorát című felvételen. Suta, de kedves! Viszont remek vérfrissítés a már-már eluralkodó tangó és a karibi re- gae-stilus közös csoszogása, az Ez item az utolsó tangóban. A Szürke verég gyanúsan ismerős motívumokból épül, tényleg kicsit szürke, és sajnos, nagyszerű csattanó lehetőségét „ejti” a végén.

A B oldal első száma jó hangszerelésével ment meg egy gyér zenei matériát. Lírai dallamot sikerült Fábri Péter verséhez szelídíteni az Elment a nap című felvételen. A Link-Song telibe talált, keletiesen fülcsiklandó zsánerdarab. A lemez leg- pazarabb zenei csúcspontja ifj. Rátonyi Róbert szerzeménye, a Szeretem őt.

Ezek után kellemetlen érzéssel írom le, hogy a színvonalasan épülő sort éppen a legőszintébb szándékúnak látszó zárófelvétel „csapta agyon”. A Nem nagy ország az én hazám" című dal szövege teljesen elmaradott ízlés szerint idézi fel Pósa Lajos és hasonlók verselését, sziruposan giccses zenei falvédőn. Ügy tűnik, ez a kimódolt, érzelgősen kifejezett hazaszeretet így, ma már nagyon keveseknek szól.

Mindenesetre a tíz forint árkülönbözetet a Muzsikás lemez javára igazítanám át és eszmei értékét megtolda- nám még egy szorzótényezővel.

Pleskonics András