Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-10 / 290. szám

1986. december 10., szerda Március 20—29: Tavaszi fesztivál Budapesten Dicséretes frissességgel már 1986 októberében meg­jelent az 1987-es Budapesti Tavaszi Fesztivál szép kivi­telű előzetes programfüzete. A március 20 és 29-e között megrendezendő hetedik ta­vaszi fesztivál ezúttal is sok színvonalas programot ígér. Mivel egyaránt számítanak a külföldi és hazai közönség­re, első helyen a szavakat nem kívánó zenei rendezvé­nyek állnak. Neves együtte­sek, vendégművészek és ki­váló hazai énekeseink és ze­nészeink lépnek fel a Ze­neakadémián, a kongresszu­si központban, a Mátyás templomban, a Pesti Viga­dóban, az MTA kongresszu­si termében. Vendégeink lesznek a salzburgi Camera- ta Academica (művészeti vezetőjük a magyar szárma­zású Végh Sándor), a Jere­váni kamarazenekar, az I Musici <ji Roma, a Little singers of Tokyo, az Angol kamarazenekar. Hangver­senyt ad Cziffra György, a francia Michel Beroff zon­goraművész, az NSZK-beli Edward Tarr trombitamű­vész, a szovjet Sztanyiszlav Bunyin zongoraművész, az osztrák Gernot Winischhof- fer hegedűművész. A hazai közreműködők közül említ­sük meg a Liszt Ferenc ka­marazenekart, a Magyar'Rá­dió és Televízió szimfonikus zenekarát, a Camerata Hun- garica együttest, a Magyar Állami Hangversenyzene­kart, a Budapesti Filharmó­niai Társaság zenekarát, a szólisták közül Jandó Jenőt, Ránki Dezsőt, Baranyai Lászlót. A könnyűzene híveinek jó hír, hogy március 26-án a Budapest Sportcsarnokban rendezik meg a 30 éves a Benkó Dixieland Band ün­nepi hangversenyét. Európa három legjobb dixizeneka- rának vezetőjét hívták meg — Chris Barber: pózán, Kenny Ball: trombita és Acher Bük: klarinét. Ugyan­csak meghívták Mike Vaxot (trombita) Kaliforniából és Eddy Davist (bendzsó) New Yorkból. A nagyszabású koncertet Zsombolyai János rendezi. A színházi események kö­zül igazi csemegének ígérke­zik a szovjet Zsidó Zenés Kamaraszínház vendégjáté­ka. A már hagyományos nemzetközi eszperantó szíp- házi találkozónak ezúttal is a Radnóti Színpad ad he­lyet. Szerepel a Győri Ba­lett, tartanak opera- és drá­mai bemutatót. Negyven képzőművészeti kiállítás nyí­lik a tavaszi fesztivál ideje alatt Budapesten és a három fesztiválvárosban, Sopron­ban, Kecskeméten és Szent­endrén. Dr. Meggyes István, az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal vezetője írja beköszön­tőjében: „Az Országos Ide­genforgalmi Hivatal fontos és alapvető feladatának tart­ja: egyre több helyen is­merjék meg a magyar kul­túra kimeríthetetlen kin­csesházát. A világ fesztivál­jainak sorában — évente háromezret rendeznek — a budapesti a legfiatalabbak közé tartozik. Ami eltérő minden más külföldi prog­ramtól: a kora tavaszi idő­pont, a programok sokszínű­sége és a magyar jelleg.” (KM) Dél-alföldi évszázadok D Körös—Tisza—Maros-köz középkori településrendje Megyei — jelen esetben megyék közti — könyvkiadá­sunk újabb jeles kötettel gazdagodott. A Békés és Csongrád Megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályai közös kiadványaként jelent meg — a Dél-alföldi évszá­zadok sorozat első könyve­ként — Blazovich László a címben már jelzett munkája. Mielőtt azonban a könyvről szót ejtenénk, a Beköszöntőt író Kristó Gyula gondolatai­ra támaszkodva, a sorozat születésére fordítunk egy kis időt. Egy régió fogott össze —a Dél-Alföld, amelyet részint természetes, részint mester­séges határok ölelnek körül, s amelyet mesterséges hatá­rok szabdalnak tovább, a me­gyék határai —, hogy hű ké­pet nyerjen történelmi múlt­járól. Ez a régió maga sem egységes — sem a geográfia sem az életlehetőségek szem­pontjából —, ám abban sor­suk közös, hogy évszázadok óta embertpróbáló történe­lem jutott osztályrészül az itt lakóknak. Végre elérke­zett az idő, mecénások is akadtak hozzá, hogy e táj szülöttei szembenézzenek múltukkal, jelenükkel. Hol a történetkutatás, hol a nép­rajz, a földrajz, a nyelvészet, vagy éppen az irodalom se­gítségével. Nagy és szép vállalkozás tanúi lehetünk tehát ez új sorozat révén, amelynek mél­tó indítása a Csongrád Me­gyei levéltár igazgatójának, Blazovich László történész­nek a munkája. Blazovich nehéz feladatra vállalkozott, hiszen az általa vizsgált idő dokumentumai — a honfog­lalástól a tizenöt éves hábo­rúig — írásos történelmi for­rásokban nem, vagy nagyon szétszórtan lelhetők csak fel. A tudományos igényű mun­ka azonban e sajátos arcu­latú, történelmű régió pon­tos geográfiai, történelmi, te­lepülésföldrajzi képét raj­zolja meg, a jövő kutatásai számára felbecsülhetetlen forrásul szolgálva. Elfeledett településnevek élednek fel könyvében, amelyek lakói a tatárjárás, a belső háborús­kodások, a törökdúlás idején átszerveződtek, vagy eltűn­tek, de mégis mindig újjá­születtek. Bizonyítva az itt lakó nép kötődését, hűségét ehhez a hozzá nem is min­dig kegyes élettérhez. A Körös—Tisza—Maros­köz középkori településrend­je című könyv nem könnyű olvasmány. Csak szemezget­ni szabad belőle, aprókat kor­tyolgatni, mint az aszúból. Hozzászoktatva magunkat ahhoz, hogy az egy tájon élők a sorközösséget hordozó ré­gióban gondolkodva alakít­hatják csak ki a hovatarto­zás érzését. (bse) Kiállítás Békésen Régi gyógymódok, régi patikák Sokat és sokágúan lehetne vizsgálgatni, hogy megyénk kiállítóhelyei közül miért éppen a békési' Jantyik Má­tyás Múzeum az, amelyik sok év óta úgynevezett spe­ciális, valamilyen megköze­lítés szerint fontos és ugyan­akkor érdekes bemutatók megrendezésére vállalkozik. Ezekben a napokban egy újabb kiállítás igazodik eb­be a sorba: november 21-én nyitották meg a „Régi gyógymódok, régi patikák az Alföldön’’ címet viselő mű­velődéstörténeti bemutatót a Békési Galéria ez ügyben oly ismerős hátsó termében. „A népi gyógyászat és a gyógyszerészettörténet köré­be tartozó tárgyegyüttesek közös bemutatásával az volt a szándékunk, hogy látvány­ban is érzékeltessük a kap­csolatot az évezredek, évszá­zadok folyamán különvált hivatalos és népi orvoslás között. A tárgyak egymás- mellettiségével hangsúlyozni kívántuk egy töröl fakarfásu­kat (tapasztalat), hasonlósá­gukat, illetve különbözősé­güket” — írja Mészáros Ág­nes, a kiállítást rendező Kecskeméti Orvos- és Gyógy­szertörténeti Múzeum nép­rajzkutatója a Békés me­gyei kiállítássorozatot kö­szöntő katalógus előszavá­ban. Mint említettük, ennek a kiállításnak ilyetén formá­jában elsősorban művelő­déstörténeti jelentősége van. Nem tagadva azt sem, hogy a tárlókban elhelyezett do­kumentumok akár nosztal­giázásra is invitálják az idősebb korosztályú nézőt. Hiszen a Südy-, a Réthy-, a Ragettli-dinasztiák a Békés megyei gyógyászat meghatá­rozói voltak. A jelen kiál­lítóhelytől nem is olyan messze még néhány évvel ezelőtt is működött a haj­danvolt „Isteni gondviselés” nevű patika... Békés tör­ténelmének egy olyan epi­zódját jelenti, amelynek fi­gyelmen kívül felejtése meg­hamisítaná az egész teljes­ségét is. A kiállítást kronologikus rendben építették fel, amely­hez a témához illő, azt nagy­szerűen kiegészítő alkalmi diavetítés is járul. Az első vitrinben a mágikus, szer­tartásos gyógymódok mai szemmel kicsit mitikusnak tűnő relikviái kaptak he­lyet, mint például a cigány­füzér, a lókoponya, különbö­ző amulettek. Mindezek meg­értéséhez tudnunk kell, hogy a materialista szemlélet az orvoslás (gyógyítás, általá­nos egészségügy, gyógyszeré­Diszes kivitelezésű patika­mérleg szét) történetében csupán a múlt század végén jelent meg (!), s a mitikum jósze­rével még napjainkban sem halt el... Nos, ezért is oly­annyira jelentős ez a kiváló válogatás, amelynek követ­kező vitrinje a Népi orvos­lás, az azt követő a Racio­nális gyógymódok, majd a kiállítóterem végén elhe­lyezkedő pedig a Növényi, állati és ásványi eredetű háziszerek elnevezést viselik. Mindezen nevek jelzik azt is, miképpen alakult, formá­lódott — sokszor egymással éles, és a korabeli bírósági krónikák segítségével is nyomon követhető módon — a mágia önálló, az ember lé­tét szolgáló tudománnyá. Itt kell megemlíteni az'oknak a neveit is, akik az évtizede­ken át őrzött értékeiket a bemutató teljessé tétele ér­dekében felajánlották: Fe­renczi Sándor, Gecsei Lajos, Ragettli János és Szabó Fe­renc. A következő tárlók már „személyesebb” ismerőse­ink. Nem egy kiállított tár­gyuk más jellegű ismerete­inkből is visszaköszönhet. A Békés megyei „nagy” pati­kákat bemutató — külön­ben a bemutató jó felét el­foglaló — részben legalább­is az idősebbek igencsak is­merős nevekre bukkanhat­nak. A békési, már említett „Ragettli-patika” (korabelien ipszilonnal írták), a békés­csabai Südy- és Réthy („Sas”)-gyógyszertárak nem­csak a gyógyászat, hanem a kor művelődéstörténetének is végvárai voltak. Doku­mentumok és eszközök, ta­xák és szignaturált edények, akkor használatos szakköny­vek kerültek a már emlí­tett adományozók segítségé­vel a kiállítást rendező köz- gyűjtemények birtokába. S itt azt is meg kell említeni, hogy például a ma is nép­szerű pemetefű gyógycukor- ka — amelyet a békési üzem gyárt — a Réthy-féle patika „találmánya” volt; nagyon sok háztartásban még ma is tisztelettel őrzik azokat a kék-színes cukorkásskatulyá- kat... A felsoroltak mellett ter­mészetesen a megye többi, akkori városának patikáiból is kerültek e kiállításba em­lékek: a gyulai, az orosházi, a szarvasi gyógyszertárakból. Ez utóbbi megjegyzés azért is fontos, mivel a bé­kési kiállítás 1987. január 26-i zárását követően ezt az anyagot a szarvasi, majd az orosházi múzeumokban is bemutatják. (nemesi) Ragettli János békési gyógyszerész diplomája Mi az, hogv „csízió” 1592-ben adták ki az első nyomtatott naptárt Nyolcvan-száz évvel ez­előtt az emberek azért vet­ték kézbe, azért forgatták a naptárakat, kalendáriumo­kat, hogy hasznos gazdál­kodási és egyéb tanácsokat merítsenek belőlük. A nap­tárak népi hiedelmek, babo­nák leírását, álomfejtéseket, csillagjóslást és olvasmányt kínáltak az egyszerű embe­reknek. Mint annyi más kulturális örökségünknek, a naptárak­nak a története is a római­ak korába vezet. Annak idején nem az időszámítás és időmegállapítás céljára készültek a naptárak, ha­nem az adósságok visszafi­zetési határidejének rögzíté­sére. A legfontosabb nap a hónap kezdő napja, a kalen- dae volt (innen a kalendári­um elnevezés). A legfonto­sabb napokat hónapok sze­rint latin versekbe szedték, amelyeket a kezdő szavak­ról Cisió Janus néven ne­veztek. A Cisio a Circum- cisio Christi-t (Krisztus kö­rülmetélése), a Janus a ja­nuár elsejét jelentette. A Cisio szó nálunk is megho­nosodva csízió formában to­vább élt kalendáriumok, ál­moskönyvek megnevezésére. A legrégibb magyar Cizio a 16. századi kéziratos Peer kódexben található. Az első nyomtatott naptárt 1592-ben Debrecenben adták ki. Manapság nem az olvas­mány. sokkal inkább a lát­vány miatt és praktikum (időbeosztás, elfoglaltság be­jegyzése) céljából folyamo­dunk a naptárakhoz. Felis­merve ezt az igényt, a Kép­zőművészeti Kiadó évről év­re sokféle képes kiadvány­nyal csábítja a vásárlókat. Az idén 14-féle fali, 8-féle asztali, 5-féle határidőnap­tár és számtalan plakát- és kártyanaptár közül válo­gathatunk. A kiadó profil­jába tartozó témák legin­kább a falinaptárokon jelen­nek meg. Gyönyörű a kö­zépkori magyar festészet két kiválóságának, Kolozs­vári Tamás 1427-ben és MS mesternek 1560-ban festett oltárképeit reprodukáló ki­advány. A Kovács Margit agyagszobraival illusztrált naptárat szinte napok alatt elkapkodták az üzletekben. A napjainkban újra diva­tos szecessziónak hódol a francia Eugen Grasset nő­alakjaiból összeállított fali­naptár. A magyar térkép­festészet egyik legjobb korai mestere volt Mészöly Géza, alföldi, balatoni tájai nap­tárillusztrációnak is repre­zentatívak. Jó ajándék kül­földi ismerőseinknek a ma­gyar városok (Budapest, Eger, Esztergom, Kecske­mét, Kőszeg, Pécs, Sopron, Szeged, Veszprém) látképeit felvonultató magyar, angol, német, orosz nyelvű felira­tos és a Népviseletek — Magyar lakodalmi öltözetek című falinaptárak. Bájos a veszprémi állatkert medve- bocsainak fényképeivel il­lusztrált gyermekfalinaptár. S hasznos a kifestőkönyv­ként is használható gyer­meknaptár. (Kádár) ü kultúra rangja, helyben A kultúrát teremtők, szervezők, fogyasz­tók (használók) sokféle tudathasadása nem új és nem is csak békéscsabai, Békés me­gyei jelenség. Jobb értelmiségi (orvos, ta­nár, jogász, művész stb.) körökben, ha a város kulturális életéről van szó, lekicsiny­lő fintor az értékelés. Meglepően ellenté­tes ezzel a külső szemlélők, megfigyelők véleménye. Nincs olyan rendezvény (pe­dig ebiből sok van: fesztivál, találkozó, konferencia, hangverseny), amelyiken a szervezettséget, érdeklődést, színvonalat a partnerek ne dicsérnék. Bók, „a szomszéd rétje mindig zöl­debb”? Az is. De az is igaz, hogy fegyel­mezett, pontos a munka és még a közön­ségszervezés is többnyire megfelelő. Kívülállók mondják, hogy gazdag .helyi eseményekben a kulturális élet. Rendsze­res hangversenyek, kiállítások, irigyelt a helyi könyvkiadás, télen-nyáron folyama­tos a drámai-színházi élet (a színházban és kívül is). Mi hát az igazság? Természetesen „az érem harmadik oldala”. Mert igaz, hogy felnőtt és megerősödött egy profi szintű kultúrszervező gárda. Éves (sőt hosszabb távú) program, összehangoltsági rendszer, egyszóval tervszerűség van a város kul­turális életében. Rendszeres a művészeti ágak (zene, irodalom, színház, amatőrök) jelenléte, tervszerűek az intézmények rendezvényei (színház, múzeum, könyv­tár, művelődési központ, ifjúsági ház, ze­neiskola stb.). Ez a program gazdag, a feltételekhez, lehetőségekhez képest túlságosan is az. De az is igaz, valahogyan mégsem kap­csolódik egységgé. Csak a példa kedvéért: a nemzetközi bábfesztivál, a grafikai bi- ennálé, a nemzetiségi rendezvények stb. minden törekvés ellenére belterjesek ma­radtak — országos jelentőségük nagyobb, mint városi hatásuk. A helyi közönségnek szánt produkciók között sincs igazán nagy siker, nagy falrengető bukás. Pedig a színvonaltól mindkettő lehetne! A magyarázatot csak találgatni érdemes; pontos oknyomozást ki tudna végezni ? Van a városban 400 diplomás, felsőfokú végzettségű szakember (az országos arány felel). Köztük az az egy-kétszáz ember, aki értelmiségiként véleményt mond (de sze­mélyes érdeklődésében is szűk körű ma­rad vagy kiállítás, vagy koncert, vagy divatbemutató — de keverve, vagy együtt alig), az ítélethozatalnál megáll, elgondo­lása sincs, nem kezdeményez, de főleg nem szervez, nem mozgósít közvéleményt. Közvélemény nélkül pedig hiába vannak kulturális produkciók, kulturális élet iga­zán nincs. A közvéleményt hivatalból nem lehet létrehozni. Hol vannak az értelmiségiek (művészek, tanárok, orvosok, mérnökök, jogászok, köztisztviselők stb.), mikor le­het a sznob fanyalgás és tudatlanság szintjét meghaladni? Mikor lesz a homályos igényekből szán­dék, amely sokféle akadályt leküzdve tet­té válik? Eszébe jut-e a pedagógusok, jogászok, orvosok stb. szakmai szervezeteinek az, hogy igényt, követelményt fogalmazzon meg a városi (megyei) művelődésről, hogy munkát vállaljon, saját köreiben szemé­lyes propagandát folytasson, valamint el­ismertessen vagy megbuktasson — egyszó­val: követelményt alakítson? Y. N. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents