Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-04 / 285. szám
o 1986. december 4., csütörtök »Hiiukrira Téli könyvvásár t Ezekben a napokban, hetekben, az ünnepek közeledtével, mindnyájunknak sok fejtörést, töprengést okoznak az ajándékozási előkészületek: kinek mit vegyünk, hogyan osszuk be pénztárcánk tartalmát úgy, hogy mindenkit, akit szeretnénk, meg tudjunk lepni valamivel. Mi mindent lehet ajándékozni? Az ötletnek és a szándékoknak az anyagi lehetőségek szabnak határt. Vagyunk egynéhányan, akik — noha elismerjük a használati és dísztárgyak, ruhák és műszaki cikkek ajándékozásának hasznos voltát — könyvekkel szoktunk köszönteni, meglepetést szerezni. S hogy eme szokásunkkal nem kevesen élünk, azt bizonyítja a 'könyvesboltok és ünnepi pavilonok karácsony előtti zsúfolt forgalma, megnőtt látogatottsága. A könyvkereskedelem is készül erre: hagyományos ajándékozási akciója, a téli könyvvásár számos újdonságot, drágább és szebb könyvet is a polcokra varázsol. Nincs az a jól felszerelt és szorgalmas gyűjtőszenve- déllyel összeválogatott könyvtár, amelyet ne lehetne egy- egy új darabbal bővíteni. Sokszor épp az ajándékba kapott kötet kelti föl az olvasás vágyát, egy házi könyvtár kialakításának igényét. Az előnyök között említendő még az is, hogy a könyv mindenkinek ajándékozható: mese- gyűjtemény a kicsiknek, ifjúsági művek a gyerekeknek, szépirodalom és képzőművészeti album a felnőtteknek, szakmai munkák a kollégáknak, ritkaságok a gyűjtőknek — és folytathatnánk a sort. Csakhogy a felosztás korántsem ilyen egyszerű. Mert honnan tudhatja a könyvesboltok kirakata előtt tanakodó vásárló, hogy a kiszemelt kötet megvan-e már annak a könyvtárában, akit meg akar lepni vele. Családon belül ez sem gond. hiszen a családtagok ismerik az otthoni könyveket, sőt könnyű a választásuk is, mert tisztában vannak egymás érdeklődési területével, olvasási ízlésével. De törhetjük a fejünket akkor, ha családon kívüli rokonnak, jó ismerősnek vagy barátnak szeretnénk kedveskedni. Ha könyveit nem is ismerjük, illik tudnunk legalább azt, hogy mi a kedvtelése, mi iránt érdeklődik különösebben. S ezt általában tudjuk is. hiszen azok, akiket ajándékkönyvvel köszöntünk, közel állnak hozzánk. Gyakran kínálkozik tehát alkalom arra, hogy az olvasásra tereljük a beszélgetés menetét. „A könyvre kidobott pénz — írta Gárdonyi Géza — csak látszólag eldobott pénz. Olyan, mint a vetőmag...” A könyv a legszebb ajándék — hirdetik a reklámszövegek. Arra vonatkozólag azonban nem adnak felvilágosítást, hogy milyen olvasmány szerezhet igazán örömet leendő tulajdonosának. Sokan — tévesen — úgy vélik, minél drágább az ajándék, annál jobban megörvendeztethetik vele ünnepelt- jiiket. Nos, nem biztos, hogy így van. Bár a könyvek is egyre drágábbak, nem az ár dönti el a kérdést, hanem az az érték, amit a könyv a megajándékozottnak jelent. Aki esetleg örül egy olcsóbb kötetnek is, -mert már vágyott rá, vagy mert az olyan sorozatba tartozik, amelynek korábban megjelent darabjai már könyvespolcán sorakoznak. Tévhit az is, hogy használt könyvet nem illik ajándékozni, hiszen megbecsülésünket, tiszteletünket fejezzük ki, ha valakinek olyan olvasnivalóval kedveskedünk, amely kuriózum a piacon, vagy amelyet már mi is élveztünk, értékes voltáról magunk is meggyőződtünk. Még nemesebb gesztus az, ha ajándékunk könyvkereskedelmi forgalomban már nem kapható bibliofil kiadvány, régi darab vagy könyvritkaság. S'végül — mivel nemcsak adunk, hanem magunk is kapunk ajándékot — illik tudnunk, hogy a köszönetén kívül mivel tartozunk megajándékozóinknak: azzal, hogy a meglepetést szerző köteteket nem rejtjük el polcunk mélyére, kitéve őket az időtlen feledés veszélyének, hanem használjuk, forgatjuk, mielőbb elolvassuk őket. Mert hiszen ez a fajta pallérozódás a könyvajándékozás végső célja, legszebb értelme... J. N. J. Szívesen fordulnak hozzá Hz iskolatitkár Kívül-belül még mindig újnak tűnik Békésen a Körös-parti általános iskola, ahová 1102 diák jár, 125-en dolgoznak benne, s ebből 70 pedagógus. Helyet csak úgy lelnek az eredetileg 16 tantermes épületben, hogy a kiegészítő helyiségek „változtak” át sorra, rendre oktatási célúvá, gyakorlatba ültetve a közmondást: sok jó elfér kis helyen. A sok jó közt van az iskolatitkár is, akiről már jó előre azt mondta az igazgatónő, hogy jól és pontosan dolgozik, segítőkész, ha sok a munkája, akkor sem mond nemet a még többre és sohase ideges. Jól jártunk vele. Akiről szó van. Pribék Sándorné, Julika, 26 éves fiatalasszony. Munkája sokféle, de mind arra irányul, hogy olajozottan működjön az iskolai adminisztrációs gépezet, s minél kevesebb háruljon ebből a pedagógusokra, vagyis ne vegye el az időt — csak a legszükségesebbet — az oktatás-nevelés amúgy is időigényes munkájából. Ezért is, hogy ez az iskola az elsők közt élt a lehetőséggel, és alkalmazott iskolatitkárt. — Miből is áll ez a munka? — ismétli meg Julika a kérdésemet, majd így felel —: mindabból, amit a munkaköri leírás tartalmaz. Ez összegzi a tennivalókat, de mivel minden mégsem lehet benne, az igazgató útmutatása az irányadó. Zömmel én végzem a gépelést, s csak azért nem az utolsó betűig, mert ha nagyon összejön a munka és sürgős, mint év elején, akkor aki tud gépelni, segít. Munkatervek, szabályzatok, különböző előírások készülnek. Aztán itt van a személyzeti anyagok vezetése. Ha meg leltározás folyik az iskolában, abban segít. — És ezeken kívül? —A keresetek felvezetése a „béres” füzetbe. Ide minden bekerül, a túlórák, helyettesítések, jutalmak is és látni év közben, év végén, ki, mennyit keresett, s a bruttó — tehát a levonás nélküli — átlagbér is ebből számítható ki. Maradt belőle munka mára is... — A személyi anyagok vezetéséhez mi tartozik? * — A törzskönyv, a katonai és munkakönyvi nyilvántartás, az átsorolások, meg a jellemzések. Változatos a munkám, talán azért is szeretem. Igaz, nem látványos, egy kicsit hasonlít a háziasszonyéhoz, akkor lehet igazán észrevenni, ha nincs elvégezve, ha minden rendben van, az természetes. Ezt csak jellemzésül jegyzem meg, mert panaszra aztán nincs okom, sem az iskolában, sem otthon: itt is. ott is értékelik a munkám. — Hogy lett iskolatitkár, hisz erre a pályára nem készül külön senki? — Én is úgy csöppentem bele három évvel ezelőtt, amikor Vésztőről ide jöttünk lakni. Otthon érettségi és egy gépírótanfolyam után az áfésznál voltam adminisztrátor, itt akkor hasonló állás nem volt, s szerencsémre az iskolába kerültem. Nagyon szeretem, hogy állandó kapcsolatban vagyok a pedagógusokkal, a gyerekekkel már nem annyira, de velük is a nyári munkavállalási engedélyek és a takarékbélyegek kapcsán. — Kedvelik a tanulók ezt a takarékossági formát? — Igen, tavaié is 140 ezer forint értékű bélyeget vettek meg. Nagyon szépek a bélyegek, már ez is vonzó, tetszik nekik, nem kell erőltetni. S aztán meg mind spórol valamire, ki biciklit vesz majd, ki futballabdát. Édes volt a múltkor egy kis elsős. Kérdem tőle: te mire gyűjtesz? Pénzre! — felelte. — Vésztőről véletlenül jöttek ide? — Itt akartunk letelepedni, hamarosan, ahogy férjhez mentem. Mielőtt megesküdtünk, a férjem, aki központifűtés-szerelő. huzamosabb ideig dolgozott Ausztriában, s a megtakarított pénzzel már belevághattunk a lakásvételbe. — Nem volt nehéz egy teljesen új helyen megszokni? , — Eleinte furcsa volt, de elég hamar beilleszkedtünk. A férjem munkája nem változott, nekem bár minden új volt, nem esett nehezemre alkalmazkodni a környezethez. Igaz, sok segítséget kaptam ehhez, és azt hiszem ez a döntő. (V-a) láson őrzött (vagy már el is felejtett) régi tárgyakat a csárdamúzeumnak. Nem is egyedül járt, értő segítőkre talált egy-két munkatársában, olyannyira, hogy mire a rekonstrukció elkészült, összejött a gyűjtemény is, csak berendező kellett hozzá. Ezt is vállalta az Országos Műemléki Felügyelőség jeles munkatársa, Bugár Mészáros Károly, és már mi sem hiányzott ahhoz, hogy a csárda jó híre mellé oda- tehéssék vonzerőnek a csárdamúzeumot. A vendégkönyv bejegyzőinek tetszik, soraik ezt igazolják. „Dicséretre méltó, hogy ilyen szeretettel őrzik a múlt hagyományait"... „Itt jártam, jól éreztem magam, Kazincbarcikáról Lisz- kai Imre...” „Nagyon szép a felújított csárda...”. Oldalakon át, pedig még csak pár hónapja, hogy vendéget fogadnak. Persze nem történt Kondoroson semmi világra szóló, csupán a helyi áfész vezetői, munkatársai úgy gondolták, a híres község hagyományai- % ból is meg kell őrizni azt,* amiért messze földről szívesen jönnek ide a romantikát kereső. turisták. Nem kapnak hamisítványt, ami itt van, az mind eredeti, igazi. Amilyen volt (lehetett) száz- egvnéhány éve, vagy még régebben. Lehetne így máshol is, még ha nem is olyan híres az a hely, mint a kondorosi csárda. A példa megszületett, bárki megnézheti. (s. e.) Fotó: Gál Edit Hogy rendhagyó az, amit Kondoroson talál az ember, mégpedig a hires csárdában, az vitathatatlan. Már az egész okos és értő átépítés, a régi csárda épületének kibontása, visszaállítása is rendkívüli, szolídabban: rendhagyó eset. Közben az is, hogy úgy érezheti magát a vendég, mintha közelebb vinnék a korhoz, amikor betyárokat bújtatott a ház, szemben a pandúrlaktanyával, vagy amikor Erkel Ferenc járt itt, és ahogyan tudják (mesélik?) zongorázott a betyároknak. Most aztán itt van a csárda, szomszédságában (belül összekötve) a később épült fogadó, étterem, nevezzük, aminek akarjuk. Aztán nézelődünk, akár ha távoli országból, vagy az ország másik feléből jött vendégek lennénk, habár az sem biztos, hogy a csabaiak, vagy a szarvasiak, vagy az orosháziak tudják: múzeum is van odabent! Nem igazi, csak amolyan pár négyzetméteres, amelyben összegyűjtötték a századforduló, vagy inkább az elmúlt századvég kondorosi bútorait, hímzéseket, edényeket, párnákat, fotográfiákat, egyebeket. Skita Istvánné, a helybéli áfész vendéglátóipari előadója vállalkozott arra, hogy eljár ismerősökhöz, meg ismeretlenekhez, akik szívesen adják a padHANGSZÓRÓ Oda mindig hazamennek A felszabadulás utáni években sokan kerültek el a falujukból, talán legtöbben a mi vidékünkről, a Viharsarokból, az agrárproletárság fellegvárából, s vágtak neki egy más életnek, mert küldetésük volt: tanultak és lettek az új értelmiség sikeres tagjai. De úgy, hogy eredeti hovatartozásuk, s a szülőföld ereje tovább is megmaradt, akkor is, ha már nem olyan sűrűn jártak haza, mint eleinte. Az új élet az új helyen egyre inkább egész embert kívánt, de akkor is, míg a szülők éltek, ez a kapocs szoros volt. Később is, csak a találkozás lett ritkább, az érzelmi kötődés nem változott: a gyermekkori emlékek élnek, a falu képe, a szokások kitörülhetetlenek. •Ez derült ki a Kopogtató — Perjés Klára szerkesztette — legutóbbi adásából is, amikor a műsor munkatársai Budapesten élő tótkomlósiakhoz kopogtattak be. Gyurko- vics Zsuzsa színművészhez és két vállalati igazgatóhoz, Tóth Mátyáshoz és Boros Jánoshoz, a tótkomlósiak baráti körének tagjaihoz. A szülőfaluhoz fűződő szálat a'szervezett összefogás még erősebbé teszi, *s talán a többiek nevében is szóltak, amikor azt mondták, tenni is szeretnének — sőt, akarnak — az őket felnevelő, útnak indító közösségért. És tettek is. Az egyiknek a lánya ment haza a szlovák iskolába tanítani, s a műemlékek helyrehozásán is ügyködik, a másik munkakapcsolatban volt és lesz a helyi ipari szövetkezettel, a harmadik a művészet, a kultúra eszközeivel teszi élőbbé a kapcsolatot. S ha kevés is az idő, amit Tótkomlóson töltenek, oda még élnek, mindig hazamennek. A rádiójátékok világa Csak aki homokba dugja a fejét, az nem veszi észre, mennyit változott a világ, melynek következtében oda a tempós, nyugodt élet — bár a nyugodtság mindig viszonylagos volt, s lehet, hogy csak innen, a mából tűnik másnak. De akkor is igaz, hogy annyi mindennel együtt az életritmus is más lett: felgyorsult, zaklatott lett. Sok esetben attól, hogy maga az ember tesz rá egypár „lapáttal” többet a kelleténél. Az irodalom, a dráma, de még a zene is jól tükrözi ezt, és a folyamatot is végigkísérhetni belőlük. A komédia még jobban kiélezi a helyzeteket, a létezőt még meghökkentőbben, komikusán ábrázolva, vagy mint a múlt héten komédiaként bemutatott két darabban: a visszájára fordulva. S csak bizonyos szálak vagy csupán a hangulati hatás utal az előbb említettekre, egyéb más semmi. A Halálugrás, Gyárfás Miklós rádiókomédiájának főszereplője, Flórián professzor, klasszikafilológus, s stílszerű, hogy kiábrándultságában az imádott Athénba megy meghalni, de az már kicsit sok, hogy minden egyes ember, aki csak körülveszi — és akadályozni próbálja —: megelevenedett mitológiai alak. A fiatal szlovén író — Milan Jesih — sem a tiszta valóságot állítja fejtetőre, de a valóság egy kicsiny magját pompásan variálja a Koloratúra című komédiájában, amelyben több mint félórán át mindenki mondja a magáét. Az apa, az anya, a nagynéni és a nagybácsi. Pletykadélután vagy színészi „átéléssel”, ripacsko- dással megelevenített ponyavaregény, keverve a család életének egyes motívumával, amelyben a szerepek egyre változnak? Ez is, az is. Az először említett darab főszerepét Kállai Ferenc játszotta, az utóbbiét — s itt volt több színészi lehetőség —: Kézdy György, Törőcsik Mari, Béres Ilona és Sinkovits Imre. Remekül. Kedvesség, figyelem Már régen észre sem vesszük, olyannyira természetessé váll a rádióból felénk áradó közvetlenség, családias hang, ahogyan a riporterek, műsorvezetők, bemondók szólnak hozzánk. Nem egy láthatatlan nagy masszához beszélnek személytelen korrektséggel, hanem egyéniségüket is éreztetve úgy, mintha a sok-sok család vagy egyes ember legalábbis jó ismerősük lenne. Ez a kedvesség a korai, vagy kés,ei órán, de napközben is kellemes kapcsolattá válik a stúdió éppen szolgálatos dolgozói és a számtalan, mindenben különböző hallgatók között. S a figyelem egészen odáig terjed, hogy mire vigyázzunk vezetés közben, s vigyünk esernyőt magunkkal reggel, vagy sem, mert ilyen, vagy olyan lesz az idő. Az ideális összhangot csak néha zavarja meg egy-egy apróság, vagyis a hallgatók iránti figyelem hiánya. Ilyen volt például, amikor a népes gárda egyike beolvasta pénteken délben a lottószámokat. Nem úgy, mint a többi, hanem gyorsan elhadarva, az előző szövegeknél jóval sebesebben, hogy még az is bosszankodik, akit nem érdekel, mert nem lottózik. Mint ilyet, engem is sért, mert tudom, hányán várják kíváncsian és nem képesek az öt számot leírni. S el nem tudom képzelni, hogy az, aki a híreket vagy az összekötő szöveget szép nyugodtan elmondta, a lottószámmal mért nem azt teszi? Vass Márta Változó világgazdaság Az MTA Regionális Kutatások Központja alföldi kutatócsoportja tudományos munkatársa, a Baukó Tamás szerkesztette Változó világgazdaság 26. száma a napokban jelent meg. A nemzetközi gazdasági élet adatait rendszerező első ösz- szefoglaló táblázat a nemzeti jövedelem évi átlagos növekedését sorolja fel, három időszakot állítva egymás mellé. A világgazdaságot bemutató adatcsokorban szerepel még néhány, a mezőgazdasággal kapcsolatos összehasonlító szám is. A bauxitbányászat 1984. évi nemzetközi eredményei, a világ nyersacéltermelése, a világ atomerőművei által termelt energia mennyisége ugyancsak összehasonlító táblázatokról olvasható le. Érdekes olvasmánynak bizonyult az Európa öregszik című munka, amelyből kiderül, h^jgy a demográfusok szerint ma 18 európai országban csökkent, vagy csökken hamarosan a népesség. Kiszámították azt is, hogy a népesség egyszerű újratermeléséhez öreg kontinensünkön tíz szülőképes korú nőnek átlagosan legalább 21 gyermeket kell szülnie. (Románia népességnövekedéséről több táblázat külön is szól részletesen.) (bse) \
